Josette Bell Eva Gold
Hozzászólások száma : 31
Join date : 2010. May. 22.
 |  Tárgy: Josette Bell Eva Gold Vas. Ápr. 24, 2011 3:54 pm | |
| Josette Bell Eva Gold
A hierarchia A Desum Mens sokat változott már fél év lepergése alatt. Hirtelen, mintha minden megszűnt volna. Mármint ezt nem a klánra értem, hanem magára a szokásainkra. Egyszerűen nehezebb lett, ugyanakkor mások számára könnyebb. A régi hierarchia –rendszer megszűnni kényszerült, helyébe egy újabb lépett. Az öregebb vámpírok feloszlottak, ezzel helyüket elfoglalták a kamráikban, azt mondván, csak és kizárólag olyan helyzetekben bújnak elő, ha a szükség fontos. Úgy találtuk legjobbnak, ha már nem fogadjuk be a rászorulókat, csak kivételes helyzetekben; a gyengékre nem volt szükségünk. Megváltoztunk, mindent eltitkoltunk a külvilág elől, s most valahogy elzártabban éltünk, mint eddig. Már nem arra törekedtünk, hogy befogadjuk azokat, akiket méltónak tartunk rá; korántsem ez volt a feladatunk. Apám létrehozott egy újabb tanácsot, amely 7 tagból állt. Közülük 3 farkas, és 4 vámpír, ezek közül is kiemelkedett egy erősebb vámpír, aki a tanács feljebbvalója volt. Ők osztották ki a feladatot, persze csak apám engedélyével, beleegyezésével. Nem voltak öregebbek elődeiknél, ugyanakkor zöldfülűek sem. Mára a feladatunk az lett, hogy öljünk. Hiszen Choor, és Frau nem könyörülnek sajátjaiknak sem, akkor rajtunk miért könyörülnének? Főleg azért, mert alapjába véve mellettük kellene állnunk, hiszen a sötétség teremtményei vagyunk, de mi nem ezt tesszük. Már senkiben sem bízunk, aki a klánon kívül áll, így próbálunk minden hasznunkra lévő személlyel szövetséget kötni. Ez nem csak nekünk jobb, de nekik is. Úgy érzem, sok mindenen kell majd változtatnunk, hiszen itt a háború ideje is, és a klánon belül is kitörtek a forrongások, amelyeket nehezen tudunk csillapítani. Csak olyan vámpírok tudják ezt megakadályozni, akik nagy hatással vannak a népre, akire hallgatnak. Márpedig apám belátta, ezt csak egyetlen személy képes megtenni: én. Így hát nem állhattam ellen. Fél év után én lettem a klán vezére, és becsülettel vittem véghez a háttérből adott parancsokat, valamint saját belátásom szerint cselekedtem. Eltöröltem a régi törvényeket, és azok helyett újakat hoztam. Így a klánon belül béke telepedett le, a lázongásoknak vége lett. Nagy hatással voltam a szektára, a szívük mélyére hatoltam. A tanács tagjai belátták, beszédkészségem felülmúlja az övéket, hiszen fiatalságom ellenére is előbújik belőlem a vezetői egyéniség, és ép ésszel tudok gondolkodni, mindenre megpróbálok megoldást találni.
Régen ugyebár amondó voltam, hogy nem szeretnék klánvezér lenni. Most ez a nézetem megváltozott. Jó, hogy bíznak bennem, ugyanakkor rám hárul a felelősség. De jó érzéssel tölt el az, hogy minden szavamat lesik, és követik, látják, hogy magabiztos vagyok, ez pedig tetteimen látszik meg igazán. Végülis, ha nem lennék magabiztos, kételkednék önmagamban, azt megérzik, és ellenem fordulnak. De így, hogy látom rajtuk, a szemükben a társaim iránti szeretetet, nyugodtsággal tölt el. S míg én nyugodt vagyok, addig ők is nyugodtak.Farkasok… Synus? Mond, mi ez? Ahogy a klánvezér szerepét betöltően elfoglaltam helyem, és változott ezzel fennállásban a nézetem, úgy változott a farkasokkal való kapcsolatom is. Már nem úgy tekintettem rájuk, mint a büdös, szőrös korcsokra, ezt pedig egy farkasnak köszönhetem. Mégpedig Synusnak. Megmutatta nekem, hogy nem minden farkas olyan, mint amilyennek tűnnek, csak jobban beléjük kell látnom. Márpedig a vele lévő kapcsolatom elmondhatja, hogy igenis, más szemmel nézek rájuk. Egyenlő feleknek tekintem őket, ugyanakkor ellenségeim az ellenségeim maradnak. Akik rám támadnak, azoknak nem kegyelmezek. Ha már itt tartunk. Hogyan is lett Synusszal rózsás a kapcsolatom? Hiszen 1 évvel ezelőtt minden megnyilvánulásáért, szaváért kikapartam volna a szemét, megöltem volna cafatokká tépve őt, ott hagyván magányban, bezárva egy ketrecbe. Nos, először, mikor találkoztunk, meggyűlt egymással a bajunk, ugyanis azonnal harcra került a sor. Nem akartam vele szót váltani, ugyanakkor ezt valahogy ő mégis megakadályozta, és beszédbe elegyedtünk… persze nem valami szép szavakkal. A harc kimenetele végül a következő lett: egyikőnk se nyert, és senki sem vesztett. Mondhatnám döntetlennek, de egyébként sem volt a legbecsületesebb a részemről, mert bevetettem az egyik erőmet, aminek segítségével megbabonázhatom ellenfelemet. Így ő jobbnak látta, ha letesz arról, hogy győzzön, én pedig jobbnak láttam ha inkább nem foglalkozok vele. Így hát ebből ez lett. Később… jött a hír, miszerint a jó és gonosz istenek egy ideig nem fognak viaskodni egymással, így ez idő alatt békében éltünk, és nyaralhattunk is. Valahol egy szigeten kötöttünk ki, ahol megismerkedtem pár emberrel… illetve lényekkel. Valami démon keverékkel, sötételfekkel, angyalokkal, valamint két farkassal. Egyikőjük Synus volt, a másik pedig a bnarátja, valami Darren, ha jól emlékszem. Darren volt a farkasklán vezére, Synus pedig a legnagyobb bizalmasa. Hát… annak ellenére is, hogy az elején itt lázadoztunk, kezdtem érezni, hogy Synus egyfajta vonzódást érez irántam. Vagy csak azt hittem? Naiv lennék? Nem tudom. De egy este, amikor a tábortűz közelében legyeskedett mindenki, közelebbről is megismerhettem. Beláttam, ő nem olyan kölyök, vadorzó, mint a többi. El lehetett vele beszélgetni… és ugyanezt ő is elmondhatja rólam, hogy nem vagyok olyan ellenszenves, mint bárki más számára. Megbarátkoztunk a tudattal, hogy különbözünk, ennek ellenére mégis béke lett kettőnk között. Nem bántottuk egymást. Igaz, még kicsit szokni kellett a helyzetet, hiszen egyről a kettőre én sem barátkozom olyan könnyedén egy olyannal, akire eleinte úgy tekintek, mint egy patkányra. Aztán a szigetről elkerülve egyre többet futottam vele össze… persze mindez tök véletlen volt, vagy nem? Talán mindkettőnk hallása, látása felerősödött, és megéreztük egymást távolról, s szándékosan kerestük egymás társaságát. Nem tudom, mit higgyek. De ma már tudom azt, jogosan hihetem azt, hogy barátok vagyunk mi ketten. Hiszen ez év során már nem csak a véletlen folytán kerültünk össze, hanem meg is beszéltük párszor, hogy összefuthatnánk. És ezt megtettük. Aztán… a klánvezér szerepem miatt egyre kevesebbet találkoztunk, és kezdett hiányozni. Igen, azért a klán fontosabb, hogy elrendezzem az ügyeimet, a klán ügyét. Így csak egy héten egyszer, vagy kétszer találkozhattunk. De apám megígérte, hogy átveszi a helyemet időkre, amikor szükségeltetik, és más dolgom van, ha szeretnék mást cselekedni. Szóval, ő amolyan helyettes.
Így hát farkasokkal való kapcsolatom megoldódott.Power up Ha már az erőnlétről van szó, egy év alatt nagyon megedzettem magam. S mivel öröklődött a képességem apám után… hú, ezt előbb meg kellene magyaráznom. Szóval, generációról generációra öröklődnek a képességek. Apám nemes vérű, vezérnek született, s vezérnek születni kell ugyebár. Ezért a nemes vérű vezérnek született személyek különös képességekkel rendelkeznek. Így például, mivel én örököltem képességeimet, és vezérré érettem, sokkal erősebbek, kifinomultabbak lettek érzékeim. Jobban hallok, élesebben látok, mindent erősebben érzek. Ugyanakkor nekem nem szükséges engedélyt kérnem ahhoz, hogy beléphessek mások ajtaján; már megtehetem szavak nélkül is. Nem kell félnem a Nap erejétől, mert nem árt bőrömnek, ugyanakkor a tűztől sem. Csak egy módszer létezne, amivel el lehetne pusztítani, a régi klasszikus módszer: a hegyes karó. Persze, hiába szúrnának szíven, nem halok meg, csak torporba zuhanok, s elbújok rejtekembe mindaddig, míg fel nem épülök rossz állapotomból. Egy halottat már amúgy sem tudnának megölni. A méreg pedig nem árt szervezetemnek, mert az ellenszert állít elő. Nem tudom, milyen úton-módon. Ugyanakkor… elég pech, hogy a sötétség teremtményei nem használhatják az ősi mágiát, a fény erejét, de egyes vámpíroknak megadatott, hogy használjanak varázslatot. Nekem megadatott. De csak a sötétség erejét használhatom, így például méregfelhőt idézhetek, sötétséget magam köré, elevenen elégethetek valakit, mintha csak máglyahalálra ítélném; ha felhasználom minden erőmet, akkor lepecsételhetek egy gonosz személyt a „Végzet csapdájába”. A sötétség erőivel egy burokba zárhatom, amiben nem használhatja erejét, csak fizikai erőfeszítéssel juthat ki belőle, vagy erősebb fény által. A babonázó erőm is sokkal erősebb. Valamint a fizikai erőm is sokat változott, hiszen arra törekedtem, hogy ne csak a kardjaimra hagyatkozzak, így éjszakánként az erdőben, vagy épp a kastély közelében edzettem magam. Jut eszembe, már nem csak a két védekező kardom van meg, hanem a klán kovácsmesterei készítettek nekem egy kisebb 1 méteres dárdát, melynek mindkét végén található hegy.
Röviden ennyi történt. | |
|
