Név: Jean-Claud Monierre
Kor: 26 ( de valójában 1680 éves)
Nem: férfi
Születési hely: Föld nevű bolygó,Franciaország, Párisz
Kaszt: vámpír
Felszerelések: néha tőröket hord magánál de tulajdonképpen nincs szüksége fegyverre.
Állatok: Ugyan a vérállatok közül -mint minden vámpír- ő is utálja a farkasembereket még is képes kapcsolatot teremteni a vérállatok rokonával. A farkasokkal. Egyetlen állandó kedvence egy hófehér falkavezér hím. A neve Kunok.
Küllem: Hófehér makulátlan bőr. Tökéletes test és hibátlan arcvonások. Hosszú fekete haj amely körül belül a derekáig ér. Azúr kék szemek.
Jellem: Inkább az a csendes bölcs alkat de mégsem az a visszahúzódó fajta. Általában rideg az ismeretlenekkel szemben. Ezen kívül rendkívül magabiztos hiszen nagyon jól tudja testének tökéletes szépségéből adódó előnyeit. Tapasztaltsága révén pedig rendkívül bölcs, gyors észjárású és mondhatnám,hogy ravasz is.
Múlt : Egy Francia földpadlós házban születtem. Nagyon szegények voltunk apám egy aprócska földet művelt anyám pedig varrónő volt. 7 éves koromban a szüleim eladtak a helyi uralkodó nőnek, hogy egyetlen fiának állandó társa legyek. Mikor neki ruhát csináltattak, nekem is. Az ő tanítómestere az én tanítómesterem is volt. A lovászmestere szintúgy. Kitanultam a vívást, a táncot, az asztali etikettet. És amikor az úrfi rossz volt, engem büntettek meg mert ő volt az egyetlen gyermekük, egy régi család patinás nevének egyetlen örököse. Manapság a "gyermekek bántalmazásáról" beszélnek az emberek. Panaszkodnak, ha elfenekelik a gyereket. Fogalmuk sincs az igazi bántalmazásról. Mikor én kisfiú voltam az embereknek nem voltak efféle rigolyái, egyszerűen csak ostorral léptek fel a rendetlenkedő gyerek ellen. Az sem okozott nagyobb gondot,hogy akár véresre is verjék. De itt az úrfi volt az egyetlen örökös, az egyetlen gyermekük. Így hát pénzt adtak a szüleimnek, és magukhoz vettek. A kastély úrnője azért választott engem, mert szép volt az arcom. És mikor a vámpír, aki megteremtett, kiválasztott engem, ő is azt mondta, hogy a szépségem vonzotta hozzám. A vámpírok hierarchikus társadalmukkal sokféle ok miatt fogadhatnak maguk közé egy vámpírt. Van akit pénzért, van, akit a rangja miatt, esetleg szerelemből; engem a kéj kedvéért öltek meg. Mikor még fiatal voltam és gyönge. kézről kézre adtak egymás közt. Az egyik megunhatott, de mindig volt másik. Én voltam az ő szép Jean-Claud-juk. Több száz éven át birtokoltak de végül az egyikük hatalmat ajánlott a szolgálataimért cserébe. Hatalmat amellyel végre megszökhettem tőlük, mindenkitől. Persze...most már tudom,hogy a kezdettől fogva meg kell lenni a képességnek egy vámpírban,hogy mesterré váljon. Hogy olyan hatalmat birtokoljon amilyen másnak nem lehet. Kiszabadultam az ördögi körből de hamar rádöbbentem, hogy nem vagyok képes semmi különösebb dologra. Ugyan kiemelkedően kívánatos voltam még a vámpírok között is, gyors és erős. De az utóbbiak mind megvoltak a többi vámpírnak is. Csupán szépséggel nem érhettem el semmit. Aztán egy nap teljesen véletlenül döbbentem rá arra, hogy képes vagyok uralni másokat. A gondolataikba férkőzöm és valóra váltom legszörnyűbb álmaikat, vagy éppen legkedvesebb vágyaikat. Persze ez minden vámpírban megvolt de az én erőm mintha tovább fejlődött volna. Képes voltam tárgyakat mozgatni vele, vagy aprócska részecskéire bontani szilárd anyagokat. Minden vámpír képes manipulálni az embereket én viszont meg tudtam tenni ugyan ezt a fajtársaimmal is. Még ha kimondottan jó vívó mester is voltam, egyfajta bajnok, akkor sem kellet közelharcba elegyednem. Könnyedén távol tartottam magamtól bárkit és úgy győztem le tömegeket,hogy szinte meg se mozdultam. A legtökéletesebb ragadozók vagyunk még is halálra ítélt minket a nappal. A csodáért cserébe átokkal sújtottak bennünket.
(Előző oldalról!!! Elfogadás nem szükséges.)
