Erdő

-Valóban? Hát akkor jó. Tisztára azt hittem, hogy egy gonosz vette át fölöttem az uralma, de biztos tévedtem és csak hirtelen elájultam. Jobb, mint a gonosz. Ugye?-mondtam vidáman és felnevettem
~Valami baj van. Nem voltam önmagam és lehet, hogy valami megszállt. Ha igen, akkor valaki fontos lehetett bennem a számára. Jobb, ha vigyázok, de ha hirtelen távolságot kezdek el tartani akkor nekem végem, mert lelepleződök. Viszont addig vigyáznom kell és közel engednem. Nem lehetek óvatlan, vigyázni kell.~
-Na, induljunk tovább, még a végén szarvaim lesznek, mint a szarvasoknak. Direkt nem úgy mondtam ahogy a családom mondogatta. Nem akarok olyan hasonlatokkal élni amiket megbánhatok.
Pár percre elcsendesedtem, majd felszólaltam.
-Olyan fura szagot érzek. Esetleg én lennék? De olyan ismerős, mint ha a barátomat érezném aki évek óta nem fürdik. Nem, ez én vagyok. Rosszabb a szagom a halálnál is. Ez szörnyű, de már éreztem rosszabbat is. Vajon, miért lett ilyen szagom? Pedig pár napja fürödtem. Na, mindegy. Indulás tovább!
Felálltam és a város felé tartottam. Nagyon zavart a látomásom. Nem értettem, hogy mit akart jelenteni az a kapu. Sőt még az is nagyon zavart, hogy berántott magába. Lehet, hogy a végén valami gonosz lény leszek.
Megráztam a fejemet és felnéztem. Mikor előre megláttam valamit ami zavart. Egy ötágú csillagot. Nem tudtam, hogy mi volt ez, de azt tudtam, hogy egy jel.
-Isle, gyere csak ide! Mi ez?-mutattam rá a jelre.

-Normerebe megyünk feltölteni a készleteinket.
Majd pár perc múlva felszólaltam.
-A családom...halott. Megölték őket. Engem a bosszú éltetne, ha mondjuk tudnám, hogy kik voltak azok. De nem tudom és érdekes módon nagyon segítőkész vagyok. Nem is értem a gonosz miért engem akar megrontani. Már, ha a gonosz. De egy démon mi más is lehet. Szerintem a pentagramma a gonosz jele, a titkos ötös jel. Fontos, hogy biztosra menjek. Szóval te ki vagy? Ki küldött? Talán maga Choor? A gonosz akar engem? Állok elébe! Nem vagyok gyenge, de itt az ideje alávetnem magam a sorsomnak!
Most aztán előjött belőlem ami bennem őrlődött. Nagyon vártam, hogy mit válaszol.
~Vajon ki ő? Talán valaki aki a sötétségben született.~
-Nos, mi az igazság? Ha a sötétség szülöttje vagy, akkor vigyél el a mesteremhez! Tudni akarom, hogy kit fogok szolgálni és milyen feladatok válnak rám. Döntsd el, hogy hova menjünk! Nem megyünk Normerebe. Nos?

Kicsit meglepődtem a hallottaktól, de megfogadtam, hogy ha jelet látok akkor eldöntöm, hogy kihez állok. Ez a jel a sötétségbe vonzott és engedek neki. Nem bánom mi lesz ezután velem, itt az ideje kimondani amit akarok. Leguggoltam és valamitől fogva ördögi vigyorra nyílt a szám.
-Nem hátrálok meg. Alázattal kérlek, hogy vezess utamon és hozzuk vissza a mesterünket. Ha az ár, hogy őt szolgálhassam, hogy a testem felet átveszi az uralmat akkor állok elébe. Csak mond mit tegyek és én teljesítem szó nélkül. Esküszöm, hogy Choort és az ő akaratának engedelmeskedő lényeknek a szolgálatába állok és ha szükséges akár át is alakíthattok egy másik formába amiben hasznomat veszitek. Choor!(Ámen! helyett írtam.)
Felnéztem és vártam, hogy mi lesz a válasz az eskütételemre.
~Vajon mi lesz a válasz? Remélem nagy hatalmat kapok. Hatalom? Igen, kell a hatalom, ha rossz is.~ Ezek után a gondolatok után elkezdtem kuncogni.
-Mit tegyek?

-Hajlandó? Kérem is. Milyen vicces. Eddig mindenkinek segítettem akinek tudtam és most mégis a gonoszhoz állok át. Bár, ha belegondolok ez csak nézőpont kérdése. Számunkra Choor a jó. Nem is bánom. Sőt örülök neki, hogy így döntöttem. Szóval igen, készen állok rá. Egyesüljünk. Hát ha te is meglátod a démont.
Pár lépést hátraléptem és felemeltem a karjaimat.
-Gyere csak, alig várom már, hogy megérezem a hatalmat amit kaphatok. Biztos, hogy nagyon fájni fog, de nem érdekel. Mostantól a célunk Choor nagyurat feltámasztani és a céljait teljesíteni, viszont nem szabad őrülté válnom, mert az már nagy baj lenne. Nem jó Choornak, ha megromlok. Akkor, hát gyerünk!
Becsuktam a szemeimet és elkezdtem koncentrálni. Jobb, ha felkészülök és nem hagyom magam. Bizonyára nagyon fájni fog az egyesülés ezért muszáj vagyok összegyűjteni minden erőmet. Nem halhatok, Choor nagyurat kell feltámasztanunk és ez a legfontosabb dolgunk.
-Mehet!-mondtam vidáman

-Hajlandó vagyok-e rá? Hát még szép, sőt még kérem is! Nem kell ezt mérlegelni, a mesterért bármit. Ez egy olyan dolog amit érdemes lenne meggondolni, de milyen harcosa lennék, ha nem tennék meg érte. Kötelességünk, hogy visszahozzuk és a Birodalmát növeljük. Szóval igen akarom és úgy van élvezném is.
Majd átöleltem és a fülébe súgtam.
-Figyelj rám, mi a mester szolgái vagyunk. Az az egyetlen célunk, hogy feltámasszuk és segítsük a céljai megvalósításában. Most még józanul gondolkodok. Az is biztos, hogy a hatalomtól meg fogok részegedni, de ez nekem nem számít. Szóval vakon megbízok benned és vezess sötét utamon. Kérlek, egyesüljünk és add át az erőd egy részét.
Majd elengedtem és hátrább léptem.
-Gyerünk!

Mikor Isslevel érintkeztem szinte mindent éreztem. Éreztem a gondolatait, az érzéseit és a múltját. Viszont az én gondolataim, érzéseim és a múltam is átáramol belé. Nagyon zavarodottan éreztem magam, de egyben örültem is és volt valami még. A démon előjött bennem ami csak beengedte a gondolatokat, de ki nem. Viszont nem tudtam, hogy Issle látja e most, ebben a tudatállapotban.
-Mit képzelsz? Nem hagyhatod, hogy csak így áramoljanak a gondolataid, még végén megtudja, hogy ki vagy. Elhiszem, hogy nem emlékszel, de jobb ha nem hagyod, hogy a gondolatinkat meglássa. Nem vagyunk kiszolgálók. Choor nem azért tett beléd kiskorodban, hogy egy látszólag sötét angyalnak megmutass mindent. Érthető? De most itt a vége. Most meg tudom mutatni magam neki.
A démon megjelent Issle szeme előtt.
-Engede el, de most! Choor nevében parancsolom, hogy hagyd abba! Nem bízok meg benned! Szóval, állj!-parancsolt rá a démon hangosan, dühösen

Mikor Issle kérdésekkel állt nekem hirtelen nem tudtam mit tegyek. Tudtam, hogy a démon beszélt neki mindenfélét, de azt nem értettem pontosan, hogy mit. De talán azt, hogy ne bízzak meg benne vagy valami hasonlót. Hirtelen fogtam és gyomorszájon vágtam magam. Nagyon nem tudtam mit kezdeni a démonnal, de ő is érezheti azt amit én.
-Nyavalyás féreg. Mit művelsz? Legközelebb talán szúd szíven magad!?-kiabált a démon a fejemben, dühösen, ingerülten.
-Csönd legyen marha. Nem te mondod meg, hogy kivel mit és hogyan teszek. Ha kedvem van akkor megbízok benne. Te csak Choor egy förtelme vagy. Nem tudom mi a bajod, de mostantól csak akkor szólsz, ha megengedem. Csak tanácsokat adhatsz.-kiabáltam a démonra óriási dühömben ami olyan erős volt, mint a legerősebb méreg.
A démon nem szólt. Érezte, hogy nincs már hatalma felettem. Hirtelen olyan erősnek éreztem magam. Majd Isslere néztem mosolyogva.
-Nos, hogy tovább?-kérdeztem óriási mosollyal az orcámon