Elveszett emlékek romjai

Tárgy: Elveszett emlékek romjai Szer. Aug. 25, 2010 11:12 pm

Valójában Ellowael vára volt, de mára már csak egy emlék a sok közül. Itt tároltak minden emléket, amit fontosnak tartottak, de az évek során ezek is eltűntek, akár a nép. De történt már nem egy olyan eset, hogy ellopták az értékes tárgyakat. Bár még mindig találhatóak itt értékes kincsek, de azokat a helyi vándorok sas szemekkel, éberen őrzik, vagy ha nincs idejük, akkor csak egy tartós varázslatot bocsátanak a tárgyakra, csakis azért, hogy megmaradjon Ellowael ősi népének.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

¤ For Memento ¤

Nos, egy szép napnak nézünk elébe, már ha mondhatom ezt. A minap sokat morfondíroztam azon, hogy mi is lenne jó a számomra. Talán csaljak újra? Mint ahogy ezelőtt tettem... lássuk csak, ha jobban belegondolok, megtehetném, elvégre miért is vagyok bukott? Öltem... csaltam, hazudtam, hátat fordítottam az égieknek, keresztbe tettem nekik, elárultam őket, s mindennek tetejébe még szövetséget is kötöttem Choor nagyúrral, ami fent az égieknél annyit tesz, hogy lepaktálni az ördöggel. Továbbá sorolhatnám még bűneimet... ezek között is a legnagyobb bűnöm, hogy együtt voltam egy olyan személlyel, akinek még a nevét is félték kimondani. Ő volt Kalona, a legfőbb bukott angyal, akit évezredeken át próbáltak elfogni, beásni, élve eltemetni... ő volt a nők álma, de neki csak arra voltunk jók, hogy játszadozzon velünk. Ezt velem is megtette, de nem voltam ellenére, hiszen én is csak egy vagyok a rosszabbik fajtából. Egy megrontott, vad, tüzes és huncut angyal vagyok, aki képes bármit megtenni azért, hogy csak nekem legyen a jó. Vajon képes lennék egyszer tenni valaki másért is egy jó cselekedetet, vagy végleg magamért élek? Az az egy biztos, hogy ítéletem halál, fejemet vehetik... csakhogy mindez hiábavaló, hiszen megvan mindenhez a fortélyom, s kiokoskodom, hogyan szökjek el.
Állandóan barangolok a világban, hogy megtaláljam, hova tartozom. Ha már bukott vagyok, nem vagyok az égiek kutyája, nem tartozom nekik hűséggel, szabadon járhatok-kelhetek égen, s földön. Égen? Onnan letaszítottak, de jól is tették. Viszont dönthetek, hogy visszatérek e... nem örökre, csak úgy megmutatni, hogy mi lett belőlem, ezzel is húzva az idegeiket. Egyszóval... információbegyűjtő angyal vagyok, ha kell akkor Choor oldalán, vagyis immár Frau oldalán, de ha kell, akkor Anamúr oldalán. Persze a sötétség oldalán személyesen, míg a fény oldalán csak Anamúr egy bizalmasának adom át az információt. Ebből is látszik, hogy inkább Choorhoz húzott a szívem. Mintha már azt is rebesgették volna valahol, hogy nekem közöm van Choor nagyúrhoz. Hm... kár, hogy senki sem tudja, milyen is volt valójában. Mert nem igaz, amit róla terjesztettek... nem egy szörnyeteg, soha nem is volt az! Ugyanolyan ember, mint mindenki más, csak a lelke és a szíve volt sötét. Arcát csak azért takarta csuklyával, hogy rettegjenek tőle, senki ne merjen a szemébe nézni. Egyedül ezt két hűséges szolgája tudta megtenni, köztük én. Most azt kívánom, bár újra itt lehetne velünk! És én tenni fogok róla, hogy visszahozzuk... bármi áron.

Nocsak... Ellowaelbe sodort a szél! Nos, ha már itt járok, akkor felfedezem kicsit a helyet, hátha találok valami biztatót. Nézzük csak... áh, varázslat. Akkor ez nem fog csak úgy menni. Addig relaxálok.
S ahogy kigondoltam, leültem a lerombolt épület vaskos falára, hátradőltem, s az eget nézve lóbáltam a lábam.

Hozzászólások száma : 18 Join date : 2011. Sep. 09.

A romok között sétálgattam. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan kerültem ide. ~Hogy kerültem én erre a helyre. Biztos a jó szívem miatt. Mert nekem segítenem kellet. Szörnyű vagyok, na mindegy. Ha már itt vagyok akkor szétnézek.~ Néztem a romokat, találtam is pár falat amin írások voltak. Néztem, mint aki ért hozzá, de inkább csak néztem. Majd úgy döntöttem, hogy elkezdek gyakorolni. Pont találtam egy fakupacot nem messze és csináltam belőle egy bábut. Előhúztam a kardjaimat, majd elkezdtem szét kaszabolni. Ám de nem volt a legjobb. Alig vágtam bele húszat már szét esett. Szörny volt. A kardjaimat eltettem és tovább indultam. Amint elindultam, rögtön elestem. A lábamhoz kaptam a kezem és később vetem észre, hogy valakiben botlottam meg.
-Jaj, elnézést kérek. Nem akartam elbotlani magában. Remélem nem esett semmi baja. Ugye jól van?
Felálltam és a kezemet nyújtottam.
-Üdv, Memento Mori vagyok.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Miközben az eget fürkésztem, dúdolgattam valami áriát is az orrom alatt. Emlékszem, akármi baj történt, mindig ezt dalolgattam. Bár kissé félelmetes, és inkább arra késztet, hogy elaludjak, mintsem távol tartson tőlem akárkit is.
Gondolkodom... hogy vajon hogyan érjem el a célomat? Hogyan hozzam vissza hőn szeretett nagyuram? Nade mégis mivel? Hm... ezentúl erős leszek, s mindent elkövetek azért, hogy újabb erőket birtokoljak. Erre a gondolatra ökölbe szorítom kezem.
Gondolatomból egy zaj zökkent ki, pontosabban egy hang, amire felugrok dühösen, bár dühömet próbálom palástolni. Amint meglátom, hogy kivel is van dolgom, lenyugszom. Nem akarom, hogy rögtön kiszúrjanak, s esetleg jelentsenek az égieknek, hogy "Helló, rendiség, lent hagytátok az áruló hölgyikét!" Ugyan, semmi szükségük nem lenne rám. Bár, ami azt illeti, lenne, hiszen többet tudok, mint ők, annak ellenére is, hogy ők onnan fentről figyelhetnek minket. De egyszerre nem láthatják, mi történik, nem lehetnek ott mindenhol. S lehet, hogy én mindig máshol vagyok abban a pillanatban, mikor ők egy másik helyet fürkésznek. Hm... ezt ki is használhatom.
A fiú bocsánatkérésére leugrok a falról, egyenesen a talpamra puszta könnyedséggel, mintha csak egy tollpihe pottyant volna le, vagy egy levél a fáról. Hangját se lehetett annak hallani, hogy én földet értem. Ölbe tettem karjaimat, s felhúztam egyik szemöldököm.
- Jaj, ne, kérlek, csak ezt ne! Hagyd már a formaiságokat, ne magázz engem. Mégis hány évesnek nézem én ki? - nos... most mondjam azt, hogy bocs, de 1435 éves vagyok? Annak ellenére ez meg se látszik, viszont ő fiatalabbnak tűnik tőlem. Hm... így megmondani nem tudom, de nem mintha annyira érdekelne.
Viszont ha valaki bemutatkozik, akkor illő lenne előbb a hölgynek nyújtania a kezét... na nem mintha bármikor is követtem volna az etikettet. Egy ideig haboztam nyújtani a kezem, hogy majd én is bemutatkozzak ezzel, de végülis nem lehet belőle bajom. Mert mit tudhat meg? Tényleg, mit tudhat meg? Maximum egy-két dolog kiderül rólam, már ha hajlandó velem szóba elegyedni, esetleg követne, meg ilyesmi, de nem feltételezek előre ilyet.
- Issle Iumi. - végül kezet fogok vele. Körbenézek, hogy mit is keresett itt valójában, hol még a madár se jár... csak én.
- Nos, mit is keresel itt ifjú Memento, hova még a legbolondabb, legelvetemültebb harcos sem teszi be lábát? - ismételten mondom, hogy csak én.

Hozzászólások száma : 18 Join date : 2011. Sep. 09.

-No, megvolt a bemutatkozás. Remélem nem lett semmi baj. Nem figyeltem. Tudod erre nem nagyon jár senki. Mondjuk nem jó szántamból vagyok itt. Az történt, hogy a jó szívem majdnem a sírba vitt. Szóval csak a szokásos, persze ezt mondhatom neked úgy se ismersz. Amúgy mit keresel ezen az Isten verte helyen. Nem úgy tűnik, mint ha más is lenne itt. Mondjuk aki ilyen sokáig él az csak lát ebben a helyben valamit. Amúgy látszik, hogy sokat éltél. De nem úgy értem, hogy csúnya vagy. Csak tudod biztosan nem vagy ember. A röpke évek alatt csak egy fajjal találkoztam akik ilyen sokáig éltek. De azok is angyalok voltak. Pedig te nem nézel ki angyalnak. Milyen vicces lenne, ha angyal lennél. Nem gondolod? Amúgy te mindig itt élsz? Én nem sok mindent tudnék csinálni itt. De hát ez van. Hogyan lehet elmenni innét? Nem szándékozom örökké itt maradni.
Néztem, hogy tényleg olyan, mint egy ember. De nem néz ki úgy, mint valami más. Mi lehet ő? Talán valami gonosz lény. Ki tudja? Nem csak a gonosz lények élnek sokáig. Ki kell derítenem, hogy mi ő. Nagyon remélem, hogy semmi rossz. Ha még is akkor nagy bajban vagyok. Na mindegy. Megfordultam és előhúztam az egyik kardomat. Aztán elővettem egy zsák diót és elkezdtem földarabolni.
-Hogy nem bírják ezt a héja nélkül adni. Megspórolnék egy csomó energiát. Ez nem igaz. Szörnyű. Mondjuk nem kéne magamban beszélnem. Hé, kérsz diót?-mondtam morcosan
Majd rájöttem, hogy lehet, hogy kapok egy jó nagy pofont.

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Felvonom egyik szemöldököm, miközben beszél. Jesszusom! De idegesítő... mindjárt beszakad a dobhártyám, annyira nem bírom elviselni a sok szövegelését. Jó szíve viszi a sírba... most, hogy megismertem, máris a pokolra kívánnám. Bár úgy lett volna, hogy a jó szíve a sírba viszi! Méghogy mit keresek itt... mit keresek itt.. kérdezhetném ezt én is tőle, nekem talán nagyobb okom van arra, hogy itt legyek, de neki... egy egyszerű embernek mégis mi dolga van itt? Látszik, hogy sokat éltem. Miii? Akkor most öreg vagyok, de nem vagyok csúnya? Ez most hogy működik? Emberek! De egy vadbarom mindegyik.... még jó, hogy nem kötelező velük együtt élnem.
Huh... ha még egyszer ilyen sokat mer beszélni, esküszöm, kitépem a nyelvét. Most meg angyalokról hadovászik... ember, jó, hogy nem jön rá arra, hogy én is egy vagyok közülük. Akkor próbálom nem megmutatni, hogy ki is vagyok valójában, mert ha elrepülnék innen, abból rögtön tudná, hogy ki vagyok. Vicces lenne, ha angyal lennék? Nem hiszem... nem vicces egyáltalán. Szerintem inkább hatalom angyalnak lenni, főleg, ha bukott is az illető... akkor még nagyobb hatalomhoz juthatunk hozzá, persze csak gonoszság árán. A jó cselekedetek már nem tartoznak hozzám. Vagy ki tudja...
- Sokat beszélsz... ha ki akarsz innen jutni, akkor sok út létezik. A hátad mögött, előtted, vagy akármelyik oldaladon. Csak megfordulsz és mész egyenesen, amerre látsz. - hú, de komoly vagyok.
Újabb zaj csapja meg a fülem, amikor a kardjával próbálja meg feltörni a diót. Diót eszik? Fúj... de azért, hogy ne csinálja tovább ezt a zajt, meglendítem a kezem, s egy pillanat alatt lekerül a dió héja. Aztán úgy teszek, mintha nem is én csináltam volna.
- Nem, kösz... utálom a diót.

Hozzászólások száma : 18 Join date : 2011. Sep. 09.

Furcsálltam, hogy ilyen hamar feltörtem a diókat. Általában egy fél óra. Nagyon nem értettem, hogy mi történt. Talán, ő volt. Gondoltam magamban és hátra néztem. Lehet, hogy ő volt. Vajon tényleg ő tette volna? Ha igen, akkor nagy bajban vagyok. De jobb, ha nem mondom el neki, hogy mit sejtek. Bizonyára már sejti, hogy megriadtam egy kicsit.
-Nos, jöhetnek a mogyorók feltörése.
Előhúztam a mogyorókat és egytől, egyig héjában voltak. Fogtam és elkezdtem recsegni velük, hogy ha talán ő volt, akkor most is gyorsan feltöröm. Tényleg, ki lehet ő? Tudnom kell.
-Ugye, nem zavarok. Most egy kicsit hangos leszek. Nem akarok az idegeidre menni. De arra gondoltam, hogy talán nem is vagy ember.
Pár másodpercre elcsendesedtem.
-Nem akarsz elmenni máshova. Unalmas itt lenni egyedül. Ha ember vagy, akkor nem bírod. Szóval, ha ember vagy akkor velem jössz. Persze, ha nem az se baj. Akkor elmegyek egyedül, magányosan, csendben és elveszetten. Itt az Isten háta mögött meg fogok dögleni. Ha csak nem segít valaki. Nos?

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Észrevettem rajta, hogy kicsit megrémül, így rögtön arra gondolok, hogy lehet, rájött arra, hogy nem egy tipikus ember vagyok. Ugyan, hogy egy angyal nem ember? Akkor mi más lenne, talán ork? Bár elf angyalok is léteznek... de könyörgöm, én ember vagyok.
- Miért? Talán egy mágus nem lehet ember? Egy harcos nem lehet ember? Egy angyal nem lehet ember? Mond ezt akkor, ha szerinted egy szörnyeteg vagyok, és véletlenül meglátnál, amint vöröslő szemekkel, nagy karmokkal és vicsorgó agyarakkal morgok rád. - felnevetek. De butaság! Méghogy nem ember...
Következő megjegyzései úgy hatnak, mintha azt akarná, hogy vándoroljak vele, hogy ne legyen egyedül. Hékás! Nekem kellett volna jól kiszúrni vele, s belecsábítani a bűnbe... de gondoskodom arról, hogyha vele is mennék, hogy ő ne csábítson a jóba. Ugyan... butaság!
- Nocsak! Csak nem... magányos vagy? - heh, mintha egy kuncsaftnak beszélnék, aki arra kér engem, hogy tegyek arról, ne legyen magányos. Meg elveszett...
- Ha lehet, azért ennyire feltűnően ne próbálj 'becserkészni'. - na jó... mindenesetre muszáj lesz addig simán mágusnak tettetnem magam, ha nem akarom, hogy rájöjjön, hogy egy bukott angyal vagyok. Bár ha tud aurát olvasni, vagy ha van ilyen rejtett ereje, akkor könnyen rájöhet arra, hogy mi vagyok, ha a közelemben van. Próbálom eltüntetni az aurámat is...
- Jó, legyen, veled megyek. De ajánlok egy üzletet... - leguggolok hozzá, s felsőjénél fogva gyengéden magamhoz húzom, hogy kettőnk között csak pár centiméter legyen, s mélyen a szemébe nézek.
- Veled megyek, és segítek neked, ha kell... de ha úgy adódik, te is velem jössz, és segítesz, ha kell. Továbbá... ne legyél a terhemre, ha a munkámat végzem. - azt viszont már nem teszem hozzá, hogy akkor nem ölöm meg, ha azt teszi, amit mondok. Mondatom végén elengedem, s felegyenesedek.
- Nos... merre szeretnél menni? - abban reménykedem, hogy egy bizonyos birodalmat elkerülünk...

Hozzászólások száma : 18 Join date : 2011. Sep. 09.

-Érdeke ajánlat. Beleegyezek, bár remélem nem lesz semmi baj. Szerintem, menjünk Normerebe. Jó lenne, feltölteni a készleteimet, készleteinket.
Pár percre elcsendesedtem. Gondolkodni kezdtem azon, hogy vajon mire utalt azzal, hogy egy birodalmat el akar kerülni. Talán.....Ostobaság. Biztosan csak a gonosz birodalmát kívánja elkerülni. De akkor is olyan fura a kisugárzása. Kár, hogy nem tudok aurákat érzékelni. Megráztam a fejem és elűztem a rossz gondolataimat.
-Melyik Birodalmat kerülöd? Csak, hogy tudjam, hogy hova ne menjünk. Valamint, ha valami dolgod van Nicosiaban, felőlem majd oda is mehetünk. Dicső küzdelem lenne. De öngyilkosság is. Csak azt szeretném mondani, hogy az egyesség szerint segítenem kell neked és ezt akkor is betartom, ha kiderülne, hogy nem vagy ember. De ezt elvárom tőled is.
Eltettem a feltört mogyorókat és felnéztem az égre. Megláttam, hogy a felhők olyan furán mozognak. Nem értettem. Talán egy jel. Érdekes módon, Issle fölött egy se szállt. Nem tudom, talán valami nem stimmel vele. Na, mindegy.
-Indulás! Remélem, nincs semmi kifogásod. Nincs, rendben.
Elindultam aztán olyan 5 méter után visszajöttem. Merre van, Normere?

Hozzászólások száma : 96 Join date : 2010. May. 15.

Normere...Normere... pont kifogta Anamúr birodalmát, a fenébe! Ráharapok alsó ajkamra, de úgy, hogy az ne legyen feltűnő. Most hirtelen kétségbe estem, hogy mi lesz akkor, ha én oda megyek. Habár... ott se sejtenek semmit, hiszen jól rejtem a képességeimet, s önmagam, így nem jöhetnek rá arra, hogy ki vagyok. Legfőképp nem Memento. Előle meg gondosan el kell zárnom... de ha egy csatában használnom kell, ha esetleg bajba kerülnénk, akkor csak nem hagyhatom, hogy meghaljak. Illetve, meghaljunk. Nem ölhetem meg, nem bánthatom, mert abból kiderül, hogy nem vagyok egy egyszerű ember, sőt még csak egy mágus se.
Mit mondjak, melyik birodalmat kerülöm? Mert a gonosz birodalmát nem tudom elkerülni, ugyanakkor Normere birodalmában is meghúzódom néha, ha úgy adódik.
- Kahlvar! A királyságok... tudod, nem szeretem, ha megbíznak valamivel... mindig kispéciznek, aztán felajánlanak egy bizonyos összeget, hogy tegyük fel, menj sárkányt ölni... utálok más helyett dolgozni. - huh... azt hiszem, ezzel megúszom, és nem fog sejteni semmit. Szerencsére, most talán azt mondja, hogy akkor is tartja az egyezséget, ha nem lennék ember, de tartanom kell nekem is. Persze, én tartom, csak majd nehogy ő szúrjon hátba. Bár az nehéz lenne, mert egy angyalt nehéz elpusztítani puszta fegyver által. Annak mágikusnak kellene lennie, vagy egy olyan személynek kell megölnie, aki keze által meghal. Angyal angyal által... esetleg lidérc... és még a vámpírok is bajt tudnak okozni. A felhők nem érdekeltek különösebben, igyekeztem nem nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Persze azt észrevettem "társamon", hogy nem tudja, merre van az arra. Sóhajtottam egyet, majd legyintek, s megjelenik egy átjáró.
- Gyere. - hirtelen megfogom a kezét, és berántom az átjáróba. Kérdéses, hogy Normere melyik pontjára jutunk.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Léptek kezdenek el visszhangzani az ősi romok, tömör falai között. Lassú, kimért, hallhatóan ráérős tempóban haladva közlekedett az éjjeli sötétségbe burkolózott épületek közt. A hold éppen nem volt látható, pár felhő takarása miatt, ami kicsit idegesítette is Synust, elvégre a hold az ő "védőszentje". Erősen vakarta a mellkasát és gyakran a végtagjait is, bár közel éjfél volt, így is túl meleg volt ahhoz, hogy az ember ne izzadjon. Nincs még egy barom aki ilyenkor is képes sötét öltözetben járkálni miközben egy szürke köpeny van a hátára aggatva. Igazából, nincs egy másik lélek sem errefelé, szóval legalább senki sem nézi majd hülyének, akármennyire mindennapos dolog is ez nála.
~ Jók ezek a kis falacskák, elég otthonos lenne errefelé lakni. Kíváncsi vagyok mikorra terveznek visszatérni azok a legendás főbérlők akik itt voltak. Mondjuk nem lenne ugyanaz emberekkel, meg az állatok és kúszónövények zöme nélkül. ~
Gondolkodik magában az ifjú míg körbenéz lépcsőzés közben, felbecsülve a helyet így éjjel. Nem lenne rossz itt tartani néhány falka-találkozót, van egy érzése a placcnak. Áh, csak tudná hogy igazából miért is jött ide. Valószínűleg megint a kíváncsisága vezette rá, hogy ilyen helyeken kutakodjon, hátha talál valamié érdekeset vagy valami értékeset amivel elhenceghet otthon, már ha az a valami nincs oda szögelve a padlóhoz.
Szokásához híven nincs nála semmi fegyver, ellenség esetén a régi módszerre hagyatkozna, az ökleire. Amit ugye azzal spékelne meg hogy felvenné a farkas formáját, és az öklök hirtelen karmokká változnának. De bármennyire is idegen volt a hely, hisz sose járt itt azelőtt, volt valami ismerős a levegőben, de még nem tudta, hogy mi volt az...

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Nicosiában már valamennyire elültek a zavargások és a lázadások, s Jos atyja úgy határozott, hogy elküldi a hordát Ellowaelbe, hogy ott erősítsék meg a vámpírok titkos helyét, a romokat, s az elhagyott kastélyokat. Jos már itt tartózkodott a csapatával legalább egy hónapja, s az idő alatt nem is látta Synust, ugyanis ő volt a klán élén, a vezér, neki kellett mindenért felelnie, s minden felett uralkodnia. Ha valaki megsérült, vagy közben meghalt, akkor az mind az ő felelőssége volt, hogy számot adjon róla a tanácsnak, s elkönyvelje a történteket. Utuk során el kellett égetniük a tetemeket, nem maradhattak kitéve itt a szörnyűségeknek, egyébként sem lett volna jó, ha meghagyják a holtakat, mert abból az erre járó könnyen kikövetkeztetheti, hogy vámpírok tanyáznak e szent, olykor szentségtelen földön.
Jos éppen az új, vagy inkább régi kastélyban ücsörgött a legfelső toronyban, ami legalább húsz-harminc méterre húzódott a föld felszínétől mérve. Ez volt a szobája. Tudnivaló, hogy még itt is ők maguk alakították ki a körülményeket, s ugyanolyan elegenciát tudhattak magukénak, mint odahaza Nicosiában. Az antik bútorok teremtették meg a kellő hangulatot a gyertyák fényével egyetemesen. A baldachinos ágy csak ráadás volt, a faragott szilfa gardrób meg méginkább. Jos azonban most a vörös szófán ülve merengett a semmibe, majd a gótikus stílusú ablakhoz lépett, hogy onnan nézzen körül "birodalmán". Odakint a várfalon belül is csak az őrség foglalta el posztját, kiélezett bárdjaikkal a kezükben, a falakon pedig íjászok. Atyja azt mondta, hogy idővel ideköltöznek a lázongások miatt. Minden egyes árulót a tűzbe, vagy a mélybe kell vetni, ugyanis ma már nagyra nőtt ez a létszám. Bár Jos nem akart semmi rosszat, bevallotta, hogy atyjának igaza van, nem tarthatják életben azokat, akik szembeszegültek akaratukkal, s átálltak az ellenség oldalára, ugyanakkor nem maradhatnak Nicosiában sem, hiszen a vámpírok között is vannak más csoportok, s a hierarchia-rendszer miatt küzdelem folyik. Ezt el akarják kerülni, s ezért ide kell helyezni a székhelyüket. Ez hatalmasabb kastély, biztonságosabb is.
Jos egy alakra lett figyelmes a távolból, mások nem szúrták ki őt. Talán ez amiatt lehet, mert Josette a hónapok alatt is igen sokat fejlődött ereje szempontjából. Már uralta a villámokat, parancsolt a sötétnek, gyorsabb lett, élesebb lett a látása és a szaglása, minden érzéke kifinomult. Azonnal lerohant a lépcsőn, majd az őrségnek intve arra vonult felfegyverkezve, amerre azt az alakot látta.
Odaérve elmosolyodott, mert tudta, hogy Synus az, de nem mutatkozot meg, hanem megbújt a rom egyik fala mögött az árnyékban.
- Ki vagy és mit keresel itt? - szólalt meg egy másik hangon, remélve, hogy nem ismerik fel ezt a hangot. Egyelőre csak szórakozni kívánt szerelmével.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Békésen lépkedett tovább egy pár percen keresztül a kanyargó lépcsőkön. Egy bizonyos ponton túl lassított sebességén, ami amúgy sem volt gyors. Arra lett figyelmes, mintha apró fények jelennének meg össze-vissza a romváros egy távolabbi pontján. Szemhéjait kissé összébb húzta, megpróbált a távolba nézve kitalálni, hogy kik is járkálnak ott, ami köszönhetően éles látásának, nem volt nagy kihívás. Annyi már biztos volt, hogy emberi alakok mászkáltak, esetleg őrszemek lehetnek, már csak annyi a kérdés, hogy mégis mifélék. Synus beleszagolt a levegőbe, kettőt szippantott, majd mintha erősen gondolkodna valamin, többször változik az arckifejezése, de végül is csak a kíváncsiság jelei rajzolódnak ki az arcán.
*Ha jól gondolom, már pedig jól gondolom, akkor ezek vagy vámpírok, vagy emberek akik nagyon szeretik nyersen enni a húst. Ekkora vérszag mellett egy kisebb őrposzt vagy kolónia lehet... érdekes. *
Elmosolyodott, majd elindult a kisebb fények felé, amik gondolja, azért voltak ott, hogy a kevésbé erős vámpírok is jobban láthassanak a sötétben. Ő azonban egyenesen az éjszaka gyermeke, a szabad ég alatti sötétség maga az eleme, ilyenkor érzi magát a legjobban. Az árnyak közt, magasabb romok közt sétált, hogy ne vehessék észre még idő előtt. Igazából csak kíváncsi volt, mint mindig. Nem akart semmi vérontásban végződő dolgot az itteniekkel, csak jól esett megtudni, hogy mit is keresnek itt vámpírok, esetleg valami jó kis kincs nyomában vannak errefelé? Míg a lehetőségeken gondolkodott, valami új illat hirtelen orrba csapta. Pontosabban, egy régi, de elég jól ismert illat volt ez. Még egy párszor beleszagolt a levegőbe, csak hogy biztosra menjen. És már biztos is volt benne, hogy kinek is az illata volt ez. Egy rettentő széles mosoly kezdett el széttárulni az arcán, fogai is megcsillanhattak egy kicsit a hold fényében. Nem lassított, haladt tovább, és érezte, hogy az illat hordozója is egyre közelebb van, bár egy bizonyos ponton megállt. Tudja, hogy mit akar az illető, s azt is hogy tudja, hogy ő tudja, hogy ő az aki a romok közt járkál. Na nem baj, ha játszadozni akar, akkor csak játsszunk vele. Elment egy fal mellett, ami mögött tudta, hogy ott van az a személy, majd mikor meghallotta az idegen hangot, azonnal megállt. Még háttal volt neki, elvégre éppen most ment el előtte.
- Hogy ki vagyok? Nos, az nem annyira lényeges, no de hogy miért vagyok itt, az már annál inkább. Megbízóm arról értesült, hogy vámpírok telepedtek le a környéken - próbált úgy tenni, mintha nem ismerte volna fel a mögötte álló nőt, bár a hangja más volt, tudta hogy csak trükk lehet, senki más nem volt ott -, s e vérszívókat minél előbb fel akarja velem takaríttatni.
Még rájátszott egy kicsit azzal, hogy gyorsan sarkon fordult, majd mint aki rá sem pillantott Josette arcára, gyorsan előrevetette magát, mintha a földre akarná leteperni az ellenfelét, derekánál megfogva.

Hozzászólások száma : 31 Join date : 2010. May. 22.

Elmosolyodott, ugyanis gondolt arra, hogy Synus megérzi majd az illatát, vagy felismeri a hangját még akkor is, ha elváltoztatja egy kicsit. Érezte, ahogy közelebb lép hozzá, majd amikor leteríti őt a földre - na, ezt pláne, hogy megérezte! De abban a szent minutumban magához húzta Synust és megcsókolta, egy percet sem hagyott neki arra, hogy gondolkodjon, vagy akármit is mondjon. Idővel véget vetett a románcnak, de két kezét még mindig Synus arcán tartotta.
- Nem is tudod elképzelni, hogy mennyire hiányoztál! Egy hónap telt el azóta, mióta láttalak, de többnek tűnt - magyarázza, aztán megpróbál felállni úgy, hogy Synust is magával húzza.
- De hogy kerülsz ide? - persze ezt a farkas is kérdezhetné a nőtől, ugyanis nem szokása Josnak, hogy szó nélkül eljöjjön ilyen helyekre. Persze megvolt rá a maga oka. Kézenfogta Synust, majd vezette maga mellett, egyenesen a kastély felé.
- Mint azt látod, mi letelepedtünk itt a klán egy részével. Atyám Nicosiában maradt, hogy ott rendezze a klán ügyeit, viszont nekem el kellett jönnöm. Mivel már Nicosiában sem volt minden a régi, és Frau megpróbált átállítani minket az oldalára, így minden nap szinte a háborúval bajlódunk. Már nem úgy funkcionálunk, mint egy család az árváknak... a klánon belüli viszályokat is valahogy meg kell előznünk, így szét kellett válnunk, hogy megerősítsük az itteni kastélyt és azt, ami Nicosiában van, valamint a kompromisszumképes vámpírokat magunkhoz hívjuk. Aztán egységesen harcolunk az ellenségeinkkel - Synus észrevehette, hogy az idő alatt Jos teljesen belevetette magát a vezér életébe, de ez érthető volt, elvégre muszáj volt neki.
- Ne félj. Most elviszlek a kastélyba, hogy ne itt légy egyedül idekint. Egyébként is, ha jól emlékszem, egy-két vámpírral már megbarátkoztál a családomból - mosolyog szerelmesére.

Hozzászólások száma : 23 Join date : 2010. Jul. 11.

Synus két karját a földön tartva tartotta magát egyensúlyban a nő fölött, ahogy leteperte őt a földre. Azonban Jos a leteperésért viszonzásképp lehúzta a fekete hajú férfi fejét az ő szintjére, majd szépen bedugta a nyelvét a szájába. Persze hősünknek esze ágában sem volt ellenkezni ez ellen, inkább viszonozta a kezdeményezést, s visszacsókolta. Mikor Jos végett vetett ennek, Synus csak a nő szemeit nézte a sötétségben, közben mosolygott mint egy vadalma, hallgatva, ahogy a szavak armadája jut el a nő szájától az ő füléig.
- Te is hiányoztál nekem. De több is lett volna az egy hónapnál, ha nem talállak itt a semmi közepén! - mondta még mindig mosolyogva ahogy mindketten felálltak a földről.
Leporolta a nadrágja alsó részéről a port a jobb kezével míg a bal kezét megfogta a vámpír. Érdeklődve fordult a kastély irányába, ahonnan egyre jobban áradt felé a vámpírok eledeleinek szaga. Választottja kérdésére csak azután válaszol, hogy még egy párszor beleszagolt a levegőbe.
- Hallottam egy-két pletykát az itt rejtőző kincsekről, s kíváncsi voltam, mit találhatok itt. Az első kincset úgy látszik már meg is találtam - nézett egy nagyképű mosollyal a nőre - De komolyra fordítva a szót, te és a vérhaverok mit kerestek itt?
Megkapva a válaszát a kérdésére, figyelve azok tartalmi jelentésére, a mosoly eltűnt egy időre az arcáról, feje semleges arckifejezést felöltve. Hát akkor ez a háború is rendesen elfajult, mily kár. Ámbár ez szó szerint egy árnyháború, egy sötétben vívott küzdelem, amit csak a résztvevők ismernek. Na meg Synus.
- Értem... Szóval ez a hely egyfajta... menedékhely? Egy utolsó védvonal ahol a legrosszabb esetben biztonságban lehettek? - Synus megvakarta a fejét a szabad jobb kezével - Ebben az esetben ajánlom, hogy zártabb helyen fogyasszatok vért. Távolról lehet érezni a kajáitok maradványainak szagát. - kuncogott egyet a végén, bár valószínűleg csak ő talált humort az esetben.
Félszemmel nyitva nézett a kastélyra amint annak közelébe értek. Bár volt egy-két vámpír akivel valóban jobb kapcsolatban van, nem szereti azokat akiket nem ismer.
- Hát legyen... de fogd vissza azokat akik esetleg nem tudnak rólam, vagy nem vagyok felelős az önvédelemért - mondta egy mosollyal Josnak, majd felkészült a nagy körbevezetésre.