Nael egy fán üldöélt, és az elmúlt egy évre gondolt. Érdekes alakult...
...A palotából egyenesen a dombtetőre vezetett az útja. Leült s kissé meditálni kezdett. A szemét lehunyva várt rá. Érezte, hogy jönni, fog, csak idő kérdése volt az egész.
Egy 10 perc elteltével meg is érkezett. Kinyitotta a szemét, s őt kezdte figyelni.
- Mire észre veszel, kipusztul a világ. - felkapta a kaszát, s elindult felé. Duran csak mosolygott.
- Nael! Figyelj, beszéljük ezt meg normális em.. angyalokként. Tedd el a kaszádat, és igérem én sem repítek beléd egy villámot sem. - mosolyodott el még szélesebben, majd még egy lépést tett a lány felé.
*Szóval angyal módjára akar beszélni? Oké. Akkor beszéljünk úgy. * - mosolyt erőltetett az arcára, de abból percek alatt valamiféle undorral teli fintor lett.
- Szóval... miért is jöttél a palotába? Hogy kicsalj onnan? - kérdezte Duran nyugodtan. Naelt idegesítwette ez a hang.
- Miért mentem oda? Mert arra jártam, és éreztem a te rothadó szagod. - köpködte felé a szavakat.
- Miért nem öltél meg ott, Nael? - nézett a lányra kiváncsian, miközben óvatosan közelebb ment hozzá.
* Phf... Mi ez az óvatosság nála? Ennyire fél? * - gúnyos mosoly jelent meg az arcán.
- Hogy miért? Mert a drága égiek nem engedik! - mondta kicsit élesebben. Nyugodt akart maradni, így hát vett egy nagy levegőt, majd szép lassan kifújta. Észre sem vette, hogy a fiú egyre közelebb jön hozzá.
- Figyelj... Akkor kezdjük előröl. – Hallotta meg hirtelen a hangját. – Egyáltalán hogy maradtál életben. Mikor még utoljára láttalak, még a földön feküdtél...holtan.
Nael megrándult s szemei haragosan villantak. Igen... Pontoan emlékszik erre a részletre... A hideg futkosott a hátán, mikor arra gondolt, hogy Duran minden meggondolás nélkül beléküldött egy sorozatot. Felsóhajtott, és megpróbált nyugodt maradni.
Észrevette, hogy a bukott angyal elindult felé, s akkor állt meg, mikor pár lépés volt csak közöttük. Nael felé suhantott a kaszával, de a másik gyorsabb volt: elhajolt előle, majd egy gyors mozdulattal kirántotta a kezéből, s eldobta messzire azt. Deilla dühösen kiáltással Duran arca felé kapott. Örült volna, hogyha ki tudja kaparni a szemét, de hát nem jött össze. A fiú elhajolt.
- Azért nem kell marakodni. – vigyorgott rá. Dell majdnem dührohamot kapott, de tűrtőztette magát.
- Hallgass, te átkozott! – kiáltott rá majd lehunyta a szemét.
*Algor orbis* - alig hogy kigondolta, kezében egy fagygömb jelent meg, s pillanatokon belül Duran felé dobta.
- Mi a?! Te egy jéggömbbel támadsz?! ÉS én még azt mondtam, hogy nem bántalak. – mordult fel, és elugrott a gömb elől. Az becsapódott, s egy jó 2-3 m terület fagyos lett.
- Hmm? Duran, csak nem menekülsz? Miért nem támadsz? Úgy mint régen? Mit mikor még engem is meg tudtál ölni, hidegvérrel. – kérdezte szúrósan. Idegesítette, hogy afiú tűri, hogy ő támadja őt.
- Mert én most olyan lovagiasan akarok viselkedni. De mond csak Nael... Téged az égiek hoztak vissza, de ahogy látom te nem nagyon örülsz ennek. Vajon miért? Csak nem azért mert nem vagy szabad? Vagy talán nem tetszik az hogy úgy bánnak veled, mint a kutyájukkal?
Ez érzékeny ponton talált. Rosszabb volt, mitha támadott volna. Haragosan nézett Duranra. Szemeivel legszivesebben felnyársalta volna.
Duran megint közeledett. Mikor már csak egy pár lépés kellett volna, Nael újra felé kapott. De aztán meglepődve szisszent fel.Duran Nael karját hátracsavarta. Érezte, hogy kicsit megreccsennek a csontjai. Legszivesebben felordított volna. Morgott egyet, mikor a fiú lazított a szorításon, de örült is egyben.
- Nael... Ha most elengedlek, akkor te most békén hagysz. De előtte teszek neked egy ajánlatot. Rendben?
- Menj a pokolba! – köpte felé Deilla. Deilla nem látta, hogy mit tesz a fiú, de hallott egy ismerős hangot. A villám cikázó hangját. Megborzongott. *Ugye nem? * - ijedt meg, mikor egyre közelebb érezte a testéhez. Főként a szárnyaihoz.
- Mi-mit csinálsz?! – kérdezte enyhén reszkető hanggal.
- Nyugi, nem fog fájni. De talán a szárnyaidtól elköszönhetsz, hisz tudom mennyire szereted őket.
- Undorító vagy. –érezte, hogy megfeszülnek az izmai.
* Ha megteszi, esküszöm, hogy megölöm. *
- Helyes. Szóval. Ki hozott vissza? És hogyan? – Deilla érezte hogy Duran komolyan gondolja a szárnytalanítást. Mély sóhajjal belekezdett.
- Valami lány hozott vissza a tanács kérésére.
- KI volt az a lány?
- Nem mindegy az? – kérdezett vissza.Tudta, hogy a fiú nem fogja ezt elfogadni, és ezt be is bizonyította.Hozzáért a lány szárnyához. Persze villámmal a kezében. Deilla összerándult, s majdhogynem a földre hult. De tartotta magát. Nem akart gyengének látszani.
- Oh... Nézzenek oda! Jól bírod, de a szárnyadon, hansúlyoznám, hogy a hófehér szárnyadon lett egy kis sötét folt. Remélem nem baj. Szóval ki volt az a lány?
Deilla el tudta képzelni, hogy a fiú gonoszan vigyorog. És azt is tudta, hogy muszály válaszolni, különben meghal. És nem akar meghalni, hiszen csak most kezdett el újra élni.
- Az idő angyala. - nyögte ki végül.
- Látod? Ennyit igazán megmondhattál volna. ÉS hogy hozott vissza?
- Nem tudom. – mondta nyersen. Duran újra a kinzás eszközéhez folyamodott, de ezúttal erősebb mennyiséggel.
- Szóval? Nem tudod? - Deilla először megpróbálta tartani magát, de aztán nem bírt el ekkora fájdalommal. Felsikoltott, s a földre rogyott, már a ennyire tudott, hisz Duran erősen tartotta.
- De most mondtam! Nem tudom! – sziszegte felé, miután valamennyire össze tudta szedni magát.
- Jol van. – hallotta a lassú választ. Majd az újabb kérdést. – Miért hoztak vissza?
- Mert el kell kapnom az olyan pokolbeli fajzatokat mint te vagy! – köpte felé a szavakat Deilla.
* Istenem, csak meg ne torolja megint. * - gondolt bele jobban a helyzetbe. Nem éppen jókor nyelvelt vissza. De kellemesen meglepődött a válaszon. Nem bántotta.
* Talán... Heh* - vigyorodott el. - * Csak nem bűntudata van? *
Ez erőt adott neki.Újra felvette a hideg páncélt.
- Köszönöm a bókot a többiek nevében is. – vigyorodott el gúnyosan. – És mi történik azokkal akiket elkapnak?
- Nem tudom. De várj csak, miért nem próbálod ki te magad? – kérdezte megvetőn Deilla, de aztán megremegett az újabb érintéstől.
* Ne már.... * - gondolta, miközben lassan folytak le az arcán a könnyek.
- ÉS ők választják ki, hogy kit kapj el? – kérdezte tőle Duran, de Deilla csak hallgatott. Nem akarta, hjogy hallja, sír. A könnyfátyol miatt nem látta, hogy a fiú az arcát tanulmányozta. Bár hallott egy sóhajt, azt inkább Duran türelmetlenségének tudta be.
- Ezt igennek veszem. ÉS mond csak, hogy birod elviselni, hogy elkapod a régi társaid? Azokat akkikkel régen együtt nevettél? Hm?? – Deillán újabb remegés futott végig. Halkan felzokogott. Érezte, hogy Duran elengedi, és ellép mellőle. Felnézett és látta, hogy távozni készül. Megkönnyebülés futott végig rajta.
* Elmegy. *
- Undorító vagy és még te nevezel engem pokolbelinek? Deilla Satanael, mint a neved is mutatja te vagy maga a Sátán.
Deilla ledöbbent. Méghogy ő pokolbeli? Nem! Felpattan,t és dühösen a fiú felé rohant. Kezébe idézte a kaszáját és lecsapott. Pár másodperc leforgása alatt hátából állt ki. Örrömmel nyugtázta, hogy Duran térdre esett. A kasza egyik vége a hátból, másik pedig a hasából állt ki. Deilla kirántotta belőle. Kárörvendve nézte a fiú reakcióit.De annak már kevésbé örült, hogy megpróbálta begyógyítani azt.
- Én nem vagyok undorító, érted? - Szeme gyűlölettel volt tele. Elege volt a fiúból. Legszivesebben megölné. Csak a tanács ne lenne.
- Örülsz? Most meg tudsz ölni. De attól még undorító némber maradsz, ugye tudod? – az utolsó szónál egy kevéske vért köhögött fel.
- Legszivesebben most hidegszívvel megölnélek, de nem tehetem. Nem ez a parancs.
- Ó! Nézzenek oda, mégis csak a tanács kutyája vagy! Visszahoztak és te meg ott nyalod őket ahol éred?! Legalább csontot is kapsz? - nézte, ahogy a fiú talpra vergődik.
*Csak egy lökés kell neki, és puff.* - gondolta kárörvendve, majd kicsit elöntötte a méreg. Mi az, hogy pocskondiázza őt. Még hogy kutya?
- Nem tehetek róla! HA nem teszem olyan sorsom lesz mint NEKED! Ugyan olyan mocskos világban élnék mint te! – kiabált az angyal.
- Hű! Tudod, az annyira nem is olyan rossz. Legalább megizlelnéd azt, amit az embereknek szabad. Milyen élni, érezni, nevetni. Hisz valld be: Ha odafent vagy olyan mintha nem is élnél, mint egy báb amit ide oda rángatnak. De ennek vége lehetne, csak el kéne jönnöd. – Duran felé lépett, de a lány hátrálni kezdett. Bár igaza volt afiúnak. Vajon milyen lehet élni? Egyszer érezte úgy, hogy szabad volt, de aztán... Durán véget vetett ennek az érzésének.
- Hallgass! Nem érdekelsz! – kiálltott rá, majd megidézte a szép égszínkék nyelű kaszáját.
- Nicsak! Az utánzat kiakadt! Csak szólok, ne mozdulj, vagy meghalsz. – jelent meg Nissa is. Dell a hang felé nézett.
* Pf... Ki itt az utánzat. * - megvetően végignézett rajta. Undorodva nézte a pár enyelgését. De volt benne valami más is. Egy kis féltékenység.
- Óh, felőlem maradj csak, te... – szólt közbe Deilla. – Legalább egyszerre két bukottal végzek.
Fegyverét készenlétbe helyezve, támadást inditott. Nissát célozta meg elsőnek. A lány ezalatt elmormolt egy varázsigét, mire egy szabja jelent meg a földből. Kihúzta, majd védekezett. Néhány percig egymás szemébe néztek a fegyverek mögül, majd szétpattantak.
Ez idő alatt az égből hatalmas esőcseppek kezdtek el esni. Deilla felnézett, aztán Duranra sandított.
* Ő csinálta. * - nézett rá komoran.
- Hm... Ez lesz a végzeted. - Vigyorodott el Nissa, miközben a fegyvert a földbe szúrta. Deilla nem értette, de nem foglalkozott ezzel. Nekilendült. Számitásai szerint elég egy suhintás és a lány fejnélkül marad. De nem számított arra, hogy Nissa hirtelen varázsolni fog.
- Fatum Fulgur! – kiáltotta bele az esőbe, mire hatalmas villámnyalábok jelentek meg, s Deilla felé vették az irányt. Deilla ledermedt. Fel sem fogta, hogy valki arrébb lökte őt a csapás elől. A földre esett, és rmegve nézett maga elé. Valahonnan a tzávolból kiáltást hallott. Vagy inkább sikolyt? Nagy nehezen a lángokat kezdte figyelni, és ekkor döbbent rá. Megmentették. Duran mentette meg. ÉS most meghalt. Erre a gondolatra megfagyott benne a vér.
- Meghalt. – suttogta maga elé. Érezte, hogy könny fut végig az arcán. Mégmindig a lángokat nézte, mintha azt várná, hogy talán előjön onnan a megmentője. Elvégre ő Duran! Nem lehet ezzel vége. Deilla fejébe belenyilalt a Nissához intézett szó.
* Duran! Él! * - mosolyodott el, majd ömleni kezdett a szeméből a könny. Felállt, de tétovázott. Aztán csak ennyit kérdezett tőle.
- Miért? – kérdezte a lány halkan.
- Miért mentettelek meg? – kérdezett vissza Duran. Nael lassan bólintott. – Mert nem kell még egyszer meghalnod.
Ez az egy mondat mindent megváltoztatott benne. A földre rogyott és hangosan felzokogott.
Deilla elmosolyodott ezen az emlékén. Hm... Igen. Végülis itt változott meg a véleménye. Itt döntötte el, hogy ideje másképp nézni a világot. Mivel halott, így úgy sem tudják már megbüntetni. Ezután vagy 4 hónapra találkozot újra a fiúval.
Duran egy sziklán ücsörgött. Deilla vagy egy órája érkezett és megállás nélkül beszélt neki.
- Deilla! Sok vagy. - hallotta meg hirtelen, mire elhallgatott.
- Bocsánat. Én csak... Csak.. - kezdett el idegen toporzékolni.
- Térj a tárgyra. – állt fel Duran. Deilla vett egy mély levegőt majd kifújta.
- Én... Szeretnék veled maradni. – nyögte ki nehezen és elvörösödött. Magán érezte Duran pillantását, aztán azt is, hogy kinevetik.
- Most meg, mit nevetsz? – tette ölbe a kezét a lány, s durcásan elhúzta a száját.- Nem vicceltem.
- - Most komoly? Mert ha nem tűnt volna fel én már foglalt vagyok. –kérdezte tőle, majd a lány mögé mutatott. Deilla pislogott, majd hátra fordult. Megdöbbenve látta, hogy a „kis utánzat” áll ott.
* Várjunk csak ő azt hiszi, hogy én.... óh... * -elmosolyodott, de aztán újra komoly lett.
- Helló!- Szólalt meg lassan Nael, de mintha Nissa megse hallotta volna. Odasétált a lányhoz, majd pofon vágta. Deilla az arcához kapott. Égett a pofon helye.
* Na ennek is nyoma lesz. * - közbn a kis enyelgésüket nézte. Mikor Duran felé fordult, elkezdett magyarázkodni.
- Én .. csak úgy gondoltam, csatlakoznék hozzád... Mondjuk a hírek... Hoznék híreket neked. Vagy valamit... Amit csak akarsz.
- Miért ilyen hirtelen? Eddig, hű de nagy égi párti voltál. – gúnyolódott.
- Igen... de... De én már halott vagyok. Neked már mindegy, hogy mi történik. Szóval kérlek, hadd legyek melletted! – nézett rá már könnyes szemmel. Látta, hogy Duran ránéz, majd Nissára.
- Ok. – vágta rá lazán.
- Yuppi ! - kiáltott fel majd átölelte a fiút. De el is engedte mert Nissa furcsán nézett rá.
- Nos, irány, szerezz híreket. - hallotta az utasítást, mire szalutált egyet és elrepült.
* Hát igen . Azóta hat hónap is eltelt. Milyen rég volt. * - gondolta, majd az alatta elterülő területett kezdte szemlélni. - * Oh, ott a célszemély *
Lepattant a faágról, és a személy után eredt.
