Borzongás erdeje

Szabadság. Végre szabad vagyok. Hollómás gyermekeim most úgy keringtek körülöttem mint akik arra várnak, hogy megetessék őket. Egyenlőre úgy döntöttem megpihenek a közeli pataknál. Leültem az egyik sziklára és cseppet sem zavartattam magam az "ijesztő" hangok hallatán. Hiszen akár úgy is mondhatnám a félelem az elemem. Nem árthat nekem. Gyermekeim elmentek, hogy keressenek maguknak egy megfelelő áldozatot. Minél gyengébb és minél közelebb áll a halálhoz annál jobb. Én úgy éreztem hihetetlen energiák szabadultak fel bennem, hiába ha valaki év ezredik pihen igazán feltöltődik. E mellett a most kapott energia mérete is igazán tetemes volt. Így hát nem panaszkodhatok. Egy kis üldögélés nem árt, aztán meg kell találnom a hitvesem. Minél hamarabb.

Elmosolyodtam majd felkeltem és a folyó partjához sétáltam. Leguggoltam és felfedeztem a tükörképem. Belemártottam a kezem a vízbe így felkavarva a part szélénél nyugalomban lévő vizet. Ekkor holló vartyogás töltötte meg a viszonylag csendes perceket. Néhány gyermekem visszatért. Az alakjuk most nem volt láthatatlan mert erősebbek voltak mint valaha, hiszen apjuk visszatért. Az egyik gyermekem a vállamra szállt és belemélyesztette a karmait a vállamba. Előrehajolt és kitátotta a csőrét. Felé nyújtottam a kezem, hogy átadja a csőrében lévő energiát. Miután ezt megtette felrepült az égbe és elszállt. Az energiagömböcskét nézegettem amíg az eggyé nem vált a bőrömmel és egyszerűen el nem tűnt a tenyeremben. A vállamon keletkezett seb már el is tűnt, nyomtalanul.
-Ki vagy?-Kérdeztem határozottan. Nem fordultam hátra továbbra is a tükörképemet bámultam azon gondolkodva merre folytassam utam. Az idegen jelenlétét már egy ideje éreztem de úgy gondoltam inkább rákérdezek kihez van szerencsém. A Hallómások a faágakra szálltak és figyelték minden mozdulatom.

Amint megéreztem az illatot...nő. Dühös lettem, oldalra fordítottam a fejem és a szemem sarkából szemügyre vettem a jövevényt. És amint végigmértem angyali arcát, csodás testét a dühömet nyomban elnyomta a fékezhetetlen vágy. Gyorsan elkaptam a tekintetem és felegyenesedtem. Megfordultam majd a lányhoz sétáltam, elég közel hozzá. Egy sunyi mosoly kíséretében megszólaltam.
-Szóval az vagy ami én. Én voltam az első és látom követtek egy páran.-Mondtam elégedett mosolyra váltva.
-Issle Iumi mit követtél el, hogy a tanács a kárhozatba taszított?!- Kérdeztem játékos hanghordozással. Nehezemre esett nem megérinteni és nem megcsókolni. Azt akartam, hogy az enyém legyen csak az enyém, azonnal! De egyenlőre sikerült megfékeznem a bennem dúló vihart.

-Értem.-Mondtam könnyedén majd hátat fordítottam a lánynak. Könnyebb ha nem vagyok ilyen közel hozzá. A parthoz sétáltam és törökülésben leültem a fűbe.
-Az égiek sosem voltak normálisak.- Mondtam megrántva a vállam. Oké, nem szép cselekedeteket hajtottam végre de talán ha nem átkoznak meg akkor nem tettem volna meg. Vagy legalább kevesebbszer... Érdekelte is ez őket. A bűnös lények mindig is jobban jártak úgy vélem, hiszen amit elronthattunk már elrontottuk. Ezek után már nem kellet rettegnünk attól, hogy jól csinálunk e valamit vagy sem.
-Gyere. Ülj le.- Intettem a lánynak egy igéző tekintet kíséretében. Kinyújtottam a karom felé és nagyon jól tudtam, hogy képtelen lesz ellenállni invitálásomnak.

-Én vagyok az első bukott angyal. A halál angyala és a hollófeket utánzó, gyermekeim a Hollómások. Kalona Ayeliske. Nem tudom milyen nevekkel illettek azóta. De ezekre jól emlékszem. Sokszor sikoltották rémülten vagy éppen suttogták vággyal teli hangon.-Mondtam nemes egyszerűséggel.
-Nem értékelted volna ha valamelyik szerencsétlen szűz helyébe lennél. Akkoriban minden más volt. Mára... mintha A-ya kiölt volna belőlem valamit. Vagy csak megöregedtem.-Mondtam és felnevettem. Vicces, hogy pont én mondom ezt aki halhatatlan. És persze ezt jól tudtam de a lelkem már nagyon nagyon öreg és ősi volt, ez tény.
-Sosem gondolnám, hogy egy ilyen szépséges teremtmény képes ölni.- Mondtam suttogva majd Issle szemébe néztem. Csodaszép zöld szemei úgy csillogtak mint egy gyermeknek. Ártatlan volt, érintetlen és pont ez volt az ami felkavart. Nem tudtam szabadulni a gyötrő vágytól, az átoktól ami meg annyiszor hatalmába kerített ha egy ilyen szépséggel találkoztam.

Elmosolyodtam majd Issle tarkójára csúsztattam a kezem. Közelebb húztam magamhoz a lány arcát de a helyett, hogy megcsókoltam volna csak megpusziltam a homlokát. Halottam ahogy a lány testéből kiszakad egy erős sóhaj. Vágyakozó volt még is megkönnyebbült. Végigsimítottam a selymes hajzuhatagon majd elhúzódtam a lánytól. Az égre néztem, sötét volt ahogy a legenda mondja. Mikor vissza térek sötétség honol és a holtak felett gyermekeim a Hollómások keringenek majd.
-Nagy igazságot mondtál Issle. A külső nagyon megtévesztő tud lenni.-Mondtam és gondterhelten összeráncoltam finom ívű homlokom. A-yara gondoltam és arra, hogy a szépsége elvette az eszem. Észre sem vettem, hogy a börtönömbe rohanok. Most már egy Chigua sem tudna így átverni. Azonnal megölném őket amint találkoznék velük. Megpillantottam a vízben Issle tükörképét és a dühöm újból kéjvágyba csapott át.

-Meg kell találnom a Papnőm.-Mondtam ki végül. Nem akartam tovább itt maradni és a múltamon rágódni. Nem bántam meg semmit, tényleg semmit. Felkeltem a földről majd odanyújtottam a kezem Islenek és felsegítettem.
-Velem tartasz szépség?-Kérdeztem határozottan. Magabiztos mozdulatokkal Issle karcsú dereka köré fontam az újaim és közel húztam magamhoz a lányt.
-Nem kell ám félni. Nem vagyok én olyan rossz.-Mondtam egy széles mosoly kíséretében.

Elengedtem Issle-t és elindultunk arra amerre éreztem a papnőmet. Aztán megpillantottam egy felénk rohanó nőt. Hollómás gyermekeim szinte azonnal rátámadtak, illetve sarokba szorították.
-Mit akarsz?-Kérdeztem felvonva a fél szemöldökömet. Örültem, hogy gyermekeim eltakarják előlem azt a csodás teremtményt mert biztos voltam benne, hogy pillanatokon belül képes lennék elfelejteni Isslet. Csak érte. Vörös hajzuhataga úgy keretezte csodás arcát és finoman ívelt vállait mint a leggyönyörűbb királyi festmény. Az ajka érzéki volt mint a legédesebb gyümölcs. Az alakja olyan volt mint egy élő ógörög szoboré, lagúna kék szemei szelíd összhangban álltak a bőrével. Igen,a bőre pedig olyan volt mint a legértékesebb porcelán.

-Sétára indultál ebbe a borzalmas erdőbe?-Kérdeztem. A hangomban volt valami gúnyolódó de alapvetően gyengéd volt és megnyugtató. Mindig ilyen volt amikor egy nővel beszéltem.
-Gyermekeim. Hagyjátok.-Mondtam könnyedén. A Hollómások vartyogva repültek fel az égre. Úgy döntöttem itt az ideje, hogy átadjam a helyet a napnak. Elvégre így is épp elég ideig borítottam sötétbe a nappali órákat. Lassan szertefoszlott a sötétség és helyét átvette a vidáman táncoló nap fénye. Gyermekeim elhaló sikollyal váltak újból láthatatlanná. A lányhoz sétáltam és körbejártam.
-Na és mi a neved?-Suttogtam dallamosan, incselkedve,játszva a szavakkal.

-Ők az én csodás gyermekeim. Hollómások.-Mondtam ördögi féloldalas mosollyal.
-Hallottál már az angyalokról? Azokról az angyalokról akiknek szárnyuk éj fekete? Akik bűnt követtek el és ezért a földre taszították őket?-Kérdeztem suttogva.
-Szóval. Mi a neved? Ámbár ha nem mondod el hatalmamban áll megtudni a nélkül, hogy szeretnéd.-Mondtam majd megálltam a lány mögött. Lassan végighúztam az újaim a vállától a kézfejéig. Az egyik kezemmel végigsimítottam a nyakán a másikkal megragadtam a kezében lévő kardot. Lassan csókot leheltem a nyakára és a füléhez hajoltam.
-Tedd le.-Suttogtam érzéki hangon majd kivettem a lány elgyengült kezéből a fegyvert és eldobtam.
-Nincs értelme harcolni ellenem.-Mondtam egy féloldalas gúnyos mosoly kíséretében. Egy sóhaj hagyta el az ajkaim amikor beszívtam a lány illatát, majd a szépség hasára csúsztattam a kezem és közel húztam magamhoz. Éreztem ahogy hozzám simult a teste, de egyenlőre úgy döntöttem csak ártalmatlanná teszem őt. Nem szeretném ha megsebesítene.

Ruby már régóta figyelte az eseményeket odafentről. Tudta, hogy ha most megjelenik, akkor az egész sokkal rosszabb lesz.- * Amúgy is minden attól függ, hogy Shin mit csinál. Elvégre addig nem akarok semmit se tenni, míg ez az alak fel nem fedi a valós kilétét. És az sem tetszik, hogy egy bukott angyal van mögötte. Most hogy jobban megnézem... EZ Issle!* - remegés futott végig rajta. Kényszeredetten közelebb repült védencéhez, bár tudta így sokkal könnyebben észrevehetik. - * Reméljük ez a pasi nem támadja meg az én Shinemet! * - Gondolta kicsit félve. Most megpróbált újra a lent zajló dolgokra figyelni.

Őszintén elnevettem magam azon amit a lány mondott és egyet hátra léptem.
-Esküszöm nagyon régóta élek de ilyet még nem mondtak nekem.-Mondtam széles mosollyal. Megragadtam a lány kezét és magam felé fordítottam. A tarkójára csúsztattam a másik kezem és közel húztam magamhoz. Csak pár centiméter választotta el egymástól az arcunkat.
-Utoljára kérdezem...mi a neved?-Suttogtam halkan és szinte azonnal behatoltam a lány agyába. Eddig még csak a külső szépségemmel hipnotizáltam de most, azonnal választ akartam. Sűrű köd ereszkedett a lány tudatára és azonnal készséges szolgámmá vált. És minden kérdésemre epekedve válaszolni fog.
-Honnan jöttél? Mi az angyalod neved? Miért nem hívod elő...gyerünk hívd elő.-Mondtam tárgyilagosan, szinte parancsolva. Tudtam nagyon jól, hogy akármit kérdezek ő a szavaimon csüngve nyomban válaszol majd, és azt teszi amit csak akarok.