Valorian - Revenant

~Nem szeretem a legtöbb embert, csak a baj van velük. Leginkább az ő hibájuk az is, hogy kitagadtak. Ha Nissy nem szeret bele abba a halandóba, és az nem töri össze a szívét, akkor ő nem is őrül meg és nem is kellett volna megölnöm. És akkor nem változott volna át az egyik szárnyam feketévé, és a tanács nem tagadott volna ki..~*Cissy az égen repült, az erdő fölött. Szíve borzasztóan fájt, szemeiből folydogáltak a könnyek. Eddigi boldog és nyugodt élete egy csapásra tönkrement hála egy közönséges halandónak...A tanács épp most döntött sorsáról, miszerint többet nem tartozik az angyalok közé. Nem érintkezhet társaival és nekik járó kegyekben se részesülhet többet. Három dolog maradt már csak amik igazi angyal létére emlékeztethetik. A képességei, amit még a tanács se tud elvenni tőle, az egyetlen fehér szárny ami mellett sajnos ott van a befeketült is, és persze Will...Nem számít, hogy kitagadták mégis hálás volt nekik miért nem vették el tőle Williamat. Életről-életre vele volt, tűzön-vízen át, boldogságban-betegségben. Most is egyenesen hozzá tartott, hogy vigyázhasson és védelmezhesse még hosszú ideig, ha már csak ő maradt neki...Letörölt arcáról még egy könnycseppet amikor borzalmas fájdalom hasított koromsötét szárnyába. A fájdalom miatt képtelen volt repülni és nehézkesen leszállt..(vagy inkább lezuhant). A fák árnyékai között megpihent és sajgó szárnyát szorította. **Beleharapott ajkába és egy újabb könnycseppet törölt le arcáról.*
- Gyerünk Cissy, ne sírdogálj itt nekem! Menny tovább gyerünk!*Megpróbált fölállni de vissza is zuhant, és ara jutott, hogy inkább itt marad és pihen egy keveset. Behunyta szemeit és csak várt.*

*Pár percel ezelőtt kitört belőle a sírás, de mostanra már sikerült megnyugodnia. Mély levegőket vett és ahogy csak lehetett nyugtatgatta magát. Fekete szárnya még mindig sajgott de már sikerült rájönnie, hogy miért és így elviselhetőbb volt. Rájött, hogy a bűntudattól van. A sötét szárnyak azt jelentik, hogy valami rosszat tett, valami megbocsáthatatlant, azt hogy megölte Nissyt, a saját húgát. Fölhúzta térdeit, és fejét ráhajtotta. Hirtelen minden olyan csöndes lett, a madarak elnémultak, a fák között játszadozó szellő se csapott zajt, minden olyan csöndes lett, már-már annyira, hogy fájt. Azt kívánta bárcsak valaki széttudná törni ezt a némaságot, és visszahozná a hangokat. A madárcsicsergést, a levelek között játszadozó szellő zizegését, világ hangjait. És ekkor egy ismerős hang teljesítette a kívánságát. Fölkapta a fejét és kicsit ijedten nézte a számára olyan ismerős, és kedves arcot.*
- William! *Akaratlanul is fölugrott és elmosolyodott. Jól tudta, hogy nem látja szeretett védettje, de mégis...És ekkor, ekkor érezte azt, hogy vége a varázslatnak. Mivel egyik szárnya befeketült már nem képes olyan könnyen elrejteni valóját az emberek elől, és ez most megtörtént.*
- Will...*Csak ennyit bírt kibökni nagy csodálkozásában. Olyan szokatlan érzés volt számára.."láthatónak lenni". *

Az ügy hirtelen kínossá vált. Mit csináljon? Mondja neki szemtől szembe, hogy az "őrangyalod vagyok?" Esetleg próbáljon fusson el, vagy repüljön odébb? Vagy kezdjen el össze-vissza hazudozni? Nem, azt már nem! Akkor aztán tényleg mélyre süllyedne, ha a saját védettjének hazudozna..Viszont ha benyögné az igazságot tényleg kínos lenne...Na de néha át kell élni az ilyen pillanatokat is.*
- Tudod mi már nagyon régóta együtt vagyunk...*Szétnyitotta szárnyait és a levegőben csapdosott velük egy keveset.*
- Érted ugye, hogy mire gondolok? *Sötétkék szemeit belefúrta William szemeibe, és várta a választ.*

*Szemeit lassan levette a fiúról, és a közelebb sétáló kutyájára emelte. Őt is jól ismerte, vele már máskor is kapcsolatba lépett William védelmének érdekében. Kedvesen megsimogatta a fejét, majd lehajolt hozzá és halkan suttogni kezdett.*
- Köszönöm az eddigi segítséget, azt hiszem ezek után már könnyebb dolgom lesz nekem is, de azért még számítok rád.*a kutya egy kedves vakkantással válaszolt. Az angyal szép lassan fölegyenesedett és újra védettje szemeit fürkészte.*
- A nevem Cissy, és már születésed óta veled vagyok. *Ő is közelebb sétált hozzá, annyira, hogy arrébb tudjon szeméből sodorni egy kósza hajszálat.*
- Ez válasz a kérdésedre? *Elmosolyodott majd hátrébb lépegetett.*- De nem tudom meddig lehetek még veled. Borzalmas dolgot cselekedtem, amiért a Tanácsunk kitiltott az angyalok közül. Azt ugyan megengedték, hogy tovább védelmezzelek, de félek ez is csak idő kérdése.*Mosolya olyan volt mint az elhaló szivárvány. Nem tudni éppen, hogy a nap túlzott ragyogása vagy az eső felerősödése okozta...Csak az látszott belőle, hogy szép lassan eltűnik.*

A csuklyám eltakarta az arcom így kissé bizarr látványt nyújtottam az embereknek. Nagymacskám hozzám dörgölődzött és dorombolásával jelezte jókedvét.
'-He te. Menj el a király erdejéből. Itt senki más nem vadászhat.-Mondta az egyik díszes öltözetben lévő férfi egy ló hátán. Egyszerűen ügyet sem vetettem a férfire, irányt váltottam és elsétáltam mellette.
"-Állj meg pokolfajzat! Törvényt sértesz.-Ordított utánam egy másik férfi. Az egyik felém emelte az íját. Ekkor megfordultam és egy szempillantás alatt felhasította a férfi fejét egy kés.
-Halgass... ember.-Sziszegtem egy gonosz féloldalas mosoly kíséretében. Egy pár másodpercbe eltelt mire feleszmélt a díszes társaság.
'"-Megtámadtak! Hercegurunk. Azonnal vissza kell térnie a palotába.-Ordította egy harmadik és futásnak eredt, valószínűleg a hercegét kereste.

A macskám a fickó után vetette magát és leteperte a földre. Hatalmas karmait a férfi hátába vájta és elharapta a torkát. Mire a nagymacskám jól lakott az életben maradt emberek elszöktek.
-Ocsmány banda.-Mondtam majd levettem a csuklyám. Odasétáltam az általam leterített élettelen testhez és kihúztam a fejéből a tőrt. A fűben letöröltem róla a vért majd eltettem. A halottra néztem mire az hirtelen megrázkódott. Ezután valami fekete ködhöz hasonló dolog, mintha belenyúlt volna a mellkasába és kitépett volna valamit belemászott majd elém szállt. Kinyújtottam a kezem. A fekete köd eltűnt helyén egy aprócska kis fénygömböcske maradt ami pár másodpercen belül a bőrömbe olvadt. Ezután odamentem a szétrágcsált hullához és azzal si megcsináltam ezt a műveletet.
-Olyan gyengék mint egy veréb. Még desszertnek se elég az energiájuk. Szánalmas...-Mondtam fintorogva. Ekkor éreztem meg azt az energiát ami már ínycsiklandóbbnak tűnt. Jóval erőteljesebb volt....és igen jól érezhetően mellette volt még egy. Felvettem a csukját és odaosontam a macskákat megszégyenítő csendességgel a két teremtményhez és figyelni kezdtem várva a jó alkalmat, hogy támadhassak.

Mosolya új erőre kapott a fiú szavai miatt.
- Fiatal vagy még és butuska.- Már kicsit nevetgélt is, most már jobb kedve volt. Kár, hogy a fenyegető energia ezt megzavarta...Gondolkodás nélkül Will elé állt, szárnyait kitárta és fenyegetően nézett az idegen és gonosz alak felé.
-Tűnj el innen! Belőlünk ma nem eszel te korcs! - Kicsit gázos, hogy az angyalok nem igazán tudnak támadni. Na persze akinek már van legalább egy fekete szárnya az más helyzetben van. Az már annak a bizonyítéka, hogy már átlépett egy bizonyos határt...Vagyis ha akar, képes támadni, vagy ölni. Mély levegőt vett és amennyire tiszta volt a kép, belenézett a jövőbe. Átsiklott arcán egy újabb mosoly, majd el is tűnt. Most már felkészült és bármit tesz is a démon, ő tudni fogja és képes lesz kicselezni...

//ne haragudjatok de lépnem kell, esetleg tudnánk folytatni máskor? Ha nem baj nem szeretnék lemaradni //

Bolond angyal. Azt gondolja árthat nekem. Könnyedén kiiktatom és akkor enyém a fickó meg az angyal fénye is. Úgy halottam néhányuk jövőbe látó. Szarügy, hogy a jövő képlékeny. Bármikor megváltozhat más cselekedetétől függően. Egyetlen véleményváltoztatás és huss...Hacsak nem nézi folyamatosan. De akkor meg nem tud a fickóra vigyázni. Szívás. Egy szemforgatást követően az idegenek elé sétáltam. Dhomuro hűségesen követett készen állva arra, hogyha utasítást adnék letépje az angyalka szárnyait.
-Hűha. Mekkora ronda cuccok vannak a hátadon. Ocsmány.-Mondtam fintorogva és öklendezni kezdtem jelezve, hogy hánynom kell tőle.
-Megpirítottak kisangyal? Nem tetszettél a tanácsnak mi? Ejnyebejnye rosszalkodunk? Na állj odébb nekem csak a fiú kell.-Mondtam egy gunyoros féloldalas mosoly kíséretében.

Démonok...Ronda gonosz lények akiknek akkora a szájuk mint a bécsi kapu. Keresztbe fonta karjait, és megvető pillantásokkal nézett a csúnyaságra, ezzel jelezve neki, hogy nem megy sehová.
- Nem a te dolgod.-játékosan kacsintott egyet majd pimasz mosoly ült ki arcára. Néha néha lopva, Williamra nézett úgy, hogy a démon csajszi ne lássa meg,
- Azt lesheted korcs, a fiú az enyém, és nem fogom engedni, hogy akár egy ujjal is hozzáérj!- Persze ezt az "enyémet" úgy értette, hogy az ő védelme alatt ál, de minek most részletezni? A lényeg az, hogy anyalunk nem kicsi bajba keveredett drága védettjével.

Felnevettem a két alak reakcióján.
-Én vagyok korcs? Szerintem inkább az a korcs aki elbukik...és ráadásul még a tanács is kiutasítja. És igen...nem nehéz kitalálni miért nézel ki úgy ahogy.-Mondtam lenéző tekintettel. Dhomuro idegesen felmordult, láttam, hogy minden izma megfeszül. Lehet, hogy szereti a szárnyas lényeket de addig nem támad amíg nem parancsolom úgy.
-Érdekes...ember vagy a fényed még is olyan erős, hogy bőven jól lakom vele...sőt talán még az erőmet is megnövelheti valamicskét.-Mondtam elvigyorodva. Ekkor a nap fénye hirtelen eltűnt, a pupillám beszűkült ezzel jelezve, hogy elkezdtem az átalakulást a démoni alakomba. Nem sokban különbözik az emberitől... a szemeim olyanok lesznek mint egy macskáé, a körmeim kissé megnőnek és élesebbé válnak. Harc körben körbevesz egy fekete ködhöz hasonlító erő...de ha az ember hozzáér folyékonnyá válik mint a lebegő vér. Ledobtam magamról a köpenyt és a combomon lévő késtartókra tettem a kezem.
-Moosszt pedig meghaltok.-Mondtam ördögi mosollyal. A hangom teljesen megváltozott. Most már nem volt olyan csábító és gyönyörű. Ördögi túlvilági hang volt. A nagymacskám a ellenségeinkre üvöltött és már ugrott is feléjük. Elrugaszkodtam a talajtól, hogy az angyalra támadhassak de ekkor megéreztem. A fejembe hasított a fájdalom és egy hátrafelé szaltóval eltávolodtam az angyaltól.
-Dhumraksssa.-Suttogtam halkan. Dhomuro még a levegőben köddé vált és egyszerűen eltűnt. A körmeim visszahúzódtak de a szemem nem változott vissza. Az angyal és védelmezettje mögött felbukkant 1 közel 2 m magas férfi. Hosszú vörös haja volt és zöld szemei. Igazán izmos volt és a kezében egy hatalmas íjat tartott.
'-Megvagy!-Mondta mosolyogva majd felém célzott. Olyan hirtelen lőtt rám, hogy az íj a vállamba fúródott és hátravetődtem az erejétől. A fickó azonnal ellökte maga elől az áldozataimat és gyors léptekkel elindult felém. Megragadtam a nyílvesszőt és kihúztam a vállamból. A feltörő fekete vér már így is szétmarta a nyílvesszőt. Felkeltem a földről és azonnal a támadóm felé dobtam a késeimet.
'-Tira nem menekülhetsz örökké!-Mondta a férfi miután elhárította a támadást. Mivel a vállamon lévő seb elvonta a figyelmem észre sem vettem a felém nyúló kezét. Megragadta a karom és magához rántott. Előkapta a kardját és készült lefejezni. Ekkor egyenesen a szemébe néztem és elmormoltam egy gyors utasítást a démonok dallamos és sötét nyelvén. A férfi szemeiből azonnal füst kezdett áradni. Elengedett és megtántorodott. Felordított a fájdalomtól ahogy a szemeit kiégettem a helyéről. Megpördültem és belevágtam a combjaiba a karomon lévő késtartókból szerzett pengékkel. A férfi térdre rogyott. A vállaira támaszkodva kézen álltam és mögé ugrottam. Az egyik lábamat a hátára raktam és azonnal a földre nyomtam a testét. Ráültem és a hátára tettem a kezem. Ekkor a tenyerem alól a sistergő hangot követve füst szállt fel. Az égett hús szaga azonnal megcsapott. A férfi ordítása elnyomta a hús sistergését. Ekkor lángra lobbant a karom. Leugrottam a férfiről és megráztam a kezem amitől elmúlt a tűz. Ellenségem hátán ott tátongott a tenyerem nyomát idéző égett kráter. Ekkor valami a hátamba állt...éreztem, hogy éj fekete vérem végigcsurog a hátamon és térdre rogyok. Szóval fegyvereket igézett meg. A szemét. A férfi felkelt és lesújtott a kardjával ám a fekete füst kilökte a kezéből a kardot és azonnal marni kezdte a kézfejét. Gyorsan felpattantam és mellkasba rúgtam a férfit amitől az igen távoli fába ütközött tehetetlenül sodródó teste. A vér ami eddig elhagyta a testem hirtelen cseppekben felemelkedett és felém kúszott. Ezután ahol érte, a bőrömbe szívódott. A sebből kifolyt vér pedig visszafolyt oda ahonnan érkezett. Pár másodperc múlva a testem újra teljesen ép volt. A vadász feltápászkodott és rohanni kezdett felém megidézve a tüzet. Egy jelet rajzoltam a levegőbe miközben újból az anyanyelvemen mormolni kezdtem majd a vadász előtt hirtelen megnyílt egy fekete átjáró.
-Vidd őt az őrület és kínok világába, örök utazásra. Most!-Mondtam magabiztosan mire a fekete kapu beszívta a férfit és eltűnt. Megfordultam. Egyenesen a fiúval néztem szembe...az angyala nem állt előtte. Ő is a harcot figyelte akárcsak William. És hát ki gondolná, hogy velük foglalkozok amikor éppen egy Dhumraksa próbál meg kiiktatni. Szélesen elmosolyodtam majd másodpercek alatt közelebb kerültem Williamhez megragadtam a nyakát és a földre löktem. Egy hátrafelé szaltóval épp 1-2 centivel a feje mellett értem földet és szinte azonnal a nyakához szorítottam egy kést.
-Gyilkolok...mert gyilkolni jó. Ahogy édesapám Mouhiro mondaná.-Mondtam széles vigyorral. Nem vágtam el William torkát csak az angyalt akartam kordában tartani ezzel a cselekedettel. A jövő túl képlékeny ahhoz, hogy ennyi hirtelen döntés után képes legyen kitalálni mi fog történne. Hisz ő csak a pillanatnyi szándékot látja...ráadásul friss bukott angyal. Ilyenkor úgy emlékszem eléggé össze szoktak zavarodnia képességeik egy időre. Mindig is szerettem elszórakozni az áldozataimmal, főleg ha a jóság csodás teremtményeiről volt szó. Kifejezetten imádtam szívatni az ég angyalait, a tejfölszőke elfeket és a cuki tündéreket.

Az arcomhoz kaptam mivel eléggé fájt. Pár másodpercen belül begyógyultak a sebeim. Mosolyogva felkeltem a földről és felvont szemöldökkel végignéztem a lányon.
-Semmi közöd hozzá mit miért csinálok. Még is mit gondolsz ki a franc vagy te?! Egy senki az én népemnek... csak egy nyomorult karikatúrája vagy a démonoknak. Nincs se múltad, se jelened de még jövőd se. -Mondtam elnézően.
-Mit gondolsz a béna kis trükkjeiddel ártani tudsz nekem?-Kérdeztem egyszerűen a szememet forgattam. Ekkor egy aprócska fekete foszlány jelent meg a levegőben és előtűnt szépséges nagymacskám. A jövevényre nézett de nem tett fenyegető mozdulatot. Hozzám sétált és a lábamhoz dörgölőzött.
-Látod Dhomuro. Ez a nő téged próbált meg utánozni. Pedig sosem érhet fel az eredeti alkotásokkal.- Mondtam miközben megsimítottam Dhomuro fejét.
-Miért fáj az neked ha itt szerzek energiát? Talán mert a nagy Chor képtelen volt elpusztítani vagy az oldalára állítani a fajtánkat?-Kérdeztem cinikussan.

Az események egy kissé felgyorsultak. Az egyik pillanatban az életükért küzdöttek egy démonnal szemben, a következőben pedig egy másik démon próbál segíteni nekik. Vagyis inkább saját magán a saját céljai miatt de azért jól hangzott...Na de térjünk vissza a lényeghez, elég feszült volt a hangulat és Cissy elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy Will-t valami biztonságosabb helyre vigye. Szép lassan hátrálni kezdett, nem túl feltűnően, közben pedig Will-t is hátrálásra kényszerítette kezeivel. Biztos volt benne, hogy észre veszik de talán egy kis időt nyerhetnek. Ránézett a most érkező nőre és hálás, de azért távolságtartó pillantásokat vetett rá.
- Köszönjük-súgta halkan. Biztos volt benne, hogy meghallja. Ha meg nem, hát ez van. Ő akkor is megköszönte! Még mindig apró lépésekkel hátrált, majd mikor már jó pár méter és fa állt a küzdők között, erősen megszorította William karját és futni kezdtek vele. Szárnya már nem fájt, szóval ha nagyon akart volna képes lett volna repülni, de a gond csak az volt, hogy fogalma se volt róla meddig. Mi lesz ha megint megfájdul hirtelen és lezuhannak? Inkább nem kockáztatna, és egyébként is..A felszállással is gondok adódnának a sok fa miatt szóval nincs más választás, mint futni.

Ásítottam egyet jelezve, hogy untat a csajszi és egyszerűen álltam ahogy rám bocsájtja a lángcsóvácskáit. A seb pillanatokon belül beforrt.
-Azért mert fáj azt gondolod akárcsak egy szemernyi sérülést is tudsz nekem okozni? Mielőtt rágalmazol olvass utána kik is vagyunk valójában. Nem élünk fekete lyukakban és a boszorkányoknak semmi közük hozzánk. Azokat én is utálom.-Mondtam megrántva a vállam.
-Persze megalkotott titeket...hatalmas halhatatlan szolgáit, hogy nyaljátok a...-Mondtam de elhallgattam.
-Hogy lehet ekkora agya valakinek? Chor kicsit elszúrta mert egy morzsányi agyat nem ültetett abba a nagy fejedbe. Harcolsz eszetlenül. Cél nélkül és azt hiszed te vagy a király. Úgy támadsz meg és úgy hordasz rám kígyót békát, hogy azt sem tudod mifajták vagyunk. Nem meggondolatlanság ez egy picit? Kezdem úgy érezni, hogy nem egy ősrégi teremtménnyel állok szemben hanem egy hisztérikus tinédzserrel. Vagy...talán a tizenévesek túl okosak hozzád képest.-Mondtam lenézően. Nem is rétem miért állok le vele veszekedni. Egyszerűen semmi de semmi köze ahhoz, hogy mit teszek. És nem áll jogában megszabni a cselekedeteimet se.
-Ha tudnád Chor mennyi ideig ostromolta a népem. Hogy elpusztítson minket vagy behódoljunk neki. És lááám mi még mindig élünk. Milyen érdekes...ennyire nem kellettünk neki?! Pfff
-Az amit mindannyiunknak adtak az a szabad akarat. És én most ezzel a szabad akarattal "fogom be a fülem" mielőtt még újból elkezdesz rikácsolna ezen az idegesítő hangodon. Rosszabb vagy mint egy öregasszony.-Mondtam sóhajtva.
-Pedig haverok is lehettünk volna. De ha egyszer valaki ennyire mániákus. Hamar kinyírnak majd, de nyugi elmegyek a temetésedre. De csak, hogy leköpjem a sírod.

Valorian...mit is tudunk róla? Semmit...Na mindegy, majd lesz ami lesz, ideje lenne megtalálni azt a fránya társat, történetesen akivel összeláncolták egy "életre". Egy kicsit talán rossz megfogalmazás, annak szempontjából, hogy eléggé élvezik egymás társaságát, szépen kifejezve. Szóval egy királyság, már eleve, mi a jó életet keres itt ez a lány...Bár mondhatjuk, hogy ő is érez valami kevésbé szimpatikusat a környéken. Hogy ki is Ő? Rios...a szél démona. Szegénynek semmi erőfeszítést téve kell átutazni a világon, hogy megtalálja lelki társát. Nehogy valami olyan sebet szerezzen addig, amíg ő távol van, mert akkor rossz a sérülés, amikor nem tudod, hogy mitől van. Egy szép kis erdő fölött röpdös e démon, társát keresve. Már eléggé érezte Cru-cica jelenlétét, úgyhogy kezdett ereszkedni az égből. Hmm...van pár élőlény körülötte, kettő közülük eléggé érdekesen néz ki, még távolról is. Úgy dönt, hogy egy pár méter távolságot tart a csoportosulástól. Amint leérkezik, a kapucni alól körülnéz. Egy Cru-cica...egy ember féleség...egy...angyal? Hmm...És Cru még nem ölte meg, ez így elég bajos. Na és az utolsó személy. Egy démon, valamelyest.
- ...Asszem eltévesztettem a házszámot, én valami városba indultam, de úgy néz ki egy cirkuszt találtam.
Nos, a szokásos Sicarios, a házbaaaaan.

Úgy tudom itt vannak. Semmi kedvem megismerkedni velük, igen én akarok Choor egyetlen démona lenni. De el kell fogadnom, ő az uram és én tiszteletteljesen tűröm a döntéseit. Ahogy egyre közeledtem lelassítottam, végül is ráérek. Nem kell elsietni. Minél később annál jobb. Ráadásul úgy érzem nem csak ketten vannak. Semmi kedvem egy másik nagyszájú hölgyikéhez. Úgy halottam Cru elég tüzes, ami érthető, de ő is épp elég lesz nekem. Nemsokára már sétatempóban közeledtem a helyszín felé. Levettem a csuklyám és végignéztem a két utamba eső holttesten. Leguggoltam, hogy alaposan megvizsgáljam mi okozhatta a halálukat. Egyértelműen, nem volt már meg a lelkük. Azt hiszem egy igen falánk démonhoz van szerencséjük. Én ezt kihagyom.