Palota

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Láttam rajta, hogy most csalódott. El bírom képzelni, és át is érzem, hogy mennyire. Egy darabig bóklásztam, miközben az arcát vizslattam, s közben azon tűnődtem, hogy ebben a pillanatban mi mindenre gondolhat. De inkább nem akartam belelátni a fejébe, így levettem róla a tekintetem meghagyva neki azokat a gondolatokat, amelyben nagy valószínűséggel a hierarchiát ócsárolhatja. Ezt is megértem. Az Istenek mindvégig csak egy olyan birodalmat akartak teremteni, amiben béke honol, s mindezt csak úgy tudták megtenni, hogyha hazugságokkal etetik a népet.
- Most már érted, miért árultam el őket. Nem szeretem, ha hazudnak... még ha azt a hátam mögött tennék, s nem a szemem előtt! Vagy legalább ne lennék tudatában mindannak, ami történik. Az a baj, hogy az Istenek eléggé bíznak az angyalopkban ahhoz, hogy mi tudjuk meg legelőször, hogy mi folyik a háttérben. A legtöbben azok az angyalok, akik szeretnék megtartani a hatalmukat, vagy még több hatalmat, megtartják maguknak ezt a hazugságot. A lázadók azonban, mint én is, inkább az igazság mellett állnak - magyaráztam. Azt kicsit rossz volt nézni, hogy Zach ennyire szenved az igazság hallatán. Persze, hogy jó lenne, ha mindenki tudna róla, de ha mindenki tudná az igazságot, itt olyan háború lenne, hogy senki sem tudná megállítani.
- Az Istenek azért vannak, hogy higgyünk bennük, imédkozzunk hozzájuk, s ők felruházzanak minket hatalommal, erőt adjanak, s önbizalmat magunknak. Két Isten van, a legfőbbek, akik nem hazudnak. Mint tudjuk, ez Choor és Anamúr, a legfőbb jó és legfőbb gonosz. A többi Isten már csak egy mellékága az övéknek, így nagy jelentőségük nincs. Igen, jó lenne, ha mindenki tudna az igazságról, de azért vannak a hazugságok, hogy békét teremtsenek. Ha a vadászok tudnának az igazságról, nem léteznének a jóslatok, nem teljesülnének be, s fellázadnának a nagyobb hatalmak ellen, és sose szűnne meg a háború. Valljuk be, az nem egy jó dolog. Másrészről a jóslatokat mi váltjuk valóra, és az Istenek segítik elő, hogy úgy is legyen - befejeztem. Itt szerintem nem is akartam mást mondani, hagytam, hogy inkább magától elmélkedjen el a dolgon. Az egy dolog, hogy elmondtam neki az igazságot, de ez maradjon is így. Csak ő tudhat róla, ő nem adhatja át senkinek. Amikor arról beszélt, hogy büszke rám, nem válaszoltam, csak megjegyeztem magamban egy köszönömöt, de biztosan észrevette a tekintetemen. Máson járt az eszem, ennek szót is adtam.
- Ami ma köztünk folyt, arról senki sem tudhat. Ezt az igazságot nem adhatod át senkinek. Te az én választottam vagy, s én a te őrangyalod vagyok, vagy vedd, aminek akarod. Csak angyaloktól tudhatják meg, mi az igazság. Ne szóljon a szád - utolsó mondatomnál hirtelen előtte termettem, olyan gyorsan, mint ahogy egy vámpír suhan, s ajkam az ajkához ért, ezzel is egy béklyót kötve ajkaira, hogy azok ne mondhassák ki ezt az igazságot. Bár ez csak képletes. Persze, hogy kimondhatja azt, amit mondtam az igazságról, de ez nyomatékosítja, hogy meg ne próbálja, csak ezzel tartom vissza. Cselekedetem után hátat fordítottam, s visszavonultam az ágyra, ahol hátradőltem.
- Most pedig aludj, holnap elkezdjük a varázserőd feltárását. Nyugodtan aludhatsz mellettem, nem harapok, s egyébként is kényelmesebb, mint máshol. Akár el is altathatlak, ha nem tudsz - nevettem fel játékosan.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Már mindent bántam, amit Isslének mondtam a találkozásunkkor, mikor megtudtam, hogy bukott. Sőt, ha ezt én is tudtam volna, akkor én is azt az utat választottam volna. De ekkor, áthasított rajtam a felismerés. Olyan volt, mintha csak pofon vágtak volna. Nem tehetem, hiszen attól még, hogy a világ más lett, nekem nem kell másnak lennem. Ugyan úgy követnem kell, azt amiben hiszek, akármi is van körülöttem. Issle pedig nem hazudott. A teljes igazat mondta. De a szavak csak szavak, ritkán térítenek le valakit az útról, hacsak maga is nem akarja, hogy letérítsék. Én pedig nem akartam, hogy letérjek a saját utamról. Nyilván meg kell tanuljak együtt élni a tudattal.
-Annyira könnyű hazudni. És még rosszabb, ahogy azokhoz a hazugságokhoz ragaszkodunk. Illúzióért könyörgünk, hogy ne kelljen szembenéznünk a igazsággal. Talán én sem akartam szembenézni vele. De most már tudom mi a valóság, és készen állok szembe nézni vele, akármilyen rossz is az. Hiszen az énemet és a nézeteimet ez nem veszi el.
Mondtam neki kicsit beismerően, hiszen én is hülyén éreztem magamat, hogy ennyire mérges lettem. Mivel ő még is csak angyal és többet tud ezekről a dolgokról. Talán tényleg csak azért hazudtak, hogy minket óvjanak. De az igazság valóban ilyen rossz lenne? Elvégre még csak a vadászokról tudom az igazat. Ha a többi faj elől is ilyen igazság van elrejtve, akkor valóban küszöbön a háború, hiszen mindenki megerősödik, a hazugság szertefoszlásakor, vagy még rosszabb, az Istenek és az angyalaik ellen fordulnak. Nem is nagyon tervezem ezért, hogy elmondjam amit ma megtudtam, hiszen azzal magamat és Isslét is veszélynek tenném ki. Sőt ha ezt terjeszteném a vadászok között, akkor az életemmel fizetnék érte Isten káromlásért.
-Valóban igaz. Jobb lenne de mennyire? Ostoba voltam, hiszen ha elmondanánk az téged is veszélybe sodorna. Elvégre miután a fajok befejezik az egymással való háborúzást, jönnek az Istenek és az ő szolgáik az angyalok. Másrészt ha csak ketten lennénk a többség ellen, akkor mindkettőnket bolondnak tartanának, vagy fanatikusok keze által meghalnánk. Szóval egyet értek, maradjon ez köztünk.
Én pedig csak álltam, mikor megtörtént, hogy az ajkunk egymáshoz ért. Nem mozdultam, hiszen fura volt, nem szoktam hozzá ilyesmihez. Szóval csak akkor mozdultam meg, mikor már hozzám szólt. Bár én nem tudtam aludni de azért én is leültem az ágyamra. Az idő csak telt, én pedig nem feküdtem le csak ültem az ágyamon. Szörnyű volt egyedül maradni a gondolataimmal. Szóval megvártam még Issle álomba merül, én pedig kimentem az erkélyre és leültem az ottani székre. Élveztem a szél érintését az arcomon. Közben pedig a kardomat letettem magam elé és azon támaszkodtam. A gondolataim pedig, elkezdtek áramlani, mint egy folyó. A mestereimmel töltött idők felé. Most talán erre volt a legjobban szükségem és álomba is merültem. Egy völgyben találtam magam ahol sokat edzettünk. Bambuszok egy forrás amelynek tiszta vize mindig ámulatba ejtett. A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Istenek is tanácsért fordultak hozzá, olyan bölcs volt.
- Az a baj a világgal - mondta sóhajtva a Mester -, hogy az emberek nem akarnak felnőni.
- Mikor mondhatjuk valakiről, hogy már felnőtt? - kérdeztem.
- Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármiről is.
Majd intett a kezével, hogy kövessem őt. Leültünk a forrás mellett törökülésbe majd egy poharat nyújtott felém.
-Idd meg. - mondta.
Szörnyen rossz íze volt, keserű volt, gondolkoztam rajta, hogy kiköpöm de nem tettem, hanem megbirkóztam vele. Majd amikor megittam elvette a poharat, megmerítette a forrásban és ismét felém nyújtotta. A forrásvíz tiszta volt édes szinte minden cseppje értek volt.
-Látod Zach, az igazság is ilyen. Te csak úgy ittad a kellemes hazugságot, viszont a keserű igazságot szinte cseppenként nyelegetted.
- Mester, hogyan lehetnék olyan nagy és bölcs ember, mint te?
- Miért akarsz én lenni? - kérdezte a Mesterem. - Saját magadnak lenni is elég nagy teljesítmény. Amiben te az összes tanítványom közül elől jársz Zach. Csak azért vagy tanítvány, mert szemed zárva van. Mihelyt megnyitod, már nem lesz mit tanulnod tőlem, vagy bárki mástól.
- Mi szükség van akkor rátok Mesterekre?
- Hogy megláttassák veletek, mennyire haszontalan dolog Mesterekre hagyatkozni. Mert szánalmas az a tanítvány, aki nem múlja felül mesterét. A te sorsod az, hogy többszörösen felül múlj engem. Ami felé eddig nagyon jó úton haladsz.
-Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon? -kérdeztem
-Abból, hogy élsz. Ameddig élsz addig mindig van dolgod, ha te nem is tudod majd mi, az élet úgy is megmutatja neked. Most talán éppen Issle képében. Kiváló mestered lesz, hiszen tőlem már mindent megtanultál. Eddig jó ösvényen jársz Zach, vigyázz, hogy le ne térj róla.
- Mit kell tennem, hogy az ösvényen maradjak?
- Az ösvény követéséhez figyelj a mesterre, kövesd a mestert, sétálj a mesterrel, láss át a mesteren, válj a mesterré. Talán elfelejtetted ezt Zach? Mindig ezt mondogattam neked. Issle is most a mestered lesz, szóval tedd ugyan ezt. Emlékszel még mit mondtál nekem, amikor arról kérdeztem miért akarsz harcolni?
- "Mester, bölcsességeddel taníts meg rá, hogy Fény legyek a vakok számára, hogy melengethessem szívüket és világíthassak nekik a sötétben, amíg saját tudásuk révén fel nem tudják szítani tüzüket, hogy végre elhagyhassák a sötétséget és kinn élhessenek a Nap fénye alatt."
- Pontosan. Ezt ne téveszd szem elől. - mondta. Majd felállt és lassú léptekkel haladt a nap fénye felé.
- Mester ne menj! Annyi kérdésem van még. - kiáltottam utána.
- Ezekre pedig választ is fogsz kapni. Nem követhetsz engem az egész életben.
Meg kell tanulnod bánni a képességeiddel Zach, és felismerni, ki azok, akik segítik majd az utadat, és messze elkerülni azokat, akik gátolni akarnak a céljaid elérésében, ezt jól jegyezd meg...
Mondta majd végleg eltűnt, én pedig felébredtem. A kardomat eldőlve találtam, még én pedig a székben hátradőlve aludtam. Amikor felkeltem az első dolog a felkelő nap volt. Visszatettem a kardom a hátamra, majd a korláthoz sétáltam és csak gyönyörködtem a napfelkeltében.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Még hallottam, ahogy arról beszél, mindkettőnket bajba sodorna ez. Tudtam, hogy így nem fogja elárulni, amit ma hallott, mert akkor tényleg háború törne ki. Az Istenek csak óvni próbálnak minket. Ugyan, hogy lehetne az egész világ igazságos? Akkor minden sötét lenne, s Anamúr nem tudná egyedül megállítani őket, Choor pedig csak örülne az egésznek, mert akkor átvehetné a hatalmat, és ő uralkodna mindenki felett, nem létezne többé a jó, s nem lenne miért élnünk.
- Nem lenne miért élnünk... - suttogtam magam elé már félig álomba szenderülve, megismételve a gondolatomat. Ha pedig az Istenek is, és mi is elpusztulnánk, ki irányítaná a világot, ki alakítaná a sors fonalát, ki védelmezné az egyszerű halandók életét? Belegondolni sem merek.
Így hát elaludtam, miközben szorosan átöleltem a párnámat.

Reggel korán felébredtem, még azelőtt, mielőtt Zach is felébredt volna. Hangtalanul suhantam ki a szobából, hogy találkozzak az atyával. Tudtam, hogy ő is elég korai típus, szinte alig alszik, vagy legalábbis elég korán ágyban van, hogy még korábban fent legyen, hiszen mindenre ügyelnie kell, ahogyan ki kell osztania a munkát, s ügyintézéseket.
- Atyám! - megálltam előtte.
- Kellemes a reggelünk, leányom. Mi járatban ilyen korán? - mosolygott rám melegen.
- Tudja az igazságot - ennyit feleltem, ahogy a mondatom hallatán komolyra változott tekintete.
- Előbb-utóbb úgyis meg kellett volna tudnia. De neked kellett elmondanod, a sors akarta így. Tudod, leányom... - megindult, ahogy én is mellette belekedtem a lassú sétámba - Azért találkoztatok azon a napon, s azért voltál rá olyan hatással, hogy követett, mert neked kellett annak a személynek lenned, aki ráébreszti arra, hogy mi az igazság. Ahogy majd azt is meg kell tudnia, hogy melyik két Isten fia. Tudnia kell, hogy mi a végzete, s a te feladatod az, hogy tudasd vele, mire hivatott, mit kell tennie. Ezért kellett megbuknod, hogy a része lehess. Rajtad kívül senki más nem tudja beavatni - hallgattam. Tudtam, hogy fájni fog majd neki az igazság, legfőképp az, hogy melyik Isten gyermeke, de el kell, hogy mondjam neki. Erre nekem kell felkészítenem, s nem mondhatom el csak úgy hirtelen.
- De nem értem, Atyám. Ha meg kellett buknom, miért kellett átállnom Choor oldalára, miért nem maradhattam Anamúr mellett? - nem tudtam, hogy mi részem volt Choor mellett, aki csak nem is sejtette, hogy elárultam, s mindvégig érdekből voltam mellette.
- Anamúr tudja, hogy nem árultad el. Ő intézte, hogy találkozz Zach-kel. Ezt pedig csak úgy tudta megtenni, ha Choor oldalán állsz, s onnan hírrel szolgálsz. Csak te rendelkezel azokkal a képességekkel, amelyek megengedik, hogy jól elvegyülj bármely nép között anélkül, hogy rájönnének, mik a szándékaid. Manipulálni tudsz másokat. Az Istenek ezért nem haragszanak rád, mert Anamúr tudatta velük, hogy neked részed van egy nemes feladatban, s ezt csak így tudod véghez vinni, hogy elárultad őket - mesélte. Tehát meg kellett tennem, hogy elárulom a fajtám, amit Anamúr intézett el, majd átálltam Choorhoz, akit tényleg annyira manipuláltam, hogy nekem adta hatalma egy kis töredékét, s máig nem hisz a híreszteléseknek. Most pedig itt vagyok, újra Anamúr kegyeiben, segítve Zach-ot, hogy teljesítse, amit a Prófécia megjósolt.
- A sorsod, hogy Zach sorsa légy - fejezte be, majd eltűnt. Sosem fogom megszokni, hogy az Atya egy tőlem is felsőbbrendű fajhoz tartozik, amit itt mindenki tud, csak azok nem, akik betévednek.
Fel kellett mennem Zach-hoz, de mielőtt elindultam volna, kerestem valamit, amit reggeli gyanánt felvihetek neki. Így aztán a véletlen folyamán egy olyan szobába értem, ahol a szabad szolgák egy egész ételt halmoztak fel. Mindenféle gyümölcsöt, húst, kenyeret tettem egy tálcára, s egy kancsónyi hűsítőt, ami az illatokból ítélve valami gyümölcs nedűje lehet. Hogy mindezt könnyebben bírjam el, inkább repültem ,minthogy a lábam vigyen. A szoba ajtaja kinyílott előttem, majd be is zárult mögöttem.
- Jó reggelt, álomszuszék! Remélem, az éjszaka nem elmélkedtél sokat - köszöntöttem a reggeli mosolyommal, majd letettem a tálcát.
- Gondoltam, kedveskedek valamivel - mutattam a tálcára. Azon méláztam közben, hogy mikor fogom neki elmondani mindezt. De még sok időre volt szükségem, ahogy neki is. Előbb minden menjen egyenesen.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Csak álltam és bámultam a napfelkeltét. Nem tudtam mást csinálni. A mesterrel lezajlott álmon törtem a fejem. A mesterem bölcs volt, és néha még én sem értettem, hogy mi a célja. De most mindent értettem, tudtam mire tanított meg és még az utamra is emlékeztetett. Tudtam hogy Issle lesz az új mesterem. A mesterem is megmondta, most már Issle az aki taníthat nekem valamit. Bizonytalan voltam önmagamban, és tele voltam félelmekkel - mint mindenki más. És bár igyekeztem magam mögött hagyni ezeket, valójában érdekesnek találom, és szerettem a személyiségemnek azt az oldalát, amely küzd a félelemmel és bizonytalansággal. Nem az számít, hogy mit hiszek, hanem hogy mit teszek. Nem szabad meghátrálnom, és hátat fordítanom önmagamnak. Bármi történjen velem, jó vagy rossz, a részemmé válik. Sok időbe telt, mire rájöttem, hogy a tapasztalatok nem határoznak meg minket. A döntés a miénk. Szóval az én dolgom nem más mint, hogy a legjobbat hozzam ki a dolgokból. Most pedig volt egy kis időm, hogy összeszedjem magam a megmérettetés előtt. Pontosabban felkészüljek arra, hogy megtaláljam az erőm. Közben egyre csak a napot néztem és ahogy a tájat megfesti. Szóval Issle rejti nekem azt, hogy mi is a dolgom igaz mester? Tettem fel magamnak a kérdést. Hát akkor itt az ideje, hogy ő megmutassa nekem ezt, hiszen szeretném tudni hogy okkal születem és valamiben van részem, Nem csak egy egyszerű kis gyalog vagyok az élet sakktábláján. Mindig is szerettem volna tudni, hogy valami nagynak a részese vagyok. Most pedig esélyem nyílt rá, hogy jobb lehessek. Szóval ha minden úgy lesz, ahogy elterveztük akkor nem lesz rossz vége a dolgoknak. A mesterem pedig emlékeztetett arra, hogy miért is kell harcoljak. Várjunk csak.. Issle is pont ezt kérdezte tőlem. Azt mondta erre kell rájönnünk először. A mesterem pedig segített megválaszolni ezt, vagy is csak felelevenítette benne a választ. Élveztem ahogy a szellő simogatta az arcomat, valahogy a szelet mindig is közel éreztem magamhoz. Közben pedig ahogy hallottam, hogy kinyílt az ajtó kirázott a hideg. De nem az undortól, hanem az izgalomtól. Mivel Issle hangját hallottam, tudtam hogy kezdetét veszi mától a tanításom.
-Nem... Csak a mesterem segített pár dolgot helyre tenni.
Mondtam mosolyogva. Olyan volt ez, mint egy vicc amit csak én értek. Végül is ő nem tudja mit álmodtam.
-Kedves vagy de valahogy nem tudok enni. Izgatott vagyok, amiatt , hogy mától elkezdjük az edzést.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Erős mestere lehet, ha így tudnak kommunikálni. Amikor kijelentette, hogy nem tud enni, felvontam egyik szemöldökömet. Most átvettem a mester szerepét, és nem fogom hagyni, hogy étlen-szomjan lásson hozzá a feladatához.
- Zach... nem kérem, hanem parancsolom, hogy egyél - hangomból biztosan megítélhette, hogy ezzel el is kezdtem a feladatomat, amit a sors nekem szánt.
- Másrészről, energia nélkül nem láthatsz neki. Mit ér a nyers erő, ha az ész eltörpül? Energiát pedig nyerned kell, azt márpedig az ételek hozzák meg - a magam részéről én leültem a kis körasztalhoz egy székbe. Hiába vagyok angyal, nekem is ennem kell néha, még ha hetekig is kibírom étel nélkül. Első dolgom volt, hogy igyak, mert olyan szomjas voltam, mint akit egy ketrecbe zártak és hónapokig nem adtak neki vizet. Most egy szuszra felhajtottam egy serleg nedűt, aztán hozzáláttam, hogy egyek valamit.
Tudtam, hogy Zach is le fog ülni, hogy egyen, mert minden bizonnyal azt is tudja, hogyha nem eszik, akkor képes vagyok elhalasztani a tanítását, az pedig szerintem nem esne neki jól, így nem volt választása.
- A tanításod odakint kezdjük majd. Rebandirnak van egy szép nagy terepe, ahol bár senki sem szokott gyakorolni, s legtöbbször is csak elméleti oktatásban részesülnek, néhanapján megfordulnak itt harcosok, akiknek szükségük van a mesterekre, vagy önmaguk továbbfejlesztésére. Nem is olyan messze van a palotától. Ahogy mindenki más, mi is elméletben kezdünk majd, vagy legalábbis elbeszélgetéssel. Meg kell tudnod, hogy milyen erő folyik az ereidben - milyen szép is, hogy valaki nem tudja önmagáról, hogy milyen erő lakozik benne. Az márpedig furcsa, hogy olyasvalakiről szól a jóslat, aki nem egy nagy Isten gyermeke. Bár mindig így kezdődnek... Salonir apró örömei, hah?! Egy halandó megmenti a világot a gonosztól, a legkevésbé tudálékos ember feltalálja a halhatatlanság szérumát, meg miegyéb. Sose tudni, hogy mik jönnek még. A jóslatokon mindig lehet változtatni. Ezt mondja a Prófécia is.
- Ha pedig vannak kérdéseid, bátran felteheted őket. Nekem is lesznek, hogy ráébresszelek az erődre. Nem én fogom elárulni, hogy mi az, neked kell rájönnöd tetteidből. Cselekedeteink határoznak meg minket - ezzel én be is fejeztem az étkezést... hát igen, olyan kiéhezett voltam, hogy a beszédem és gondolkodásom közben is fel tudtam halmozni igen sok mindent, kérdés, hogy hogy fér belém, hiszen eléggé karcsú vagyok.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Kicsit csalódtam, hiszen nem így képzeltem el az első napomat az edzés terén. Bár nem volt mit tennem, megfogattam, hogy engedelmeskedem neki mindenben, hiszen most már ő a mesterem. A mesterrel nem az volt a kihívás, hogy ennem kellet, hanem, hogy ne egyek és igyak akár egy vagy két napig, hogy hozzászokjam az ilyen helyzetekhez is. De végül is megadtam magam, hiszen "figyelj a mesterre, kövesd a mestert". Szóval helyet foglaltam az asztalnál.
-Ahogy akarod Iss, vagy is mester.
Mondtam neki, hiszen most már ez a megszólítás illeti. Szóval magamhoz vettem, némi ennivalót és elkezdtem enni, majd pedig felhajtottam egy kis nektárt és jeleztem, hogy készen vagyok. Nem akartam többet, többre nem volt szükségem, hiszen ha jól lakom akkor lassulok. Szóval csak annyit ettem, hogy ne legyek éhes később. A megjegyzésére pedig csak bólintottam, hiszen én is tudom, hogy energia nélkül nem bírnám a napot, de már hozzászoktam ehhez. Figyelemmel hallgattam, ahogy mesélt arról, hogy hol is fogunk edzeni.
-Hmm... Nem lehet egy rossz hely. Akkor ezek szerint, nem fognak minket zavarni és ennek valahogy örülök is. Amúgy, tegnap a mesterem segített rájönni, hogy miért is harcolok. Azt hiszem, ezt kérdezted tőlem egyszer, hogy ezt ki kell derítsük. Erre a válaszom meg is van. Taníts meg rá, hogy Fény legyek a vakok számára, hogy melengethessem szívüket és világíthassak nekik a sötétben, amíg saját tudásuk révén fel nem tudják szítani tüzüket, hogy végre elhagyhassák a sötétséget és kinn élhessenek a Nap fénye alatt.
Ezt felejtettem el, vagy csak nem voltam benne biztos, hogy ez lehetek. Annyi rossz dolog történt már velem, hogy nem is hittem, hogy így élhetek majd, de most újra van hitem. Ha egy nap nem tartod képesnek magad arra, hogy az legyél aki szeretnél, akkor nem a megfelelő dolgot csinálod. Bízok a képességeimben, és igen, az az álmom, hogy azzá válhassak, amivé szeretnék. Ha van egy álmod, harcolnod kell azért, hogy valósággá váljon. Én pedig pont ezt teszem most, harcolok azért, hogy beteljesüljön az álmom. Minél nagyobb csatát vívsz meg, annál nagyobb utána a boldogság. Olyan szintekre emel a saját erőd, amiről azt gondoltad, hogy nem is létezik, vagy egyszerűen csak a képzeleted szüleményeként élheti meg a holnapot. De ott van, jön, csak hinni kell benne.
-Ami azt illeti, van... Hol voltál reggel? Mert hallottam, hogy bejöttél. Nem csak reggeliért mentél, hiszen akkor, ajánlottál volna nekem belőle valamit, mert tudod mi van benne. De nem szóval, miért is mentél valójában? Nem vádollak semmivel, csak kíváncsi vagyok.
A "hol voltál" több, mint egy egyszerű kérdés. Aki ezt kérdezi, egyben azt is mondja: "hiányoztál". Ez valóban így volt. Társak vagyunk, vagy is most már ő a mesterem, szóval nem akarok benne kételkedni és titkokat sem. Engem nem érdekel, hogy hová ment, de az igen, hogy miért.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Végre szót fogadott. Tudom, hogy a legtöbb mester nem ilyen, hanem inkább a keménységre tanítják a tanonckat, azt is úgy, hogy kiéheztetik őket, hogy felkészüljenek arra, hogyha egy kietlen pusztában, sivatagban, vagy a legnagyobb hóban kell harcolniuk étel és ital nélkül, akkor kibírják. Én ilyenkor nem arra tanítom meg tanítványaimat, hogy hogyan bírják ki étel nélkül, hanem hogy hogyan tudnak lehetetlen körülmények között is ételt találni ott, ahol nem is gondolnák. A fák odúi, s törzsei olykor nagy kincseket rejtegetnek, de olyan bárgyú a sok halandó, hogy erre nem is gondolnak, hanem inkább várnak. Addig várnak, míg végül a fagy, vagy a meleg nem végez velük. Esetleg valaki más.
- Attól, hogy tanítalak, nem kell mesternek szólítanod. Ugyanúgy Issle vagyok. Tudod... Issle Iumi, az angyal, aki megbukott - kicsit vicces helyzet volt. - A mesterek csak azért mesterek, mert többet tudnak egy tanítványtól. De olykor a mester is tanul a tanítványától, néha a tanítvány felülkerekedik a mesteren. Csak azért vagyok a mestered, mert tapasztaltabb vagyok, több mindent látott ez a szem, és több mindent hallott ez a fül. De társadalmilag nem állok magasabb szinten, mint te. Egyenlőek vagyunk, s szeretném, ha ez így is maradna - jó, beszélek egyenlőségről. Társadalmilag talán nem, de fajilag magasabb a rangom, és így tényleg felette állok. Jóformán a második legnagyobb, legnemesebb és legtekintélyesebb fajhoz tartozom az Istenek után. De ez mellékes, most egyek vagyunk.
Megmosolyogtam, amikor rátapintott a lényegre, s megtalálta önmagában, hogy miről is szól ez az egész. Ezzel talán el is árultam, hogy lehetséges, hogy tudja, hogy melyik elem ura.
- Látod, máris egy jó tanítvány vagy - utalok arra, hogy a Fényt választotta. Következő kérdése persze kizökkentett, s egy ideig szótlanul ültem, persze ez nem volt olyan feltűnő. Csak hümmögtem rá.-
- Csak nem hiányoztam? - nevetésem végül megtörte a csendet és a kissé zavart légkört kettőnk között.
- Ami azt illeti, meg kellett beszélnem egy-két dolgot az Atyával. Mint tudod... dehogy tudod, az istenekre! De tudd meg tőlem elsőként, hogy az Atya nem csak egy egyszerű öregember. A mágusok közül keveredett ide, ugyanakkor az istenek kegyeltje is - mondhattam volna azt is, hogy egyfajta istenség, de kisebb istenség.
- Tőle tudhatok meg mindent. Idővel meg fogod tudni, hogy miről váltottunk szavakat, de nem jött még el a te időd - mondatom befejeztével felálltam, majd intettem, hogy kövessen, ha mindennel elkészült. Most szépen elmegyünk a kiképzőterepre.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Mégy hogy nem kell mesternek szólítanom? Ez a megszólítás illeti meg őt, akár akarja, akár nem. De talán, egy kicsit kompromisszumosabbá tehetem a számára.
-Ami engem illett, én ragaszkodom ehhez. De talán, az Issle mester nincs ellenedre.
Mondtam neki, kicsit megmosolyogva a dolgot. Hiszen nem is volt eddig olyan mesterem, aki ne kérte volna, hogy ne nevezzem mesternek. Sokan megkövetelik maguknak ezt a címet, de azért mert tettek is érte. De egyesek magukat nem tartják feljebb valónak, hiszen szerintük, a mester név csak azt jelöli, hogy ők tudnak valamit, amit mások nem. Másrészt mindig is jobban szerettem a magányos mestereket, hiszen egy mester értéke nem a köréje csődülő tömeg nagyságával mérhető. De Issle, nos őt muszáj volt mesternek szólítanom. Annyi mindent látott, tapasztalt, hogy ez a megszólítás bőven megilleti őt.
-Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már eddig is tudott. Ezért is illet meg téged ez a név, hiszen te pont ezt teszed a jelen esetben.
A tanítvány választja ki, hogy ki a mester. Nem pedig a mester választja ki, hogy ki a tanítvány. Szokták mondani. Közben még felkaptam egy almát és azt kezdtem el enni, a székemben hátradőlve. Szintén igaz volt, hiszen Isslét én választottam. Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik elvezeti a saját sorsához. És attól a pillanattól kezdve nem segíthet neki, hiszen a kihívásai egyéniek. Kicsit megrémisztett saját magam. Talán most érik be az a sok tanítás, amit a mesterem hagyott rám? Úgy értem az ő példáját követem mesterválasztásban, az ő szavait és tanításait. Talán tényleg igaza volt, abban, hogy nincs több tanulnivalóm tőle. Hiszen ahogy ő mondta, az igazi mester nem nevel tanítványokat, hanem csak mestereket. A bókot megjegyeztem de nem válaszoltam, hiszen még túl elhamarkodott lenne, elvégre még csak az elején tartunk. Bár ekkor belém hasított a kérdése, amire már válaszolnom kellett.
-Ami azt illeti, igen. Issle te a mesterem vagy. Útitársak vagyunk, akik együtt szembesülnek a rácsodálkozás nehéz élményével, amikor ajtók csukódnak be, és horizontok nyílnak meg előttünk. Nem mellesleg pedig a barátom vagy. Vagy netán tévednék?
Szegeztem neki a kérdést. Utáltam feltenni neki ezt a kérdést, de nem volt más választásom. Elvégre teljesen meg kell, hogy bízzak benne.
-Valóban nem tudtam ezt, de nem is zavar. Ő a te mestered, ahogy nekem is volt egy, hasonló hírnévvel. De ha nem is hiszed, hogy a mestered akkor tévedsz, hiszen tanácsért fordulsz hozzá, mert bízol a bölcsességében.
Nem mutattam külső jelét annak, hogy kíváncsi voltam arra, hogy mi is az amiről csak ők tudnak. De ez számomra olyan volt, mintha csak egy új technika lett volna amire nem állok készen.
-Értem... Még nem állok rá készen. De mire is várunk még? Hiszen én már befejeztem az evést, szóval ideje lenne kezdenünk nem?

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Issle mester. Nos, ez egy kicsit bizarr, vagy legalábbis a számomra. Eddig egyik tanítványom sem hívott így, a legtöbben a "hölgyem" megszólítást elégnek vélték, ami nekem is bőven elég volt. Nem volt egy mester kinézetem, ugyanis inkább néztem ki egy törékeny kislánynak, mintsem egy nagyhatalmú, bölcs és öreg mesternek. Bár nem mindig az öregek a legbölcsebbek - ezt én már meg is cáfoltam. Ugyanakkor én sem vagyok minden öregnél bölcsebb.
Mondanám, hogy kár, hogy csak azért hiányzom, mert a mestere vagyok, a társa vagyok és a mestere vagyok, de most elsősorban a tanítás a fontos, az, hogy eleget tegyek a főisten kérésének és ezúttal magamnak is. Bólintottam, hogy igen, barátok vagyunk, s egy pillanatig se kételkedjen bennem, még csak eszébe se jusson, hogy változzon a véleménye. Ennél már csak jobb kapcsolatunk lehet, de nem lehetünk kevesebbek barátnál.
- Akkor mire várunk? - meg is indultam a kiképzőterephez, ahová hamar megérkeztünk. Addig nem is járt a szánk, mert ha én elkezdenék neki mindenfélét mesélni, tuti, hogy kétszer tovább tartana, hogy megérkezzünk, mert annyira elmerülnék a gondolataimban és a beszédemben, hogy valószínűleg elfelejteném, hogy merre tartottam.
A terep jókora volt, az ember nem is értené, hogy az itteniek miért nem használják, vagy miért csak ritkán használják. Utoljára ugyanis akkor volt itt temérdek ember, amikor az utolsó háborút vívták Choor lényei ellen. A hadvezér az Atya volt, aki a földi mesterem... sokan csak Atyának hívják, mert fő feladata a templom rendben tartása, mondhatnánk, olyan a szerepe, mint a Földön a papoké, csak itt teljesen más. De azt nem tudják, hogy van egy neve is: Teut. Bár senki sem nevezi nevén, mióta felhagyott a hadvezérséggel.
A kiképzőterepen szinte minden fellelhető volt a gyakorlóbábokon át a céltáblákig. Felénél egy tó mélyedett bele a földbe, ugyanis az elemi mágiához hasznos volt a víz fellelhetősége. A föld adott, levegő adott, a tűz pedig önmagunkban előállítható. Ilyen alapon a víz is, de jó, ha van. Másrészt aki nem elemi mágus, az ebből tanulhat, no meg olykor a harcosokat is kiképezhetik a víz alatt.
Megálltam Zach-kel szemben a víz előtt.
- Nos hát... a Fényt említetted. Mint tudod, a fény leginkább a papok, jó istenek legfőbb eleme. Ugyanakkor a miénk, angyaloké is, már akik nem tévednek teljesen a rossz útra. Az én esetem más, talán elárultam az isteneket, de a főisten mellé szegődtem, így tulajdonképpen nem átkoztam el magam, nem lettem sötét angyal. A Fény, mint ahogy minden elem, mélyen itt gyökeredzik - ujjammal megböktem Zach mellkasát, ott is a szívére mutatva. Ez tulajdonképpen csak annyit tesz, hogy minden szívből jön.
- De itt is ugyanúgy - mutatóujjammal végigvezettem a testén, hogy pontosan hol áramlik az energia, a gyomrán át a karjáig, de igazából hosszú lenne, mert az egész olyan, mint a növények gyökere. Bonyolult rendszer.
- De ha elő akarod hívni a magadban rejlő erőt, akkor innen teszed - itt az egész felsőtestére mutattam, a tüdeje környékére.
- Ha lehunyod a szemed, s mélyen magadba nézel, ezt megtalálod. A legkönnyebben úgy tehetjük meg, hogy meditálsz. Kizárod a külső tényezőket, ne számítson semmi, ne zökkentsen ki semmi, csak arra figyelj, ami benned van. Ezt kipróbáljuk. Nem tudom, megtetted e már. Elég könnyű - beszélek én. Nekem könnyű.
A levegőbe emelkedtem, egy másfél méterre a föld felszínétől, ahol lótuszülésben ültem, a lábamra támasztottam a könyököm, és abba arcom, onnan néztem tanítványomra.
- Nem foglak zavarni. Annyi a feladatod, hogy leülsz, törökülésben. Hunyd le a szemed. Ürítsd ki az elméd. Majd szépen nézz magadba, nagyon lassan. Vezesd végig a tekinteted az elméd szövődményeinél kezdve, a fejtől egészen a lábujjad hegyéig. Tekints beléjük, a véráramlatodba, minden szervedbe. Talán egy fél óra, talán egy óra. Megvárom, csak tedd meg és ne gondolj semmi másra. Áztasd meg a lelked a nyugalom öblében - befejezésül én magam is ezt tettem. Lehunytam a szemem, kiürítettem az elmém, nem gondolva semmire, s átutaztam testem minden zeg-zugát, hogy felélesszem az erőmet. Mindenre figyeltem közbe, vagy legalábbis Zach-re, hogy hogy tesz, s mi lesz az eredménye. Nekem ez nem telik sok időbe.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Boldog voltam, csak úgy felpattantam a székből és követtem Isslét, miközben felkaptam a sisakom és felhúztam. Hiszen enélkül sehova nem megyek, hiszen lehet megzavarnak majd és én ezt a külsőt szeretem. Isslének csak azt ígértem meg, hogyha magunk között leszünk akkor nem hordom majd. Miközben követtem, elkezdtem gondolkodni, hogy mi is lehet az amit nem mondhat el? Végül is beletörődtem, de az nem jelenti azt, hogy nem lehetek kíváncsi mi is az. Meg mire utalt azzal, hogy én időm? Nem hinném, hogy olyan fontos lennék én a világ életében. Több száz, hozzám hasonló vadász van salonir világában. Persze van annak oka, hogy élek, ugyanúgy sorsom is van, de nem hiszem, hogy az valami hatalmas lenne. De a sorsomat én határozom meg és nem az engem. Sok ember van, aki csak beletörődik a sorsába és nem akar azon változtatni. Számomra itt volt az esély és két kézzel kapaszkodtam abba a lehetőségbe. De visszatérhetek-e a vadászokhoz ezután? Elvégre mi lenne akkor, ha visszatérnék úgy, hogy képes vagyok varázsolni. Nyilván viszályt hoznék, amit nem vennének jó néven, hiszen senkinek nem hiányozna ez. Persze nem válaszolhatnék arra, hogy honnan van az erőm, hiszen megesküdtem és azt nem akarom megtörni. Közben megérkeztünk a kiképzőtelepre. Ínyemre volt a hely, bár közel sem volt olyan, mint amit mi használtunk a mesteremmel. Ami azt illeti azt a helyet jobban szerettem. Bár lehet csak azért, mert ahhoz voltam hozzászokva.
-Tudom... Pont ezért bízom benned és bíztam idáig az Istenekben is.
Ez igaz volt, hiszen volt egy régi mondás miszerint. Az Istenek a magányt használják arra, hogy megtanítsanak az együttélésre. A háborút használják arra, hogy megmutassák a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszenek a kaland fontosságára. Az Istenek a csöndet használják arra, hogy megtanítsanak a szavak felelősségére. A fáradságot használják arra, hogy megértessék az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszenek az egészség fontosságára. Mindig így volt, bíztam az Istenekben, talán azért is mert rajtuk keresztül fogadtam el azt, hogy van értelme az életemnek. Az eszközeik pedig valóban ezek voltak, hiszen én ezekből tanultam mindig.
-Issle de van egy kérdésem, amin most gondolkodtam. A fény gyorsabb mindennél, de mégsem. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja látja a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek és rá vár. Példáért pedig nem kell, hogy messzire menjünk, hiszen először van a sötétség, mi csak azután gyújtunk meg egy gyertyát. Szóval miért van ez így?
Kérdeztem tőle, hiszen pontosan tudnom kell, az elemem előnyeit, hátrányait és mit kell tegyek hogyha ilyen elemmel bírok. Közben pedig végig figyeltem, ahogy a testemen tapint végig. Igazság szerint gondoltam, hogy a szívemben lesz a központja a képességemnek, de nem tudtam, hogy hogyan is hívhatnám elő, de ennek a gyakorlásnak nem az a célja, hogy megtanuljam ezt. Közben pedig elmosolyodtam azon a kérdésen, hogy csináltam-e már korábban. A vadászok között alap dolognak számított, voltak olyan idők amikor napokat töltöttünk meditációval. A meditáció többet jelent annál, mint hogy egy fa alatt ülünk, és álmodozunk. A meditáció a legnagyobb tudatosság. A meditáció azt jelenti, hogy érzékeljük, miféle gondolatok, érzések, koncepciók, hittételek érintenek meg minket, és felismerjük, hogy van egy "üresjárat", egy választás, és hogy nem kell törvényszerűen mindenre reagálnunk.
A meditáció gyakorlat során semmit sem szabad ráerőltetned elmédre, de nem is hagyhatod, hogy elkalandozzon.
-Tudom a menetét, sokszor csináltam már. Szóval úgy hiszem, hogy kezdhetjük.
Ahogy befejeztem, lótuszülésbe helyezkedtem és becsuktam a szememet. Nos ideje volt kezdeni. Elkezdtem a meditációm: egy ugrás először a fejtől a szívig, majd a szívtől a létig. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltam magadban, ahol a számítgatásokat hátra kellet hagynom, ahol minden logika értelmét veszti.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

- Mert a sötétséget látjuk meg hamarabb - szinte gondolkodási idő sem kellett arra, hogy erre válaszolni tudjak.
- Ez mindig így volt. Nem látjuk előre, hogy mikor jön a sötétség, s már csak akkor használjuk a fényt, amikor teljesen megbizonyosodtunk arról, hogy szükségünk van rá, hogy kilépjünk abból a sötétségből, amiben élünk. Ha konkrét példával akarok élni, akkor a háború is úgy kezdődik, hogy a Choor oldalán állók üzennek hadat, utánunk jönnek, majd a Fény serege csak utána reagál, miután a küszöbön állnak. Addig a fény nem teremthet teljes világosságot, amíg nincs miből - reméltem, hogy ez a válasz elég lesz neki. Igyekeztem érthetően elmagyarázni, de most nem ez volt a lényeg, hanem hogy mélyen átvizsgálja magát.
Válaszom után el is kezdte. Nekem pár percbe telt, míg átvizsgáltam magam, elvégre angyal létemre már több ezerszer átestem ezen, főleg úgy, hogy szinte minden nap ezt kellett csinálnom, mert gyakran jártam a templomokat. A saját lelki öblögetésem után halovány fény jelent meg körülöttem, nem akartam, hogy ennél erősebb legyen, mert azzal talán megzavarom Zach-et. Lehet, hogy így is érzékeli, hogy a közelében van egy bizonyos erő, mint akkor, amikor megérezte az első nap, hogy a közelében vagyok. Így talált rám.
Figyeltem, ahogy mélyen betekint magába, de én azt nem láthattam már, hogy ő mit lát, mit érez. Így csak vártam arra, hogy mindennek vége legyen.
Már egy fél óra telt el. Valahogy éreztem, hogy szüksége lesz ennyi időre. Olykor kétszer átvizsgálom magam, hogy teljesen megtisztuljak, néha olyan, mintha meggyónnám a bűneimet saját magamnak. Nos, ez nem is árt, és tényleg ilyen: letisztulok a bűneimtől.
Amikor Zach befejezte a meditációt, már én is a földön álltam stabilan, két lábon.
- Most mond el nekem, hogy mit láttál magadban, vagy mit éreztél - ez fontos volt, ugyanis ezzel könnyebben előhozhatom benne az erőt. Lehet, hogy kissé hirtelen, váratlanul fogja érni, de addig még nem akartam megijeszteni és letámadni, amíg nem tudja elmesélni, hogy mit érzett, amikor tett egy kirándulást a sötétségbe. A letámadáson persze nem azt értem, hogy tényleg megtámadni, hanem a reflexeit javítom ezzel, és persze azt teszem, amit tőlem kért.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Most valahogy más volt, nem ugyan az az érzés fogott el, mint régen. Mintha egy teljesen új helyen járnék, amit eddig sohasem vettem észre. Fura volt, a gondolataimban ugyan ott voltam, ahol meditálni kezdtem. Ugyanaz a környék, még a tó is ott volt, mintha csak a lelkem kilépett volna a testéből. De valahogy most minden más volt. Minden fényes volt. Szinte megvakított az aranyló fény. Egy alakot láttam a tó felett lebegni akinek az alakját nem tudtam kivenni.
-Zach a fényért harcolsz? A fény bajnoka akarsz lenni? Egész életedben ezért áhítoztál, most, hogy egy karnyújtásnyira vagy tőle, megkérdezem valóban akarod te ezt? Hiszen ez hatalmas felelősséggel jár. -Kérdezte tőlem. A hangja mély volt és visszhangzott a fejemben.
-Igen! Akarom! - Szinte már kiáltottam, hiszen életem egyetlen célja volt talán. Na jó azért bevallom nem az egyetlen de a legfőbb. Ez volt talán az egyetlen dolog, amiről azt gondoltam, hogy életemben soha nem kaphatom meg.
-Rendben van Zach. A fény ereje szolgálni fog téged, amennyiben kiállod azon lépéseket.
-Milyen lépéseket? - Kérdeztem tőle.
-Issle tudja őket. Hallgass rá. Ő majd segít neked és mindenek előtt köved a fényt. De én már sokat beszéltem, hiszen valaki beszélni akar veled. - Ahogy befejezte a mondatot eltűnt. Én pedig újra egyedül maradtam a tó partján. Majd a tó túlpartján egy alakot láttam kirajzolódni, akit a sötétség vett körbe, így a tó partján is sötétség honol, még körülöttem fény. Először azt hittem, máshonnan származik. A kisugárzása veszedelmes volt. Igazi ragadozó. Formája sötét és sűrű. Szemeiben minden éjszakák sötétsége és mélysége tükröződött vissza. Korát meghatározni lehetetlen volt számomra. Hamar rádöbbentem, hogy neki EZ a világa. Még a felvett személyisége is rendkívül otthonosan mozgott itt.
Ahogy álltam vele szemben az aprócska tó partján, ezernyi életem elmúlt emléke egy pillanatba sűrítve robbant a tudatomba. Széttörtek a korlátok. Tudtam, hogy a fizikai agy lehetőségei igen korlátozottak, de erre nem voltam felkészülve. Térdre estem.
Láttam a kihívó mosolyt az ajkain. Tudta mi vagyok. Tudta hol tartok.
-Hmm sokáig tartott még idetaláltál Zach. De jobb később mint soha. Igazam van? - kérdezte tőlem miközben kivonta a kardját. Ő én voltam, vagy is az én alakomat viselte.
-Ki vagy te? Mit keresel itt? - Kérdeztem tőle leakasztva a kardomat a hátamról. Majd annak segítségével álltam fel, hiszen a fejem még mindig sajgott, attól amit velem tett.
-Talán a jó válasz az, hogy te vagyok. Én az vagyok amit te mindvégig elfojtottál. Harag, utálat, megvetés, vérszomj. De te az erődet akarod nem? Ahhoz először rajtam kell felülkerekedj, nem gondolod? - kérdezte tőlem a kardját méregetve.
-Akkor állok elébe. - mondtam neki kivonva én is a kardomat.
-Ez a beszéd Zach! Tudod te, hogy mi is kell nekem.
Ahogy ezt kimondta, szinte démoni sebességgel rontott nekem. Alig maradt időm, hogy a kardomat magam elé húzzam védelem gyanánt. Ilyen erőt még sosem éreztem. A másik kezemmel is fogtam a kardomat, hogy kiálljam az ütés erejét, de annak olyan ereje volt, hogy még így is ellökött és a hátamra estem. Nem volt időm csodálkozni, egyből felpattantam és újra egymásnak estünk. A kardjaink csattogtak, az izmaink megfeszültek. Egy vágás, egy védés és ellentámadás, majd annak az elkerülése ez volt a sorrend. A csata szinte végtelennek tűnt, bár itt az idő fogalma nem létezik, szóval hiba lett volna azon gondolkodni, mennyi ideje is tart. Egyszer azon kaptam magam, hogy egy ütést elkerülök és újra a kiindulási pontunkon vagyunk. Akaratlanul is de mindketten a kezdőhelyünkön landoltunk.
-Hm jók vagyunk. Látod milyen erő is van bennem is, de te ezt visszatartod. Persze, hogy fele olyan erős sem vagy, mint amilyen szeretnél lenni, hiszen még saját magaddal sem bírsz. - Mondta mosolyogva a kardját forgatva, miközben végig engem szemlélt.
-Miért harcolunk? - De ekkor eszembe ötlött valami. A mesterem éveken át azt tanította, hogy irányítsam a haragomat, de én nem ezt tettem. Elfojtottam azt ami csak gyűlt bennem. De most valóban van esélyem, hogy azt tegyem amit ő tanított.
-Miért is? Áh megvan... Mert egyikünk megtagadja a másikat és semmibe veszi őt. Nem ismerős neked ez az ember Zach?! Mindig csak a fölösleges önámítás meg a jóság meg minden. De attól én még itt vagyok Zach és most nem tudsz engem semmibe venni! Sosem hallgattál rám! Sosem tetted azt amit egyszer is én mondtam neked! - Kiáltott rám. Olyan volt mint akit megsértettek.
-Ami azt illeti, belátom hiba volt, az amit tettem és sajnálom. De ha valóban egyek vagyunk, akkor azt is tudod, hogy szükségem van rád.
-Ugyan mikor volt neked szükséged rám?! Várj ne mond meg. Mondjuk soha!
-Mi lenne akkor, ha én azt mondanám, hogy a hasznodat venném.
-Igen úgy ahogy eddig is tetted?!
-Nem... Ami azt illeti, a haragomat és a gyűlöletemet a sötétség ellen használnám. Mit szólsz ehhez?
-Miért bízzak benned?
-A szavamat adom és te tudod, hogy azt én sohasem szegem meg. Szóval áll az alkunk? - Kérdeztem neki a tó felett a jobbomat nyújtva.
-Áll... De ha átversz engem, akkor legközelebb nem leszek ilyen kegyes. -Mondta majd ő is a jobbját adta. Ami ezután következett az felemelő volt. Talán először éreztem a harmóniát magamban és az egész helyet a fény töltötte be újra. Majd hirtelen felébredtem és Issle hangját hallottam amint hozzám beszélt. Nehéz lenne elmondani mit láttam de jobb lesz ha belefogok.
-Láttam a fényt! Úgy értem, hogy beszélt hozzám. Megkérdezte, hogy valóban akarom-e, mert nagy felelősséggel jár ez az erő. Meg azt is mondta, hogy kövesselek téged, mert te tudod a lépéseket. Ezt nem tudom mit jelent, de nyilván az edzésünkre értendő. Azután pedig megtanultam irányítani a haragomat, úgy, hogy harcoltam vele. Ami nem nagyon működött és felkínáltam neki, hogy az ő erejét is a sötétség ellen használom majd, mert eddig csak elfojtottam. Ennyit láttam röviden.
A rövid nem nagyon illet rá, hiszen már is annyit beszéltem, hogy kiszáradt a szám. Nem nagyon értettem a dolgokat de nyilván Issle többet tud erről, hiszen ő a mesterem és egyben a vezetőm is.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Elmosolyodtam, amikor elmesélte, hogy mi történt vele. Ez valahogy várható volt, a legtöbben így esnek át rajta.
- Sokan úgy eszmélnek rá a képességeikre, hogy a Fény szól hozzájuk...vagy éppen az az erő, amit birtokolnak. Te rátaláltál. Tulajdonképpen tanítanom sem kellene neked a Fényt, elvégre ő a te erőd. Ami pedig a másik éned illeti... vagy legalábbis téged, kevesen vannak azok, akik szembe mernek vele szállni, vagy kompromisszumot kötni úgy, hogy a másik el is fogadja azt. Én csak azt mondom, amit a másik te mondhatott: ne nyomd el azt, ami te vagy, mert idővel felülkerekedk rajtad. Tarts mértéket a kettő között: egyszerre légy mindkettő - az elmondások alapján már tudtam, hogy mindig ilyenek történnek. Az egyik én felülkerekedik a másikon, amiért az elsődleges személy elnyomja őt. Így tudni kell a kettőt egyensúlyba hozni, még akkor is, ha az egyik a jót, a másik pedig a rosszat szolgálja. Ha nem is tudnak megállapodni, akkor is tudniuk kell megtartani a balanszt.
- Tudod... máris büszke vagyok rád. A legtöbben nem találnak rá ilyen hamar az igaz erejükre. Azt hiszik, hogy megtalálták, de tulajdonképpen csak elképzelték - sokan hiába lesnek magukba, nem találnak mást, csak illúziót, mert egyszerűen nem tudják, hogyan vigyék véghez a feladatukat.
Közben hátat fordítottam Zach-nek, és elsétáltam tőle, teljesen addig, amíg legalább öt méternyire nem álltam tőle.
- Védd magad! - ezzel készültem. Ahogy újra szembefordultam vele, ugyanazzal a gyorsasággal küldtem felé egy sötét ködbe burkolózó gömböt, ami igazából egy pecsét volt. Ez a pecsét, ha sikeresen eléri és nem tudja kivédeni, csak egy röpke időre teszi bénulttá. Ezzel azt próbáltam felmérni, hogy ki tudja e védeni. Teljesen ártalmatlan pecsételő technika, ha pedig mégis célba ér, akkor le tudom róla venni. Ez végülis csak időnyerésre alkalmas, sose használom, csak ha nem akarok senkit se elpusztítani, hanem inkább elmenekülök a színtérről.
Kíváncsi vagyok, hogy tudja e a módját, hogy hogyan állítsa meg. Végülis csak annyi a dolga, hogy hisz az erejében, onnantól kezdve már minden jön magától. Esetleg hozzájárul egy hiteles mozdulat, egy védekező mozdulat... ami szertefoszlatja az egészet.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

//Remélem nem baj hogy nagyon előrehaladtam az előző posztban. Mellesleg rád bízom a karakterem sorsát ha már te mesélsz nekem. Very Happy

//

Ami azt illeti, valamit megtanultam a mostani utazásom során. Mondhatjuk, hogy az önmagamba tett utazáson. A lényeg hogy sötétség nélkül nem létezik a fény sem. Kezdtem mindent megérteni magammal kapcsolatban, ha a fény harcosai vagyok. A bennem lakozó szeretet és akarat erejével meg tudom változtatni a sorsomat, és sok más ember sorsát. Tudom hogy a szívem csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat nekem. Közben csak figyelmesen hallgattam Isslét. Elvégre igaza volt, de még nem hittem, hogy ennyire elől járok, hiszen csak egy edzésen vagyunk túl. Lehet megtaláltam ez erőmet, de még használni sem tudom, nem mellesleg azt sem tudom, hogyan hívjam elő. Talán ezt jó lenne megtudni, hiszen enélkül elég nehéz lesz használni. De amit Issle mondott azon elmosolyodtam, hiszen azért jól esett az elismerés.
-Ami azt illeti, rátaláltam, de nem tudom mit kellene tennem. Hogyan hívjam elő a fényt? Vagy azt sem, hogy hogyan merítsek erőt belőle. Szóval lehet, hogy megtaláltam, de használni nem tudom. Szóval még nem hinném, hogy ennyire érdemes lenne előre haladnunk.
Közben pedig figyeltem, ahogy hátat fordít nekem és elsétál. Vajon mire készülhet? Amikor megfordul és megtámadt, hirtelen ezernyi dolog futott át az agyamon. Még is miért? Mondtam, hogy nem tudom használni az erőmet, akkor meg még is miért? Talán ahhoz lehet köze, amit mondott, hogy a legtöbb vadász csak életveszélyben érzi meg az erejét. De a gondolkodással már túl sok időt vesztettem. Hiába csak század másodpercek voltak, de pont elég ahhoz, hogy ne tudjam elkerülni. Egy dolgot tehettem. Issle azt tanította, hogy a szívemben van a fény ereje. Akkor ideje volt megpróbálnom, hiszen nem volt más kiút. Nem tudtam mennyire erős a támadás amit kapok, szóval mondhatni fejest ugrottam az ismeretlenbe. Nem vesztegettem az időm ostoba támadásokra: tudjam, hogy megvan a magam sorsa, amit be kell töltsek. Ami pedig most fog eldőlni, hogy beteljesítem vagy sem. Széttártam a kezemet, kitártam szívem, és kértem az Istenek bátorító erejét. Innentől rájuk voltam bízva. Megpróbálhattam volna, hogy elkerülöm a támadást de nem. Tudtam, hogy szabadon dönthetek, mit akarok. Döntésemet bátran, önzetlenül hoztam, egy cseppnyi őrülettel. Mellesleg nem is féltem, attól, hogy bolondnak néz majd Issle. Elfogadtam a hitemet és készen voltam vállalni a sorsomat.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Tudtam, hogy hinni fog az erejében, hiszen mióta az eszét tudja, csak hisz. Az emberek ezt tanulják meg a legjobban: hogyan higgyenek az Istenekben. Azt persze már elfelejtik, hogy az önmagukba vetett hit is egyfajta istenhit. Zach-nek ez sikerült. Nem is csodálkoztam, hiszen ha az a bizonyos isten gyermeke, akkor tudnia kell a módját, még akkor is, ha tulajdonképpen egyáltalán nem tudja. Vagy legalábbis ő ezt hiszi, hogy nem ismeri fel önmagában az erőt.
De ahogy felé repült a pecsétgömböm, s ő kitárta karjait, egy fényözön jelent meg körülötte. Átadta magát a Fénynek. Ez a sötét pecsét pedig lassan szétfoszlott körülötte, mint aki teljes egészében magába szívta.
Vége volt.
- Látod, Zach. Elég csak elhinned és elképzelned, és máris a tiéd - kitártam a karjaimat, jelezve, hogy ennyi az egész.
- Azzal már megvagyunk, hogy elhidd, hogy ez az erő benned él. Azt viszont még nem tanultad meg, hogy hogyan használd. Amire már végképp neked kell rájönnöd, de ebben is segítek. Azt mondtad, hogy szeretnél Fény lenni a sötétségben. Ezt úgy tudod megtenni, ha sötétség vesz körbe, mivel ha már alapból fényesség van, akkor miért még erőltetni? Ezt már tudatosan kell űznöd: akarnod kell, hogy fény legyen. Így - egy sötét ködöt formáltam magam elé, ami ott lebegett előttem. Megmutattam neki, hogyha beleteszem a kezem és erősen azt akarom, hogy az fényes legyen, akkor meg tudom tenni: a gömb fényes lett. Majd eltűnt.
- Lássuk, hogy engem megtalálsz e a sötétben - elvigyorodtam, majd azt vehette észre Zach, hogy nem is a kiképzőterepen vagyunk, hanem valahol máshol. Egy olyan térben, aminek a külsejét és persze a belső tartalmát meg tudom változtatni. Ez olyan, mint egy anyagformálás. Voltaképpen a kiképzőterepen voltunk, de egy védőburok vette körbe így, ami azt jelentette, hogy senki sem láthatja, ami itt történik, csak és kizárólag mi vagyunk ennek érzékelői. A tér akadállyá változott, mindenhol olyan pontok, ahol könnyen elakadhat az ember. A világosságból hamar olyan koromsötét lett, hogy az ember az orráig nem látna el, csak tapogatózna. Ilyen sötétség még éjszaka sincs, semmi fényforrás.
- Használd a fényt, lásd meg, ami nem látható - szólott a hangom Zach fejében, ugyanis nem akartam, hogy a hangom irányába jöjjön. Én egy olyan helyen bújtam meg, ahol tulajdonképpen mindvégig Zach közelében vagyok, de ezt neki kell tudnia, hogy valójában hol is.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Meglepődtem azon, ami történt. Valahogy nem számítottam erre, hiszen még használni sem tudtam az erőmet. Mondjuk lehet, nem is kell, hogy irányítsam azt, hanem elég átadnom neki magamat. Vagy talán olyan mint egy néma társ, aki akkor jön mikor szükségem van rá. De elvégre még elhamarkodott, hogy következtetéseket vonjak le az erőmmel kapcsolatban. Mondjuk meglepődtem azon amit Issle mondott, hiszen azért ez nem csak így működik. Elvégre életem során sok mindent elképzeltem, de mégsem kaptam meg. A világban azért van egy rend, legalább is szerintem. Bár fölösleges abban hinni, hogy jó dolgok azokkal történnek akik várnak. Nem jó dolgok azokkal történnek, aki tesz is érte valamit.
-Ami azt illeti, talán ez volt a legnehezebb. Mióta megemlítetted, hogy bennem van erő, azóta birkóztam ezzel a kérdéssel. De ezek szerint ez is bebizonyosodott.
Meglepett az újabb sötétség. Vajon szándékos volt, hogy őt kell megtaláljam? Nem foglalkoztam vele inkább, hiszen betudható annak, hogy nincs más a környéken. Most csak Issle szavaira koncentráltam. Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket.. Mindünknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is. Minden attól függ, honnan nézed. Az egyik ember fényt lát, a másik sötétséget. Van nálunk egy mondás: Az angyalokat az látja, aki elfogadja a fényt. És átszakítja a sötétség szövetségét. Szóval nekem sem kellett mást tennem, hiszen az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség, mert a sötétséget elűzi a fény. Ahhoz, hogy a fény oly fényesen ragyoghasson, ott kell lennie a sötétségnek is. Minden adott volt, megpróbáltam összpontosítani, újra. Megpróbáltam a szívemben felszítani a tüzet, a fény tüzét. Szóval becsuktam a szemem, majd vártam és kinyújtottam a kezem, abba az irányba amely felé a szívem mutatott.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Sötétség vett körbe. Nem csak engem, hanem Zach-ot is. Persze ennek ellenére én mindent láttam, mindent, ami körülöttem történik és így azt is, hogy Zach hogyan boldogul. Mindvégig a közelében voltam, de közben hol erre, hol arra kószáltam el, hogy összpontosítson a fényre.
Azért látszott rajta, hogy erősen koncentrál és próbál rájönni arra, hogy hogyan is találhatna rám. Egyszerű pedig: a fény lényei azoknak, akik a fény erejével bírnak, könnyen megtalálhatóak, hiszen a sötétben ők úgy látnak minket, mint a kígyók, akik a hőt érzékelik, csak náluk ez éppen a fény forrásában működik.
Amíg ezen gondolkodtam, Zach keze hozzámért. Hogy tudósuljon arról, hogy megtalált, megszorítottam a kezét, vagy legalábbis gyengéden megfogtam. Idővel a sötétség halványodott, szürkület lett, majd újra világosság, mint amikor idejöttünk.
- A fény teremtményeit láthatod a sötétben, ha nem rejtőznek el előled. A sötétség teremtményeit már egy kicsit nehezebb megtalálni, de tudjuk, hogy az élőlények általában fényesebbek a sötétségnél, így csak kicsivel kell több fókusz rájuk - jegyzem meg, egyfajta tanításként.
- Azzal megvolnánk, hogy utat mutass a sötétségben. De hogyan melengeted az emberek szívét a fény erejével, hm? Mutasd meg! - mint egy kíváncsi kislány, úgy pislogtam rá. Nem tudtam sehogy sem elképzelni, hogy mire gondolhat.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Meglepődtem rajta, mikor sikerült megtalálnom. Talán tényleg van valami abban, hogy nekem a fény ereje van szánva, hiszen már ez a második alaklom, hogy bejönnek a dolgok. Szóval vehetjük azt, hogy ezt nem egy rossz átlag. Szóval örültem és a maszkom alatt mosolyra is fakadtam. Boldog voltam, hiszen már két feladatod is túl vagyok sikeresen. Közben azért hallgattam Isslét, hiszen nem vette el az öröm az eszem, elvégre még mindig volt mit tanulnom.
-Értem...
Végül is most ennyivel tudtam nyugtázni a dolgot, hiszen még gyakorolnom kellett ez nem vitás, de a tanácsok mindig jól jönnek. De nem is nagyképűségből reagáltam le így, meg nem is akartam megsérteni őt ezzel.
-Hát ami azt illeti megpróbálhatom....
Mondtam, hiszen tudtam, hogy mit kell tegyek. Mondhatni ehhez az egy dologhoz értettem a világon a legjobban, a harcot leszámítva. Ritkán beszéltem bárkivel is, de nem azért mert nem volt mondanivalóm, hanem egy értékes csendet törtem volna meg vele. Másrészt meg csak a barátaim élvezhetik ezt az úgymond privilégiumot, meg az ellenfeleim bár ők csak akkor ha jók, de úgy sem értenek belőle semmit.
-Issle talán tudom, hogy milyen nehéz is neked. A saját fajtád kitaszított téged. De ne érezd magad elhagyottnak, mert én mindig veled vagyok, nem foglak elhagyni, nem tudlak elhagyni, mert az én mesterem, barátom vagy. Csak szólíts ezért bárhol és bármikor, ha távolabb sodrodnál tőlem. Én ott leszek. Mert ha senki nem is hisz benned, majd én hiszek és higgy önmagadban is, hogy kitarts mivel, egyszerűen a magadba vetett hittel előre fogsz tudni lépni, anélkül, hogy megbotlanál. Meggyőződésem, hogy mindenki látja és sajnálja a saját sérelmeit. De gyönyörű a pillanat, mikor összetörik egy szív, és egy másik szívhez vezet minket, amely talán többet szenvedett, és amelynek joga van több gyengédséghez, több szeretethez.
Az emberi szívet egy másik emberi szívvel nem csak harmónia köti össze. Sőt, éppen hogy seb és seb hozza létre a mély kötődéseket. Fájdalom és fájdalom által, törékenység és törékenység által születnek a kapcsolódások. Akármilyen vagy, beléptél az életembe és megváltoztattad a pályát, amin futok. Merre hajolt, merre futott volna találkozásunk nélkül, ki tudja? De hálás vagyok azért, hogy itt vagy nekem. Azóta, mióta megláttam hibáidat, jobban szeretlek, mert tudom, hogy megmutattad magad nekem. Hibáid megismerése engem boldoggá tesz, mert így remélhetem, hogy te is elfogadod az enyémeket. Vagy is elfogadsz engem, ahogy én téged. Ennél több talán nem is kell nekem...

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Jól esett, amikor arról beszélt, hogy ő nem fog elhagyni, mert akárhova is vezessen az utam, ő mindig megtalál és segít rajtam. Egy kissé elvörösödtem, amikor azt beszélte, hogy a szívnek joga van egy kis gyengédséghez. Ekkor megdörzsöltem szemeimet, majd sűrűn pislogva, kissé gyermeteg szemekkel tekintettem fel rá.
- Tudod, hogy ez úgy hangzott, mint valami szerelmi vallomás? - persze tudom, hogy nem, meg azt is, hogy kimagyarázná ezt, hogy ő nem úgy gondolta. Persze, tudom. Hiszen sosem szeretett engem senki sem, és talán nem is fog. Mondhatnák sokan, hogy egy angyalba pedig sok mindenki beleszeret, persze a mi részünkről éppen azok nem, akiktől éppen elvárnánk... milyen butaság! Amikor Choor birodalmában voltam, csak egy pillanatra azt hittem, hogy annyira elcsavartam Choor fejét, hogy belémhabarodott... de legalább elmondhatom, hogy szeretett azért, mert engedelmeskedtem neki. Bár tudta volna, hogy nem mellette állok, csak teszem a kötelességem, hogy segítsem továbbra is a jót. Nem... inkább ne tudjon erről, a fejemet venné.
De abban most teljesen egyetértek magammal, hogy jól esne egy kis törődés. Sóhajtottam. Hülye kérdés volt.
- Én elfogadlak - feleltem. Nem voltam mindig a szavak embere, főleg akkor nem, ha elmélyültem gondolataimban. De biztosan érzi, hogy elfogadom a hibáival együtt, még ha nem is ismerem azokat. A tudatlansága nem az ő hibája. Szünetet tartottam, egy darabig csak álltam neki háttal és gondolkodtam. Hogy min, azt már én sem tudom megmondani, egyszerűen csak néztem a távolba és merengtem.
- Mit szeretnél tanulni, Zach? Vagy mára legyen elég? Holnap el kell vinnem valakihez - ideje, hogy megtudja, kinek a fia.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Nagyon meglepett amit mondott. Én meg a szerelmes vallomás, én nem is tudom mikor csináltam ilyet utoljára. A legmegfelelőbb a soha, így csak lesütöttem a szemem és kicsit belepirultam a dologba, hiszen ezt nem vártam.
-Hát... Te kérdted, hogy melengessem meg a szíved, ahhoz talán szükség van ilyesmire. De biztosíthatlak afelől, hogy nem annak szántam.
Valahogy erre a válaszra nem volt jó válasz, hogy ne legyen az rossz. De a kimondott szavaimon már nem tudtam változtatni, de legszívesebben kitöröltem volna őket. Még is miért mondtam ennyi kétértelmű dolgot? A válasz egyszerű volt, hallgattam a szívemre, hiszen ezt kell tennem Issle is megmondta, de akkor miért kerültem most bajba? Egy komolyabb kapcsolatom volt, semmi más. Az életemből eddig valahogy kimaradt a romantika meg ehhez hasonlók. Nem arról van szó, hogy nem tudok ezekről a dolgokról és arról hogyan is működnek, hanem nem találtam egy lányt aki felkeltette az érdeklődésem. Másrészt elköteleződni se akartam senki mellett. Hiszen úgy már lett volna mit veszítenem és amikor az első szerelmem meghalt, azután azt mondtam, hogy sosem leszek még egyszer szerelmes és nem engedem ugyanezt megtörténni. Talán csak az Isslével való találkozás tudta ezt velem feledtetni és megadni a rég várt feloldozásom.
-Ennek örülök.
Nyugtáztam a dolgot, hiszen jól esett, hogy elfogadott úgy ahogy vagyok. De még mindig nem hagyott nyugodni a tudat, hogy lehet megbántottam őt azzal amit mondtam és úgy érzem ezt most talán korrigálnom kellene. Ami azt illeti először meg kell lássam, hogyan reagál rá.
-Szerintem ennyi elég volt mára. Ideje lesz eltenni magunkat holnapra, főleg ha még valakivel találkoznom is kell. -Néztem a lenyugvóban lévő nap irányába.
-Nagyon elgondolkoztál, ami azt illeti. Csak nincs valami baj? Ugye nem mondtam semmi rosszat? Mert ha úgy van elnézést kérek érte.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Legyintettem.
- Nem fontos, hogy min gondolkodtam el. Nem sértettél meg - furcsa. Furcsa az, hogy milyenek a női szokások. Vagy legalábbis az, hogy mi angyalok odafönt sohasem szemelünk ki magunknak egy halandót vagy egy tőlünk alacsonyabb rangút, mindig csak azokkal kötünk szorosabb kapcsolatot, akik közvetlenül a közelünkben tartózkodnak, tehát az angyalokkal. Ha pedig mégis megtörténne, hogy egy földit szeretünk meg, azt sose áruljuk el senkinek, olykor még magunknak se. Akadnak angyalok, akik beleszeretnek a védencükbe, aztán pedig a halálukba rohannak, mert szerettek egy egyszerű embert. Legtöbbször más veszi észre rajtuk ezt a kiugrást... ők sose ártják bele magukat ilyenekbe. Persze azt nem mondtam, hogy valóban baj van, de biztos voltam abban, hogy ezt Zach igenis jól látja. Túl jó szeme van ahhoz, hogy ezt ránézésre megállapítsa.
A palota felé vettem az irányt Zach-kal együtt, ugyanis ő mondta, hogy mára elég lesz. Akkorr tehát eleget teszek a kérésének és mára elteszem magam, hogy holnap újult erővel lássak neki a küldetésnek.
A palotában megjártuk a már ismerős folyosókat, egyenesen a szobánk felé. Ahogy beértünk, én rögtön le is huppantam az ágyra, kitárva a kezem, elnyúlva, mintha csak az enyém lenne, de ez nem így van. Mivel csak ez az egy ágy volt, így osztoznom kell rajta, de most ebben a pillanatban talán neki nincs szüksége rá.
Lehunytam a szemem és halkan magamban dúdolgattam. De jó puha és selymes!

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Meglepődtem rajta, hogy csak legyintett, de hát mire is gondoltam volna, elmondja majd nekem egy ilyen halandónak? De nem hagyott nyugodni a dolog, szóval ezt nem fogom annyiban hagyni elvégre róla van szó. Szóval csak vártam, hogy felérjek a szobánkba. Ott majd visszatérek rá. De nem akartam erőszakoskodni sem, viszont tudnom kellet, miért is ilyen. Szóval csak vártam majd ahogy felértünk, leültem egy székre és őt néztem.
-Lehet másnak nem fontos, hogy mi van veled, vagy mi a bajod, de engem igen. Szóval kérlek mond el.
mondtam majd a reggeli helyére bámultam. Látszott, hogy kitakarítottak és rendet raktak. Nem engedett nyugodni, az az érzés, hogy bántja valami Isslét. Hiszen barátok voltunk és nem utolsó sorban a mesterem is volt, szóval ezt nem hagyhattam ennyiben. Isslének túl sokat köszönhetek már is, így ez a legkevesebb, hogy érdekel, mi bántja őt. Szóval nem hagyhatom annyiban ezt a dolgot.
-Nekem elmondhatod, hiszen ez a legkevesebb azok után amit köszönhetek neked Issle.
Ez pedig valóban így volt, feloldozott engem, megtanította, hogy van bennem mágia és mondhatni célt adott az életemnek. Mikor elhittem, hogy nem lehetek több ő belépett az életemben és azt mondta, hogy merjek nagyot álmodni és merj küzdeni az álmaidért akármilyen hülyeségnek tűnnek is azok. Ezért talán ez a legkevesebb, hogy törődöm vele, hiszen ő is ezt tette velem eddig.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Sóhajtottam. Valahogy éreztem, hogy rá fog kérdezni, hiszen valahogy mindenkit ez a kíváncsi természet hajt. Ha megemlítünk valamit, és nem folytatjuk, akkor addig nyaggatnak, míg végül ki nem bukik a szánkon. Félő, hogyha valami olyasmiről van szó, aminek nagy következményei, pontosabban nagy ára van, akkor utána hatással lehet további cselekvéseinkre és az életünkre.
- Kezdjük a legején - mindent a legelején. Én már csak ilyen ősi lélek vagyok, hogy mindent visszavezetek a múltra.
- Ha egy angyal, az istenek jobbkezei, hírnökei beleszerettek egy védencükbe, annak mindig nagy ára volt. Nem halhatunk meg ugyan, de ha beleszerettek a védenceikbe, egy halandóba, akkor bármire képesek voltak. Képesek arra, hogy megállítsák a halált csak azért, hogy a szerelmük élhessen. De olykor csak úgy tudták megállítani a halált, ha ők maguk elszívták. Ha pedig szerelmük haldoklott, akkor tőlük szívták el a halál energiáját. Néha feladták halhatatlanságukat, az örök életet és fiatalságot, hogy ugyanúgy emberi életük legyen, emberi korral, ami azzal járt, hogy az évekkel ők is megöregednek és meghalnak. Ezt azért mondom el neked, hogy tudj róla, milyen egy angyal szerelme. Akadnak persze angyalok, akik nem vallják be vonzalmaikat és így belül emészti őket ez, a másik fél pedig nem képes felfogni, amit egy angyal érez. Olykor elbukunk, mert mi magunk sem vagyunk képesek felfogni, elnyomjuk magunkban ezeket. Egy angyal szeretete nagyon erős, ezért utasítják el sokan, mert nem tudják, mit kezdjenek vele - nem tudom, hogy miért mondtam ezt el, de tovább már nem is meséltem. Visszafeküdtem az ágyra, mert míg ezt mondtam, mindvégig rá figyeltem. Nem is tudom, hogy igazából volt e arra példa, hogy valaki nem fogadta el egy angyal szerelmét. Mindig attól félnek, hogyha elfogadják, akkor egy angyal mivolta odavész. De megfeledkeznek sokan arról, hogy nem minden halandó halandó, hanem vannak félistenek is. S a félistenek is ugyanúgy kapcsolódnak egy angyalhoz, mint egy isten, csak kevésbé. Mellettük nem tudunk meghalni, vagy nem kell feladnunk azt, hogy halhatatlanok vagyunk.

Hozzászólások száma : 68 Join date : 2013. Mar. 30.

Figyelmesen hallgattam, hiszen valóban érdekelt, hogy miért is érzi úgy magát ahogy. Közben pedig elgondolkodtam ezen amit mondott, persze kicsit sokkolt is. Hiszen miért is mondja ezt nekem? Egyszerűen csak nem tudtam felfogni, mármint nem azt amit mond, hanem azt, hogy miért beszél nekem erről? De valóban ez lehetett a legszebb szerelem, ha valaki annyira szereti a másikat, hogy képes lenne odaadni érte az életét vagy feláldozni a halhatatlanságát. Én is valahogy mindig így képzeltem a szerelmet, de azért sosem akartam, hogy valaki feláldozza magát vagy az életét értem, csak azt, hogy legyen kész erre. Én bármikor kész voltam erre, de nem csak azokért akiket szeretek, hanem bárkiért aki védelemre szorult. Képes lettem volna őket az életem árán is megvédeni. Bár ez csak az én álláspontom, hiszen én mindig úgy hittem, hogy egy magasztosabb cél érdekében a legjobb meghalni és ez pedig nem más mint, hogy a világot jobb hellyé tegyem annál, mint amilyen most.
-Ami azt illeti gyönyörű lehet... Valakit így szeretni, hogy az életedet, a halhatatlanságodat is eldobod érte. De abban igazad van, hogy elbuktok mert nem fejezitek ki. De senki nem érezheti azt, hogy a másik hogyan is érez csak elképzelheti azt, de átélni sosem fogja. Szóval ami azt illeti, nem értem, hogy miért félünk ennyire az érzelmeinktől? Hiszen nem veszthetünk semmit, maximum visszautasítanak minket, de a lelkünk könnyebb lesz ettől. Hiszen már kimondtuk azt ami bánt minket és nem tartjuk azt magunkban. Hiszen az olyan mintha egyfolytában csak mérget innál. Hiszen a bánat eredete a vágy. Mert boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság.
Mondtam kicsit a plafont nézve és mosolyogva. Ezt sokszor mondták, hogy az életben ha vágy valamire akkor azt tedd meg, hiszen később bánni fogod, hogy elszalasztottál egy lehetőséget és az felemészt belülről, de csak ha hagyod neki.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Érdekes ez Zach felől, hogy észreveszi az emberekben, ha valami baj merül fel, de azt már nem tudja felismerni, hogyha a baj forrásában ő is szerepet játszik. Pedig szerintem egyértelműen utalok rá, hogy miről is van szó, de úgy tűnik, hogy fel kell világosítanom.
- Érdekes személy vagy. Felismered, ha baj van az emberekkel, segítesz rajtuk. De azt nem veszed észre, ha te is betöltesz egy szerepet az emberek életében. És ezen nem tudsz segíteni, mert nem ismered fel magadtól, ők pedig nem mondják el - kezdem ezzel, úgy, hogy most felültem az ágy szélére és onnan néztem rá. Komolyan beszéltem hozzá.
- Azért meséltem erről a történetről, hogy számolj az esetleges következményekkel. Én elmondom nyíltan, hiszen te mondtad, hogy nem veszítünk vele semmit - igen, maximum, hogy elutasítanak, de az épp elég csalódás.
- Tudod, kedvellek Zach. Talán jobban, mint ahogy te gondolod. Vonzódom hozzád. Ennyi az egész. Légy boldog a ténnyel - az utolsó mondatom után visszafordultam, hogy megint elterüljek az ágyon. Tessék, elmondtam, most már csak várnom kell a következményekre, amiben nem bízom. Habár angyal vagyok, nekem mindig több remény marad egy leheletnél, épp ezért maradok mindig talpon, mert akárhányszor is essek el, mindig talpra állok. Ezért vagzok én egy drámai hős, s ezért vagyok a legfőbb istenek egyikének jobb keze, akihez holnap el kell vinnem Zach-et. Nem lesz egy könnyű út, rengeteg akadály fog elénk állni, de meg kell velük küzdenünk, bármi áron. Így legalább Zach is többet tanulhat, ha mellettem marad és vándorlunk egy kicsit, ugyanis lehet, hogy több megválaszolandó kérdés jut majd az eszébe, vagy kérések felém, hogy tanítsam.
Bámultam az ágy díszeit, a baldachinról lelógó függönyt és mindent, ami megfogta a szememet, mert nem tudtam, hogy mit fogok visszakapni a nyílt kijelentésemért.