Az idő tornya

Hozzászólások száma : 14 Join date : 2010. Nov. 13.

Miután Ellowaelben eltűnt a papnő, az angyalok féltek, hogy rossz kezekbe kerülnek a lények "élete", mivel azt csak az istenek döntése szerint alakíthatja a kiválasztott, az őrző. Így a már korábban megépített Időtoronyba helyezték át őket, melyet pár századon belül elfoglalt az új kiválasztott. Mint az Ellowaelbeli toronyban, itt is a legtetején található a kapu.
A tornyot több rangos angyal is védelmezi,s mind emellett még védőpajzzsal is körbe van véve, melyet csak az őrző oszlathat fel.

Az idő tornya Time_gate_by_srulik24

( Időkapu)

Tárgy: Re: Az idő tornya Vas. Jan. 15, 2012 1:43 pm

Szétnéztem. A kör alakú falakon fáklyák égtek. Velem ellentétesen egy lépcső vezetett felfelé.
- Úgy látszik bent vagyunk. - sóhajtottam fel, majd Assadarra néztem. Jobb lesz találni valami olyan helyet, ahol kényelembe lehet helyezni... meg valakit találni aki tud gyógyítani is. Na igen. Felpattantam, s csak ekkor jutott eszembe, hogy még mindig fogom Sam kezét. Elengedtem.
- Sam... Maradj itt, addig én szétnézek, hátha találok valamit, vagy valakit. - Ezzel elindultam a lépcső felé.
Amikor odaértem, csakakkor vettem észre, hogy milyen keskeny is ez.
- Azért furcsa... Anyámtól úgy hallottam, hogy nehéz ide bejutni... De lehet tévedett. - gondolkoztam hangosan, miközben felfelé indultam a lépcsőn.

Tárgy: Az idő tornya Vas. Jan. 15, 2012 9:05 pm

Hirtelen felébredek. Mikor felkeltem, egy vörös szemű embert láttam meg. Körülöttünk minden ködös volt.
- Végre felébredtél... Bár ha mondhatom ezt... - Mondta az idegen. Kicsit csodálkozva néztem rá. Magam se tudom, hogy miért, de mintha ismerős lenne a hang. Megvakartam a fejem.
- Ismerjük mi egymást? - Kérdeztem tőle.
- Szóval nem ismersz fel... - Suttogta. Ránéztem és jobban megnéztem az arcát. Olyan szomorkásnak tűnt.
- Mi történt? Hol vagyok? Hol vannak Meráék? - Kérdeztem zavartan. Nem értettem semmit. Az idegen elmosolyodott.
- Hogy is mondjam... szívrohamot kaptál.... és most, hogy is mondjam.. a két világ között vagy! Mondjuk úgy, hogy a halál és az élet közötti határnál. - Mondta. Sóhajtott, majd rám nézett.
- Egyébként az én nevem........ - Mondta volna, ám hirtelen eltűnt. Körülöttem, most hirtelen minden még ködösebb lett.
- Hahó idegen! - Üvöltöttem. Senki se válaszolt. Hirtelen éles fájdalmat éreztem a szívemnél. Hasra buktam. Egy lándzsa ment át rajta.
- De ez, hogy lehet....? - Kérdeztem döbbenten. Valaki mellém lépett.
- Kezdődjön a játék.... - Suttogta valaki. Majd hirtelen több lándzsa is átszúrta a testem.....

Hozzászólások száma : 137 Join date : 2010. Jun. 27.

Sam rögtön megérezte az angyal auráját. Ez az ő birodalma volt. Szétnézett, amint megérkeztek. Hatalmas helységnek hatott a terem. Bár Sam szerint nem volt az. Csak a fáklyák fényhatása miatt tűnt annak. Felnézett.
* Hatalmas! * - gondolta csodálkozva. - * Még a tető sem látszik. Hány szintes ez a hely? *
Aztán meghallotta a nevét, és a "parancsot".
- De! - Nézett Merára, aki elindult a lépcsőkhöz.
* Ez nem ér! Itt az angyal, megkérhetném, hogy segítsen. DE nem! Mera megy őt megkeresni. Még csak nem is ismeri. És ha mással találkozik?* - gondolta Sam, majd Assadart kezdte figyelni. Remélte, hogy minnél előbb rendbe jön. Jobban mondva, hogy majd megjelenik valaki, aki majd segít rajta, és akkor jobban lesz, és akkor minden rendbe jön.
FElsóhajtott.
- Annyira nem is jó itt Tyrópiában, mint gondoltam. Minden, minden máshogy van, mint ahogy én azt képzeltem. - Leült a földre Assadar mellé, térdét felhúzta, s a fiút kezdte bámulni.
- Mennyire törékeny egy ember ő. Vajon miért teremtődtek? Hisz csak meghallnak.

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Jan. 20, 2012 12:01 am

//Skacok! Merának ígértem be egy játékot....szóval adjunk bele apait-anyait! Nyugi, csak színpadiasan álltam elő. Razz

Szóval lényeg a következő: mi leszünk, illetve vagyunk Tyropia leigázásának előfutárai... ezt jól írtam le? o.O Mindegy. Majd úgyis rájösztök, remélem, hogy nem írok értelmetlenül. Mera, majd visíts, ha rosszul időzítettem... na, érted.//

Casting - Before Tyropias' End

Angosia. Mit regéljek rólad, óh, te fenséges vidék?
Szakadatlanul őrzöm képeidet mellkasomban, az elmémben
Te vadakkal teli táj, elfeknek uradalma,
S én vezéremnek meghitt arany birodalma.
Mondjam, s hazudjam, hogy oly' jó veled?
Hogy én eddig mindent megtettem neked?
S mi volna, ha elhagynálak magam mögött messze,
S elrepülnék azokba az istenverte fellegekbe?
Óh, mond, Angosia!

Elég legyen a verselésből! Néha rámjön, de ebből tudjuk is következtetésképp, hogy utamat Tyropiába vettem, avagy a fellegek közé, mert Angosia vidéke már unott volt, s nem találtam benne helyem. Pontosabban azért, mert nem mintha akartam is volna keresni valamit, amivel leköthetem magam. Másrészt mióta a Halál papnője lettem, elkezdtem érezni a hatalmas erőket, vagy legalábbis azokat, amelyekből valamilyen módon negatív energia sugárzik, s a legtöbbször azt is meg tudom állapítani, hogy ezek a lények mi céllal vannak ott, ahol vannak. Így hát vezéremmel megosztván ezt a titkon, eljöttem ide az angyalok földjére, s itt még erősebben éreztem az akaratot, amely egy fajtársam lelkéből jött, vagy pontosabban a szívéből. Hmmm... energia. Annyi szerencsém van ezzel, hogy nem váltam a lidércek átkának köszönhetően én is lélekfalóvá. Persze, csak akkor teszem azt, ha már megöltem valakit. Élő emberek lelkével nem táplálkozom.
De ahogy megérkeztem ide, az angyalok földjére, olyan illatok verték be magukat a fejembe, amelyeknek nem lett volna szabad. Szóval az angyalok földje se szent már... bemocskolt...köszönhetően az angyaloknak. Hiszen ők se voltak mindig jók, ezt onnan tudom, hogy... hát aki egy papi családban nő fel, az gyakorlatilag mindenről értesül, még arról is, amit nem akar tudni valójában.
Ahogyan érzem, három ember közelében vagyok. Ja, meg kellene magyaráznom, hogy hogyan is jutottam ide fel? Szerintem lényegtelen, mert egyértelműen lehet következtetni, hogy a Halál mindenkit elér, így hát az angyalok tehetetlenek, akármennyire is hiszik magukat a fény szolgáinak... mert mint mondtam, már ők sem szentek.
Még közelebb érve beazonosítom a számomra még ismeretleneket: egy ember, egy félvér és egy fajtárs. Hm.
Hirtelen ötlettől vezérelve, s a bennem maradt lidércek erejét kihasználva a sötét árnyékkal odateleportálok fajtársam elé azt se bánva, ha meglepettség ül ki az arcára, s nem csak neki.
- Jól érzem, hogy nem jó szándékkal vagytok itt? Szándék...! Egyáltalán mit is kerestek itt a szentnek hitt földön? - teszem fel a kérdést, miközben egyik kezem megemelem az államra helyezve egyfajta gondolkodásképp. Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi sülhet ki. Sötételf az angyalok földjén...thöh! Bár beszélek én...

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Jan. 20, 2012 3:27 pm

// Időben Neferet, időbenXD Már azon gondolkodtam, hogy leugrom hozzád... képletesen persze. Ha szószerint vesszük, akkor kicsit nagyon fájna az érkezésXD //

Nem lepett meg, hogy előttem termett egy idegen. Jobban mondva egy sötételf. Hm... Ritkaság mostanában, hogy egy magamfajtával hozzon össze a sors. Bár nem csoda. Túl sokat lógok az emberek között.
És még hozzá egy nő! Az igen. Ez a kivételes alkalmak egyike, mikor egy nő sötételffel találkozok. Lemerném fogadni, hogy pap. Habár... a mi fajunknál kevés az olyan lány, akit ne papnőnek nevelnének. De melyik klánnak a tagja? Nem az enyémnek, az is biztos...
Phf... Még hogy nem jó szándékkal vagyunk itt? VAGYUNK? Mi ez a többes szám? Még ha csak engem mondana, akkor megérteném. De nem hiszem, hogy Assadar, vagy épp Sammy rossz szándékkal lenne itt. Lehetetlen, jobban mondva ki van csukva.
Mit keresünk? Már megint ez a többes szám. Van egy érzésem, hogy túlságosan is azt hiszi, hogy együtt vagyunk. Na jó, tényleg velük jöttem, de most saját dolgomat kell intéznem. Meg kell találnom azt, amivel megbíztak. Bár legszívesebben nem tenném, mivel nem nagyon szeretek homokkal harcolni. De a jutalomárt megéri. Meg hát! Felbecsülhetetlen kincs lenne egy ilyen gonosz lélek kezében, mint az enyém. És legalább nem lennék egyedül. Mert ha megteszem azt, amit mondanak, biztos, hogy nem marad mellettem a két "társam". Biztos, hogy megharagudnának.Juj, jobban mondva megutálnának.
Gondolataimat visszatereltem az előttem álló fajtársamra. Idegesített nála ez a póz. Mintha magát képzelte volna a gondolkodó szobornak.
Végignéztem rajta. Valami furcsa aura áradt belőle. Mintha csak a halállal találkoztam volna.
Pft... hülyeség. A halál nem létezik. Vagy ha igen, akkor azt én idézem elő a fegyverem pengéjével.
- Hm... Jó kérdezi jótól. Te mit keresel itt, e szent földön? - kérdeztem vissza. Nem szokásom csak úgy választ adni. Azt ki kell érdemelni. Vagy bizalommal, vagy harccal.

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Jan. 20, 2012 5:17 pm

//Amilyen bolond vagy, lehet, hogy ugranál...//

Továbbra is tartottam magam ehhez a gondolkodó női szoborhoz, nem állt szándékomban levenni a kezem. Ugyanis sokkal könnyebb így gondolkodni, ha úgy is teszünk. Persze ez nem mindenkinek áll jól. Az sem lepett meg, hogy az előttem álló fajtársam végig engem bámul, s ki tudja, most miféle gondolatokat szövögethet a fejében. Bár az aurája alapján nem a legbékésebb... nem is csodálom, a sötételfek alapvetően nem egy békés nép, ott tarolnak, dúlnak, fosztogatnak, ahol nekik csak jól esik. Csodálom, hogy ez a két korcs még mindig életben maradt mellette. Márpedig ha úgy adódna az alkalom, vagy ha úgy adódott volna, lehet mostanra már csak por és hamu maradt volna belőlük. De hát... vannak azok a bizonyos kiszámíthatatlan sötételfek, akikből nem lehet kiigazodni. Egyszer eljátszadoznak a zsákmánnyal, utána úgy védelmezik, mint a saját kölyküket. Óh, istenem, a gyenge szív! Persze, a gyenge szív ugyanakkor törékeny... de a legerősebb szív is tud szeretni, erre én vagyok az élő példa. Élő? Megcáfolhatnám. Inkább élet és halál között, de miféle azonosítás ez? Mondhatnám inkább úgy, hogy az élő halál vagy a halott élő. Lehet filozofálni, hogy vajon melyik erre a jobb megállapítás.
Persze azt a szemem sarkából már kivettem, hogy fajtársam kicsit elgondolkozik azon, hogy most kivel is állhat szemben. "Hinni a templomban kell, gyermekem." - szólalnék most fel, hogyha egyáltalán szóra nyílna a szám, mert látom azt rajta, hogy igenis azon töpreng, hogy ki vagyok, érzi is ezt, de nem akarja elhinni, hogy ez tényleg így van. Na sebaj, nem mintha számítana. Itt már semmi sem számít.
Amikor kérdésemre visszakérdezést kapok, elkerekedik a szemem a "szent föld" hallatán. Először csak magamban kuncogok, aztán nevetésem egyre hangosabb lesz.
- Jó vicc. Amit mi, s ti szent földnek hisztek még, már rég bemocskolódott. - s hogy ezt mire értem? Már alapból fertőzött volt, s ahogy megérzéseim sejtik, továbbra is az marad, sőt... még szennyezettebbé teszi valami.
- Bocsáss meg betolakodásomért. - attól, hogy a sötétség papnője vagyok, még van bennem tisztelet, s becsület, szóval ok nélkül senkire sem támadok rá. Amolyan elvvel élek, hogy én is játszadozom a prédával, de ha úgy adódik, akkor azonnal végzek vele. Ez esetben nem láttam prédát, nem állt szándékomban rosszat tenni.
- Mit is keresek itt? Kezdjük azzal: hol van az az itt? - teszem fel a kérdést, bár tudom rá a választ. - Tulajdonképpen...éreztem valamit, mondhatni, inkább előre láttam. - kék, de inkább szürkébe átnyúló szemeimmel mélyen belenéztem az ő szemeibe.
~Nekem elmondhatod a célod. Hátha tudok segíteni...~ - telepatikusan kommunikáltam vele, csak vele, ami azt jelenti, hogy a többiek ezt egyáltalán nem hallhatják meg rajta kívül! Persze csak akkor segítek, ha az elég nehéznek bizonyul a számára... hiszen ahogy rajta látom, nincs is szüksége a mellette lábatlankodókra, s szeretné egyedül megoldani.

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Jan. 20, 2012 6:08 pm

Kicsit rosszul esett hogy kikacagott. Várjunk... Tényleg rajtam nevet? Nem... Inkább csak a kifejezésemen. Igen, igaza van. Ez már nem szent, már akkor nem volt az, mikor megbukott az első angyal. Vagy már akkor, mikor megteremtődtek. Egyáltalának miért is kaptak életet? Vagy azt hitte Anamúr, hogy majd ők örökre jók lesznek? Az lehetlen. Mindenkit megfertőz a gonoszság. Mindenkit elkap ez a kór. Nincs alóla kivétel. Sosincs.
Még hogy betolakodott? Nem tőlem kell elnézést kérni. Nem én lakok itt. Sőt, ha úgy vesszük betörtem ide a többiekkel. Nem csak ő jött havatlanul.
- Őszintén? Nem tudom, hogy hol vagyunk. - válaszoltam egy kis szünetet tartva. - Kivülről torony, belülről romhalmaz.
Kezemet végighúztam a falon. Vastag porréteg tapadt rá.
elmondjam a célomat neki ?Hmm... Talán még segítzeni is tudna. Már ha erős egyáltalán. Bár effelől semmi kétségem nincs.
~ Elmondom, ha akarsz segíthetsz is, már ha tudsz, csak menjünk még egy szinttel fentebb. Nem bízom a távolságban. ~ fejemmel a többiek felé intettel, jelezve ezzel, hogy tartok attól, hogy megtudják. Nem mintha meg tudnának állítani, hanem azért, mert Assadar biztos lenne olyan idióta, hogy megpróbálja. Samről nem is beszélve, főleg akkor ha az az angyal az, akit én keresek. Aztán ebből az jönne le, hogy meg kellene küzdenem velük, és... lehet meghalnának.
Várjunk csak... Most aggódok miattuk? Pft... hisz csak egy ember, meg egy félvér. Mit foglalkozok velük?
Hátrapillantottam, aztán elindultam fentebb a lépcsőn.
Ha most követ, beavatom, ha nem egyedül harcolok.

Tárgy: Az idő tornya Pént. Jan. 20, 2012 6:41 pm

A fájdalom elviselhetetlen volt. Egyre több, és több lándzsa szúrta át a testem.
- Add fel! - Mondta mérgesen az idegen. Már egy jó ideje itt kínoz engem.
- Hamarosan úgy is fel fogja magát adni a tested... mi értelme van kínozni magad? - Kérdezte. Megpróbáltam ránézni, de nem tudtam.
- Én nem fogok itt meghalni... - Mondtam halkan. Alig volt már erőm beszélni. Éreztem, hogy újabb lándzsa szúrta át a testem.
- Nem értelek. Sokan már feladták volna elsőre, de még mindig tartod magad. Ti emberek ostobák vagytok... Bocsánat. Félvérek. - Mondta komoran. Majd még egy lándzsa szúrta át a testem. Már levegőt is alig bírtam venni.
* - Ki kell bírnod!* - Suttogta valami a fejemben. Pár perc múlva, az idegen felállt, és elém jött. Felemelte a fejem, majd a szemembe nézett. Én is az övébe, és amit láttam attól szinte majdnem elájultam. Az idegennek szó szerint nem volt hús a csontján. Még szeme sem.
- Te vagy... ő? - Kérdeztem suttogva. Arcomon látni lehetett a rémületet. Láttam az idegenen, hogy elmosolyodik.
- Igen én vagyok... a halál egyik arca. - Mondta majd kicsit megszorította a fejem.
- Add fel végre.... úgy sincs értelme már az életednek. A világod a pusztulás szélénél áll. Te már nem tehetsz semmit. - Mondta, majd sóhajtott. Átkarolt, majd a hátamra fordított. Hirtelen valami nyugalmat éreztem. Láttam, hogy magam körül már minden homályosodik.
- Engedd el magad.... Hamarosan vége lesz a fájdalmadnak.... - Suttogta. Már alig láttam valamit. Éreztem, hogy a sötétség kezd maga alá gyűrni. Éreztem, hogy testemből a lelkem eltávozna. Elmosolyodtam ezen. Hirtelen már semmi sem érdekelt, sőt mi több már vártam a megnyugtató halálra. Egyre jobban sötétedett minden körülöttem, míg végül minden el nem sötétedett.
Majd fehér villanás. Tomba hangot hallottam, mely egyre jobban erősödött míg nem végül tisztán értettem.
- Nem halhatsz meg!

Hozzászólások száma : 137 Join date : 2010. Jun. 27.

Samet hirtelen egy furcsa érzés öntötte el. Még valaki van itt! Eleinte azt hitte, hogy az angyal az, de nem. Valamiért más volt az aurája. Sötét és félelemkeltő. Egyszerűen ijesztő volt.
Sam hátán végigszánkázott a hideg. Hátrafordult. A lépcsőnél Mera volt és egy idegen. Egy sötételf! Ez új. Ő volt a harmadik sötételf, akivel találkozott az elmúlt 1 évben.
* De jó új barát!... de várjunk... tőle jön ez a furcsa aura. * - újra megborzongott, s csak figyelte őket. Aztán mikor Mera elindult felfelé, Assadarra koncentrált újra.
* Biztos nem ellenség, ha Mera így viselkedik vele. Máskülönben kardot rántott volna. Ugye? És most mennek megkeresik az angyalt, hogy segítsan Assadaron. Apropó, Assadar... él még? * - nézett kiváncsian az emberre. Megragadta Assadar csuklóját, s kitapintotta a szívverését. Nem érzett semmit.
- Ne! - rémült meg. Közelebb csúszott és a nyakánál is megnézte. Nagy nehezen, de sikerült kitapintania. FElsóhajtott. Még lehetett érezni, bár nem annyira.
- Assadar! Ne hogy meghalj! ERősvagy és kibirod. - szólt hozzá. Már csak azért is mert félt, hogy meg hal. Nem azért hozták ide, hogy veszni hagyja most. Nem ilyen kirándulást akart, és nem is fog csúnyán végződni.
Megszorította a kezét.
- Gyerünk már, kelj fel! Az angyal is nemsokára itt lesz és túléled a fájdalmakat is. Mera hozni fogja őt. Gyerünk! Ne hogy meg halj! CSak térj magadhoz! Hallod?

Tárgy: Re: Az idő tornya Vas. Jan. 22, 2012 7:03 pm

~Többet is tudok segíteni, mint azt te gondolnád.~ - nézek rá, majd követem őt, aztán a társaira is ránézek. Pontosabban rájuk gondoltam most. Hogy lehetnek ennyire esetlenek, törékenyek az emberek? Könnyen befolyásolhatóak... egy felettük álló lény könnyűszerrel végezhet velük, behatolhat az elméjükbe, s azzal az ember önmagát pusztítaná el. Ugyanis látom, s érzem, hogy mi folyik itt ebben az emberben. Valami más tartja fogva a lelkét, s ő nem igazán bír vele. Vagy ha bír is vele, akkor nem engedi a másik. Tulajdonképpen erre gondoltam akkor, mikor azt mondtam, hogy többet tudnék segíteni, mint azt gondolná. Bár követtem fajtársamat, mégis megtorpantam félúton, mert a másik két társa nem jött velünk. Vagy csak színlelik azt, hogy egy ideig nem követnek?
- Mégis mi a baja a társadnak? - összevonom szemöldököm, bár most nem kezdek el filozofálni, hogy vajon mi lehet ennek az előzménye. Ugyanis ha akarok, akkor segíthetek rajta, de azt minek tenném, mi okom lenne rá? A másik pedig: mi hasznom származna belőle? Azt viszont már nem hiszem, hogy meg kellene kérdeznem, hogy segítsek e vagy sem. De lehet, hogy meg kellene tennem.
- Ha kell segítség... tudok segíteni. Akármiben. - végülis megtehetem. A fajtársaknak általában meg is teszem, hiszen nem ellenszenves a számomra. Vagy legalábbis eddig. Amíg nem fordul ellenem, s nincs rá okom, addig nem bántok én se senkit.
Már csak arra vagyok kíváncsi őszintén, hogy mi a célja a másiknak, hogy itt tartózkodik az angyalok földjén, azon belül is az idő tornyánál. Vissza akar állítani valamit? Az időt nem jó dolog bolygatni... Minden maradjon csak úgy, ahogy van, én így gondolom.

Tárgy: Az idő tornya Szomb. Feb. 04, 2012 6:24 pm

- Nem halhatsz meg! Nem ezt rendeltem el neked! - Mondta valaki. Lassan kinyitottam a szemem. Egy nő volt felettem. Szemei televoltak komolysággal. Közelebb hajolt hozzám. Arcát az enyémtől alig pár centiméter választotta el.
- Nem halhatsz meg. Nem engedhetem! - Suttogta. Mélyen belenézett a szemembe, majd egy hirtelen mozdulattal megkopogtatta a fejem.
- Fafejű vagy. Mindened megvan, de még is eldobod azt. Most tényleg kevés kellet ahhoz, hogy a túlvilágon ébredj. - Mondta. Mikor végre visszatért egy kis erőm, körbenéztem. A halál mellettem ült és döbbentnek látszott.
- Te vagy... nem lehet... te vagy ő? - Kérdezte döbbenten. A nő elmosolyodott. Végül megint rám nézett.
- Még sok mindent kell végrehajtanod... és ezt te is tudod. - Suttogta halkan. Csettintett egyet, mire előttem egy nagy fény keletkezett. Hirtelen egy csomó ember állt előttem. Ott volt Sam, Mera, a két mesterem, a szüleim és egy csomó ember.
- Ők mind hisznek benned. Mind hittek benne, hogy tudsz nekik segíteni. - Mondta a nő. Mindenki engem nézett.
- Megígérted, hogy segíteni fogsz rajtam... - Suttogta Sam.
- Megígérted, hogy erősebb leszel nálunk, és hogy találkozni fogunk még. - Mondta a kétmesteres.
- Még ki kell derítened, hogy mi az igásság rólunk.- Mondták suttogva a szüleim.
Mindenki mondott valamit, kivéve Merát. Ő szótlanul nézett rám. Végül láttam, hogy könnyesek a szemei.
- Segítened kell rajtam... - Suttogta. A könnyei minden másnál jobban megráztak. Végül minden erőmet bevetve felálltam, és átöleltem az egyik kezemmel.
- Utálom amikor egy lány sír... - Suttogtam. Ránéztem a nőre.
- Az hiszem ideje indulnom... - Mondtam, majd rögtön meg is jelent egy nagy fényből készült kapu. Odamentem, és kinyitottam, ám amikor ki akartam lépni, valamiért megálltam. Végül eszembe jutott, hogy miért.
- Egyébként mi a neved? - Kérdeztem. A nő kicsit meglepődve nézett rám, nem gondoltam szerintem, hogy visszafordulok. Végül elmosolyodott.
- Az én nevem Anamúr.. Mondta, majd miután kimondta, minden elsötétült.

Kinyitottam a szemem. Fölöttem Sam nézett rám rémülten.
- Úgy nézel rám, mint aki holtat látna... - Mondtam, majd elmosolyodtam.

Tárgy: Re: Az idő tornya Szomb. Feb. 04, 2012 10:05 pm

// Az egen... a hős lovag visszatért:D:D //

Megálltam egy pillanatra. Többet, mint én azt gondolom. Eltöprengtem egy pillanatra, s hátranéztem. Láttam ,hogy Assadar magához tér.
~ Nem... Nem szükséges... ~ válaszoltam egyszerűen neki, gondolva itt arra, hogy a társamon segítsen e. A társam? Nem mondanám... Akkor mim? A szerelmem? Hát való igaz, tényleg érzek iránta valamit, de nem biztos, vagy igen... nem tudom. Főlrg így hogy nem is emlékszik biztonyos dolgokra. Mintpéldául a leánykérés... végülis ő most a... A férjem? Nem kifejezetten... Vagy mégis?... Nem... hiszen nem is emlékszik erre, szóval nem nevezhető annak. Bár lehetne. Örülnék neki? Valószinű. Hiszen boldog vagyok vele. De lehetek én boldog, én, aki romlott? Van számomra mentség? hiszen most is a rossz uralkodott el felettem. Pedig megigértem, hogy semleges maradok. De hát, egyszer lent, egyszer fent. Van ez így. Miért ne lehetne a rossz a következő? Hiszen az elmúlt pár hónapban a jóság volt a meghatározóm.
- Már semmi baj. - válaszoltam , majd elindultam felfelé. Kicsit furcsán érzetem magam. Végül is én sem tudom, hogy mi a baja. Későn értem érkeztem, s így le vagyok maradva. De az üzlet ilyen téren fontosabb. Nem de bár? Nem a szerelem tart életben, hanem az üzleten nyert nyereség. A jutalom. Ez az ami éltet minket. Főleg engem.

Felértünk a következő szintre. Itt is fáklyák égtek. Fajtársamra néztem.
-Nos, akkor beavatlak.... - kezdtem bele.

Tárgy: Az idő tornya Szomb. Feb. 11, 2012 10:02 pm

/Elnézést nem tudtam, hogy mi lesz, a történet törölve /

Tárgy: Re: Az idő tornya Hétf. Feb. 13, 2012 7:37 pm

Assadar! Végre beavathatnál PM-ben, hogy miről is írsz, mert egyáltalán nem kapcsolódik a többiek játékához, így eléggé zavaros még nekem is megértenem.
Továbbá, ha most a célod, hogy angyalokat ölj, akkor egy egyszerű ember, aki harcos és Anamúrtól erőt kapott, még nem tud elbánni egyszerre 10 angyallal. Valamint szeretném még tudni, hogy mi az az erő, amit Anamúr neked adott.
U.i.: Olvassatok majd híreket!

Tárgy: Re: Az idő tornya Vas. Feb. 19, 2012 1:14 pm

//Visszatértem t*kre kidolgozott tervekkelXD vagy valami olyasmivel //

-Szóval... -folytatom egy kis gondolkodás után. Végülis kellett egy kis idő míg végig gondoltam mindent.
- Mint már említetted Tyropia megromlott, ezt mindenki tudja. Az angyalok már nem a régi rendszert követik, legalább is nem mindegyik. De sok átállt a gonosz oldalra. Én épp ezért vagyok itt. Az egyik angyal, akit most elég sokan köröznek a jó oldalról, be akarja venni e "szent helyet". Megbízott engem, hogy keressek meg valakit, hogy iktassam ki. Azaz, vagy öljem meg vagy legalább érjem el azt, hogy ne tudja használni a képességeit.
Közben elindult még fentebb az épületben. Fajtársam követett, legalábbis hallottam lépteinek hangját.
- Ez az alak, akit keresek, egy angyal, aki uralja az időt. Gondolom már kikövetkeztetted, miért is kell elfognom. Ha ő szabadon "garázdálkodik", könnyen megeshet, hogy visszaforgatja az időt, megakadályozva a támadást. Ezért is jöttem előre, hogy elkapjam. Bár, most így belegondolva, ha egyedül csinálom, sokáig elhúzódhat,
Megálltam egy pillanatra és hátra sandítottam Neferetre. Hogy is mondta? Segítene? Nem mintha szükségem lenne segítségre. Egyedül is boldogulnék. De minnél hamarabb kell a jutalmam. KELL!!
- Mintha valami olyasmit említettél volna, hogy segítesz, ha tudsz. Mondcsak, van valami olyan képességed, ami alapján tudnál is segíteni? Amint látom pap vagy, de nem hinném, hogy imák és egy kis átok segítségemre lenne. Ez számomra mind felesleges, és feleslegre nincs szükségem. Szóval mást is tudsz?

Tárgy: Re: Az idő tornya Vas. Feb. 26, 2012 6:03 pm

Követtem fajtársamat még mindig, bár kissé lemaradva mögötte. Aztán hirtelen megállt, mire én is megálltam. Kissé fáradt szemekkel rátekintettem, de ez nem azt jelentette, hogy fáradt is vagyok, egyszerűen csak ilyen kedvem volt... másrészről ez nálam a nyugodtság jele. Figyeltem rá, ahogy megismétli ajánlásomat, miszerint segítek neki. Az márpedig csak hab a tortán, hogy megkérdezi tőlem, hogy mi az, amivel segíteni tudnék. Mert pap vagyok, vagy valami olyasmi, de imák meg átkok nem segítenek neki. Imák meg átkok? Kérem szépen, azok ideje már régen lejárt az én részemről. Csak akkor teszem meg, ha valami szeánszot tartok, vagy egyéb ezekhez hasonló rituálékat. Vagy amikor csak bosszúból akarok szenvedni hagyni valakit.
Kajánul elmosolyodtam, ami nálam úgy nézett ki, hogy nem az egész szám húzódott mosolyra, csak az egyik része ívelt felfelé.
- Elég annyi információ, ha azt mondom, hogy én vagyok a halál? - igen, mondhatnám azt is mellé, hogy ezért érzed azt a sötét aurát a közeledben, de az túl sok lenne...szerintem ebből az egy szóból rájött arra, hogy mit akar ez jelenteni, de ha kell, azért kifejtem.
- Ami annyit tesz, hogy uralom az életet és a halált. Ha akarom, akkor mindenki halott, de akár fel is támaszthatom őket. Vagy... ha igazán belopja valaki magát a bizalmamba, akkor felruházhatom a csatákban a halhatatlansággal, így nem hagyom azt, hogy megöljék. De ahogy mondtad, tudok még imákkal és átkokkal is szolgálni... de erre nekem sincs szükségem. És a halál képességeit is csak akkor használom, ha húzós a helyzetem. - többet már itt most nem mesélnék, maximum, ha megkérdezné tőlem, hogy mégis hogyan lettem én a halál.

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Márc. 16, 2012 1:24 pm

Elgondolkodva néztem rá. Hm... Halál mi? Bár, valóban... az aura tényleg... tényleg haláli... De ezt bárki mondhatná magáról, szóval...
- Bizonyítsd! Ha tényleg te vagy a halál, mutass valamit!. - vigyorogtam el gúnyosan. Keresztbe fontam a karomat, s a falnak dőltem.
- Had lám mit tudsz! - néztem rá komoly szemekkel. Ha ő a halál, akkor valószínüleg... mindegy.
Szememmel követtem Neferet minden mozdulatát. Nem akartam elszalasztani a nagy mutatványát, amivel is bizonyíthatja, hogy ő halál. Már ha valóban ő az.

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Márc. 16, 2012 9:30 pm

Valahogy gondoltam, hogy kételkedni fog abban, amit mondok. Hogyan is várhatnám, hogy higgyen egy olyannak, aki még számára szinte idegen? Nem is vártam el tőle ezt. Ugyanakkor azt nem tehetem meg, hogy egyet megölök a 'társai' közül, s majd életet adok neki, de megtehetem ezt vele úgy, hogy közben nem érzi. És persze meg se hal.
- Akkor van két lehetőséged: ugyebár legyen egy teremtmény akármilyen erős, egy mély szúrás által meghalhat. Nos, itt a közelben nem találok olyan személyt, akit megölhetnék, és visszahozhatnám az életbe, gondolom őket nem áldoznád fel akkor sem, ha igazat mondok. - mutatok itt a félvérre és az emberre. - Az egyik lehetőséged az, hogy kardod magadba döföd... ezzel megmutathatom, hogy hatalmamban áll életben tartani. A másik lehetőséged az, hogy én teszem ezt magammal... de hogy hatásosabb legyen, mindez nem a hasam, hanem a szívemet éri majd. - az legalább még a helyén van. De hiába is szúrnám le magam, az vagy nem sértene, vagy másodperceken belül begyógyul.
- Hogy döntesz? - nézek rá komoly tekintettel, ezzel is jelezve, hogy nem tréfálok. A komoly hangnemből is rájöhetett volna, de ha ennyire nem hisz nekem...

Tárgy: Re: Az idő tornya Pént. Ápr. 20, 2012 8:33 pm

// Ezer bocsi, kicsit késtem... eheh, De most visszatértem, és Sam is vissza becsatlakozik^^ Írt nekem:P Csak előbb irok énXD //

Szóval van választási lehetőségem... Gondoljuk végig, ha magamat öletem meg, akkor lehet hogy nem is tud visszahozni az életbe. Ez persze azzal jár, hogy bukom a küldetésemet, s akkor nincsen jutalom se! Azt már nem! A másik két lehetőség, hogy ő saját magát, vagy a társaim közül egyet... Ha jobban belegondolok, saját magát?! Hát, szerintem ez nem lenne hatásos, kitudja miféle zombie átok ül rajta. Lehet csak átverne engem. Bár a hangsúlyából nem ezt vettem el... DE NEM! Nem hinnék neki amúgy sem, hiszen tudom, ismerem a magamfajtákat. Ahol lehet átvágnak mindenkit... De ha mondjuk egy társamat hozná vissza... és mi van hogyha nem tudja? Akkor vajon... Vajon... hjaj... Akkor már olyat választok akit nem szeretek igazán... Aki bosszantó is tud lenni olykor... Mondjuk Sam.
Hirtelen beugrottak emlékek, mint amikor megismertem Samet, vagy mosolyogva nézett rám. Nem tehetem... de mégis...!
- Döntöttem! - mondtam gyorsan, habozás nélkül, mielőtt megváltoztathattam volna a véleményem. Bár fáj arra gondolnom, hogy meghal Elyon, de ő kevésbé fontos nekem... kevésbé mint...
- Öld meg a félvért... pontosabban én leszúrom, s majd meglátom hogy vissza tudod e hozni. - mondtam hűvösen, mialatt végig a dark-elf szemébe néztem. Aztán elteleportáltam. Pontosan Sam mögött jelentem meg. A derekamnál lévő tört lassan kicsúsztattam, majd bal kezemmel mögém rejtettem. Megragadtam a vállát, s felemeltem Assadar mellől. Egy hirtelen mozdulattal magam felé fordítottam, majd egy gyors mozdulattal szíven szúrtam a tőrrel.
-Sajnálom... - Suttogtam neki, miközben az arcát néztem. Elengedtem, mire összecsuklott előttem.
Hm... Furcsa, ezelőtt is öltem már meg olyat, akit a társamnak neveztem de ez más volt. Más, mert túl sok emlék fűzött hozzá. De ne gondoljak már arra, hogy meghalt! Hisz ha minden igaz, visszahozza az életbe, vagy nem?

Hozzászólások száma : 137 Join date : 2010. Jun. 27.

Mikor Assadar kinyitotta a szemét, hangosan felsóhajtott.
-Hál' az égnek... Izé... A földnek... mindegy! - nyakába borult a fiúnak. Rettentő nagy megkönnyebbülés öntötte el.
* Nem hal meg a barátom! Akit úúúúúúúúúgy imádok ! * - mosolyodott el. Aztán ráeszmélt, hogy Assadaron fekszik.
- Ne haragudj, jól vagy? Fájnak még a sérüléseid?
Aztán eszébe jutott Mera is.
- Mera! Látod, Assadar jol van! - fordult hátra, de nem látta sehol sem a lányt...
* Huh? Hol van? Csak nem... Elrabolták? Nem lehet! Vagy csak olyan sötét a bőre, hogy beleolvad a sötét falakba? Vagy lehet itt áll mellettem csak a hamuszürke bőre nem látszik emiatt a homály miatt? Vagy még mindig keresi az angyalt? * - gondolkodott, majd felemelte a fejét.
- Mera! Már nem kell megkeresni az angyalt. ASSADAR ÉL! NE KERESD! - ordította bele a terem csendjébe. De nem hallott rá választ.
* Na akkor majd visszajön. * - vonta meg a vállát, majd visszafordult a fiúhoz.
- Mond csak, fáj valahol? de szólj ha igen! - kezdte el bökdösni a fiú testét különböző pontokon.
Percekkel később érezte hogy valaki felemeli a vállánál fogva.
- Mi a... - kezdett bele, de aztán Mera arcát látta maga előtt. Komoly volt, komolyabb mint szokott lenni... Samet valami furcsa, sőt egyenesen halálveszély fogta el.
- Mera! Mi a ba... - nem tudta befejezni mert megérezte a pengét a szívébe szúródni. Hűvös volt, és gyorsan hatolt a testébe. Gyorsabban mint azt gondolta volna.
~Sajnálom~ hallotta valahonnan távolról, de nem értette tisztán. Érezte hogy a földre rogy. Kezét a szívéhez kapta, s érezte hogy a vér csak úgy ömlik onnan.
- Miért? - kérdezte szaggatottan. Egyre nehezebben kapott levegőt. Szemei minél hamarabb le akartak csukódni, végül nem bírt ellenállni a kísértésnek, s lehunyta azokat. Nem volt több lélegzetvétele. Vége, ennyi volt... Sam aki mindig vidámságot hozott, végképp eltűnt. S mindez egy jó barát miatt?

Tárgy: Az idő tornya Pént. Ápr. 20, 2012 11:42 pm

- Nyugodj meg jól vagyok... - Suttogtam. Az egész testem fájt, alig bírtam levegőt venni, de legalább éltem. Megpróbáltam felállni, de még a kezemet se tudtam megmozdítani.
* - Na de jó, pont most kellet rongybabává válnom!* - Mondtam magamban. Ekkor láttam, hogy Sam feláll, és hátra fordul.
- Mera! Már nem kell megkeresni az angyalt. ASSADAR ÉL! NE KERESD! - Mondta Sam. Kicsit mérges lettem.
- Ennyitől még azért nem halok meg! - Mondtam mérgesen. Láttam, hogy Sam megvonja a vállát és oda jött hozzám. Hirtelen bökdösni kezdet.
- Áú, persze, hogy fáj! - Mondtam mérgesen. Végül elmosolyodtam. Sam mindig is ilyen volt. Már majdnem kijött egy halk kis nevetés, amikor is Sam mögött hirtelen valami sötét lény jelent meg. Megfogta Sam vállát és felrántotta. Mera volt.
- Huh, Mera egy pillanatra me.... - Mondtam, volna ki de amikor megláttam, hogy egy tört vesz elő, és Sam szívébe szúrta. Sam összecsuklott.
- SAAAAAAAAAAAAAAAAM! - Üvöltöttem. Láttam, hogy egy kicsit még mozgott, majd össze esett. Az idő mintha ebben a pillanatban lelassult volna. Láttam Sam arcát.... ahogy még a levegőért kapkodott.... Nem érdekelt a fájdalom, nem érdekellt, hogy elértem a határaimat, nagy nehezen fellkeltem, és oda botorkáltam Samhez. Mikor oda értem össze tettem a kezem, és megpróbáltam meggyógyítani.
* - Curatio! * - Gondoltam, majd egy kis fény kezdett előjönni a kezemből.
- Nyugodj meg Sam! Megmentelek! - Mondtam neki. Éreztem, hogy a varázserőm lassan elfogy.
* - Nem elég!* - Mondtam magamban. Éreztem, hogy a könnyeim elkezdenek potyogni.
- Nem halhatsz még Sam! Még nincs itt az időd! - Mondtam, majd folytattam a gyógyítást. Ránéztem Samra, aki lassan elkezdte összecsukni a szemét.
- SAM NE CSUKD BE A SZEMED! - Üvöltöttem. Éreztem, hogy az utolsó varázs erőm is elpárolgót, így a gyógyítás is abba maradt. Láttam, ahogy Sam összecsukja a szemét... majd vesz még egy levegőt.... majd hirtelen minden elhalkult.... Sam nem lélegzett többé.... Sam eltávozott.
- Ez nem lehet... - Suttogtam.
- EZ NEM LEHET! - Üvöltöttem. Remegő kézzel a kardomat kerestem, majd felemeltem Mera felé. Kardom a kezemben remegett.
* - Nem bírom már sokáig! A testem teljesen lemerült* - Gondoltam magamban. Tudtam. Ha Mera engem is megakarna ölni, most nem tartana pár másodpercbe....
- MIÉRT TETTED EZT? SAM A BARÁTUNK VOLT! - Üvöltöttem. Eközben még mindig potyogtak a könnyeim. Mera volt az akiben 120%-ig megbíztam. Kell egy ok amiért ezt tette. Éreztem, hogy lassacskán a kard is közelíti a földet, majd hangosan koppant.
* - Nem lehet... az erőm teljesen elfogyott!* - Mondtam magamban. Éreztem ahogy hanyatt dőlök.
* - Kész... az életem, most Merától függ!*

Tárgy: Re: Az idő tornya Szomb. Ápr. 21, 2012 3:44 pm

Csak néztem magam elé. Szinte fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem. Vége, meghalt. Most már nem érzem Sam energiájának jelenlétét. Hm... Távolról érzékeltem Assadar cselekedeteit.
* Sam a barátunk volt. * - halottam, ahogy ezt a mondatot nekem célozza. Egyszerűen kitisztult minden. Igen, az volt. És akkor? Majd lesz másik, nem? Vagy... lehet, hogy nem...
Csak néztem Assadart, akinek a kezében remegett a kard, majd elejtette. Hm... Vajon arra gondol, hogy őt is megölöm? Végül is, miért ne? Ha már az egyiket megöltem, akkor őt se kéne életben hagyni.
Gonoszan elvigyorogtam, majd lehajoltam Sam holttestéhez. A mellkasában még mindig ott volt a tőröm. Kirántottam belőle, majd a pengére néztem. Sam vére... Annak a vére akit megöltem... hm... máskor előszeretettel rémisztettem meg másokat halálra azzal, hogy lenyalom előttük a vért a pengéről, de most... nem ez volt a célom.
Elindultam Assadar felé, aki eddigre már kifeküdt a földre.
-Olyan gyengék az emberek, nem gondolod Assadar? - kérdeztem tőle gúnyosan, mialatt egyre közelebb értem hozzá.
- Lemerném fogadni, hogy a miértre keresed a választ. Miért öltem meg? - Megálltam a fejénél, majd leguggoltam hozzá.
- Tudod miért tettem? Elmondjam? - a tőrrel végigsimítottam az arcát. - Mert nem volt életre való. Mindenki, akiről ezt gondolom egyszerűen meghal. S ez főleg a félvérekre igaz, meg persze az olyanok túlbuzgókra mint te... - A tőr közben vándorolt a testén. Az arcáról a nyakára.
Ez fáj... Fáj ilyenek mondanom, de nem hagyhatom hogy a jutalmam és közém álljon. Nem! Nekem kell!
- Mond csak, milyen lenne számodra a halál? - kérdeztem tőle vigyorogva, majd egy kicsit megvágtam a nyakát.
- Isten veled, Assadar! - felemeltem a tőrt majd lesújtottam rá. Bár, nem a pengével, hanem a nyelével. Egyenesen a fejére, hogy kiüssem őt. Nem akartam megölni, mivel ki tudja h az az elf hányat hozna vissza. Így is csak Samről volt szó. Sam...
Felálltam Assadar mellől s a sötételfet kerestem.
~ Hol vagy már? Ennyi erről, hogy te vagy a halálisten? ~ kérdeztem tőle gondolatba, miközben a tőrömet visszacsúsztattam a derekamre erősített tokba.

Tárgy: Re: Az idő tornya Vas. Ápr. 22, 2012 5:23 pm

Valahogy éreztem, hogy ez lesz a választása. Ugyanis valóban nem lenne hihető, hogyha saját magamon mutatnám meg, mert hihetné azt, hogy valami nagy isten borja vagyok. De amint nem csak beszélt, hanem cselekedett is, hangosan felnevettem. Kacajom gonosz volt, hiszen szerettem szembesülni mások halálával. Erre a kacajra még a legrégebben nyugvó halott is felébredt volna, olyan hangos volt és volt benne valami élvezetes, aminek okát csak én tudhattam és fajtársam. Vége, a félvér kimúlt, már nincs többé. Vagyis van, de csak testileg... elernyedten fekszik, fölötte az emberrel, aki olyan gyenge és tehetetlen. Gyógyítani? A halált nem lehet gyógyítani.. ha valakit halálosan megsebesítenek, azt nem lehet gyógyítani. A halálra az élet a gyógyír. Abbahagytam a nevetést, amint Mera szólított.
~Szó sincs róla, kis türelmetlen. Csak jobb szeretem, ha a halott tovább marad halott.~ - ahogy visszaüzentem neki, egy pillanat alatt mellette teremtem. Viszont ez nem egyszerű teleportálás volt, amelyet tapasztalhatott az évek során. Hiszen én nem úgy teleportálok, mint egy mágus...hanem mint egy lidérc, fekete ködben.
- Miért is ilyen gyengék az emberek? Thöh... - lehunytam a szemem, hogy összpontosítsak, aztán két kezem felemelve megindítottam Sam testét a levegőben, tehát a föld felszínétől legalább 2 méteres távolságban lebegett.
- Nem félsz attól, hogy hogy fog rád nézni, miután visszahozom az életbe? Mert mindenre emlékezni fog. - bár tulajdonképpen nem érdekelt igazán, csak bizonyítani akartam, hogy én ki vagyok. Már a választ nem vártam meg, hanem mormolva valamit az orrom alatt arra összpontosítottam, hogy életet adjak egy olyannak, aki ezelőtt is élő volt. Tulajdonképpen csak egy szó volt, ami épp elég ahhoz, hogy újra élhessen. Az élet.
- Élj! - ezzel elmémből egy nagy erőhullám lépett ki, ami mások számára láthatatlan volt, viszont Sam körül már érzékelhető, hiszen teste kék fényben ragyogott, ahogyan újra a földre esett. Csak pillanatok kérdése, és újra az élők sorában fogjuk látni őt, érezni, hallani.
- Üdv újra az élők között!

//Yepp... ébresztő, lustaság! xD //

Tárgy: Re: Az idő tornya Vas. Ápr. 22, 2012 5:36 pm

Félni, hogy mit fog szólni? Félni, attól hogy másnak lát majd ezután? Igazából nem az én stílusom ez. Félelem... nincs a szótáramban. Bár... Nos, talán tartok tőle, hogy nem úgy fog rám nézni mint eddig, de talán jobb is. Egy gonosz szíve sose lesz jó, bár néha kitérhet a jó útjára, de nem marad ott örökre. S ezt most már Samnek is be kell majd látnia. Plusz így könnyebb lesz a küldetésemet befejezni.
- Nem... Csak hozd vissza. - válaszoltam a lánynak, s közben azt figyeltem hogy mit csinál.
Hmpt... Élj... Ennyi? ENNYI AZ EGÉSZ? EZ NEVETSÉGES! De... hatásos talán... Na majd meglátjuk. Bár... Mintha olyan érzésem lenne, hogy Sam visszatért közénk... Rendben, elfogadom, hogy ő a halálistene... Mert érzem Sam visszatérő energiáját.
~ Nos, ha nem gond, akkor lépjünk le. Még meg kell találni az angyalomat. ~ fordultam el Sam földön fekvő testétől . Majd pár másodperc múlva elindultam felfelé a lépcsőkön. Bár mondjuk könnyebb lenne teleportálni. Nem baj, egy kis testmozgás sem árt.

» Az idő tornya