Sziklarengeteg

-Marcust elintézem. Nem lesz gond. Lehet úgy tűnt, hogy nagyon összeszedett de hidd el megvannak a módszereim, hogy félrevezessem. Minden férfiban vannak közös tulajdonságok.-Mondtam komolyan majd odasétáltam Nickhez.
-Nem távolodhatok el tőled. Túl sokat voltunk együtt. A kapocs ezt érzékelte abból táplálkozik és azzal erősödik ha a közelemben érzékeli az energiád. Mostanra már eléggé megerősödött. Azt hiszem lassan fizikai fájdalmat fog okozni ha nem lehetek veled. Főleg hosszú távon.-Mondtam halkan majd Nick szemeibe néztem. A mellkasára tettem a kezem és megsimogattam az arcát. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá.

Néhány néma percig csak élveztem ahogy Nick hozzám ér. Hihetetlen, de nem akartam, hogy vége szakadjon. Aztán elengedtem Nicket és besétáltam a barlangba. Felvettem a köpenyem a földről és leporoltam, ez után magamra öltöttem majd odaszóltam Nicknek.
-Ideje gyakorolnunk. Ha fejlődni akarsz nincs idő a lazsálásra.-Mondtam egy megnyugtató mosoly kíséretében.
-Kezdjük egy kis harccal. Nyugi gyengéd leszek.-Mondtam viccelődve, sunyi mosollyal.

Miután kellő képen eltávolodtam a barlangtól és Nick is kiért eleresztettem magam. Az erőm úgy áradt szét a testemben, hogy csiklandozta minden porcikám. Járkált a bőrömön fel és alá a világ legkellemesebb érzésével megajándékozva engem. Nick felé nyújtottam a kezem és ekkor egy kisebb energia hullám arcon csapta. Mintha csak szelet küldtem volna felé, pedig csak energia volt. Az én energiám jéghideg volt mint a sarki szél. Megesett már, hogy egy nagyobb adag hullám lefagyasztotta az ellenfél orra hegyét.
-Gyere Nick. Támadj meg.-Mondtam neki és a mutató ujjammal hívogatni kezdtem a fiút egy kacér mosoly kíséretében.

A fa pár másodperc alatt szénné égett. A sav teljesen szétrágta az egészet. Felemeltem a kezem és ezzel egyidejűleg megemelkedtek a közvetlen közelben lévő sziklák. Mindkét kezemmel Nick felé intettem amire a sziklák hihetetlen gyorsasággal megindultak a fiú felé. Mielőtt becsapódtak volna porrá zúztam őket így csak egy kisebb felkavart porviharba keveredett. Épp elég időm volt, hogy odaérjek. Megragadtam a koponyáját és azonnal az agyába scanneltem mindent. Egy hátra szaltóval vissza ugrottam az előző helyemre majd ökölbe szorítottam a kezem és a földbe nyúltam. A föld egyésszen Nick lábig elfeketedett és kirepedezett. Kisvártatva pedig a kezeimtől Nick felé haladva elkezdett beszakadni.

Megéreztem a kések jelenlétét és az arcom elé kaptam a jobb kezem. A tenyeremen egy jókora lyuk keletkezett de mielőtt még a fejembe értek volna sikerült megállítanom őket. A kések erejét azonnal elszívtam így tehetetlenül váltak semmivé. A tenyeremben lévő lyukba visszafolyt a lecsorgott vér majd a seb magától összezárult. Letérdeltem a földre majd úgy tettem mintha be nyúlnék a földbe. Ekkor mintha az el akart volna nyelni az egész testem olyanná vált mint a kirepedezett, homok színű föld. Pár másodperc múlva beleolvadtam a eltűnve Nick szeme elől. A kezeim a lábai alatt törtek ki és egy aprócska ütést mértem Nick térdhajlataira amitől ő váratlanul térdre rogyott. Kiemelkedtem mögötte a földből majd megráztam magam. Ettől a föld fekete színűvé vállt és lepergett rólam. Hátulról megragadtam Nick koponyáját és éreztem ahogy összerándul. A második átadás már fájdalommal jár. Elég nagy fájdalommal főleg ha a 2 agyturkálás között ilyen kevés idő telik el. Nem akartam neki fájdalmat okozni de ha harcról volt szó könyörtelen voltam. Tanulnia kellet, cserébe el kellet viselnie a gyötrő fájdalmat és a kínzó fáradtságot. Ez után elengedtem és hátrébb léptem. Úgy véltem még egy valamit taníthatok neki amíg elviselhetetlenné nem válik a fájdalma.

Meg sem mozdultam csak egy egyszerű utasítást adtam a nyílvesszőknek. Olyan erő áradt a hangomból amely azonnal a gazdájuk ellen fordította a tárgyakat. Körülöttem fekete köd kezdett gomolyogni és a nyílvesszők nyomába eredt, a füst másodpercek alatt bekerült a Nick által beszippantott levegőbe. Ekkor ahol csak elhaladt gyötrő kaparó, égető érzést hagyott maga után. Mintha Nick beszippantott volna egy kis parázst. Egy utolsó érintés. Leguggoltam a földön heverő Nickhez, a fájdalma kezdett elviselhetetlenné válni, a füst csak kínozta. Megsimogattam az arcát ezzel átadva az újabb adag tudást. Így viszont csak fokoztam Nick szenvedését. Közel hajoltam hozzá majd lassan megcsókoltam így kiszívva belőle a füstöt. Ez után eltávolodtam tőle és csak néztem. Segíteni ugyan is nem tudtam rajta. Sosem voltam híres a könyörületes módszereimről. Ez az oktató munkámat is tökéletesen jellemezte.

Elmosolyodtam majd egy picit megböktem Nicket.
-Naná.-Mondtam mosolyogva.
-Engem is így tanított apám. Annyi különbséggel, hogy akkor én még kislány voltam. -Mondtam. Nem volt negatív emlék. Ezerszer köszönöm neki másként közel sem lennék ilyen erős.
-Bárcsak hamarabb rád találtam volna.-Mondtam halkan. Nick csodás ember volt és tudtam jól ha kiokítottam sokkal hatalmasabb lesz mint én,de nem zavart. És annak ellenére, hogy alig ismertem maradéktalanul megbíztam benne. Képes voltam megformálni a nyers hatalmát és kockáztatni azt, hogy ha megkapja tőlem amire szüksége van leigáz. Az a probléma, hogy ezt nem tudtam róla elképzelni. Sosem voltam naiv ember, de most egészen úgy viselkedtem. És ez aggasztó lehet ha esetleg kiderül, hogy kihasznál. Bár...nem tudom. Talán a kapocs ezt nem engedné. Pokolba ezzel az istenverte kapoccsal, hiszen azt is nagyon jól tudom, hogy a kapocs csak a meglévő érzelmeket tudja felerősíteni. Csak akkor köttetik meg ha a másik fél is érez valamit irántam, csak a valós érzelmekből táplálkozik. Azért örülök, hogy ezt nem mondtam el Nicknek. Lehet, hogy sokkolná.

-Azt akartam mondani, hogy meg kell értened. Én a népem védelmére születtem újjá. Arra, hogy a királynőjük legyek és uralkodjak. De... ezt csak Marcussal érhetem el.-Mondtam halkan. Nick nyaka köré fontam a karjaimat majd közel hajoltam hozzá.
-Adj nekem egy szép emléket.-Suttogtam majd megcsókoltam. A csók előbb gyengéd volt aztán hevesebbé vált. Úgy éreztem, hogy soha többé nem akarom elengedni. Csak éreztem azt, hogy teljes vagyok. Csak így, csak vele. Végtelennek tűnő percekig csókoltuk egymást forrón, szenvedélyesen. Mintha saját magam öltem volna meg azzal, hogy elszakadok tőle elvesztettem a másik felem. De ennek ellenére elhúzódtam tőle és hátrébb léptem. A számhoz kaptam, a kezem reszketett. Azt hittem valaki kivájt a mellkasomból egy darabot amikor elváltam tőle. Ürességet éreztem ott ahol eddig a legcsodálatosabb emlékek rejtőztek. Az energiám éhezett Nick közelségére én pedig megvontam tőle.

A szívem egyre hevesebben vert ahogy átadtam magam az érzelmeimnek. Szorosan egymáshoz simultunk, egy test egy lélek. És valóban így éreztem. Ez az édeskés érzés próbálta elnyomni a kötelességtudatom, de nem volt valami könnyű dolga. Újból elhúzódtam Nicktől.
-Ne..Nick ne.-Mondtam ki nagy nehezen. A hangom halk volt és rekedtes. Alig bírtam rátalálni. Amikor éreztem, hogy Nick újból magához húzna a hangom sokkal magabiztosabbá vállt.
-Ne!-Mondtam határozottan és elrántottam a kezem.
-Mennem kell.-Mondtam és megfordultam. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de Nick ezt nem láthatta.
-Dhomuro.-Mondtam és szinte azonnal egy fekete köd kíséretében megjelent a nagymacskám. A tekintete tökéletesen tükrözte az enyémet. Levert volt és hihetetlenül szomorú.
-Haza megyünk. Oda ahová tartozunk.-Mondtam neki halkan majd megsimogattam. Kisvártatva jókora energiaszél keletkezett és én lassan eltűntem.
//Nicosia/Árnyerdő//

Zara hátán, Aida mögött ülve utaztunk Rebandir sziklarengetegébe. A sárkány egy olyan helyen szállt le, ahol egy óriási szikla menedéket nyújtott. Lepattantam Zara hátáról, és óvatosan kikukkantottam. Aida is követte a példámat. Lassan hordoztam végig szemem a tájon. A közelgő sötételfeket nem láttam ugyan, de esküdni mertem volna rá, hogy nem vagyunk egyedül. Visszahúzódtam a sziklák mögé, de továbbra is nyitva tartottam a szemem. Indulás előtt imádkoztam, bekészítettem jópár nyílvesszőt, a kardomat pedig egy kicsit élesítettem. Biztos voltam az erejében, de legutóbb majdnem egy sötételf mágus okozta a halálom. Nem szándékozom újra átélni...
~Ken... ugye, kész vagy?~ Aggodalmat véltem felfedezni a hangjában.
-Készebb a késznél! - biztosítottam, majd ismét kidugtam a fejem.
-Tökéletes hely számomra. Ha nem fedeznek fel, innen könnyedén le tudom szedni őket. Bár ha sok a mágus, benne van a pakliban, hogy sima vesszőkkel mit sem érek. - ezért jó, hogy minimális szinten értek a mágiához. Keverhetem egy kicsit a vadászmesterségemmel, szóval emiatt sem aggódtam kifejezetten. Fülem továbbra is hegyeztem, de nem hallottam mozgást a közelben, sőt, a távolban sem. Bíztató jelnek tűnt, azonban nem voltam teljesen nyugodt. Valamennyire tartottam fajtám negatívjától is, de nem a félelem vett rajtam uralmat, hanem a kaland végett kialakult izgatottság. Történik valami... Valami nagy! Valami könyvbe illő história, amit érdemes lesz levésni. Persze csak abban az esetben, ha nem követem a nővéremet.
-Hogyan tervezed a támadást? Csak improvizálni egy ilyen horderejű összecsapásnál nem mindig a legjobb döntés. Ameddig nem közelítenek meg, innen tökéletesen tudlak fedezni, de azért másodpercenként nem tudok ellőni 5 vesszőt, bármennyire is szeretném. - jó lenne valamilyen taktikát kialakítani. Fejvesztve mégsem támadhatunk!