Árnyerdő

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Igen, jól éreztem, hogy ez egy vérfarkas. Amikor felém közeledett, már nem bírtam elviselni azt a szagot, amit már eddig is meg kellett volna szoknom legalább 200 éve. Erre mindig is úgy reagáltam, mint valami vírusra, mintha egy allergia lenne... és ez az én allergiám... igen, a farkas. Még mindig nem tudom elviselni, ha a közelembe kerül egy olyan lény, ami nem fajtámbeli, ráadásul még csak közel sem áll az én fajtámhoz. Bár elgondolkodtató, nemde? Mármint az, hogy a vámpírok és vérfarkasok nem kedvelik egymást... pedig azt egyáltalán nem látom, hogy az állatfajok, denevérek és farkasok között lenne háború. Nem észlelek ilyet sehol. Vagy ha van is, akkor sem ilyen szinten. Nem pusztítják egymást, s nem is pusztítanák. Erre én most itt állok, mögöttem egy vérfarkassal, aki megpróbál cirógató szavakat idézni felém, azonban számomra a szavai csak fülsértő szavak, melyek úgy jutnak hallójáratomba, hogy azt majd széttépik. Már-már jobban fáj attól a kíntól is, melyet a legnehezebben viselnék el. Szóval, én állítom azt, hogy vérfarkasok és vámpírok háború nélkül? Akkor számunkra is csak unalom lenne a világ, s ez az élet, mely számunkra nem élet... hisz mi is holtak vagyunk. De tényleg, komolyan sokszor felötlik bennem a kérdés: miért van az, hogy mi, vámpírok utáljuk a vérfarkasokat, és miért van ez fordítva is így? Pedig lehetne másképp is. Miért harcolunk egyáltalán? Mi értelme van ennek az egésznek? De úgy véltem, ez már hagyomány marad, egy egyfajta szokás, amit én sem hagyhatok magam mögött, még annak ellenére sem, ha vannak farkas szövetségeseink a klánon belül.
A farkas szavaira összehúztam a szemöldököm, és szinte már úgy fújtam, mint egy macska. Nem szerettem sosem, ha valaki, aki férfi, könnyű prédának szán, és megpróbál behódolni kedves, lágy szavakkal, vagy éppen a bájaimról beszélnek. Nem érdekel. Kifejezetten nem érdekel. Sosem figyeltem, hogy hogyan nézek ki, és nem is próbáltam a férfiak kedvére tenni. Először csak oldalra fordítottam a fejem, hogy valamelyest hátralássak, vagy csupán a hangulat kedvéért, de végül megfordultam, egyenesen a farkassal szemben. Még így emberi képében is ocsmány volt...számomra. Más nő már azt mondta volna rá, hogy maga a tökély, a megvalósíthatatlan, az egyetlen gyönyörű álom, amely nekem a rémálmot jelentené. Bizonyára, ha én sem gyűlölném a farkasokat, és eltekintenék ettől, azt mondanám, hogy 'húha, te sem vagy semmi', és minden bizonnyal rávetném magam... de itt most, ebben a helyzetben milyen értelemben is? Óh, igen...rávetném magam, hogy leölhessem, mint oroszlán a gazellát.
- Jobb lenne, ha a magad dolgával foglalkoznál, farkas. - ezen szavaimat úgy vetettem elé, mintha egyenesen egy feltörekvő rabszolgámnak beszéltem volna, aki nem érdemli meg, hogy tudjon a gazdája dolgairól. Ha ezt apám kérdezte volna tőlem, még akkor sem árultam volna el neki, hogy miért kerülöm a klánt. Ez az én dolgom, és senkinek semmi köze hozzá. Ehhez úgy állok hozzá, mint a legszentebb dologhoz, ami valaha létezhet egy vámpír számára. Bár az csak a vér.
- Egyrészt, a klánomhoz semmi közöd, másrészt a kérdésedre a válaszom: nem. Legyen annyi elég, hogy én nem tudtam elviselni a túlzott tömeget. - mondatom befejeztével még egy vicsort is megengedtem magamnak, amolyan felső ajak felhúzást, bár ez jobban illet volna a farkashoz. A biztonság kedvéért már felkészültem arra, hogyha támadna a farkas, akkor én is készenléti állapotban legyek, s várjam a lépéseit. Hisz a két kardom még mindig a hátamon volt X alakban.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Lassan, Synus számára vadítóan megfordult a nő. Hát a tekintetéből nem éppen a kedvesség vagy a vendégszeretet süt le, és Synusszal ellentétben, ez valószínűleg valóságos személyiségállapot. Szerencsére az őrült állapot nem állt be Synussznál már egy jó ideje, csak valami nagyon megrázó esemény alkalomnál történik ez. Azonban már jó ideje semmi sem lepi meg az életben. Minden előrelátható, ahogy az is az volt, hogy a nő nem lesz éppen társalgó állapotában. Ahogyan az is kiszámítható, hogy valószínűleg nem sikerül vele baráti állapotra jutnia, de nem is érti, hogy egyáltalán miért akar...elvégre ez egy vámpír, és általában mindenkit lenéz, aki nem vérfarkas. Egyszerűen megigéző ez a tünemény...A válaszaira, csak a füle mögé sodorja a haját, és elmosolyodik.
- Te tudod, vámpirim, de a nevedet megtudhatom? Csak biztos akarok lenni abban, hogy tudom, kivel találkozgatok itt éjszaka. De hogy udvarias legyek, és a te népednek megfelelő "formalitásokkal" mutatkozzak be: Én lennék Synus, vagy emberiesebb nevemen Robert De La Rocha. Meg tudhatnám tehát kegyed nevét?
Nos igen...elég erősen próbálja már csak poénból imitálni a nagy lordokat, ugyanis köztudott, hogy fajtája nem éppen az udvariasság híve. Természetesen nem szívesen tartja fenn ezt a helyzetet, majd később valszeg belefárad ebbe a poénba is.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Már nem csak felkészültem, hanem ténylegesen hátraemeltem a kezem, és megfogtam a kardom markolatát, ha támadnom is kellene. Nem volt számomra valami szimpatikus ez a farkas. Nem, nem a kinézete miatt, mert nem törődtem mások kinézetével... csupán a modora nem tetszett. Elvégre egy ellenséges farkas sosem akar egy vámpírral barátkozni, első dolga mindig az lenne, hogy megpróbáljon végezni egy vámpírral. Vagy ha nem is ez volt a célja, talán így akar keresztbe tenni, átverni, hogy aztán becserkészhessen. Nem, nem vagyok ilyen könnyű préda. De... talán túlságosan pesszimista vagyok. S most még a nevemet is tudni akarja. Azonban van olyan udvarias, hogy megmondja előbb a saját nevét... elvégre nem illő mindig egy hölgynek lenni legelöl. Megvontam a vállam, ezzel is nyugtázva magamban az egyre felgyülemlő indulatokat, hogy még véletlen folytán sem próbáljam meg levágni a farkas fejét, ha közeledni merne hozzám, vagy lenne egy rossz lépése is felém. A kardom markolatáról leemeltem a kezem, újra vissza nyugalmi állapotába magam mellé.
- Miből gondolod, hogy elárulom a nevem egy magadfajtának? - kérdeztem felhúzva az egyik szemöldökömet, mintha sanda gyanúm lenne. Végülis az ő nevét nem kérdeztem, mindenesetre megjegyeztem. Bár ez már túl pökhendi, és nem hozzám méltó játszma, hogy én nem árulom el, ha ő volt olyan kedves, hogy megmondta. Na és? Nem én kezdeményeztem. Én egyáltalán nem is akartam társalogni egy farkassal. Tekintetem újra nyugalmi állapotba került.
- Kopj le, jó? - hátat fordítottam neki, bár lehet, hogy nem kellett volna. Nem tudhatom, hogy mi lesz a következő lépése. Mindenesetre úgy léptem előre, hogy érezzem, mi történik mögöttem, hogy tudjak az esetleges támadásról, ha megtörténne.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Synus kicsit elválasztotta ajkait egymástól, úgy várta az eredményét a kardmarkolat-fogásnak. Végül is semmi nem lett belőle, szóval nyugodt lehetett. Úgy néz ki eléggé tüzes vámpír...Na nem baj, sok baja úgysem lehet abból, ha néha-néha összefut vele. Előbb-utóbb csak megtűri a srácot, elvégre a természetnek ez a rendje, ha valamihez gyakran van "szerencséd", azt kezded megszokni. Ebben bízik Robert is. Elvégre nem lehet annyira rossz társaság ez a lány, tekintve, hogyha még kitudta bírni, hogy ne támadjon meg egy idegen farkasembert. A kontra-kérdésre csak mosolygott egyet.
- Gondoltam a nevedet legalább megtudhatom, ha semmi ellenséges szándékkal elárulom a sajátom is. De hát változik a világ, és a rendje, úgy látszik a vámpírok máshogy értelmezik az udvariasságot...
Amikor mondta a második részét a mondandójának, Synus csak kiadott egy "cöh" hangot. És lassan rázni kezdte a fejét.
- Nem szoktam úgy meglátogatni egy helyszínt, hogy amint körülnézek máris megyek, szóval, nincs igazán kedvem távozni.
Nos igen, nem lehet neki csak úgy parancsolgatni. Elvégre ő egy szabad szellemű farkas, amikor a falkán kívül van.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Úgy tűnt, hogy Synus nem igazán akar lelépni. És ha én is próbálnék eltűnni innen, egy másik, szabadabb térre, akkor úgyis csak hátráltatna, és utánam jönne, csak azért, hogy megtudja a nevem. Ez így nem lesz jó. Megálltam, majd újra szembefordultam a farkassal. Mélyen beleástam magam a gondolataimba, hogy találjak valami megoldást erre. Harcolni nem akartam, mert most megkívántam a nyugalmat, és egyébként is erre vágytam. Igen, nyugalom. Ha ennyire pártolom a nyugalmat, akkor megmondhatnám neki a nevemet is szépen, és ugyanígy nyugodtan. Hát jó, akkor legyen.
- Jó, ha így akarod, és már el sem akarsz tűnni. - először csak ezt válaszoltam, kicsit haboztam a nevemmel. Most mondjam el azt az irtó hosszú nevemet? Utána úgyis úgy becéz, ahogy akar.
- Josette Bell Eva Gold. - a sors ezt a jó hosszú nevet szánta nekem, vagy mondhatni inkább az apám. Nem is értem, hogy miért. Talán jobbnak vélte, ha mindenki máshogy szólít. Nem ő kívánta ezt meg, hanem egy bizonyos csoport a klánon belül mindig máshogy szólított. A vámpírok tanácsa szinte a teljes nevemen szólított, amikor tanácskozás folyt, vagy szimplán Gold kisasszonynak, apám Evának, a gyerekek Bellnek, és maga a klán Josnak. A lényeg, hogy én hallgatok mindegyikre. Legalább még tudom, hogy ki vagyok, s nem vesztettem el a fejem. A nevemen kívül több információt persze nem árulhatok el, főleg nem egy farkasnak, mert minden velem, s a klánnal kapcsolatos információ bizalmas, csak rám tartozik. Itt állva nem is tudtam, hogy mit mondjak, hogyan folytassam tovább. Úgy éreztem, nincs mondandóm, ha pedig lenne, azt nem mondanám el egy farkasnak. Bár nem kellene ennyire pesszimistának lennem. Mindenkiben csak a rosszat látom. Végülis egy farkas nem mondta volna el nekem csak úgy a nevét, ha rosszat akarna, s ha akarná, már rég megtámadt volna akkor, mikor hátat fordítottam neki. És nem tette ezt.
- Szóval... nyugalmat kerestél, Synus? - így szólítottam, végülis... ha már farkas, maradjon is az.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Synus kíváncsi volt, hogy megtudja-e már végre a nő nevét. Nem szokott türelmetlen lenni, és most sem az, de ez a nőszemély aztán eléggé türelem-igényes. Vagy csak a farkasokkal szemben?...Na mindegy. Josette...a többire nem is figyelt, ennyi elég is volt neki. Az azért neki is szemet szúrt, hogy elég hosszú neve van, de az ő emberi neve sem rövid.
- Értem Josette, szép név, meg hosszú is. Örülök hogy végre elárultad!- egy kisebb mosolyt is elejtett.
Nekidőlt egy fának, közben szaglászott párat, hogy tudja, hogy nincs más emberszerű-lény a környéken. Nyugalom...egy vérfarkasnak nincs sok nyugalma. Vagy vadászik, vagy harcol, vagy menekül, bár Synus nem szeret menekülni, maga sem emlékszik helyzetre amikor visszafordult. Nos, épp ezért keresheti is a nyugalmat, nem sokáig tart majd.
- Mondjuk úgy. Az sosem árt. Elég elfoglalt voltam mostanában, viszont ma semmi dolgom nem akadt, szóval gondoltam megnézem a tájat.
Megpróbál a nő szemébe nézni, hogy jobban belelásson most kicsit a jelenlegi érzéseibe, bár lehet, hogy ilyen vámpíroknál nem válik be.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Thöh... hogy miért is árultam el a nevem? Na, mindegy. De azért, pont egy farkasnak! Lehet, hogy legközelebb, ha összefutok vele, akkor már a teljes falkájával fog engem várni, s ez az egész csak egy csapda volt, hogy megtudja, ki vagyok, aztán rámuszítja a többieket. De akkor nem is beszélne velem ennyire nyugodtan. Talán rá kellene kérdeznem egy s másra, magamtól s tőle. De minek is erőltetem magam? Elvégre, én nem bízom a farkasokban, s talán ez fordítva is így van: ő sem bízhat bennem. Mert sosem tudhatja például, hogy mikor vetemedek arra, hogy átfúrom a szívét a kardommal, vagy én sem tudhatom, hogy mikor vetemedik ő arra, hogy átváltozzon farkassá, és nekem támadjon.
Mindegy. Gondolni sem akarok erre. Elvégre nyugodtságra vágytam, és most megkaphatom. Csak kicsit másképp, mint ahogy elképzeltem, egy farkas társaságában.
- Értem. - ennyit válaszoltam. A nevemre már semmit sem jegyeztem meg. Nekem a bókok mit sem érnek. Viszont erős kényszert éreztem a kérdésemmel kapcsolatban, hogy feltegyem.
- És, Synus... megmondanád nekem, hogy miért is beszélget egy farkas egy vámpírral? Vagy hogy egyáltalán miért állok én szóba veled? - tipikus én. Lehet, hogy kezdek meglágyulni.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Nos az élet dilemmái, miért kommunikál két örök ellentét? Biztos megvan az oka, vagy éppen nincsen, de a lényeg, hogy éppen ez történik e két szereplő között, és remélhetőleg nem fajul harcig a dolog, bár a mostani hangvételből ítélve ez nem túl valószínű, legalábbis, ha Synus nem rondít bele a párbeszédbe. Próbálkozik, de nehezen megy így elsőre a társalgás egy vámpírral, még ha az ellenkezője is látszik kívülről. Felnéz a lombokra, mániákusnak ható tekintete kicsit megcsillan.
- Sok oka lehet, még ha ellenségnek vallják egymást, akkor is. Talán nem bánják egymás jelenlétét, de a csöndet se akarják, vagy csak az egyik nem akarja a csöndet, a másik igen, de viszont ezzel idegesíti az egyiket. Vagy lehet kíváncsiság, kíváncsi milyen a másik, talán nem akar anélkül harcolni a fajtája ellen, hogy tudná, milyenek igazából. Ez az én elméletem. Neked van? Ha igen, szívesen meghallgatom.
Valóban kíváncsi a vámpírok fajtájára. Igazából egyik fajról sem gondolja, hogy az összes példánya csak az övéknek akar ártani, épp ezért nem akar elhamarkodottan ítélni senkit sem. Persze ez harc közben máshogy van, ott nem érdekli ki ellen harcol, de ha már a háborúról szól éppen az élete, akkor jó megismerni más szokásokat, jellemeket, hiszen senki sem ugyanolyan, létezhetnek teljesen más személyiségű vámpírok is, mint Josette, de ha már itt van, először őt szeretné megismerni. Leveszi a lombokról a tekintetét, és ismét a nőre néz, valamiért képes magára vonni a figyelmét, de Syn nem érti, hogy miért.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

A vérfarkas válaszol kérdésemre... ez kérdés volt egyáltalán? Inkább egy olyan kijelentés akart lenni, hogy "nem értem, miért beszélek veled". De lehet, hogy igaza van és csak azért engedem, hogy hozzám szóljon, mert meg szeretném ismerni a másik fajt közelebbről: a viselkedéseit, a szokásait, hogy hogyan juthatok hozzá közelebb, mi a gyenge pontja. De ebből a beszélgetésből nem igazán lehet rájönni, mert nem olyan dolgokról beszélünk, ami sok mindennel informálna minket. Ide tettek kellenek! És tudok is egyet.
De különösebben zavar a tekintete, ahogyan rám néz, ezért összehúzom szemeimet, ugyanakkor egy szélesebb vigyort is megengedek magamnak, ami hamarosan el is hal arcomról.
- És mi lenne akkor, ha ezek a szavak a tetteinkben nyilvánulnának meg? Lássuk, hogy megy ez! - előrántom egyik kardomat, a másikat kár lenne most rápazarolni. Nem akarok különösebb harcot, egyszerűen csak kíváncsi vagyok rá. Kíváncsiság... igen, talán ez az.
- Pusztán kíváncsiságból. Na, gyerünk! - első mondatommal ki is fejeztem, hogy nem akarom megsebezni, nem akarok élesebb harcot, csak eldönteni, hogy akkor hogy is van ez. Rájönni valamire, amit valahol mélyen tudok, csak a felszínre akarom hívni azzal, hogy harcolok vele. Most nem vérre megy a játék.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Kíváncsian várja végül is mi lesz az eredménye a nő vigyorának, bár a szem összehúzást még nem teljesen érti, nem is akarja megérteni miért teszi, de mindegy is. Tettek...mindig csak a tettek! Na nem baj, nem mintha zavarná Synust egy kis megmoccanás. A nő elővette az egyik kardját, és ezzel egy fajta kihívást küldött a vérfarkas felé, persze semmi komoly. Őrült kinézetű barátunk feltápászkodik a fa tövéből, és megropogtatja nyakát, majd kezeit is, elsősorban azért, mert jól esett neki, másodsorban azért, mert a faszagyerek imidzs is áradt belőle eközben.
- Nos akkor kezdjük, ha megbocsátasz, kezdem én a támadást, bár tudom, hogy az emberek között a nőknél az elsőbbség.
Nem tervezi az átalakulást amíg csak ilyen lightosan veszik a harcot, ebben a formában is megfelelően tud küzdeni. Bár nem igazán érti, hogy ezzel mit akar elérni a nő, vagy hogy pontosan mire kíváncsi egy ilyen "nem-vérre-menő" harccal. Synus sóhajtott egyet, majd megindult a nő felé, na nem ám sétálva, hanem elég félelmetes sebességgel. Amikor megfelelő sebességgel megy, egy becsúszással végigszánt a füvön, majd még egy kicsi távolság után felpattan a levegőbe, és megpróbál bomba ként belecsapódni a lányba. Ha vízszintesen tartja a kardot Synus felé, akkor a kard lapjáról próbál vissza ugrani, ha szúrni készül Synus felé, akkor a lábával próbálja arrébb tessékelni a kardot a lapjánál fogva. Aztán pedig próbál minél távolabb ugrani Jostól.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

A vigyorom után teljesen komoly tekintetet vettem fel. A kardforgatásban jó voltam, ahogyan a puszta kezes harcban is, így nem lesz az hátrány, ha kirúgja a kezemből a kardot. S mivel a klánvezér lánya vagyok, sokkal gyorsabb és erősebb is vagyok a többiektől. Ezt viszont ő már nem tudja. De nem is fogom neki megemlíteni, majd rájön magától. Az már egyáltalán nem érdekelt, hogy ki kezd... mikor gyorsan közeledett felém, sóhajtottam egy kisebbet, majd a kardomat hátrarántottam. Szúrni nem is akartam felé, meg... egyébként sem használok kardot akkor, ha valaki a magasba ugrik... tegyük fel, csak akkor, ha már élesben folyik a harc és mindenáron meg kell ölnöm azt, akivel harcolok. De most nem ez történik. Kiszámolom, hogy Synus épp milyen szögben próbál esni a lehető leggyorsabban és ezt felhasználva hátrébb ugrok tőle, mikor földet ér. Ha ütni próbálna, azt egy könnyed elhajlással kivédem, ha pedig alulról próbálna kibuktatni, akkor egy hátraszaltóval. Mindegy, a lényeg az, hogy most tisztes távolságban vagyok tőle.
- Kardra talán nem is lesz szükségem. - most csak hátráltat. Mert mint azt mondtam, nem akarom megsebezni... még... vagy... nem is tudom. Ezért el is tettem a kardomat, remélve, hogy erre ad nekem időt. Majd ezt követően megindulok felé eléggé gyorsan, szinte az árnyékomat is alig lehet látni és megpróbálok felé rúgni, egyenesen a fejére. Ezt meg is teszem, de mielőtt lábam hozzáérne, épp, hogy 2 centivel az arca előtt megáll, s én egy kaján vigyort eresztek meg. Nem akarom most arcba taposni... ezért is még ugyanolyan gyorsan elugrok tőle. Mintha játszadoznék vele, és milyen meglepő, mert valóban azt teszem! Úgy teszek, mintha minden oldalról meg akarnám támadni, és mikor éppen bevinnék egy ütést, megállok a közelében. De ezúttal más terveket szövögetek. Azt mondják, hogy minden vámpír szeme olyan vonzó tud lenni, hogy mindenkit zavarba hoz. Hát ezt kihasználom. S csak úgy vészesen közel kerülök hozzá megérintve a karját, illetve megszorítva azt. Ebben a szorításban viszont nem erőszak, hanem gyengédség volt, valamint szelídség. Számára mást jelenthet: hogy nem is azt akarom elérni, amit el szeretnék, vagy ő el szeretne, hanem azt, amire egyikőnk sem gondolna. Ezzel a lépéssel valóban vészjóslóan közel kerül arcunk egymáshoz, szinte pár centiméter választott el minket egymástól. Mielőtt bárki rosszra gondolna, nem történik semmi olyasmi... szemem szürkén fénylik, és mélyen a szemeibe nézek, mintha csak a lelkébe akarnék látni. Arcomra egy halovány mosoly is kiül, mintha csak rá akarnám venni valamire, vagy tudtára akarom adni, hogy én a tekintetemmel is rá tudok venni bárkit bármire: vajon arra, hogy mondja azt, legyen vége? Hogy megmutattam, mit tudok én? Nade akkor mi lesz vele? Itt leragadtam egy pillanatra. De az már biztos, hogy ezzel a közelséggel zavarba hoztam. Még csak be se melegedtünk ebben a kis "harcban", de már érezni lehetett mindkettőnk lélegzetét, szívdobbanását. Ugyan... a halottaknak nem dobog a szívük... vagy talán van úgy, hogy elképzelhetjük? Ettől talán még én is zavarba jövök. Most kellene cselekednem.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Synus nagy meglepetésére Jos elég gyors...nagyon gyors. Persze ha farkas alakjában lenne, akkor ő még gyorsabban futkorászna, de most egy nő közelében illetlen lett volna szétszaggatni a saját ruháit. Sokan megfontolták volna ilyen gyorsaság láttán, hogy egy gyengébb alakban próbáljanak harcolni egy ilyen ellenfél ellen, de a fekete hajút csak furcsa módon, kíváncsivá tette, és szinte mosolygott "harc" közben. Régen volt már része egy olyan harcban ahol méltó ellenféllel került szembe. Óh, bárcsak átváltozhatna, hogy bebizonyítsa, nem éppen egy könnyű préda, de sajnos túl lovagias ahhoz, hogy egy nem vérre menő harchoz alakot változtasson. Amúgy is sokkal jobban kedveli azt a formáját, az emberit csak azért hordja, hogy ne csinálja össze magát mindenki aki esetleg meglátja. Talpra esett, mint egy macska, csak annyi a kivétel hogy ő farkas, de mindegy, a földet érés után nem támadott a nőre, mert látta, hogy most egy ilyen nyílt támadással nem sokra menne. Ejj, még hogy kardra nem lesz szükséged.
- Látom nagyon bízol magadban...- vagy csak egyszerűen nem akarja megütni. Synus inkább nem is mozdult a helyéről, inkább várta a támadásokat. Ahol úgy látta, hogy már esetleg elhajolni sem lehetett volna (mint pl. az első), csak a két kezét rakta a megvédendő testrésze elé, de a többit megpróbálta kikerülni. Aztán az utolsó három csapásnál viszont már meg sem mozdul, mivel látta, hogy ebből nem lesz sérülés, max tényleg eltalálja, de az már a saját baromsága miatt lesz. Aztán a nő utolsó támadása után érdeklődve várta, hogy most mivel próbálkozik. A gyors közeledés már megint valami kamu-ütést tartalmazhat, azonban nem így történt, sőt, Synus nem gondolta volna, hogy ez megtörténik ebben a 3-4 percben, ami alatt a harc folyik. Nos igen, meglepő, de a nő gyengéden megfogta a férfi karját, és a férfi személyes atmoszféráján csak úgy áttört mint egy faltörőkos. Szegény Robert, nem hitte, hogy első jó kis ellenfele( egy hosszú idő óta) így fogja őt "legyőzni", ez eléggé zavarba ejtő kedves hősünk számára. Nyelt egy alig észrevehetőt, amikor Jos egy mosolyt jelenített meg arcán. Mégis mi ennyire megigéző ennyire ezen a nőstényen?...Talán sosem fogja megtudni, hogy sok része közül melyik ami legjobban megfogja őt, de most nem is baj. Fura volt ilyen közel érezni egy másik - ennyire vonzó - lény lélegzetét ennyire közel érezni a sajátjához.
- Nos...ha kegyednek is megfelel, akkor abbahagyhatjuk, de természetesen ön dönt- mondja egy kedves mosollyal, ahogy egy kicsit megpróbálja a szabad kezével gyengéden megfogni a nő oldalát, és NAGYON lassan arrébb tolni magától. Magához nem híven, egy aprónyit elpirult, és látszott rajta, hogy zavarba jött, lassan egy kicsit oldalra próbálta fordítani a fejét.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Na, lehet, hogy nem ezt vártam, de lehet, hogy ezt. Most kettő közül nem tudom eldönteni. Most valóban ezt akartam, hogy mégse folytassuk tovább a harcot? Tudom, hogyha nem csak játszadoztam volna, hanem ha élesben menne a küzdelem, akkor bizony, vér folyt volna, s nem csak az övé. s nem csak az enyém, de mindkettőnkké legalább olyan mértékben. De mi ez? Csak ne próbáljon hozzám érni... főleg úgy ne, hogy most nem ütni próbál, szimplán gyengéden eltolni magától. Ezt megtettem én helyette, mielőtt hozzámérne. És ugyanilyen gyorsan el is engedtem a karját, majd hátrébb léptem két lépést, mintha egyenesen egy vírustól félnék ennyire. Mintha egy megfertőződött személy lenne, akitől rettegnem kell. Vagy mintha ő maga lenne a vírus. Nem szeretnék közel kerülni más szempontokból egy farkashoz. Nem alacsonyodom le az ő szintjükre.
- Jó. Akkor legyen vége. - bár ez nem volt semmi, csupán az erőm felét mutattam meg... és nem is ez az, amit tudok. Csak könnyedén el akartam intézni. Lehet, hogy még lesz valamennyi hatása ennek a tekintetnek az ő esetében, hisz nem múlik el egykönnyen, s nem fog kipattanni a fejéből az a gondolat, hogy ennyire közel volt hozzám, hogy zavarba hoztam.
- Nos, ezzel megkaptad a választ a kérdésedre, hogy miért beszélek veled. - talán nem érti. Talán én sem értem. Egyikőnk sem fogja fel. Vagy csak szimplán nem akarom. De eljátszadozom azzal a gondolattal, mely úgy kezdődik: mi lenne, ha...? Mi lenne, ha a vámpírok és vérfarkasok nem háborúskodnának? Talán egy új fajt teremtenének? Nekem ez járt most a fejemben, de talán rákérdezek.
- Hát... be kell, hogy valljam, intelligensebb vagy, mint más farkasok. De ez nem azt jelenti, hogy ezentúl nem nézek ugyanúgy a fajtátokra. - mégse kérdeztem rá. Talán később...

Hozzászólások száma : 8 Join date : 2010. May. 14.

Choor kastélyából jövök. Már ott sem éreztem magam valami jól. És ezt maga Choor nagyúr is megmondta, hogy egyre csak rosszabb lesz, s nekem kell kitalálnom ellene valamit. Ő is segíthet, de ahhoz nagyon nagy beavatkozás kell. Hisz ő sem tud semmit sem tenni Jinx ellen. Főleg így, hogy már születésem pillanatától bennem van. S azzal sem lett jobb, hogy halálom után Choor újra életet adott nekem... ezzel Jinx nem szállt el, sőt erősebb lett, mint valaha, és én nem tudom, mit tegyek ellene. Így hát kijöttem ide, az árnyerdőbe, hátha ki tudom tisztítani az elmém. Egyedül voltam, mert így meg tudtam óvni másokat a kezemtől, a bennem lakozó féregtől, Jinxtől, a mindent elsöprő tűztől. Nem engedhettem, hogy a felszínre kerüljön.

Az Árnyerdő közepén telepedtem le, egy farönkre ültem, s onnan révedtem a semmibe, komoly tekintettel pásztázva végig a fákat, az ágakat, minden egyes fűszálat. A sötétséget magát.
- Rajtam akkor sem fogsz elhatalmasodni. - szóltam nyugodtan másik énemhez, Jinxhez... aki valójában nem is a másik énem, rájöttem, hanem egy bennem élősködő, még tőlem is hatalmasabb lélek. S talán még Choornál is, ha a nagyúr sem tud ellene semmit sem tenni.
...
Rájöttem valamire. Jinx lelke pontosan ugyanabban az időben került Salonirra, mint a nagyúr testében lévő lélek, ami megszállta őt. Lehet, hogy... ez a két lélek egy és ugyanaz, esetleg testvér... egy időből származnak. És nem is igaz, amit Choor mondott... talán tudna ellene tenni valamit. De így nincs esélye, ha bennem van. Ki kell találnom valamit, hogy kiszedjem magamból, lehetőleg úgy, hogy azzal ne öljem meg magam, mert azzal Riosnak is ártanék. Ha én meghalok, ő velem együtt hal. De mégis... az hogy lehet, hogyha én érzékelem Jinxet, s engem szinte belülről éget, Rios pedig nem érez ekkor semmit? Áh, értem már. Szóval ez csak az én átkom, nekem kell elszenvednem.
~Gratulálok, rájöttél.~ - ez Jinx. Még így is, hogy bennem van, érezni lehet, hogy nem csak bennem, de körülöttem is jelen van. Mindenhol. Talán a lelke nem csak egy helyen tud lenni egyszerre.
- Jinx, te szemétláda! Mondd meg, mit akarsz tőlem? - rikoltottam fel. Hallottam, ahogy magában kuncog, majd egyre hangosabban nevet. A testem egyszerre az én irányításomra mozdult, másszor pedig az övére. Mikor én beszéltem, teljes mértékben én voltam, de mikor ő beszélt, ő irányította a testem.
~Tőled, ugyan, semmit! Csak olyas valamit szeretnék, amit általad nyerhetek el.~ - általam? Mi az, amit általam elnyerhet?
- Mit?!
~Miből gondolod, hogy elkotyogom? Ám legyen... Újra élni szeretnék! S csak úgy élhetek újra, ha általad elveszem Choor lelkét. De még nem vettem át feletted teljesen a hatalmat, mert a te lelked... a te lelked nem engedi. Tudod mit? Nem is hittem volna rólad, hogy van benned ennyi erő... de nem sokára ennyi se lesz!~ - Jinx hangja egyre inkább eltűnt bennem. Kezdtem megörülni, hogy már elment. De tudom, hogy akkor is velem van, s addig nem tágulhatok innen, míg rá nem jövök, mit tegyek. Márpedig Choor hatalmát, a nagyúr lelkét nem fogja megszerezni, főleg nem általam! Teszek róla, ezt megígérem!

Hozzászólások száma : 7 Join date : 2010. May. 15.

Unalmasan telnek a széldémon napjai, természetesen amikor Cru-val van egy helységben akkor már semmi sem unalmas...sőt. De azonban amint elválnak minden unalmassá válik, hiszen erős démon, igazán nincs mit ülnie a kastélyban, de feladatot kérni is lusta, Choor majd úgyis szólítja ha kell valami. Mivel megint elváltak Cru-val, ismét unalmas volt minden. De...most úgy dönt, hogy bármennyire is nem akarhat most vele egy területen lenni a nő, akkor is megkeresi őt. Elindult hát a kastélyból, repülve, mivel ez volt a legkényelmesebb utazási módja, át a felhőkön keresztül. Néha egy-repülő valami az útjába került, de amint megérezték, hogy egy démonnal van dolguk, elkerülték őt. Érzékelte Cru jelenlétét valahol a nagy erdőben, ami nos, hasonlóan ehhez a birodalomhoz, sötét. Az árnyerdő, sokszor ellátogatott ide, amikor egy-egy unalmasabb napja volt, és most Cru is ott volt, tökéletes! Egy kis repülés és már ott is volt az erdő fölött, már csak a kedvesét kellett volna megtalálni.
*Ejj, miért kellett az erdő közepén megállnod te lány, így még az erdő szélétől is tovább kell repülnöm...*gondolta magában, elvégre még el is fáradhat a sok lebegésben...na jó nem. Majd felülről megpillant egy nőnek kinéző(legalábbis a távolból csak annyit lehet kivenni) személyt, fekete, hiányos ruhában. Ez csakis Ama lehet! Lejjebb repült, egy kicsit távolabb érkezett le a nőtől.
- Hmm...Cru-cicácskám,..miért bujkálsz előlem aranyom?- mondja szinte megilletődötten.
Csak ne legyen unalmas a nap, és már megérte.

Hozzászólások száma : 8 Join date : 2010. May. 14.

A levegőben éreztem Rios közeledtét... nem akartam, hogy itt legyen. Főleg nem most. Nem akartam, hogy pont most itt legyen. Most, mikor épp magammal vesződöm. Mikor fogja megérteni ezt végre, hogyha azt mondom egyedül, akkor teljesen egyedül? Hiszen meséltem neki Jinxről... bár, azt nem mondtam volna, hogy most egyre jobban gyötör belül?...
Leszállt valahol a közelemben, de nem akartam most rá nézni. Nehéz lenne. Bár... lehet, valamiben tudna segíteni, de... nehéz.
~ Tessék! Most már belekevered a drágalátos barátocskádat is!~ - hogy miért kell neki mindent elszúrnia... mindenbe beleszól. De tényleg nem akartam most, hogy valami bántódása essen Riosnak.
~ Tűnj már el belőlem! ~ - próbáltam kizavarni valahogyan, de egyáltalán nem ment. Bennem volt, és élnem kellett a tudattal, hogy nem tudok tőle megszabadulni. Rios felé fordultam.
- Megmondtam, hogy ne gyere utánam! Így is... nem látod, hogy kínlódok Jinx-szel? Nem mondtam volna? Minden hatalmat magának akar... át akarja venni felettem is az uralmát, hogy általam szerezze meg, amit akar. Menj már el! Hagyj békén! - lehet, hogy ez nem esik neki jól, de... nem tudok mit tenni. Egyszerűen csak meg akarom védeni.
~ Meg akarod védeni? Magadtól? Tőlem? Thöh... nem fog menni. Lássuk csak, hogy miért is nem! Hadd kínozzon a saját erőd.~ - mit akar ezzel mondani?
De gondolkodni nem volt már időm, csak annyit éreztem, hogy valamit égetni kezd belülről. Majd kívülről is annyi látszódott, hogy égek. Kezeimre néztem, melyek lángra kaptak. És lassan már nem csak én lángoltam, hanem körülöttem minden. Bár nem fájt, hiszen a saját elemem, de valahogy... mégis más érzés volt. Az pedig csak egy dolog, hogy én magam nem égek el. De muszáj volt megkapaszkodnom egy fában... mely szintén égni kezdett. Aztán leborultam a földre, ökölbe szorítva a kezeimet... muszáj volt... valahogy, sírásra késztetett ez az egész. Így látni lehetett a tűzfátyol mögött is lehulló könnyeimet. Ha Rios nem tűnik el egyhamar, talán fel is robbanhatok.
- Rios... légy szíves. Csak... meg akarlak óvni. - tudom, hogy ez neki nehéz... hogy nehéz itt hagynia. Főleg, hogy így lát... teljesen beleolvadva a tűzbe, mintha én maga lennék a tűz, mely mindent felemészt itt az erdőben.
~ Nem fog menni!~ - szólt a fejemben idegesen Jinx.
- HAGYJ MÁR BÉKÉN!! - torkom szakadtából ordítottam, de ez nem Riosnak szólt. És reméltem, hogy ezt ő is tudja jól. De történt valami olyan, amire nem számítottam. Mégpedig Jinx akaratom ellenére is irányította a testem. A zsebemből egy hegyes, éles eszközt húztam elő, mely a tűre hasonlított, és egyenesen Rios felé dobtam. Valamennyire próbáltam félrehúzni a kezem, de még ígyis, hogy megkarcolta Rios arcát. Én valahogy nem sebeződtem... de Riosnak az arcán maradt az a kis heg, és egy pillanatra kicseppent belőle egy csepp vér. De fellélegeztem, hogy hamar begyógyult a sebe. Démoni vér.
Próbáltam harcolni ellene... gondolkodtam, hogy mit tegyek. Megölni nem fogom magam, elvégre azt nem tudom, és ha próbálkoznék is, azzal Riost is sírba viszem.
- Rios... bocsáss meg! - ezzel jeleztem neki, hogy készüljön egy kisebb fájdalomra... vagy... nagyobbra, nem tudom, mennyire tudja elviselni, amit most tenni fogok. Erősen ellenálltam Jinxnek, így nagy nehezen a zsebemhez jutottam, és újra elővettem egy élesre fent kést. Tudtam, hogy mi lenne most a megoldás.
~Ne tedd ezt!~ - tudta, hogy mire készülök akkor, amikor magam fölé emeltem a kést. Márpedig nem fogok megállni. Ezzel legalább 1 hétre el tudom csitítani magamban...
Hasba szúrtam magam, és... fájó, de Rios is érezte ezt. De tudom, hogy hamar begyógyul, elvégre...démonok vagyunk... Azok vagyunk. És csak úgy, senki fia nem törhet az életemre, és Rioséra. Nem viheti bele őt is ebbe! Igen, de ezzel még koránt sem volt vége. A vérembe tenyereltem... tudtam, most innom kell a saját véremből. Olyan... forró volt. Hamisíthatatlanul az én vérem, mely forróbb volt a lávánál is. Időbe telt, mire a tűz kezdett kisebb lenni, majd teljesen visszabújt belém. Még füstölögtem. Dwe nem tudtam lábra állni. Ugyanakkor könnyeim záporként hullottak a földre.
- Ne haragudj, Rios. Ne haragudj. Sajnálom... - alig tudtam ezt is elmondani.

Hozzászólások száma : 7 Join date : 2010. May. 15.

Úgy tűnt a nő nem igazán akart felállni a helyéről, és Rios csak sejteni tudta hogy mi a baj, hogyha csak nem egyszerűen lusta az illető. Az a lehetőség mondjuk kilőve, mert ha nem lenne baja akkor úgyis felkelne a földről Riosért. Érdeklődve várta a férfi a fejleményeket, elvégre nem szokott túl gyakran így viselkedni a kedvese. Eléggé fel volt dúlva, bár Rios ebből úgyis csak annyit fogott fel, hogy:
"BlablablablalblablablablablablaJinx-szel baj vanblablablablabalba"
Azaz csak ami számít, hogy Jinx már megint rosszalkodik, és semmikor sem jó, a fejmosás a tűz démonjától amúgy sem érdekelte Riost ilyen helyzetben. Nem tudja igazából, hogy mennyire lehet szörnyű az, hogy egy másik lélek is él a testében az embernek(démonnak), ami általában át akarja venni az uralmat felette, de valószínűleg pokoli szenvedés. De hogy ennyire erős legyen egy lélek...ezt nehéz számára elhinni, de örül, hogy olyan önfejű emberrel rakták egybe ezt a bizonyos Jinx-t, mint Cru. Eléggé aggódott kedvese miatt a mi kis fehér ruhásunk, és persze fel volt készülve mindenre, egyszerűen csak tudta, hogy Cru nem engedi hogy túl nagy támadást indítson ellene a szellem, ha esetleg úgy adódna. "Megnyugtatja" a nőt.
- Sajnálom, nem hagyhatlak magadra, már csak azért sem hogyha kárt okozol magadban, akkor legalább lássam előre, hogy mi az, hogy felkészülhessek a fájdalomra, illetve azért sem tehetem mert társak vagyunk, sok értelemben.
Az a tűz eléggé idegelő ekkora mennyiségben Rios számára. Mondjuk még szerencse, hogy nem ő van ilyen állapotban, persze a tűz halálos sebességgel terjed és láva-fokú hője van ha Cru-ból jön, de ha Rios lenne ilyen helyzetben, akkor az erdőből nem sok maradna a tornádó miatt. Nem mintha alapból jó lenne hogy ilyesmi történik valakivel, főleg Cru-val, de megpróbál mindent hogy segítsen a nőn. Aztán érkezett az a kis tű, és igazából már a szél erejét sem akarta arra pazarolni, hogy elhessegesse, elvégre ha egyszer eltalálja egy tű az még nem halálos, max ha mérgezett lenne, de az sem hat már igazán rá tekintve hogy démon. A sebecske gyorsan eltűnt. Azonban pár pillanat múlva Cru egy drasztikus lépésre szánta el magát. Rios teljesen megértette, egy sóhajtás után felkészült a fájdalomra, majd megtörtént, mintha a semmi átszúrt volna rajta. Kicsit olyan mintha a saját fegyverével szúrták volna le. Letérdelt a földre, hogy esetleg nehogy eldőljön, majd ismét felállt, amikor már nem érezte a fájdalmat. Oda rohant a nőhöz, oda csúszott mellé, és átkarolta. Rosszul esett neki, hogy azt hiszi a kedvenc ki démona, hogy sajnálkoznia kell.
- Hé, hé hé- mondja lassan halkan egymás után - Nyugi, semmi baj - dörzsölgeti a nő hátát - Ami fontosabb, Te jól vagy?- kérdi komoly arccal, aggódó tekintettel.

Hozzászólások száma : 8 Join date : 2010. May. 14.

Vége lett, s Jinx többé már nem szólt vissza. Ezzel egy hétig fog csak kitartani, 1 hét múlva lehet, hogy megint visszajelez, és már nem hagy több esélyt, nem fog megkegyelmezni. Csak addig tartsak ki. Ki fogok találni valamit, hogy mit tegyek, illetve mit tehetek. Valamit... ez esetben össze kell játszanom Choor nagyúrral, hogy nagyobb legyen az esélyem. Vagy... Frauval... ő erősebb, és biztos, hogy megállíthatná. De mivel őt nem fűzi semmi sem Jinxhez, csak Choor maradt.
És Rios... itt, mellettem. Aki még mindig mellettem áll, bármi is történjen velem.
Csakhogy... még mindig ég a tűz... egy pillanatnyi ideig nem szóltam Riosnak semmit, a kérdésére se válaszoltam. Inkább mentettem Choor árnyerdejét a tűztől: legyintettem egyet, mire megszűnt a tűz. A fél erdő leégett, de mint tudjuk, az árnyerdő magától újratelepül, újjáéled.
- Azt hiszem, nem. Nem tudok lábra állni. - azt márpedig valóban nem értem, hogy miért nem érzem a lábam. Lehet, hogy annyira megviselt ez az egész... csak pillanatok kérdése, és felépülök, de nem most... nem ebben a pillanatban. Talán várnom kell holnapig.

Hozzászólások száma : 7 Join date : 2010. May. 15.

Rios aggódó szemekkel ellenőrizte a nő állapotát, jó, persze démonok, de nem lehet tudni. Elvégre ő az egyetlen személy aki miatt él...vagyis mivel már egyszer elvesztette az életét, inkább a nő akiért hal. A környezete nem igazán érdekelte, szinte azt sem vette észre ahogy a lángok elaludtak, Nem látta még Crut ennyire rossz állapotban, okkal aggódott érte. Rios ahogy meghallotta a hölgyválaszt, bal karjával az "asszonyát" térdei alatt fogta meg, jobb karjával pedig a hátát fogta és támasztotta, majd, egy elrugaszkodás után felszállt vele, el az erdőtől. Az irányt egyszerűen ki lehetett találni, a kastély felé tartottak.
- Nem kéne nélkülem önpusztító módba állítanod magad- sóhaj - mi történt? Könnyebb lenne segíteni ha megtudnám hogy miről is szólt az egész ez Jinxszel- mondta, mintha nem tudná. Minden bizonnyal megpróbálta elfoglalni a szerelme testét. És ezt senki sem teheti meg, amíg Rios létezik ezen a világon.
Szóval ez a hét is érdekesen kezdődik. Utálja a hét elejét.