Shin Sheylanak dőlve pihent, aki már jócskán megnőtt az utazásaik alatt. Jó két méter magas lett, akárcsak Ayla, aki valószínűleg megint elment bajt csinálni. A lány ezen csak mosolyogott, mert így könnyebb volt őket megtalálni, plusz könnyebb az utazás is. Csak néha, sőt mindig másfelé csatangoltak. Mint a legutóbb, mikor hazafelé tartott Lunatonba. Így is rég járt ott, de a két puma rátett pár napot. Ők úgy gondolták, hogy másfelé kell menniük.
Mire beértek a városba már este volt. Shin fáradtan indult el az otthona felé, nyomában a két vadmacskával, akik morogva rohantak az utcák között. Shin felsóhajtott, majd utánuk futott. Azt hitte, hogy valami kisállatot találtak, és azért rohantak el. De nem, mert egy helyben álltak és az előttük lévő épületre meredtek. Shin megállt a ház előtt és ekkor vette észre, hogy fény szűrődik ki az ablakon. Valaki van bent! Méghozzá az ő házában. Ez tűrhetetlen! Előrántotta a kardját, majd csendre intette a két állatot. Aztán elindult a ház felé. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és belesett. Bent minden csendes volt. Az asztalnál, háttal a lánynak egy férfi ült. Legalábbis annak nézte. Shin halkan beosont, és a férfi mögé lépett. Szerencséje volt, hogy a lámpa a férfi elé volt rakva, így az ő árnyékát nem lehetett látni. De ő annál jobban látta az előtte ülőt, és csodálkozva vette észre, hogy az csak egy báb.
- Az istenit! - szitkozódott. Meg akart fordulni, hogy széjjel nézzen, mikor egy kést érzett a nyakán. Újból káromkodott egyet.
- Ki vagy? - hallotta meg a fogva tartója hangját. Shin úgy érezte, hogy ismerős neki a hang, de elhessegette ezt a képzelgést. Inkább hallgatott, és nem válaszolt a kérdezőnek.
- Ki vagy? - kérdezte most már erőteljesebben a lánytól, és a kést jobban hozzá nyomta a nyakához. Shin érezte, hogy valami végigfolyik a nyakán.
~ Gazdám? ~ hallotta meg hirtelen Ayla hangját. Shin elhúzta a száját, de rögtön el is vigyorodott. Ha Aylat behívja, akkor talán kiszabadul, és akkor majd ő tesz fel kérdéseket, nem pedig fordítva.
~ Gyere.... De halkan! ~ adott választ a pumának. Pár perc múlva a macska már bent is volt, de Shinnek ez fel sem tűnt. Inkább azt hitte, hogy a gazdi csak szórakozik, és inkább nem is jön be.
~ Itt vagyok, gazdám..... Jujj, te aztán jól benne vagy a szószban! ~ kacagott egyet, mialatt megbújt a sötétben. Aztán a kék szemét is lehunyva, hogy ne keltsen nagy feltűnést, elindult a páros felé.
Shin felsóhajtott.
Az idegennek feltűnt, hogy van még itt valaki. Bár halkan mozog, mégis hallotta azt az apró neszt amit kiadott minden egyes lépésénél. Körbenézett. Mivel szeme már hozzászokott a sötéthez, ami elég kevés helyen volt, és főként a háta mögött, a lépcsőnél, meglátta az onnan közeledő állatot. Meg sem lepődött ezen. Gondolta, hogy a lány nincs egyedül, bár másra számított. Nem egy 2 méteres állatra.
Megvárta, míg az állat közelebb jön, majd felé rúgott, mialatt szabad kezével előrántotta a kardját, és rá szegezte.
Ayla hátra ugrott, és ránézett a támadóra. Elvigyorodott.
~ Shin.... Van egy kis gond. ~ Ezzel a kardra gondolt, mely rá szegeződött.
Sheyla ezalatt Ayla mögött lépdelt. Megvárta, míg a kard a testvérére szegeződött. Lassan az asztalhoz kúszott, és onnan ugrott rá.
Az idegen meglepődött, mikor egy másik megtámadta.
- Mi a?! - kérdezte, miközben elveszítette az egyensúlyát, és előre lépett. Ez alatt kiejtette a kezéből a kést.
Shin csak erre várt. Megragadta a férfi karját, és egy gyors mozdulattal annak a háta mögé csavarta.
Miközben a nyakának szegezte a kardját.
- Dobd el a kardot! - adta ki parancsba, mire a fegyver a földre hullott. - És most.... Ki vagy?
- Ezt én is kérdezhetném tőled. - Shin felhördült. Hát jó... legyen... de akkor a saját módszereivel csinálja.
- Ez az én házam... És ahogy nézem te egy olcsó kis tolvaj vagy, némi harctudással. - elvigyorodott, és a kardot a férfi húséba vájta. - És ha nem akarsz meghalni, és a kedvenceim étele lenni, akkor elhagyod a házat, de előtte elmondod, hogy miért is jöttél.
A férfi felsóhajtott, mert belátta, hogy a lány tényleg komolyan gondolja.
- Oké- Oké... Csak lassan és nyugodtan.... Fiyelj, öreg vagyok már, szóval... - mutatott a kardra, mire lazább lett annak a szorítása. - És Gorrierger Go Ki vagyok, és lassan már vagy három napja, hogy itt élek. A lányomat és a feleségemet keresem, mert ők is itt laknak.... Tudod.... A lányomat Shinnek hívták. olyan édes kislány volt.... 11 éve, hogy elhagytam a várost.
Shin leeresztette a kardot és hátrálni kezdett. Az idegen a lány felé fordult, és úgy mondta tovább történetét.
- Az nem lehet...! Nem! Apa? - hitetlenkedett. Néhány könnycsepp folyt le az arcán, mikor végignézte a mesélőt. - Apa!
Odarohant hozzá és átölelte. Gorrierger csodálkozott egyet, majd mosoly futott az arcára és könnyes szemmel nézett Shinre.
- Shin? Kislányom! Jól meg nőttél. - simogatta meg a fejét.
Egész este csak beszéltek, míg Shin el nem aludt. Ayla és Sheyla csodálkozva néztek az új családtagra, de elfogadták és össze-vissza nyalogatták, majd ők is aludni tértek.
Másnap Shin apja újra elment. Hisz ő csak hazalátogatott. A hosszú búcsú után apja Dragoniába tartott, hogy ott álljon ismét munkába, mint a legutóbb is.
Ez egy éve volt, azóta Shin itthon volt. Pihent, tanult, és elérte azt, hogy könyv nélkül menjenek az alap varázslatok. De a könyvet mindig magánál tartja. Most felkelt a fa alól és bement a házba. Felkapta a kardját és magához invitálta a két pumát.
- Na, nézzünk szét itt a városban. - vigyorodott el.
~ Na végre! Egy kis mozgás! ~vigyorodott el Sheyla, majd cinkosan összenéztek Aylaval.
