Rettegett hegy

Hozzászólások száma : 18 Join date : 2010. May. 22.

Nissa élvezte, ahogyan Duran végighúzza kezét a hátán. S talán nem éreztette, de szinte beleremegett, olyan jó érzés volt számára. Nem repült, hisz szárnyait most eltüntette, de mégis úgy érezte, mintha a levegőben szállna, magasan a felhők fölött. Bár ez a móka nem tarthatott sokáig, mert megzavarta őket egy falka árnyfarkas. Az árnyfarkasoktól ugyan nem lenne miért félniük, hisz az angyaloknak nem igazán árthatnak ezek a jószágok, ugyanakkor mégis jobb volt elmenni innen, saját érdekükben, ha nem akarták most tönkretenni saját nyugalmukat.
- Hát... akkor azt hiszem, ideje lesz elmennünk egy nyugisabb helyre. Mondjuk... a városba? A palotába úgyis mindenkit beengednek. Bár... mindegy úgyse érzik meg, ha bukottak vagyunk. Annyit fognak tudni csak, hogy angyalokat engedtek be. Mit szólsz? - bár ahelyett, hogy Nissa megvárta volna, míg Duran felel, felállt, megfogta a fiú kezét, kitárta szárnyait, ugyanúgy megfeszítette őket, és felrepült a magasba, mialatt Duran kezét fogta. Egyenesen a palota felé repült, be a városba.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Változtunk. Ahogy az idők, percek tovatűntek, úgy mi is mások lettünk. Vele együtt én is. Már nem tehettem meg azt, hogy szabadon járjak-keljek a nagyvilágban, gyötört mindenkit a kín, a fájdalom, mindezt Choor, de leginkább Frau miatt. Már nem minden a régi. Tűzvész sújtotta a vidéket, csak épp szerencsénk volt, hogy Rebandir városát, s környékét nem érintik. Elvégre az ősök városába nem teszik be lábukat, csak csatlósaik. Rebandiron kívül Ellowael az egyetlen hely, hová gonosz lábát nem teszi. Talán ideje lenne elköltöznünk... s nyugodtan élhetnénk... de oly távol van! S mihez kezdjek, ha nem láthatom majd Synust? Nem is tudom, mi van velem, mik keringenek gondolatomban, testemben. Mintha a mindennapi vérszipolyozás nélkül is felforrósodna a vérem, hacsak rá gondolok. Mi lelt? Egyre jobban kezdem azt érezni, hiánya fáj, fáj, ha nem láthatom, s képtelen vagyok kibírni 2 napot. De ezt tudtára nem adhatom... sem magamnak, sem neki. Magamban kell tartanom, elvégre... nem szabadna, nem tehetném ezt meg, sem vele, sem önmagammal. De miért nem? Elvégre nekünk ez megadatott! Nem vagyunk holmi csaló, hazug nép... De most először belátom; félek. Félek dönteni, lépni. Ha megtenném... mi történne? Találok választ magamban? Egyáltalán jó helyen keresem? Nem.
Ezért is indultam útnak... hátha rátalálok a válaszra, mit keresek. Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat. Elindultam. Egyenesen a híres-nevezetes hegyre, ahol állítólag nem szabadna vámpíroknak tartózkodnia a farkasok miatt. De... tudják, hogy nem rossz szándékkal térek közéjük. Talán megérzik rajtam, hogy nem egy ártó lélek vagyok, aki könyörtelenül végigsöpör rajtuk, kegyelmet nem ismerve. Ez nem én vagyok... nem ilyennek születtem, nem így nevelkedtem, sose leszek ilyen zord, hideg.
Megállok a kunyhóhoz közel, a hegy tetején, egy szikla peremén, s a távolba tekintek, hátha megpillantom. De tudom, hogy nem arról jönne, amerre szemem ellát. Bizonyos, hogy hátulról fog megközelíteni. Elölről egyébként sem tudna, hacsak fel nem mászik a hegyre a köveken. Tudom, hogy eljön... hiszen az illatom mindig is vonzotta, s már messziről is megérzi. Tudom, hogy így lesz...

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

A Rettegett hegy, sok farkas hazájának hívhatja Choor birodalmán belül, legalábbis a Darren falkájába tartozók. Még mindig sötétség van. Synus úgy néz az égre, mintha azt várná, hogy egyszer csak világossá válik az égbolt, habár ez valósággal lehetetlen, ő mégis egy csodára vár. A többi farkas aki a közelében van értetlenül nézi őt, ahogy nézi az eget. Mennyi dolog is történt egy röpke év alatt. A farkasok nem utálják annyira a vámpírokat, és ez kölcsönösnek is mondható, legalábbis Synus így vette észre. Talán neki és Josnak volt az a küldetése, hogy kibékítsék egymással a két fajt...Persze még nincs teljesen béke, csak megtűrik egymást, és ennek az állapotnak egy pillanat alatt vége lehet, ha úgy hozza a sors. Synus mostanában nagyon sokat agyalt a lehetőségeken. Mi lenne ha?...Meg hasonló kérdések. Nem volt könnyű a kezdés, sok régi barátja veszett oda a vámpírok miatt, de túltette magát rajta, tudja, hogyha élnének még, akkor őket is meglehetne róla győzni, hogy a háború sehova sem vezet egy olyan fajjal ami szintén Choor földjén él. Nem mintha más háború többre vezetne.
- Synus, minden rendben van? - kérdezte az egyik társa.
- P-persze...csak elgondolkoztam - mondta semmitmondó arccal.
A három farkasember körül jó pár sima farkas is "táborozott", élték az életüket, nem zavarta őket a három náluk fejlettebb társuk, hiszen megértik egymást. Synusék falkája most máshol van, de ők hárman szeretnek távol lenni tőlük alkalom adtán. De várj...mi illat tör át az erdő fái között? Josette itt van a közelben, ezt szinte egy mérföldről megérzi a farkas. Érzi, hogy egyre csak halad felfelé a hegyen, az öreg kunyhó közelében. Persze Jos illatát Synus társai is ismerik, csak ők meglehetősen később veszik észre. Vár is egy pár percet, hogy ők is tudomást vegyenek róla. Amikor látja, hogy elnéznek a kunyhó irányába, majd vissza, feláll a földről. Lassan elindul a nő felé, közben, vissza változik emberi formájába. Társai csak néznek utána, majd egyikük sóhajt, és ők is elindulnak, csak ők a falka felé. Néhány farkas el akart indulni a vámpír felé, de Synus hátra fordult, rájuk morgott, s inkább maradtak ott ahol voltak. Hát ismét találkozni fognak. Most a nő jött el hozzá.
Amint megérezte a nő illatát, valami fellángolt benne. Nem tudja miért, egyszerűen valami furcsa vonzalmat érez a vámpír Jos iránt. Talán az, hogy ő más? Az idegen vonzza őt? De ki tudja, miért nem lehet ezt magyarázni úgy, hogy egyszerűen oda van a nőért. Gyönyörű, intelligens, erős, minden megvan benne ami igazából leveszi a lábáról Synust. Lassan kilép a fák közül. Látja Jost, ahogy a hegyoldal szélén áll, és bár nem látja Synust, biztosan érzi a jelenlétét. Elindul a nő felé. Már teljesen emberi formájában. Ahogy egyre közelebb ér hozzá, egyre jobban izgul. Nem tudja miért, elvégre gyakran találkozgatnak mostanában. Na, nincs mitől félnie, a nő biztos nem érez úgy ahogy ő, és viszonzatlan kapcsolatot meg nem akar.
- Szia Josette - mondja amint elég közel ért a nőhöz - Mi járatban errefelé?

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

A távolba nézve már észleltem, ahogy Synus a közelben van... vagy lehet, hogy a közeltől kicsit távolabb, de tudtam, ezt a távolságot hamar meg tudja szüntetni azzal, ha erre közeledik. Nem csak egyedül volt. Ezt pedig a suhogó fák lombkoronái, ágai, levelei tudatták velem, ahogy felém sodorták a farkasok illatát. De szétváltak. S én egyre inkább kezdtem megérezni Synus közelségét, éreztem az illatát, hallottam magam mögött a lépteit. Így hát nem váratlanul köszöntött be hozzám. Nem fordultam felé, ugyanúgy néztem a tájat, nem tudni, hogyan... talán gyönyörködve, elszörnyűlködve? Éjfekete köpenyemet fújta a szél, talán ezzel is elcsavarva a farkasok fejét, hiszen a szél által könnyebben terjed az illat, márpedig tény, hogy a farkasokat vonzza egy vámpír illata. Még nem feleltem, inkább azon törtem az agyam, hogy most mit kell mondanom. De minden jön magától.
- Nihil. - ezzel jelzem, hogy semmi... semmi fontos nincs, amiért itt vagyok. Vagy talán lenne. - Csak látni szerettelek volna. Ezt pedig csak itt tehetem meg, távol a klántól. - nem tudom, mi folytán, miből alakulhatott ki ez, hogy egyre inkább hiányzik a közelsége. Mi vonz benne egyáltalán? Hm. Már értem, miért a mondás: ellenségekből lesznek barátok. Csak tudnék rájönni, mi által, mi végett, mi okból, s mi céllal. Habár Synus, s köztem nem volt sok viszálykodás, talán csak az elménk játszott velünk, tudván, hogy a farkasok és vámpírok ellenségei egymásnak. De ezúttal... minden másképp lesz. Ha már mi tettünk arról, hogy a farkasok és vámpírok szövetséget kötöttek egymással, s tettünk arról, hogy farkas és vámpír között barátság alakuljon ki... minden másképp lesz.
- Rövid időre bár... de alkalomadtán apám átveszi tőlem a fáradalmas tevékenységeket. Tudod, mivel már én vagyok a klánom vezére, kötelességem megvédeni, vezetni azt, amit megkövetelnek tőlem. S nem csak ők, hanem én is. Ezért... ne neheztelj rám, ha megvárattatlak. - valahogy muszáj volt kifejeznem magam. Ezt már csak ő tudhatja, hogy miről is beszélek... ha egyáltalán vár rám, hogy láthasson, akkor bocsánatot kell kérnem, amiért későn érkezem. Ekkor fordultam felé, egy ártatlan tekintetet megengedve magamnak.
- Tudod... egyre sűrűbben érzem hiányodat. - egek ura, mi ütött belém! Valahogy mindig is őszinte voltam, de ilyeneket nem mindig osztok meg...

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

A szél a hegyen táncoltatta a nő köpenyét, aminek látványán Synus kicsit elbambult. Furcsa és érdekes ahogy a szél képes felkapni a könnyű tárgyakat, érdekes lehet repülni, akár egy madár, bár ez egy hiú ábránd egy Synus féle vérfarkasnak, elvégre sok esélye nincs arra, hogy szárnyakat növesszen, még el is mosolyodik ezen a gondolatán, de lefagy az arcáról, mert eszébe jut hogy Jos mögött áll. Aztán a Jos hangja is eljutott a farkas agyáig, szóval elvileg semmi különös ok nem húzta ide a nőt a vámpíroktól. Csak maga Synus. Ha belegondolunk, ez mégis csak elég érdekes. Sőt, nagyon érdekes. A férfi nem tudta, hogy mit gondoljon. Persze a nő neki is hiányzott, elvégre ő könnyen megunja falkatársai viselkedését, de igazán nem hitte volna, hogy a nő is így érez. Ez bizonyos értelemben megnyugtató, viszont a válasz még több kérdést vet fel. Oldalra néz, majd beleszagol a levegőbe. Nincs senki érdemleges a közelben, senki sem kukkol utánuk. Ránézett a nőre, majd előre lépett párat. Most pontosan a nő mellett áll, ő is előrefelé néz, nincs különösebb terve arra, hogy most mit tegyen. Inkább csak ő is nézte a tájat, amit elvileg a nő is nézett. Még mindig minden sötét. Semmi változás. Ezzel szemben legalább a két faj kapcsolata változott, habár a hegy maga sosem fog. Vagyis ez nem teljesen igaz, ami egyszer elkezdődött, annak muszáj egyszer véget érnie, ez az egy igazi, örök szabálya a világnak.
A nő bocsánatot kért, bár Synus nem tudta felfogni, hogy mit kell ezen sajnálni. Egy kicsivel később jött, persze, hiányzott neki a nő, de inkább vár, ha muszáj. Csak mosolyog, és néz előre felé. Itt az lenne az első mondat, hogy ugyan miért sajnálkozik, ha dolga van akkor dolga van, elvégre ahogy mondta Jos, ő a klánvezér.
- Bocsánat kérés elfogadva - néz a nőre, még mindig mosolyogva. Bár totál nem ezt akarta mondani, mégis ez jött ki a száján.
Aztán jött a mondat pár pillanattal később, amire Synus végképp nem tudta a választ. Nem tudta, hogy hogyan fogja fel ezt...mint barát mondta vagy?...Synusnak teljesen tetszik a másik fél, ez megkérdőjelezhetetlen, de nem hiszi, hogy ez viszonzott lenne, legalábbis eddig azt hitte. Lehet hogy tévedett? Bárcsak úgy lenne.
- Te is gyakran hiányzol nekem Jos...a jelenléted képes megnyugtatni, és ezért hálás vagyok neked...Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért - most ő se tudja, hogy mit karattyol, de valamit legalább igen, és nem csönd van legalább. Elnéz a nőről a mondata után, újra egyenesen a tájat nézve. Nem tudja, hogy most mi a fenét tudna csinálni. Nem hitte, hogy legközelebbi találkozásuk ilyen témájú lesz.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Továbbra is néztem a tájat, s ekkor felfigyeltem arra, amit Synus mond. Nem is igazán arra, hogy mit mond, hanem ahogy mondja. Erőmnek köszönhetően ki tudom szűrni hangneméből, hogy ilyenkor mit is gondol. Pontosan azért mégsem, mert zavaros mindez, nem csak számomra, de még neki is. De érzem, amit ő érez, ezt én magam sem tagadhatom le. Talán ezért is keresem a társaságát annyira. Szeretném megérinteni az arcát, de félek, hogy nem szabadna, s nem történhetne meg. De... ugyan, ki törődne vele? Kit izgatna?
Csak sóhajtok egyet, majd az egyik váratlan percben, amit persze csak én nem várok, közelebb lépek Synushoz, alig észrevehetően. Persze a már kisebb távolság mindkettőnknek feltűnne. Synus felé fordulok, erre késztetve őt arra, hogy ő is felém forduljon. Elvégre ez most olyan, mintha beszélni szeretnék vele... részben igen.
- Más farkasok a te helyedben már rég elszaladtak volna, vagy rám támadnának... mert jelenlétem számukra veszély lenne, nem nyugalom. De veled ellenben... valahogy kezdem azt érezni, más van köztünk. - ez valóban így igaz. Mert tényleg érzem, s tényleg így van. Erős késztetést éreztem arra, hogy megérintsem az arcát, még akkor is, ha nem szabadna. Valamennyivel magasabb volt tőlem, legalább fél fejjel, de...engedtem a csábításnak, s lassan, óvatosan megemeltem a kezem, mely arcához simult. Jó érzés volt végre végigsimítani rajta... halványan elmosolyodtam, mert nem tudom, hogy most mit gondolhat.
- Nem tudom, hogy szabadna e ezt... - mindegy, hogy mire értem. Lehet, hogy csak az én felfogásom szerint van ez így, és ő másképp vélekedik, de sosem tudhatom.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Synus csak abban bízott, hogy a nő érti azt amit ő mondani akar, mivel ahhoz, hogy azt amit ő akar mondani valaki megértse, külön tudás kell néha, legalábbis az ilyen témáknál biztos is. Néha kicsit oldalra nézett, bár akkor még a nő nem fordult felé. Nem igazán tudta, hogy a legtöbb ember mit tenne most...mert hogy a többi vérfarkas már megpróbálta volna szétcincálni Jost az biztos. Nehéz olyan személyeket találni akikkel Synus ennyire kijön...talán a "kijön" nem is a megfelelő kifejezés. Az idő majd eldönti gondolja magában. A nő sóhajt egyet, amire Synus rászegezi a tekintetét, majd Jos a férfi felé fordult, és úgy tűnt, hogy közelebb áll most a férfihoz, mint előbb, bár csak annyi változott, hogy most szemben állnak egymással, és ez a furcsa behatás. A farkas nem tudta először, hogy mit gondoljon, csak mélyen a nő szemeibe nézett, legalábbis késztetést érzett rá. Most olyan mondatot mondott a nő, amit talán más egyáltalán nem várt volna tőle, még szinte Synus sem, de az eddigi érzései azt diktálják neki, hogy nincs min meglepődnie. A fekete hajú farkas nagyon komoly arccal néz a nőre, arcizmai ellazítva, s bár nem látszik, kezd izzadni a ruhái alatt.
- A változást nem az átlagos személyek szokták elhozni, és emiatt kicsit különlegesnek is érzem a kettőnk közötti kapcsolatot...- ő sem tudja, hogy igazából mit akart ezzel mondani, összezavar pillanatok nem hoznak ésszerű mondatokat általában.
Egy idegen kéz simítása az arcán, Synusnak egy szokatlan érzés. A másik egy váratlan mosolyt ejt el, amire a farkas is elmosolyodik. Karját felemeli a fejéhez, majd megsimítja a nő kezét, ami azon az arcon van, amit eddig csak sebek és horzsolások díszítettek, nagyjából semmi más nem érintette sosem. Másik kezével lassan a nő oldalához közeledik, és megpróbálja megfogni a derekát lágyan, ám arra is számít, hogy könnyen pofonban végződhet a mozdulatsor.
- Nem hiszem hogy zavarna bárkit is, főleg nem engem...- utal itt arra, hogy a társai ellenezhetik, ő csak ad nekik egy tarkón ütést, és elhallgatnak, legyen akár Darrenről is szó.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Ettől a saját, nem várt lépésem miatt még én magam is meglepődtem, de úgy tűnt, Synus jól viseli ezt a dolgot. Mintha már előbb meg akart volna tenni egy effajta lépést, csak eddig habozott. Visszamosolyog. Elvégre ez egy jelzés, hogy nem bánja, ha ezt teszem. Szóval a reakció rendben van. Aztán elhangzik egy kijelentés, miszerint különlegesnek tartja a kettőnk közti kapcsolatot. Talán igaza van. Mert eddig én sem láttam farkast és vámpírt így... igen, így még nem. Csak úgy, ha egymás ellen háborúznak, esetleg úgy, mint a mi esetünkben, egymás szövetségesei. De ez most más helyzet volt, egy olyan helyzet, amit még egyikőnk sem tapasztalt a másik közelében. És talán emiatt is volt az, hogy akármennyire volt hideg a testem, most melegség öntött el, már csak akkor, ha Synus kék szemeibe néztem. Jó érzés fogott el, nyugodtságot éreztem, és... még valamit.
- Tehát mi nem vagyunk átlagosak. - folytatom, mit elkezdett, vagy legalábbis helyeselem megnyilvánulását. Akkor mi változtunk? Változást hoztunk volna a másik életébe? Mi ez a változás? Megmagyarázni nem tudnám én sem, de érzem, és tudom, hogy ezt maga Synus is érzi, mert akkor nem mondta volna ezt. Tudja. Következő kijelentésén csak elmosolyodok, hogy egyáltalán nem bánja, hogy mi lesz a következmény, s nem zavarja, hogy ezt teszem. Engem sem, végülis. A klán most hanyagolható, hiszen ez csak egy röpke pillanat. Illetve... hosszú, de olyan kevésnek tűnik, mintha egy egész életem alatt csak 1 perc telt volna le az életemből. Kezét a derekamon érzem, s akarva, akaratlanul, de leginkább akarva közelebb húzódom hozzá, engedve kísértésének, s neki azt, hogy könnyebben átölelhessen, magához húzhasson. Mert nekem azzal csak jobb lesz, ha őt a közelemben tudhatom, érezhetem. Kezem, mely eddig az arcán helyezkedett el, lentebb csúsztattam, egyenest az ajkaihoz, s hüvelykujjammal gyengéd mozdulatokkal végigsimítottam rajta.
- Be kell, hogy valljak valamit... - kezdem el halkan, és egészen lassan, végig a szemeibe nézve. - Nem úgy érezlek, mint egy barátot. - ez egy kissé költői kifejezés volt... s ekkor hirtelen egy nagyot dobbant a szívem. Kezemet újra az arcára csúsztattam, onnan pedig át a nyakára, s közelebb hajoltam hozzá. Már csak egy lépés választott el, legalább 5 centiméter, de puszta közelsége felmelegítette testemben a folydogáló vérmennyiséget. Lehunytam szemem, majd egy pillanatra az ajkam az ajkához ért. Csak egy röpke pillanatra, hogy előbb megízleljem az életnek ezt az örömét. Mikor elváltam tőle, újra a szemébe néztem, hogy megtudjam, meddig mehetek még. De nem észleltem semmi negatívumot, így újonnan érintkeztem ajkaival, most már el nem válva tőlük.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Úgy tűnik erre a kis időközre mindketten letettek a hovatartozásukról, Synus szinte el is felejtette, hogy a falka most létezik, és úgy tűnt, hogy a nőt sem érdekelte nagyon a klánja ebben a pillanatban. Persze mindketten egyik legnagyobb védelmezői a sajátjaiknak, de ugye ha sok ideig köt le az efféle kötelesség, egy idő jó érzés hagyni az egészet. Synus is most úgy érezte, mintha egy hegynyi súly esett volna le a vállairól, talán képletesen ezért is voltak most a Rettegett hegy tetején. Először azt hitte, hogy a nő megfog állni félúton, és nem fog tetszeni, hogy Synus átpróbálja ölelni, de úgy tűnik most nagyot tévedett. És ennek a tévedésnek nem is örülhetne jobban egy ember...vagyis farkasember. Még közelebb tud közeledni a nőhöz, A farkasember teste könnyebben hevül fel mint a vámpír nőé, és ezt talán a másik kezdheti is kicsit érezni, Mikor a nő az ajkait, azt se tudta hirtelen, hogy mit tegyen, de aztán eszébe jutott, hogy most inkább csak hagyja magát, hogy sodorja az ár, még kiderül mi fog történni ezután. A következő kijelentése kicsit lenyugtatta Synust...még hogy lenyugtatta! Egyenesen feltüzelte, szinte sosem érzett ilyet, a nő olyan hívogatóan néz ki, és a viselkedése...mindene megigézi a férfit. Talán rá hatásosabb az a vámpír képesség ami vonzóbbá teszi a használót más szemében? Nem hiszi, elvégre más vámpír által használva szinte nincs is hatása. Mintha a két személy biológiáját csak egymásra hangolták volna az égiek, vagyis Synusnak a szellemek. A következő mondatára nagy bátorságot kellett összekaparnia, azt sem tudja honnan van ennyi neki.
- Josette...én teljesen szerelmes vagyok beléd...- mondja halkan.
Aztán a nő közelebb hajolt, sokkal közelebb, mint eddig, Synus már megijedt, hogy itt megállt a dolog, azonban utána a következő pillanatban a nő ajkai hozzáértek az övéhez. A szemei nyitva maradtak, tágra nyíltak, majd lenyugodott az érzés miatt. Az adrenalin pumpa felment benne, azt se tudta, hogy ezután mit kezdjen ezzel a sok energiával ami megcsapta őt. A vágy egyenesen csak úgy tüzelt a férfi szemeiből, szóval a nő "nyugodtan" folytathatta amit elkezdett. Synus élvezettel kezdte el a "párbajt", és megpróbálta megízlelni a másik nyelvét. Ha bejut, akkor egy kicsit először megijeszti a vámpír fog, de csak egy tizedmásodpercig, mert nyugodtan folytatni amibe belekezdett. Bal kezével átöleli a nőt, magához szorítja, jobb kezével pedig a nő arcát kezdi el simogatni. Innen talán már nincs is vissza, már senki sem állíthatja meg a kapcsolatot ami elkezdődött itt a Rettegett hegy tetején.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Először még furcsa volt... nem nekem, hanem neki. Mert nem tudta, mit cselekszem a továbbiakban, nem számított erre a váratlan cselekedetre. De megtettem, mint ahogy azt már meg kellett volna tennem régebben is. De csak most éreztem úgy, hogy eljött az a pillanat, amikor megálljt parancsolhatok negatív érzelmeimnek, azoknak az ellenállásoknak, amelyek mind e tett ellen szóltak. Én döntöttem így, s ha felelősséggel is jár mindez, felelős leszek érte.
Egy olyan szót ejtett ki a száján, melyet soha nem gondoltam volna, hogy valaha hallok. Még nem mondtak nekem ilyet... szerelem. És belém. De mielőtt én bármit is mondhattam volna, szavak helyett megcsókoltam, s mostmár nincs visszaút. Felemelő érzés volt, hogy érezhetem ajkait. Mintha már nem is vámpír lennék, a kárhozat gyermeke, hanem valaki más, aki fényben él, mint egy angyal. A hajába túrtam... bevallom, az mindig is tetszett, olyan jól áll neki. De most komolyan ilyenekről beszélek? Habár... a szerelem megbolondít, s nem csak engem.
A csók eltartott legalább 5 percig, mikor elváltam az ajkától, aztán mélyen a szemébe néztem.
- Én is szeretlek... régóta már. - életem első igaz vallomása. És csak most jöttem rá igazán, hogy mit érzek. Ha a fajoknak tiltott, hát akkor legyen tiltott, de az én számomra ez lesz a legszebb gyümölcs a paradicsomban.
Mondanivalóm után mélyen a karjaiba fúrtam magam, s szorosan átöleltem.
- Vissza kellene mennem, de olyan nehéz, hogy elengedjelek. - igazság szerint egy jó ideig nem is akartam visszamenni. Itt akarok maradni vele... s ha tovább is maradnék, itt a faház... kár, hogy nem tudok igazán fázni, esetleg ha fagyos lenne minden.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Egyszerűen olyan gyorsan történt az egész, a farkas alig tudott az eseményekkel egyszerre haladni. Nem mintha bánta volna, hogy hagyja egy kicsit magát vitetni az árakkal, melyek tovább viszik a történéseket. Most már nem volt megállás, mindent bevallott a nőnek, amit eddig be akart, bár csak egy rövid mondat volt, olyan bátorság kell hasonló mondathoz, amire hosszabb készülődés szükségeltetik, hogy össze lehessen gyűjteni egy kupacba. Szerencsére nem bánta meg, sőt, rendkívül boldog volt, hogy a nyelve a nő nyelvével vetekszik az előbbi mondat után. Josette az ő első igazi szerelme, ami elég nagy szó, tekintve a faji különbségeket. A nő viszonzását érezve olyan helyekre került el ebben a pár percben, amit nem is remélt, hogy létezett volna azelőtt. Aztán abbahagyták egy kicsit, és a nő kijelentette, hogy ő is ugyan úgy érez a férfi iránt. Megpróbál a nő szemébe nézni, de a hangján hallja, hogy igazad mondott, sőt, érzi a nő aurájában.
A fiú csak boldogan mosolygott, az állandó kialvatlanságtól karikás szemei kezdtek most kicsit felüdülni, Szorosan átölelte a nőt, ahogy az hozzá simult. Bal kezével lassan simogatja Jos hátát, jó érezni őt. A nő aztán kifejezte, hogy vissza kéne térnie klánjához, de Synus inkább még jobban magához szorította.
- Ne menj...kérlek - mondja halkan a nő fülébe - Most nem tudnám elviselni ha elmennél mellőlem. Maradj velem...- mondja kívánóan.
A faház üresen áll, igazából a falka "vendégeinek" van fenntartva ha szükségük van pár napra egy szállásra. Ezek a vendégek a nem-vérfarkasokat takarják. Josette-t sajnos még nem lenne mersze bevinni a falka elé, elvégre a kilencven százalékuk rá támadna, ami már csak azért is lenne baj mert Synus nem akarja a falkája kilencven százalékát meggyilkolni dühében.
Igazából Synus nem tudja innen hova tovább, elvégre ő bírja a hideget, a vámpír hölgy pedig szinte nem is érzi, szóval a háznak nincs sok értelme.
- Jos...nem lenne kedved egy sétához? - mondja a még mindig átölelt és simogatott nőt.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Úgy utálom, mikor már teljesen benne vagyok valami jóban, és egyszerűen tudom, hogy vissza kellene térnem a klánomhoz, mert várnak. Ugyanakkor hiába súgja ezt az agyam, mikor van bennem egy ellentétes érzés.. a szívemben, ami azt mondja, hogy maradjak itt. És nem csak a szívem mondja ezt, de még Synus is, már csak azzal is, hogy szorosabban magához ölel. Egyszerűen nem tudnék nemet mondani...
Valójában sosem gondoltam, hogy érezni fogok e valaha ilyet, s lehet egy vámpír és vérfarkas között is szerelem. Még két vámpír között sem érzékeltem ekkora romantikát, vonzalmat, hogy őszinte legyek. Egyesek csak kényszerből teszik...
Ilyenkor sajnálom atyámat, hogy nem lehetett az ellenkező nemből utóda. Elvégre én csak 50 évig lehetek a vezér... másrészről várhatja, hogy kényszerből legyen egy olyan személy a párom, akit nem is szeretek. Hiszen mindig is hittem az igaz szerelemben, s most ezt megtaláltam. Ezt a pillanatot semmi nem ronthatja el.
- Nem fogok elmenni, Synus. Atyám még várathat magára egy ideig. - jobban belefúrom magam Synus ölelésébe, elvégre olyan jól eső érzéssel tölt el az, hogy valakinek a karjai között pihenhetek. Eddig csak gyerekkorom volt olyan meglehetősen gyönyörű, mikor még anyám köztünk volt. Persze nem panaszkodhatom, a jó neveltetésem eredménye mindig megmaradt, valamint atyám sem egy maradi vénember, így minden helyzetben számíthatok rá, s talán még azért sem szólna, hogy egy vérfarkas vált az életem részévé. Elvégre... még mindig ott vannak a szövetségesek, akik között a fele vérfarkas. A bizalom kölcsönös. Akkor is ha már megváltozott a klán célja, de ezt csak Frau hataloméhségének köszönhetjük.
- Mindig veled leszek. - teszem hozzá halkan, bár nem ígérhetem, hogy mindig. Mert lesznek pillanatok, hogy olykor időkre el kell válnom tőle. De megpróbálok majd minden nap kijönni hozzá, ha csak egy órára is... de tudom, hogy érte megéri. Már csak az, ha egy pillanatra is láthatom, s érezhetem közelségét, szerető karjait.
Végül egy kérdést tesz fel, hogy lenne e kedvem egy sétára. Elmosolyodok, majd elengedve őt ezzel a mosollyal felnézek rá.
- Ha veled vagyok, s veled kell tennem, bármit, bármikor. - elválok tőle egy röpke pillanatra, elvégre ő kért meg a sétára, s így ölelkezve nem tudunk haladni előre. De így megfogom kezét, s még így is közel állok hozzá, bár azért úgy hogy lábaink a séta során ne akadjanak be egymásba. És elindulok valamerre le a hegyről, hogy aztán az erdőben tegyünk egy sétát kettesben.

» Hegy
» "Három Kasza" hegy