Sziklarengeteg

-Ha nem leszel elég ügyes akkor bizony a torkodnak ugrok.-Mondtam viccelődve majd Nickre kacsintottam.
-Előbb megtanítalak egy technikára amivel könnyedén megvédheted magad. Mivel hasonló az erőnk az általam kifejlesztett technikák nálad is működni fognak. Elméletben.-Mondtam majd lassanként hagytam, hogy szétáradjon a testemben az erőm.
-Úgy hívom Aurasebző. Láthatatlan, képzeletbeli fegyverekkel sebezheted meg más auráját. Ezzel egyidejűleg a testét is. Sokáig tart amíg valaki kitapasztalja, hogyan hatástalaníthatja. Ráadásul elég váratlan technika. Jól fog jönni.-Mondtam. Megfogtam Nick alkarjait és szembe álltam vele. Pár másodperc múlva megjelent láthatatlan fegyver arzenálom. Nem akartam megsebezni Nicket de be kellet mutatnom a technikát. Mormoltam pár szót démon nyelven, szinte kántálás volt. Ez azt tette lehetővé, hogy Nick rám hangolódjon és csupán azzal, hogy használom a technikát ő eltudja sajátítani. El sem kellet magyaráznom, e mellet így sokkal könnyebb. Minden tárgynak, így a szikláknak is van aurája. Még jó. Hirtelen támadásba lendítettem megannyi, késem és kardom. Körülöttünk úgy porladtak szét a sziklák mintha valami meteor csapott volna beléjük. Apró porszemek ként szálltak el a levegőben a támadásom nyomán. Kinyitottam a szemem és halványan elmosolyodtam. Láttam, hogy Nick nem érzi túl jól magát. De ez természetes az első ilyen tanulásaim során én is kikészültem. Gyötört a rosszullét, forgott velem a világ. Úgy éreztem gyengébb vagyok mint valaha. Nem engedtem el Nick karját, hogy ha esetleg elvesztené az egyensúlyát megtartsam őt.

-Nyugi. Majd belerázódsz.-Mondtam és elengedtem Nicket persze csak miután megbizonyosodtam róla, hogy megáll a lábán. Én sem tanítottam még túl sokat így némileg engem is leszívott de azért negyed annyira nem volt rossz mint a legelső tanulónapjaim.
-Pihenjünk. Fel kell töltődnöd mielőtt folytatnám a tanításod. No meg azért be is kell tanulnod a technikát. Sokszor igazán koncentrálni kell nehogy rád támadjanak a fegyverek. Könnyen ellened fordulhat a saját erőd. Ezt jól vésd a fejedbe.-Mondtam Nicknek majd odébb sétáltam. A sziklarengtegben sok hatalmas sziklafal volt. Barlangokkal meg különböző mélyedésekkel. Odasétáltam az egyik hatalmas sziklafalhoz és leültem a lábánál egy jókora kőre. A fal által vetett árnyékban sokkal jobb volt mint a napon ácsorogni. Levettem a köpenyem és magam mellé terítettem a sziklára.
-Ügyes vagy.-Mondtam elismerően.

Az alsó ajkamba haraptam és előre hajoltam.
-Nem. Azt mondták, hogy nem akartál.-Mondtam röviden. Akármit tettem a hangomból jól kicsengett, hogy ezzel nagyon megbántottak.
-Aztán... mikor megtudtam, hogy ez még se így van azzal magyarázták, hogy harcba kellet vonulnod...és...meghaltál.-Mondtam halkan.
-Soha többet nem akartam magam mellé párt. Nem tudom miért. Talán pont azért mert éreztem, hogy élsz. Még ha nem is tudtam róla az energiám tudta.-Mondtam elgondolkodva.
-Nick. Ha a mostani soros megtudja, hogy élsz és, hogy találkoztunk. Akkor biztosan bántani akar majd. Csak el akarlak készíteni. Tudnod kell. Marcus a szemembe mondta, hogy csak a hatalmat látja bennem. Hozzá tette, hogy e mellett igen kecsegtető, hogy az egyik legszebb démonhölgy lesz a felesége. Mindig csak a külsőségek érdekelték. Nem egyszer kijelentette már, hogy ha végre elvesz feleségül ő lesz a király. Hatalmasabb lesz mint az apám és olyan utódokat teremt majd a világnak akik méltán uralhatják akár az egész egyetemet. Az a fickó bolond. 3 éve nem sikerült még valahogy eltennem láb alól. Elég ügyes...be kell valljam. Egyenlőre én állok vesztésre...-Egy sóhajnyi szünetet hagytam magamnak.
-A Tanács már nagy bőszen fontolgatja, hogy mikor lesz az esküvőnk. És az öregeket ismerve bizton állíthatom...nemsokára.

-Valószínűleg. De a vén fószerek addig úgysem ölethetnek meg amíg engedélyt nem adok rá. Már pedig annak az esélye egy a millióhoz. Szóval a Tanácstagoktól nem kell félned. Marcus más kérdés.-Mondtam megrántva a vállam. Ekkor nekiállt zuhogni az eső. Az ősök városában elég gyakori volt az ilyen zápor. Gyorsan felkaptam a köpenyem és magam fölé emeltem. Egy barlang felé böktem a fejemmel. Gyorsan besiettünk és leültünk a biztonságot nyújtó hasadékba.
-Itt folyton esik. Elég idegesítő.-Mondtam félrehúzva a számat.
-Egyhamar nem szabadulunk.-Közöltem viccelődve. Szélesen elmosolyodtam az egész helyzet komolytalanságán.

-Most örülök, hogy ritkán járok haza. Sokat vagyok távol otthonról, így nem keresnek. Még jó.-Mondtam mosolyogva. Lassan besötétedett és valahogy ezzel egy ideüleg egyre fesztelenebb lett köztünk a beszélgetés. Tüzet raktunk meg minden és úgy döntöttünk tekintettel az edzésre ma itt maradunk. Nem tudom meddig beszélgethettünk de bizonyára amíg annyira el nem álmosodtam, hogy már beszélni se bírtam.

...másnap reggel...

Lassan felébredtem. Nem tudom mennyi lehetett az idő de korán volt. Ezt abból tudtam megítélni, hogy még uralkodott a hajnali hideg. A kezem alatt melegséget éreztem aztán meg hallottam valaki légzését. Ekkor éreztem meg, hogy a kezem abban az ütemben emelkedik ahogy az a másik lélegzik. Lassan kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Nick arcával. Tudtam, hogy álmomban forgolódok...na de, hogy ennyire. A kezem a mellkasán volt és elég közel voltam az arcához, szinte átöleltem őt. A szemem csak ennyit fogott fel mielőtt becsuktam volna, mivel eléggé bántotta a fény. Ez a hátránya a démoni szemnek. Sokáig tart amíg megszokja a fényt. E mellett hideg is volt így eszem ágában sem volt eltávolodni az egyetlen hőforrástól. Dhomuro nem volt velünk, valószínűleg még az éjszakai vadászatán lehetett valahol. És egyébként is azzal a macskával aludhattam épp eleget, de Nickel annál lényegesen kevesebbet. Jesszusom..miket beszélek?! Meghibbantam? Távol kéne tartanom magam Nicktől, erre meg itt vagyok, ilyen közel hozzá. Ezek voltak úgy hiszem az utolsó gondolataim mielőtt elnyomott a tovább gyötrő álmosság.

Kinyitottam a szemem, de csak résnyire. Jóla szemembe világított a nap így minimálisra összeszűkítve a pupillám. Nem mintha így is emberien kerek lett volna. Csak ez nem volt jó abban ha nem otthon alszom, a nap fénye mindig meggyötri a szemem. De amint felfedeztem Nick derűs arcvonásait, meghallottam a hangját azonnal elfelejtkeztem a kis kellemetlenségről. A nyugalom és a boldogság hulláma öntött el. Aztán észbe kaptam és gyorsan felültem a lehető legmesszebb kerülve Nicktől. Nem akartam, hogy mindez ennél is gyötrőbbé váljon. Már pedig minél több időt töltök vele annál erősebb lesz köztünk a vonzalom, a kapocs. Nem tudtam vele mit kezdeni.
-Neked is.-Mondtam miután végre megtaláltam a hangom.
-Sajnálom. Elég...forgolódva alszom.-Magyarázkodtam miközben egy kósza hajtincset igazítottam a fülem mögé. Felálltam és a bejárathoz sétáltam. Nem láttam senkit és nem is érzékeltem semmit. Nyugodt volt minden, egyenlőre. Kiengedtem a hajam és az újaimmal megfésültem a derekamig érő hajzuhatagot. Majd megfogtam az egészet és a nyakam jobb oldalára tereltem az öszeset. Ha tehettem volna levágatom, de a hercegnőknek a ceremóniák miatt szép hosszú hajuknak kell lenni. Pedig harcban milyen előnytelen tud lenni. És még melegít is.
-Kipihented magad?-Kérdeztem végül Nicktől majd elindult a ma éjszakai alvóhelyünkhöz, hogy összeszedjem a köpenyem.

Egy sóhaj szakadt ki belőlem majd leültem Nick mellé az ideiglenes alvóhelyünkre. A falnak döntöttem a fejem és lehunytam a szemem.
-Nem tudom Nick...nem tudom.-Mondtam halkan. Tényleg tanácstalan voltam. Abban az egyben biztos voltam, hogy nem csupán vonzalmat érzek Nick iránt. Olyan volt ő nekem mint a külön szájízem szerint kevert drog.
-Nem sokat hallottam a kötelékünkről. És...nem is tudtam tapasztalni. Eddig. Így most elég váratlanul ér. Azért néhány információm van az írásokból. Úgy tudom minél többet vagyunk egymással annál szorosabb lesz a kapocs. Addig amíg már fizikai fájdalmat fog okozni ha nem érhetünk egymáshoz. Ha eltávolodunk egymástól. Ez a kötelék nem igazán engedett közel más férfihoz, talán ez vezetett a jelöltek halálához. Olyan mint ha egy évek óta éhezőnek adnánk egy falat kenyeret, az csak éhesebb lenne tőle. A mi kapcsunk már rég óta él de kiéheztettük mert nem láttuk egymást. Ezért nem ismerhettelek meg, hogy a beavató szertartáson minden rendben menjen. De aztán... minden másképp alakult.-Mondtam miközben kinyitottam a szemem és igyekeztem nem Nickre nézni.
-Tudod. Sokszor eljátszottam a gondolattal amíg nem ismertelek, hogy vajon mi lett volna ha minden rendben megy. Boldog lennék? Elégedett? Nem tudom. Elég sok minden új nekem.-Mondtam félrehúzva a számat.
-Bonyolult és idióta dolog. Persze ha férfinek születek akkor már is másként állna a szénám. Nyugodtan lehetnék egyeduralkodó a nélkül, hogy valaki őrültnek tartson. Nem kötődnék senkihez. Nehogy félre értsd, nem rólad van most szó. Csak minden sokkal egyszerűbb lenne, ez a helyzet túl bonyolult nekem...
Nem tudom miért tört rám ez a nagy őszinteségi roham de úgy éreztem Nicknek mindent elmondhatok. Elvégre egy csónakban eveztünk az egyszer biztos. Már csak az a kérdés, hogy ez is a kapocs miatt van e. Az is lehet, hogy tényleg megkedveltem Nicket?! Igen, oké, elismerem. Álmaim pasija volt.Megértett és talán ennél többre nincs is szükségem.

Amint Nicolas átölelt hihetetlen de megnyugodtam. Hullámokban tört rám az érzés mely azt súgja nem lehet semmi baj ha mellettem van. Mélyen magamba szívtam Nick illatát, csodás volt akárcsak ő maga. Nicolashoz bújtam, nem akartam elengedni.
-A népemnek szüksége van rám.-Suttogtam alig hallhatóan.
-Sajnálom Nick.-Mondtam továbbra is suttogva. Kissé eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. Olyan ritka szemei voltak amelyben két szín keveredett. Nagyon szép volt és megnyugtató. Nem értem, hogy lehet ilyen hatással rám egy férfi akit csupán 24 órája ismerek.
-Nem térhetsz vissza közénk. A Tanács biztosan nem engedélyezné. Ráadásul ott van Marcus...-Mondtam majd alsó ajkamba haraptam. Igen Marcus elég nagy probléma volt az életemben. Kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen személyiségével az őrületbe kergetett.

-Nem. Nem vagy még felkészülve Marcusra. Hidd el, hogy nem semmi egy fickó.-Mondtam egy grimasz kíséretében.
-Ősi törvények szerint csak tiszta vérű kerülhet a trónra. Egyszerűen, büszke és makacs nép vagyunk. Hatalmunk van és ezt kihasználjuk. Nick te még semmit nem láttál abból amire képesek vagyunk.-Mondtam és elhúzódtam Nicktől. Amint elengedtem úgy éreztem vissza kell rohannom hozzá. Úgy éreztem nem engedhetem el, szükségem van arra, hogy hozzám érjen. És ez ijesztő volt. Sosem függtem még senkitől, legalább is ez idáig így gondoltam.
-Marcus még nálam is brutálisabb.-Közöltem majd lecsúsztattam a ruhát a jobb vállamról ezzel szabaddá téve a fél vállam. Megfordultam majd elvettem a hajam a hátamról. A gerincem mentén jelek futottak és démon írással egy két szó. A jelek a nyakcsigolyámtól haladtak lefelé egészen a derekamig ezért Nick csak egy részét látta. Megfordultam és felhúztam a felsőmet.
-Ezek Marcus jelei. Nálunk azt jelenti tulajdonjog. Aki ilyennel találkozik úgy értelmezi: Tiltott gyümölcs. Marcus ha akar bármikor megtalálhat a jelek segítségével. Pontosan tudja hol vagyok. És a sajátjának tart.-Mondtam Nicolasnak.

-Nick. Meg kell...-Mondtam de ekkor mintha végighasították volna a gerincem fájdalom futott végig rajta. Azonnal a földre estem de sikerült elég ügyesen földet érnem.
-Ma...marcus.-Mondtam halkan a fájdalomtól küszködve. Olyan volt mintha éppen kirántanák a gerincem a helyéről, de azért felálltam még ha a falnak is kellett támaszkodnom. Amikor a fájdalom már elviselhetetlenné kezdett válni hirtelen abbamaradt. Meg könnyebbülten sóhajtottam majd rögtön a barlang bejárata felé pillantottam. Kisvártatva valóban megjelent a drágalátos dominánsom. Fekete haja egészen a derekáig ért és ez keretezte elég karakteres még is gyönyörű arcát. Olyan volt mint valami római isten szobra.
'-Jegyesem, hoztam neked valakit.-Mondta ördögi vigyorral és az eddig kezében tartott hajcsomóra néztem. Pár másodperc múlva viszont bedobta a barlangba, egy hulla volt. Azonnal rosszul lettem amint megláttam ki az.
-Jona!-Ordítottam és odarohantam a testhez. Tudtam, hogy ez lesz. Elmondta, hogy ha Jona még egyszer falazni fog nekem, megöli. És tényleg megtette.
-Marcus! Hogy tehetted ezt?!-Kérdeztem dühösen majd elindultam Marcus felé és mindenféle figyelmeztetés nélkül lekevertem neki egyet. Azonnal éktelen dühre gerjedt, mélykék szemei szinte lángoltak és megragadta a karom. Elkezdett kirángatni a barlangból majd a földre lökött.
'-Megmondtam! Megint falazott neked... hazudott nekem, a jövendőbeli királynak.
-Nem leszel király. Értsd meg én vagyok Mouhiro utódja. Én leszek az uralkodó, te csak a párom.
'-Nagyon tévedsz Tira!-Válaszolt Marcus továbbra is ördögien vigyorogva.

-Marcu...-Kezdtem de ekkor megragadta a csuklóm és felrántott. A derekam köré fonta az egyik karját és közel húzott magához. A nyakamhoz hajolt és megcsókolta. Csak álltam ott mint valami fadarab. Az egész testemen futkosott tőle a hideg.
-Érzem rajtad a szagát. Valaki hozzád ért.-Suttogta Marcus mikor már a fülemnél tartott. Ez után végighúzta az úját a csipőmnél kezdve a combomtól haladva lefelé. Lassan megcsókolt én meg alig bírtam visszafogni magam. EL akartam lökni magamtól. A csókja ugyanolyan kemény volt mint jó maga. Erőszakos és durva.
-Az enyém vagy...ezt meg kell értened.-Mondta. Marcus kék szemei olyanok voltak mint egy ékszer. Semmi érzelmet nem láttam bennük. Halálos komolyság és méltóság. Ennyi volt ő. A barlang felé intett a fejével és Nickre nézett.
-Te ki vagy? És miért értél hozzá?-Kérdezte. Megkönnyebbültem. Hát persze Nick még kicsi volt mikor kiűzték. Ezért nem ismeri fel.

'-Egy régi ismerős mi?-Kérdezte Marcus egy grimasz kíséretében.
'-Hát akkor figyelmeztetlek, hogy ez a szépség az enyém. Nem szeretném rajta a szagodat érezni.-Mondta Marcus kellő undorral és dühvel a tekintetében. Inkább engem ölelgessen minthogy Nicolast széttépje.
-Marcus, csak segített. Izé fáztam és nekem adta a köpenyét.-Magyaráztam. Marcus felvonta a fél szemöldökét és megrázta a fejét.
'-Nem érdekel.-Mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
'-Hát rendben. Nekem most mennem kell. Vigyázz Tira nehogy valami hülyeséget csinálj. Ne adj isten még úgy végeznéd mint a barátnőd. Bár kitudja lehet, hogy a halál is jól állna neked.-Mondta Marcus majd megsimogatta az arcom és elengedett.
'-Még ma gyere haza. Szertartás lesz a tiszteletünkre.-Mondta önelégült arckifejezéssel majd mielőtt eltűnt még vetett egy fenyegető pillantást Nickre. Pár másodperc múlva pedig eltűnt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és megigazítottam a ruhámat. Nem mintha ezzel vissza tudnám vonni, hogy hozzám ért. De azért megnyugtatott, hogy megint a magam ura vagyok.
-Idióta.-Mormoltam idegesen.
-Szerencse, hogy jó kedvében van. Az én hibám volt Nick. Kellet nekem veled alukálni.