Eléggé fárasztó napom volt ma: az egyik kis faluban egy falkányi szörnyeteg tombolt, amit egyedül kellett megállítanom, mert más nem volt, aki tudott volna harcolni. Szerencsére az Égi Nyilak mágiámmal meg tudtam ölni őket, mielőtt nagyobb kárt tettek volna. Bezzeg nem kértem a falutól jutalmat, elég volt nekem az is, hogy biztonságban voltak ott az emberek. Most jelenleg a parkban vagyok egy padon ülve, miközben békésen nézegetem az embereket, ahogy sétálnak, beszélgetnek egymással, illetve mivel szerelmespárok, ölelgetik és csókolják egymást. Olyan békés volt Moldred, mikor semmi sem támadja éppen. Ezért szoktam gyakran hazajárni, hiszen itt nevelt fel apám is, és bennem is megvan a Mágus vér. Bár az nekem még titok, hogy hogyan értek a Vadászathoz, mikor tudtommal nem volt vadász a családban. Végülis mindegy, a lényeg, hogy legalább le tudom vadászni a szörnyeket, ez volt a lényeg.
- Vajon milyen kaland vár rám legközelebb…? – Morfondíroztam magamban, miközben az égre néztem. Anamúr istennő adta vajon áldásként ezt a Vadász készséget, vagy Choor átokként valami ellene elkövetett bűn miatt? Nem tudtam, de nem is nagyon izgatott. Hirtelen kiabálásokra lettem figyelmes. Akkor láttam, hogy egy férfi a párját hibáztatta valamiért, majd elkezdi verni. Dühösen mentem oda, és terítettem le a földre a férfit, a tőrömet a nyakához szegve.
- Figyelj ide te patkány… Ha azt hiszed, attól férfi vagy, hogy megütsz egy nőt, nagyon tévedsz. Most pedig szépen eltűnsz a szemem elől, és többet nem jössz vissza, ha csak nem azt szeretnéd, hogy elvágjam a torkodat… - A férfinak ez bőven elég is volt. Menekült is olyan gyorsan, ahogyan kiabált.
- Köszönöm uram! – A nő szinte repült a boldogságtól, hogy valaki segített rajta.
- Ne köszönje asszonyom, kötelességem volt. – mosolyogtam rá. Ezután szépen visszaültem a padra pihenni.

//Bocs, hogy ilyen rövid lett!:S//

Ahogy pihentem a padon, egy hangot hallottam:
- Hi hi hi! Nagyon ügyes voltál, és milyen kedves! Majdnem, mint a jövendőbelim, csak nem olyan okos, ügyes, szép és barátságos, mint amilyen ő! Csak majdnem, meg halandóbb, de azért az is dicséretre méltó már, ha valaki majdnem olyan kedves! – Felnézve a hang irányába egy meztelen (?) Igen fiatal Elfet láttam fent a fán. Látszott rajta, hogy nem igen ismeri a civilizációt, mivel Erdei Elfről volt szó. Páran is látták, és olyanokat mondtak rá, hogy undorító, meg hogy jaj, megint itt van, meg ilyesmiket. Engem nem érdekelt ez, gondoltam még gyerek, majd kinövi.
- És ki a jövendőbelid? Egy daliás Elf fiú? – Mosolyogva kérdeztem, nem törődve azzal, hogy miben van, hisz nem is volt mit nézni rajta. Ha jól emlékszem, volt egy Elffel dolgom. Lidércektől sikerült megmentenem, bár igen nehéz volt. Mint mindig, akkor is elutasítottam a jutalmat, de valahogy mégis bekerült egy másik tőr a táskámba. Azt inkább megtartottam magamnak, így egy kicsivel jobban vagyok felfegyverezve. Nem tudom, mostanság hány fajta Elf van, de ez a lány szerintem Erdei Elf.

//Modetátori engedélyt kérek arra, hogy beszerezzek egy fiatal lávasárkányt állatnak, amennyiben nem lehetséges, akkor nem fog megtörténni a befogás//

A kis Elf lány válaszában elmondta, hogy mint említette, halandó, amiről én meg is feledkeztem akkor, és hogy harcos, mágus és ellenségek pusztítója. Nagyon szerelmes lehet belé, mert mindenféle szépnek leírta őt. Csak mikor megemlítette, hogy Alysha a neve, meglepődtem. Az Alysha tudtommal női név. Hmm, érdekes, hogy egy Elf lány egy halandó nőbe legyen szerelmes. Bár apám említette, hogy elő szokott az ilyen fordulni, és hogy ezért nem szabad kiközösíteni senkit sem, mert attól ugyanolyan érző, gondolkodó lény, mint mindenki más.
- Biztos egy nap eléred, hogy bevallja neked az érzéseidet. – Mondtam neki biztatóan Hirtelen ordítások, és sikoltások hangja rázta meg a parkot. Ahogy felugrottam, meg is jelent az oka: egy fiatal lávasárkány. Nem tudom, hogy került ide, de amikor rám nézett, megvolt az oka: engemet akart. A sárkány dühösen vágtázott felém, ami igen gyorsan bizonyult. De nem eléggé. Félreugrottam, majd belelőttem pár íjat. Akkor láttam, nem voltak szárnyai. Hirtelen eszembe jutott: Az ilyenek vulkánokban élnek, ez mégis miért jött volna fel csakis azért, hogy engem elkapjon? Már a támadása is furcsa, mert állandóan rohamozna, és ez miatt nem tud elkapni, miközben én lövöm belé a nyilakat. A sárkány egy idő után dühösen üvöltött fel, és majdnem megcsapott a farkával, de csak az egyik falat sikerült neki. A fal, mivel farka csupasz láva volt, megolvad kissé.