Erdő

Elmutogatta, hogy nemsokára tovább indulnak, és hogy perpillanat csak pihennek. Bólintottam. Közben telepatikusan kaptam az információt. Kiderült az is, hogy nem akarja firtatni, miért nem beszél.
-Van egy mondás. Minden állat tud beszélni, de elég bölcsek ahhoz, hogy ne tegyék. Nem te vagy az egyetlen, akit szavak nélkül is megértek. - egy bátorító mosolyt küldtem felé. Ezután jelezte, hogy ötlete támadt. A sárkányhoz fordult, és a kezét úgy emelte fel, mintha egy íjat tartana. Ezzel valószínűleg azt jelezte, hogy vadászni kellene. Elf büszkeségem elkezdett ordibálni velem. Amióta vadászom, egyszer sem tévesztettem célt. Ha valakit torkon akartam lőni futás közben, akkor tuti, hogy a kitűzött ponton találtam el, szóval ez a belső szellem elkezdett ordibálni velem.
*Nem hagyhatod, hogy vadásszanak neked! Legalább segíteni próbálj meg! A szemed messze legjobbak a környéken, messziről kiszúrod a vadat!*
Valami azt súgta, igaza van. Utáltam, hogyha helyettem végeznek el valamit. Azonban valami mégis arra késztetett, hogy fogadjam el. Talán csak a lány közelében szerettem volna lenni? De azért csak rászántam magam arra, hogy levadászok én valamit.
-Ó, erre nincs szükség. Az egyetlen ok, hogy titeket céloztalak, mert a környéken sehol nem találtam életre utaló jelet. Egy kicsit továbbmegyek, hidd el, hamarabb ejtek egy vadat. Egy pillanat! - bíztatóan mosolyogtam, majd felszökkentem egy fa ágára, és amennyire tudtam, feljebb kapaszkodtam. Így kicsit nagyobb teret láttam be. Szemem előremeresztettem, és pár állat után néztem. Ahogy bámultam, párszáz méterre tőlünk megpillantottam két őzet. Lazán lesiklottam a fáról, teljesen hangtalanul, és még kárt sem tettem magamban. Aki vadász, annak meg kell tanulni csendben is közlekedni. Hasznát vettem kalandjaim során, nem egyszer szorultam lopakodásra.
-Azt hiszem, indulok. Pár perc, és visszatérek! - íjam leakasztottam a vállamról, és elővettem egy nyilat, és elkezdtem rohanni a két őz felé. Persze zajt így sem nagyon csaptam, szóval megengedhettem magamnak. Bár nem volt kicsi a távolság, hosszú lábaimnak hála mégis hamar odaértem. Bebújtam egy nagyobb bokorba, és becéloztam az egyiket. Mikor biztos lettem benne, hogy nem vett tudomást a jelenlétemről, és hogy eltalálom,elengedtem a húrt...

Persze, az egyik vadat könnyen eltaláltam. Nem tévesztek célt. A másik viszont elszaladt. Elégedetten szedtem fel az állatot, és elindultam vele vissza. Közben furcsa gondolatok gyötörnek. Észrevettem, hogy figyeltem arra, amit a lány előtt mondok. Általában hagyni szoktam, hogy természetesen alakuljanak a dolgok,most viszont...
Áh, de mi a fenét csinálok? Nem érdekel, ezentúl természetesen viselkedem! - határoztam el magamban. A pár perces gyalogtúra után visszaértem hozzájuk. Aida felemelt hüvelykujjával jelezte, hogy nagyon laza vagyok. Egy kicsit elmosolyodtam. Jól esik a bók, mindig, főleg ha ilyen szép lányok osztogatják. Az ismerős hang megszólalt a fejemben. Jelezte, hogy tovább indulnának.
-Várj! - valamiért ez volt az első reakcióm. Reflexből jött.
-Nem tudnátok még maradni egy kicsit? - kicsit szomorú lehetett a hangom. Még nekem is feltűnt sajnos. - Holnap kora reggel én is indulok tovább, fontos ügyben járok. Fajtámbeliekre számítottam, de úgy látom, hogy a családom tovább költözött, úgyhogy most egy ismerős arc sincs a közelben. - észrevettem, hogy egyre könyörgőbb a hangom. Anamúr, ne tedd ezt velem, miért akarod, hogy hülyének nézzenek? - De ha mennetek kell, vagy ti is fontos ügyben jártok, akkor megértem távozásotokat. De szívesen vendégül látlak titeket, főleg hogy már az ételem is meg tudom osztani veletek. - nyeltem egy nagyot. Az egész arcom égett.Úgy éreztem, mintha a fülemben egy vulkán lenne, és a szemem is égett belülről. Mintha nyomták volna kifelé belőlem a levegőt. Imádkoztam az erdő szellemeihez, hogy ne legyek túl vörös...

Sikerült maradásra bírnom őket. Megkönnyebbültem sóhajtottam. Bár magam sem tudtam, hogy ennek mi értelme volt, és semmit nem terveztem, valamiért mégis örültem, hogy itt maradnak velem. Aida azonban egyenlőre nem kért a leendő ételből. Hm, majd meggondolja. Odafordultam a sárkányához, szeliden elmosolyodtam.
-Te is így gondolod, pajtás? - láttam a tekintetén, hogy értelmes, és azt is, hogy ő nem osztja társa véleményét, igenis kérne a húsból. Mosolyogva bólintottam, és elindultunk a "táborom" felé. Nem volt ott semmi érdekes, egy tűzhely, valamint csináltam egy kis fedett részt, ahová 1 ember kényelmesen, kettő pedig szorongva, de elfér, ha eleredne az eső, így oda tettem pár nagyobb levelet, amik a fekhelyt szolgálják. Nem volt semmi cucc nálam soha. Mindig és mindenhol a tó vagy folyó vizében fürödtem, mindig vadásztam az ételre, ha nem szálltam meg valakinél -márpedig az nem sokszor volt- és minden táborom ott helyben állítottam fel az ottani alapanyagokból. Bejön ez az életmód. Persze sokszor vannak üresjáratok, amik elég unalmasak tudnak lenni. Ilyen például ez a mostani is. Örülök, hogy összefutottam velük.
A gondolatmenetemből a lány szakított ki. Méghozzá a lehető legrosszabb kérdéssel. Rákérdezett, hogy vajon miért vagyok zavarban. Elvörösödtem.
-Én? Ugyan, én nem vagyok zavarban, csak tudod, hát, öhm...izé, hogy is mondjam... - A mozgásom darabos lett, a kezem ide oda járt, Aidára pedig nem mertem nézni... Végül valami megszólalt a lelkem mélyén, hogy fejezzem be ezt az ostobaságot, és viselkedjek természetesen. Valamennyire megnyugtattam magam, és ezt látni is lehetett.
-Állíthatom, hogy kalandjaim során rengeteg nővel találkoztam, de ilyen csinos és szemrevaló még egyik sem volt. - remélem tudja, hogy az elfek őszintesége szólalt meg belőlem, és nem néz egy nagy balfácánnak
-De nem ezért hívtalak meg titeket. Mindenki társaságának nagyon örülök. Főleg ilyenkor... Csendes az erdő. Az állatok is egyre kevesebben vannak. Éreznek valamit, amit nekem is kellene, de az a baj, hogy akikkel az erdőn kívül találkoztam, nem viselkedtek furcsán. Perpillanat viszont az is nagy szerencse, hogy ezt el tudtam ejteni. - sóhajtottam. Valami tényleg készülődik itt, amiről tudnom kellene.
Egy fél órás gyaloglás után elértük a fent leírt tábort. Középen volt a tűzhely, lelöktem a vadat, és miközben bevittem a fedett kis rész alá az íjamat, elhaladva a tűzhely mellett, felé tartottam a kezem, és félhangosan elhadartam az ,,Ignis Orbis'' varázsigét, így hamar tüzet csiholtam. Nemsokára szükségel lesz rá.
-Foglaljatok helyet, én gyorsan letisztítóm ezt az állatot. - nyúzás, belezés, stb. Nem szívesen csinálom. Sajnos volt rá példa, hogy emberrel tettem ugyan ezt...

Pont azt az információt kaptam, amire számítottam. Sejtettem, hogy a sárkány tudja, mi a gond. Frau... Hát támadni készül. Ha az állatok tudnak róla, hamarosan meg is indítja azt. Nem lenne tanácsos akkor Normere ezen a részén tartózkodnom. Bármennyire is nem szeretek, muszáj leszek a biztonságosabb vidékekre távozni. Miközben a vadat készítettem előfelé, szóvá is tettem.
-Tehát sietnem kell. Nem szándékozom az istenek harcába keveredni. - éreztem, hogy nemigazán értik, amit mondok. - Én abban hiszek, hogy a világnak szüksége van jóra és rosszra egyaránt. Ha valamelyik nem létezik, akkor a másik is elpusztul. Ezért ítélem el ezt a harcot. És mert többen fizettek érte az életükkel. Bár, ha eljön a végső leszámolás, én inkább Anamúr oldalán szállok harcba. Ameddig azonban nincs szükség a harci tudásomra, addig felesleges bármit is csinálnom - egy zavart mosolyt megeresztettem, és éppen befejeztem az állat tisztítását. Kibeleztem, megnyúztam, most pedig finomra sütjük. Égett a tűz, ésmivel tudtam, ha kisebb dolgokat akarok egyszerre készíteni, akkor a sárkány éhen halna, szóval kerestem egy erősebb nyársat, két másikat a tűz két oldalán felállítottam, az elsőt átszúrtam a vadan, majd leraktam úgy a másik kettőre, hogy ne boruljon el. Odaballagtam a sárkányhoz, lassú és óvatos mozdulatokkal megsimogattam az oldalát.
-Már nemsokára készen van! - nyugtattam meg poénosan. Azt tudtam, hogy ő nyersen is megette volna, de inkább elkészítem az egészet.

Értékelendő, hogy hölgy létére igen bátor. Bár ha azt nézzük, hogy Drakojan, akkor ez természetes. Mikor megsimogattam a sárkányt, halk morgást hallottam tőle. Elmosolyodtam, és előrehajtottam a fejem, és szórakozva birizgáltam a szemem előtt lebegő hosszú tincseket. Aida hangosan felnevetett mellettem, de hangjának melegsége engem is jobb kedvre derített, pedig azt sem tudtam, mit talál ennyire viccesnek. Addig legalábbis nem, ameddig nem hallottam meg hangját a fejemben. Megkérdezte, nem tartanék-e velük. Eszembe jutott, mennyi kalandot éltem át, és hogy milyen izgalmas volt. Olyan kalandok, amiket el lehet mesélni egy tábortűz mellett a fiataloknak, hogy meglegyen a példaképük. Majd belegondoltam abba, hogy milyen nyugodt élet vár majd rám ezután. Vadászok, és semmi veszélyeset nem csinálok, csupán tengődöm az erdőben, és menekülök a háború elől. Szám gonosz mosolyra húzódott.
-Veletek megyek! Volt már alkalmam drakojan mellett vándorolni. Miért ne ismételném meg? - odaléptem a vadhoz, hogy kicsit megforgassam. Persze amint közelebb kerültem hozzá, a sárkány egyből rászegezte a tekintetét, hogy nem akarom-e leszedni onnan. Visszasétáltam hozzájuk, ezúttal azonban a lány mellé ültem le. Nem tudom, miért éppen oda, mikor a sárkánynak elég vicces reakciói vannak. Egyszerűen kellemesebb érzés volt a közelében ülni.

Amint leültem, a sárkány hozzámdörgölőzött. Felnevettem, és reflexből összehúztam magam. Ha jó a hangulatom, csikis vagyok, a sárkány pedig egyből rájött erre. Erőt vettem magamon, és megsimogattam. Aztán elhúzta a fejét, és Aidához dugta. Mosolyogva néztem őket. Külön-külön is aranyosak, együtt meg végképp. Egy újabb páros, akit megismertem. Gazdagabbnak éreztem magam így velük, pedig alig pár órája vagyunk együtt. Sőt, talán még annyi sincs. De egyszerűen…érzem, hogy szeretem őket. Már sötétedett, persze számomra fel sem tűnt, hogy ilyen gyorsan repül az idő. Csendesen ültünk hárman egymás mellett, de már jó ideje éreztem, hogy a húsnak egyre jobb az illata. Szegény sárkánynak már csorgott a nyála. Mosolyogva felálltam és odamentem az egyre csak illatozó zsákmányhoz. Övemből előhúztam a tőrömet, és vágtam egy kis darabot az állatból. Megbizonyosodtam róla, hogy teljesen megsült, szóval bajunk már nem lesz belőle. Leakasztottam a tűzről, és odavittem magunk elé.
-Na akkor, ki mennyit kér? Sajnálom, de ezen kell osztoznunk. Ígérem, hogy egyszer annyit vadászok, hogy neked is elég legyen! – mondtam mosolyogva a sárkánynak, és megsimogattam a fejét. Tényleg sajnáltam, hogy nem tudok többet szolgáltatni, de jelen pillanatban tényleg elég kevés az állat, amit elejthetek. Aida kérdezte, hogy utaztam-e sárkányon.
-Hát, drakojannal találkoztam, de az ő sárkányán nem sikerült utaznom, hiába lettünk jó barátok.

Aida feltartotta a kezét, hogy ő nem szándékozik enni a húsból. Hát ő tudja, bár lehet, hogy rá fért volna egy kis energia. Elf vagyok, és szeretem az állatokat. Amiket tudok, új információt, azt általában tőlük hallom, és ezért megbecsülöm őket. De ha muszáj, akkor muszáj. Magamnak levágtam egy nem túl nagy darabot, így majdnem az egész Zarának jutott. Boldogan kezdte el falatozni az ő részét, én pedig lassan az enyémet. Finom volt, kétségkívül eleget sült. Na persze egy fogadóban jobban csinálják, vagy bármelyik házban, de azért egy erdőben nehéz lenne úgy elkészíteni. A sárkánynak is ízlett. Miközben elmondtam, hogy még nem volt alkalmam sárkányt vezetni, Aida megnyugtatott, hogy nem hagynak leesni. Ez megmosolyogtatott. Azért elég jó az egyensúlyom, de nem szándékoztam szörfözni azon a sárkányon. Aida mondta, vagyis gondolta, hogy tanácsos lenne, ha kaja után indulnánk. Bólintottam, hogy én benne vagyok. Hiányoznak a kalandok.
-Megkérdezhetem, hogy a sárkányt hogy hívják? Szeretném a nevén szólítani. - azért nem tudtam, mi a neve, mert velem még telepatikusan nem közölte a nevét. Ha pedig egész úton ,,Sárkánynak", az hülyén nézne ki, még szerintem is, pedig nemigazán értek ehhez. Viszont nagyon szimpatikus nekem. Nem is tudom miért. Szeretem, ha valaki közvetlen, márpedig megtanultam egy drakojantól, hogy a sárkány nem valami, hanem valaki, és ebben igazat is adok.

Tehát Zara. Nem lesz nehéz megjegyezni, nem is szokásom elfelejteni senkinek a nevét. Mikor befejeztem - mert Zara megelőzött - Aida felállt, és leporolta magát. Mondta, hogy akár indulhatunk is. Zara felült, de nem állt fel. Így is elég magasnak nézett ki. A lány felpattant a hátára, majd kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Gyengéden megfogtam, és mintha elektromos hullám csípte volna meg a kezem. Valamiért egyből elpirultam, és bizsergett az arcom, ezért gyorsan pattantam fel a lány mögé. Amint felültem, megsimogattam Zara hátát. Volt egy olyan érzésem, hogy tetszik neki. Kicsit izgultam, mint akkor, mikor egy kötélen mentem végig a kardok felett, hogy elraboljam a... ez már másik történet. Amolyan tábortüzes, az öregek szájából való. De én még nem vagyok öreg, szóval várni kell ezekre a mesékre.
Igyekeztem megfeszíteni magam, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat, ha felszállnánk. Olyan furcsa, hogy nemsokára a levegőben lehetek. Vártam, hogy felemelkedjünk, biztosan jó érzés úgy repülni, hogy érzem a szelet az arcomba csapódni.
-Akkor indulunk? - kérdeztem, leplezetlen félelemmel a hangomban.

Kérdésemre senkitől nem kaptam választ. Aida szólalt meg ismét a fejemben. Azt mondta, üljek előrébb. Mi a... Eddig is elég közel voltam hozzá, így pedig... Kezdtem vörösödni. Már olyan közel kerültem hozzá, hogy maximum 2 centiméter választott el minket. Aztán észrevettem, hogy a kezeit hátrateszi, és elkezdi az enyémet keresni. Ha eddig piros voltam, most körülbelül a bordónál járhatott az arcom, de éreztem, hogy fel fog robbanni a fejem. Mikor elkapta az enyémet, az ájulás kerülgetett. Persze innen már mindegy volt. Hagytam, had tegye körbe magán.Megöleltem, és szólt, hogy kapaszkodjak rendesen. Reméltem, hogy nem lesz rá szükségem, persze ezt is sikerült megcáfolni a felszállás pillanatában. Azt hittem, leesek, ezért jobban átöleltem Aidát, és muszáj voltam még közelebb húzódni hozzá. Viszont így meg túl közel volt az arcom az ő tarkójához, a hajába pedig nem szándékoztam belefulladni, ezért muszáj voltam a fejem a vállára tenni. Igyekeztem nem a szemébe nézni…
A repülés viszont csodás volt. Elképzeltem, hogy milyen lehet suhanni, de ez… Mintha a mennyekben lettem volna. Néha elvesztettem az egyensúlyom, de Aida olyan biztosan ült, mintha odaszegelték volna, így nem tudtam én sem leesni. De nem tudom, mit élveztem jobban: azt, hogy repülök, vagy azt, hogy Aida végig a karjaim közt volt…

Az átjáró kinyílt. A normerei erdőben kötöttünk ki. Nagyon megrémültem az átjáróban és mikor kiértünk összeestem. Ez, meg mi volt? Olyan sötét és ijesztő. Hála az égnek, vége. A lelkemet, mint ha kiszippantották volna. Ez, nem ember. Valami más. De az alku köt. Addig nincs baj, amíg nem bánt és talán a végén a gonosz oldalán kötök ki. Összeszedtem magam és felálltam. Szétnéztem és mindenűt csak fákat láttam. Már, megint fák. Gondoltam lelombozódva. Nem bírtam elképzelni, hogy ezek után mi jöhet. Talán egy démon jön, vagy rosszabb. Szörnyű lenne.
-Figyelj. Milyen átjáró volt ez? Úgy éreztem, mint ha a lelkemet szívták volna ki. Sőt, úgy éreztem magam, mint ha nem lett volna testem. Hogy megy ez?-mondtam idegesen, üvöltve. Majd újra megszólaltam, sokkal nyugodtabban.
-Ez egy erő. Lakik itt valamilyen lény? Mondjuk elf. Azok szoktak, a természetben élni. Vagy talán tévedek? Menjünk be a városba és vegyünk, enni és inni. Esetleg valami ruhát.
Szétnéztem és elgondolkodtam. Hol az istenben vagyunk pontosan és merre van a város? Van egy olyan érzésem, hogy nekem még nagy bajom lesz. Már megint nem tudom, hogy van az arra.
-Merre van a város?

Kezdtem megnyugodni amikor elmagyarázta, hogy miről van szó. Valószínűleg csak képzelődök. Most már azt is tudom, hogy milyen képzelődni. Majd Issle elindult és rögtön utána eredtem. Említette, hogy itt nincsenek gonosz lények. Viszont én még mindig azt gondolom, hogy itt van valami rossz. Azóta érzem ezt, mióta vele vagyok. Nagyon fura. De ez nem olyan rossz ami taszít, ha nem ami vonz magához. De nem engedhetem azt, hogy magába csábítson a gonosz, vagy már meg is történt. Ki tudja?
-Lenne egy kérdésem? Szerinted az már rossz jel, ha gonosz jeleket látok az álmaimban. Olyan fél éve jelentek meg. Látok egy lényt aki nagyon sápadt és szarvai vannak. Aztán megjelenik hatos, majd köré egy pentagarmma. Aztán magamat látom, hogy felkelek és stigmák jelenek meg rajtam, legalább is azt hiszem. Ez nem volt nagyon tiszta. De szerintem valami baj van velem, vagy maga a gonosz akar tőlem valamit. Szerinted akar valamit tőlem a gonosz, vagy csak magához csábít? Nem értem. Gondoltam megkérdezem, hát ha tudsz valamit. Nos?

Nagy figyelemmel kísértem a válaszát, de elkeserített, hogy azt gondolja, hogy a gonosz oldalára akar átállítani. Nagyon zavartak ezek a gondolatok. Szükségem lenne arra, hogy az ellenkezőjéről meggyőződjek. Ezek az álmok egy ideje már megviselte. Viszont nem tudtam gondolkodni normálisan, mert fájtak a csukóim és a sípcsontjaim. Remélem nem az lesz belőle amire gondolok. Majd szóba jött, hogy melyik utat választom.
-Őszintén szólva nem tudom, hogy melyik oldalon álljak. Ha keresztek jelenének meg, vagy valami isteni jelek akkor a jó oldalon maradok. Ha gonosz jeleket fogok érzékelni akkor átállok Choorhoz. Mit tudom én, ha megsérülnék és a vérem szavakat formálna akkor biztos eltudnám dönteni, hogy kihez álljak. De várjunk csak egy percet. Úgy fényezed a gonoszt, mint ha a hatalom megérné azt, hogy átálljak. Sőt, mint ha csábítani akarnál.
Tartottam egy perc hatásszünetet, majd felnevettem és folytattam.
-De biztosan csak nagyon szemfüles vagyok. Jut eszembe, hogy ne maradj válasz nélkül. Én a harcos kasztba tartozok, de szerintem látszik rajtam, hogy nem a mágiából élek. Mint ilyen nem vagyok teljesen tiszta lelkű.

-Valami furcsa? Nem is tudom az álmaimon kívül nem sok minden. Az annak számít, hogy ha harcolok pár kalóz ellen és nem emlékszem arra, hogy hogyan csináltam? Csak arra emlékszem, hogy egy szarvas, vörös bőrű lény jelent meg egy pillanatra és aztán eltűnt. Viszont minden nehezebb harcom végén megjelent, és az utolsó pár alkalommal mondott is valamit. Mit is mondott?
Gondolkodtam törtem a fejem és meghallok egy hangot.
-A jó és gonosz harca nevében emeld kardod és küzdj, majd dönts, hogy kivel leszel. A jó, az isteni jel. A gonosz, a rejtélyes ötös jel.
-Igen, ezt mondja.- kiálltok fel
Majd megláttam a vörös, szarvas szellemet. Hirtelen nagyon megijedtem s más nem láttam csak őt. Egy kapu előtt termetünk és kinyitotta kaput a fura lény. A kapu mögött sötétség volt és kinyúlt értem, majd elhúzott és magával ragadt. Próbáltam ellenkezni, de magába rántott és a kapu bezárult.
Felkeltem és észrevettem, hogy elájultam. Kinyitottam a szemem és az egyik kezemmel a jobb szememhez kaptam.
-Jaj, Istenem. Úgy érzem, mintha minden vörös lenne.
Le vettem a kezemet a szememről és teljesen vörös volt. Majd a bal szemem is elkezdett vörösödni. Majd felkiáltottam.
-Isten, vesztés, halál. Veszít a jó, a sötét terjed. Győz a halál, a sötétség. Végünk, végünk, végünk. Issle, sötét angyal, nem rontod meg ezt a testet és a lelket. Go.....Issle, Choor vagyok ments meg. Most azonnal kutas a lélek feltámasztása után......
Újra elájultam majd felkeltem és nem értettem semmit.
-Mi történt?-kérdeztem értetlenül