Gabradiel

Szüleim magas rangú védelmezők voltak. Engem is védelmezőnek képeztek ki. Kiképzésem során az egyik medve leharapott egy darabot a jobb fülemből, így ez vált legnagyobb ismertető jelemmé. Minden fegyverrel jól bánok, de éles látásom miatt a távharci fegyvereket részesítem előnyben. Az ötvenéves kiképzés után a peremvidéken kijelöltek egy területet, amin éberen kellett őrködnöm minden pillanatban.
Egyik este viszont úgy hajtottam álomra a fejem, hogy elfelejtettem érzékeimmel fürlészni a környezetem. Pont ekkor próbált meg bejutni egy betolakodó a fővárosba, pont a rám kiosztott területen... Még időben észleltem, hogy utólérjem, de már társam területén kaptam el. A tettem miatt majdnem sikerült bejutnia szent községünkbe egy tisztátalan gyilkosnak. Mégegy ismertető jelet hagyott rám a betolakodó: pengéjével megvágott a bal szememnél, szerencsére a látásom nem romlott.
Egy ilyen mulasztást általában halálbüntetéssel súlytanak, de magas rangú családom miatt választhattam száműzetést is. Ugyan a szégyenbe már belehaltam, és nem vágytam az életre, legmélyen úgy éreztem, hogy nem hibáztam, és bizonyítani akartam a rátermettségem, ezért a száműzetést választottam. A bőrpáncélom és a fegyvereim mellé csak egy kevés élelmet, és pár emberi eszközt (kötél, hátizsák, vászonruha, kardhüvely, pénznek nevezett ásványdarabokat, stb) kaptam, és az emberek által legtöbbet használt hátast, egy lovat.
Miután átléptem az ismeretlenbe nyíló portálon, egy száraz pusztán találtam magam. Mire rátaláltam az első városra, már napokig éheznem kellett, mivel a csekély mennyiségű élelem nem tartott tovább egy hétnél. Szerencsére több nyelvet is beszéltem, így meg tudtam éretni az emberek szavait, és meg tudtam értetni magam másokkal is. A nagy hangzavar szokatlan volt számomra, de hamar sikerült alkalmazkodnom. Élelmet éreztem a távolban, így elindultam az irányába. Egy kereskedelmi területen találtam magam, ahol elég fogyasztásra alkalmas dolgot szerezhettem. Egy kisebb zavargás után elindultam felderíteni a környéket, megismerni a szokásokat.
Egy házból elviselhetetlen lárma szűrődött ki. Kíváncsiságból benéztem egy tágasra hagyott résen. Nagy harc folyt odabent, mindenki megtámadta a hozzá közel lévőt, nem hittem a szememnek. Felnéztem a bejárat fölötti betűkre, a házon egy "Fogadó" felirat volt. Ekkor egy szerzetesi ruhában lévő ember esett ki az ajtón, ,és belém kapaszkodott. Elég nagy mámorban volt, de úgy éreztem, hogy segítséget akar kérni tőlem, ezért oldalra kísértem. Miután csökkent mámora, azt mondta, hogy aludni akar, így keresett nekem is egy "szállásnak" nevezett fekhelyet.
Másnap reggel követett engem, akárhová mentem. A városban egy ember kiáltozott valamit, valamilyen küldetésről, amiről bővebb információt kértem. Egy bandita lakot kellett megtalálni, és hatástalanítani a banditákat. A pap mellett még egy ismeretlen csuhás ember lett társam ebben a kalandban. A banditákat jó nyomolvasási képességeimnek és természetismeretemnek köszönhetően hamar megtaláltuk. Nem ment könnyen a harc, mert sokan voltak, és mindhárman több ellenféllel küzdöttünk egyszerre, de végül sikerült megölni majdnem mindenkit. Egy ember maradt csak, aki elájult egy jól irányított ütéstől. Mikor felébredt, röhögve kérdezte, hogy megtaláltuk-e a mestert, a boszorkányt. Nem értettem, hogy pontosan mit akar, de azt mondta, hogy megmutatja az utat, ha szabadon engedjük. Beleegyeztünk, hiszen már nem jelentett nagy fenyegetést ránk nézve, és a küldetés befejezéséhez bizonyára szükséges a vezér megölése is. Sikeresen bejutottunk a titkosajtón keresztül a boszorkány szobájába. A mesternek nevezett személy egy oltárnál állt, mikor megérkeztünk. Amint észlelt, oldalt a falon keresztül távozott, majd tömény lilás füst kezdett terjedni az oltár alól. Ez nem volt valami bíztató, hiszen egy bénító lövedékkel eltaláltak, így minden pilanatban szédültem, és homályossá vált látásom, ezért távolról esélytelen voltam harcban. A szobában lévő négy koporsóból négy élőhalott mászott ki. Majdnem minden erőnket felemésztette az ellenük vívott harc, közben a füst már majdnem az egész termet belepte. Ekkor hangos kacagással a füstbe lépett a boszorkány, és próbált megfélemlíteni minket szavaival, illetve villámot szórt felénk. Sikeresen elbújtunk az oszlopok mögé, de nem bizonyult szerencsés stratégiának, mert az elménket támadta meg, az ismeretlen csuhás alak el is ájult a pszihés támadástól. Hamarosan a pap is kidőlt, már csak én voltam ébren. Mivel abbahagyta a villámokat, gondoltam, hogy megfogyatkozott ereje, ezért kiugrottam az oszlop mögül. Látva erősen megviselt külsőm ő is előjött a füstből, és levitációval kerülgetett engem. Közben számomra ismeretlen nyelven kezdett beszélni. Azt gondoltam, hogy már teljesen mindegy mit teszek, ki kell használni ezt a kis időt, míg nem a védekezésre koncentrál. Egy szúrással sikeresen eltaláltam a szívét, és holtan rogyott össze. Másnap megkaptuk tettünkért a jutalmunkat, ami csupán néhány aranytallér volt. A csuhás alakot azóta nem látta senki.
A következő pár napban összeismerkedtem a pappal. Pár hét múlva egy barbár harcos csatlakozott hozzánk, újabb küldetésünk során. Egy gyűrűt kellett visszavennünk egy tolvajtól. Azt mondták, hogy északra, a hegyek felé menekült, így észak felé indultunk. Egy farkasfalka támadása során elvesztettem hátasállatom, így gyalog kellett folytatnom utamat. Este többször is tűz ütött ki körülöttünk, és ismét élőholtak támadtak ránk. Ekkor éreztük, hogy veszélyesebb a küldetés, mint amilyennek mondták. A fáradalmakat kipihenve másnap elértük a hegy lábát. Egy lépcsősor vezetett fel rajta. Elindultunk rajta, de az első lépés után nagy tűzfal keletkezett a lépcső fokán. Szerencsére nem ért senkit túl nagy sérülés, és hála kreativitásomnak, egy egyszerű köteles csellel kikerültük a további tüzeket. A lépcső végén egy barlang volt. Mikor bementünk, egy macska támadt ránk, ami teljes mértékben tűzből volt. Szerencsére hama legyőztük, de ekkor víz árasztotta el a barlangot és egy résen a két bajtársam lecsúszott. Én sikeresen megmenekültem a víztől, de egyedül maradtam. A résben a víz után nézve a papot és a barbárt keresve egy ládát pillantottam meg. Lemásztam érte, és kivettem a benne lévő üvegcséket, amikben kristálytiszta folyadék volt. Ezután elindultam a barlang szája felé. Egy alak várt rám. Az ujján lévő gyűrűt elcsavartta és hatalmas füst támadt körülötte. Próbáltam magam távol tartani a füsttől, de megnehezítette a dolgom, hogy tűzgömbökkel lőtt rám, és a lángra kapott környezettel szűkítette mozgásterem. Már majdnem elkapott, amikor a két társam a lépcsőn megjelentek és rátámadtak. Hirtelen egy puffanást hallottam, valószínüleg a pap esett össze. Már nagyon le voltam gyengülve, de segíteni akartam mindenképp. A talált folyadékokból megittam egyet, hiszen ami tiszta az csak nem árt sokat. Éreztem, hogy sérüléseim gyorsan gyógyulnak, új erőre kaptam. Ezután megpróbáltam lelőni, habár a vastag füstrétegben nem látszott, csak egy sötétebb foltot észleltem a közepén. A lövés olyan jól sikerült, hogy rögtön földre terítette, de amint földre esett, nagy láng csapott fel belőle. Porrá égette mindkét társam... Csak a keresett gyűrű maradt meg. Amint felvettem, a küldedést adó személy is megjelent, megköszönte a segítséget, és elindult a lpécsőn lefelé. Én követtem, mert sok kérdésem lett volna hozzá, de nem akarta megválaszolni egyiket sem. Mikor leértünk a hegyről, egy portált, nyitott meg, amin keresztül eltávozott.
Ezek után síremléket állítottam hősiesen közdő társaimnak, és visszamentem a városba. Úgy döntötem, hogy egyedül folytatom az utamat, hosszabb ideig nem leszek senkivel, nehogy fájdalmat élesszen elvesztésük a lelkemben. Hosszas utazás után még mindig nem találtam semmi nagy kalandot, de remélem hamarosan lesz valami izgalom unalmas napjaimban.