Árnykígyók Klánjának Kastélya

Messze a várostól a hegyekben fekszik hogy szinte senki ne találhasson rá. Egy kis ösvény vezet fele a hegyekbe amit majdnem hogy csak a fejvadászok ismernek. Az utak pedig tele vannak figyelőkkel akik a csapdákat aktiválják hogyha esetleg nem kívánatos személyek tévednének arra.

*Ami mai nap is egy csúnya viharos éjszakának igélkezett a felhők gyülekezetéből. Szeretem is az ilyen időt és fejvadászhoz méltónak tartom mert az emberekben félelmet kelt. De most először én is aggodalmat éreztem a belsőmben a vihar kapcsán. Van úgy hogy az ember érez valamit csak nem tudja hogy miért. De jobbnak láttam hogyha megpróbálom magamban elnyomni ezt az érzést elvégre nem lenne jó hogyha bárki észrevenné rajtam. Szóval vissza leültem az asztalhoz ami a bejárattal szemben volt. Igazság szerint ez volt az én szobám csak nekem is a háló körletben volt az esti szállásom de a nap nagy részét itt töltöttem. Szóval hátradőltem és hallgattam az eső kopogását az ablakokon és az enyhe megvilágításnál minden villám fénye megvilágította a termet. De a következő percben az ajtó kitárult és belépett rajta az egyik testőröm Rhyna. Elég sietős volt úgyhogy én sem akartam húzni az időt. Szóval ahogy közelebb lépett a szokásos kérdéseimet most átugrottam hogy minél gyorsabban elmondhassa amit szeretne nekem. Bármikor számíthat rám hiszen a mi klánunk alapja a kölcsönös bizalmon alapul.
-Igen? Ennek nagyon örülök.
Figyelmesen hallgattam a mondandója további részét. Ez csak tovább erősítette az aggodalmat magamban de igyekeztem ezt elnyomni hogy ne vegye észre.
-Értettem. Számíthatsz rám. Mert ahogy a kiképzésed alatt is tanultad a mi klánunkat a klántársaidba vetett bizalmad tartja össze évek óta. De szeretnék neked emléket állítani. Nem fogunk zavarni csak megsiratunk. Ahogy ez nálunk a szokás minden testvérednek fontos vagy de ezt nyilván te is tudod. Mielőtt bármit is mondanál ragaszkodom hozzá. Mert hiába térsz vissza és hiába emlékszel majd mindenre az már ahogyan mondtad nem te leszel. Ez számomra ugyan olyan mintha egy tagot vesztenék el. Szeretném ezért elmondani hogy mennyire hálás vagyok azért amit értetem tettél és a testvéreidért. Nem utolsó sorban pedig az egyik legjobb testőr voltál akire méltón lehettem büszke.
A mondandóm közben az ablakhoz léptem és a kinti ítélet időt néztem.
-Azt szeretném hogyha akármi is történik veled mindig emlékezz ránk.... Nos akkor indulhatunk.
Mondtam neki egy kicsit levíve a hangsúlyt a mondat végén.

-Az fontos hogyha van önbizalmad és hiszel magadban. A bátorság a testőr legfőbb erénye ezért is kerülhettél be közéjük. Szóval hiszek benned. Vagy is abban hogy ezt az akadályt is legyőzöd. Habár nem önmagadként térsz vissza de legyőzöd és ez számít.
Igyekeztem felkészíteni az előtte álló útra. Hiszen ott már senki nem lesz és én sem lehet ott hogy bátoríthassam. Tudom hogy mennyit jelent ilyen helyzetekében a lelki támasz és mindig is igyekeztem ezt megadni. Bár most rám is rám fért volna hiszen még sohasem kellet így beszélnem egy emberemmel hogy tudjam hogy már soha többé nem térhet vissza. Ki lenne képes magán egy ekkora lelki terhet elviselni. És hogy megnyugtat-e az hogy vissza fog térni? Egyáltalán nem talán az zavar a legjobban hogy mindenben ugyan olyan lesz mint ő csak éppen már nem az lesz aki volt.
-Hogy minden olyan lesz-e mint azelőtt? Nem egyáltalán nem. Soha és ismétlem soha senki sem tudja majd betöltetni a helyedet. Ugyan úgy testőr marad de ő már nem te leszel és nem az a lány akit még annak idejében az erdőben ismertem meg.
Mondtam neki egy kicsit mélabúsan hiszen igazam volt. S ezt nagyon is jól tudtam és nem is tudtam hogy mondjam el hogy így csak nem törölheti ki magát mások emlékeiből. Főleg nem az enyémből aki az egész klán sorsát a szívén hordozza. Nem is tudtam egyáltalán mit kéne most tennem azon kívül hogy támogatom. Nem tilthattam meg neki hogy megtegye különben ugyanúgy az átokban halna meg. Ezt pedig végkép nem akartam. Ahogy átölelt egy kicsit jól esett hiszen még utoljára talán így akart elbúcsúzni. De az én kezemet is rátettem az övére.
-Sose és ezt ígérem soha nem foglak tudni elfeledni. Azt a lányt aki a küldetéseket is kihagyhatta de még is becsület övezte és az egyik legjobb testőröm volt így is. Hogy felejthetném el amikor láttam hogy mennyit szenvedtél a próbán és a kiképzéseiden. Lehet hogy nem te fogsz visszajönni de én örökké emlékezem majd rád és örökké árnykígyó maradsz majd.
Mondtam neki és olyan nehézkesen tudtam elengedni a kezét hogy elinduljak vele.

Miközben elindultunk lefelé a laborok felé síri csöndben voltam. Nem akartam és nem is tudtam volna semmit sem mondani. Az idő egyre csak közelgett és neki kellett felkészülnie erre és talán ez a kis idő elég is volt rá, hogy helyre tegye magában a dolgokat. Egyszerűen, ha most csak meghalna, akkor a más lenne, akkor egy idő után enyhülne a fájdalom. De ez olyan, hogy minden nap emlékeztetni fog rá az a valaki Rhyna helyett hogy ezen a napon kit is vesztettem el. Nem lesz kellemes érzés, de a neki tett ígéretemet igyekezem megtartani. Majd megláttam, hogy egy kicsit habozott, amikor az ajtó elé értünk. Ez érthető volt, hiszen senki nem készülhet fel a saját halálára. Viszont azt nem ígértem, meg hogy hagyni is fogom, hogy az a valaki szabadon garázdálkodjon a klánomban. A többiekre meg nem is gondoltam, de nem engedem, hogy rájuk kezet emeljen ők az én testvéreim, akiket mindenáron megvédek. De láthatólag Rhyna hamar túljutott az úgymond kis sokkján. De utána pedig engem ölelt át mintha mégse akarna menni. Talán az egyik fele nem is akarta ezt igazán, de tudja, hogy meg kell tennie. Csak én is megöleltem őt és vártam, hogy abbahagyja nem tudtam semmi mást tenni. Egyszerűen ez egy olyan dolog, amibe nem szólhatok bele.
-Rendben van, ott leszek. Megteszem, amit kérsz tőlem. Igen ég veled és soha ne felejts minket.
Ezeket a szavakat volt a legnehezebb kimondani. Ahogy az ajtó bezárult visszhangozva a földalatti folyosón egyszerűen most szembesültem is vele hogy mi is történik majd valójába. Az ösztöneim azt súgták, hogy ez nem lesz jó és most rögtön menjek be oda és állítsam le az egészet. De az eszem mást diktált méghozzá azt, hogy egy ígéretet tettem valakinek, amit akármilyen nehéz is be kell, hogy tartsam. Csak nekidőltem az ajtónak és csak egyre és egyre lejjebb csúsztam még nem már csak ültem az ajtó előtt. Most egyedül voltam és csak bámultam magam elé. Nem tudtam semmit tenni csak magamban a sírást leküzdeni és figyelni nehogy valaki megzavarja a szertartást. Ez így ment egy ideig mikorra úgy éreztem, hogy összeszedtem magam még vártam pár percet majd benyitottam. Most csak egy élettelen testet láttam magam előtt egy idéző kör közepén. Lassan odaléptem és felemeltem őt a földről közben pedig imákat mormoltam halkan a lelkéért. Majd felfektettem őt az oltárra lassan hátra léptem és a falhoz támaszkodtam. Nem akartam most már egyáltalán elmenni. Ki akarom várni ennek a dolognak a végét akármi is történik itt. Az ajtót meg szándékosan nyitva hagytam ha keresne valaki akkor tudni fogja hogy itt vagyok. Szóval most már nem kellett mást tennem csak várnom hogy megtörténjen a dolog.

A várakozás az estébe torkollott és senki nem jött keresni engem. Az álommal küszködtem közben egy óra is hosszú idő volt a majdnem sötétben. Egészen aludni lett volna kedvem de nem most nem tehettem. Nem volt szabad hiszen meg akartam várni ennek a végét hogy mi is történik majd most. Éppen csak egy nagyobbat pislogtam miközben már aludtam is volna el de ekkor meg is érkezett a válasz. Rhyna újra élt de én nem is tudtam vagy is nem láttam elég tisztán csak egy picit homályosan ahogy kinyitottam a szemem. Nagyokat pislogtam mikor felkelt és lesétált az oltárról. Tudtam hogy ez fog történni de azért a látvány egészen más volt. Ahogy elém lépett rögtön szembetűnt a másság a küllemében. Mindjárt következik a belsőjében való eltérés is és már csak arra tudtam gondolni hogy miféle szörnyeteg lett belőle. Mióta itt vagyok igyekeztem a legjobb énemet elővenni a dologhoz de legszívesebben véget vetettem volna ennek az egésznek. De amikor megszólalt minden rosszindulatom mintha csak elszállt volna. Egyszerűen nem más lett ez ő volt. Senki más csak ő ahogy még el is próbálta nekem mondani. Legszívesebben most felpattantam volna és egy ünnepséget rendeztem volna a klánban a tiszteletére de inkább jobb ha ez a mi titkunk marad.
-Azt látom hogy te vagy. Szeretném hogy ez a közeljövőben maradjon is így.
Mondtam közben szemügyre véve a a jeleket amiket már előtte megfigyeltem hogy két pontba csoportosultak a testén.
-Remek a bátorságra szükséged lesz ezután. De mindegy mit láttál most már itt vagy és csak ez számít. És hogy te voltál a jobb és nem az átok.
Mondtam neki miközben felálltam a földről és magamhoz öleltem miközben a fejét fogta.
-Én bízom benned és a testvéreid is ha nem is tudnak róla. Szóval minden rajtad múlik.

Lehet hogy furcsa volt neki az hogy megöleltem de hiányzott. Lehet hogy hülyeség de én aggódom minden egyes emberemért és nem mindegyikük tér vissza halálból. Mondhatjuk hogy egyikük sem kivéve őt szóval talán ez még egy teljesen normális reakció volt még tőlem. El se tudja képzelni hogy már csak egy ember elvesztés is mekkora kihatással van másokra mivel nélküle nem lesz minden ugyan az mint azelőtt. Majd én is odasétáltam és a tárgyakat kezdtem el szemlélgetni amiket felvett a földről. Nagyon nem értek az efféle mágiához de azért látszott hogy nem valami egyszerű lehetett. Kicsit más lesz erről az oldaláról megszokni. Igaz hogy nem változott sok mindenben de hogy van egy másik énje is és hogy most már bármit csinálhat nem akadályozza az átok. Igazából örülök neki csak az első részének nem.
-Igen. Ahogy ígértem nem változik majd semmi.
Bólintva egyet nyomatékosítottam a mondandómat. Majd amikor megláttam hogy összehúzza a szemöldökét arra gondoltam hogy most vajon én rontottam el valamit vagy mi? De nem én lehettem az elvégre semmi különöset nem mondtam vagy tettem amire ez lehetett a reakciója. Mindegy most valahogy nem foglalkoztam a dologgal és nem is akartam rákérdezni hogy miért is csinálta. Nem akartam mindent túl hamar megtudni majd mindent szép lassan idejében.
-Érdekes hogy a küldetések érdekelnek. Hát ahogy érzed magad. Ha szeretnéd tarthatunk miattad egy kis szünetet. De a többiek számára nem áll meg az élet. Főleg most hogy most egy herceg is hadat üzent nekünk nyilvánosan és elfoglalta egy klánkastélyunkat a területükön. Ez egy olyan provokáció amit nem hagyhatunk válasz nélkül. Ez igen kemény feladat lesz és nem egy napos. Vissza is kell hogy foglaljuk a várat és eltennünk a kis herceget láb alól. Szóval nyugodtan tarthatunk szünetet.

-Ne ez az lány akit ismerek. Főleg most ezt még egy jelnek is érzem hogy most visszatértél közénk és újra itt vagy. De ez nem azt jelenti hogy elbizhatjuk magunkat. Szóval most már nincs más dolgunk mint bosszút állni.
Mondtam neki egy kicsit mosolyra fakasztva ezzel önmagamat is és szinte nevettem volna hogy hogyan is lehet valaki annyira idióta hogy nekünk. Mondjuk nem is tudtam neki mit mondani neki hiszen annyira örültem annak hogy visszatért hogy azt szavakkal el sem mondhattam volna neki. Szóval nem is akartam most egy kis ömlengést levezetni neki a dolgokról úgyhogy jobbnak láttam ha csendben maradok és várom a megfelelő alkalmat.
-Igen egy herceg és ráadásul nagy a hatalma is. Neki is van oka ez elbizakodottságra tekintve hogy neki is van egy titkos fegyvere akárcsak nekünk te. Te mi tudunk az övéről ő viszont rólad nem.
Mondtam neki újra ás újra megmosolyogva a dolgokat hogy most mekkora is az előnyünk de nem bizhatjuk el magunkat mert csúnya vége lehet a dolgoknak méghozzá nem is akármilyen.
-Rendeben tartsunk mindennél jobban esne most ha kiélvezhetném ezt hogy újra itt vagy mellettem.
Szinte még kérnem sem kellett jött egy olyan hogy is mondjam helyzet amikor kifejezhetem hogy mennyit is jelent nekem és látszólag ő is ezt akarta tenni. Mikor az ajtót is bezárta és bennem csak peregtek a gondolatok arról hogy most mit is fogunk tenni. Ahogy megsimítottam az arcom én csak az ő arcára helyeztem a kezemet.
-Rendben élvezzük ki hogy egyedül vagyunk. Úgysem tudhat majd róla senki.
Mondtam neki miután mélyen a szemébe néztem s átkarolva megcsókoltam őt.

Soha nem éreztem magam még jobban ennél és nem kételkedtem abban hogy jól döntöttem ezen a téren. Most biztos voltam abban hogy jól döntöttem. Csókolózni is nagyon kellemes volt igaz hogy még őszintén ezt sem tettem senkivel se de ez most őszinte volt és jobban esett most bárminél. Amikor már az oltáron voltunk nem lepődtem meg hiszen tisztában voltam hogy már nem én vagyok többé az erősebb és hogy már neki is van hatalma sőt elég sok is de ez engem nem zavart. De ahogy látom én csak elkezdtem a dolgot de ő is akarta sőt folytatta is a dolgokat. Amikor pedig elkezdett megszabadítani a felső ruháimtól már egyből gondoltam hogy mire is akar kilyukadni. De nem ellenkeztem én is szerettem volna a dolgot szóval ha most ellenkeznék ezzel akkor saját érzéseimet tagadnám meg. Amúgy is nem érdekel hogy mit gondolnának most senki más nem érdekelt csak ő. Szóval folytattam tovább én is elkezdtem levenni róla a felső ruháit közben pedig már én is a hajánál jártam az egyik kezemmel. Közben csak azon járt az eszem hogy tegyem meg szóval egyet értett a szívemmel.
-Figyelj el akarom mondani hogy ne sajnálj most. Mindent tegyél meg amit szeretnél mivel ez semmin sem fog változtatni kettőnk között. Vagy is fog csak nem negatív értelemben.
Rémes hogy még ilyenkor is ennyit tudok beszélni Közben pedig már egészen hozzásimultam.

-Az akció? Már úgy látom meg is történt ami kettőnket illeti.
Simítottam végig az arcán és is a haját kisöpörve az arcából. Közben pedig csak a szavain járt az eszem. Nem is gondoltam volna hogy megteszi ezt pont velem. Nem mintha én nem akartam volna és hogy őszinte legyek tetszett ez a merészség. Valahogy most ez megtetszett benne hogy a szertartás után Nefret min az volt ami előtte nem. Ez olyan volt mintha teljesen az ellentéte lenne a régi önmagának.
-Nos a valós akciót majd akkor kezdjük amikor alkalmas lesz az idő. Mert most még túl nagy lenne a felhajtás és a nyom ami felénk vezet. Várunk egy kicsit ahogy mindig is csináltuk.
Mondtam neki továbbra sem mozdultam nem volt kedvem hozzá hoyg megszakítsam ezt az idillt. Valahogy régen nem érdekeltek így a nők mint ahogy az elmúlt pár órába. Egyikük sem volt maradandó emlék kivéve őt. Talán még az is jó hogy senki nem látott minket.Nem lett volna jó hogyha a többiek hozzák szégyenbe Nefretet és az amit pedig az ő dühe okozott volna nem lett volna nyom nélküli. Nos most megfontoltnak kell lennem hogy mit és hogyan teszünk ezután.
-Nos és te hogy érezed magad most?

Az este után úgy láttam hogy jobb lesz ha mihamarabb belekezdünk a tervek és a ránk bízott feladatok megvalósításában. Szóval visszasétáltam a tornyomba és leterítettem egy öreg tervrajzot az asztalomra félrelökve pár öreg könyvet. Majd újabbakat és újabbakat rájuk terítve.
~Hmm nem lesz olyan könnyű mint hittem de talán most ez egy kicsit egyszerűbb lesz hogyha csak kevesen csináljuk és nem vonulunk ki mind mert az magas veszteségekkel zárulna és a testőreimre ráférne egy kiadós tűzpróba is. Szóval most akkor most tökéletes alkalom is lesz erre hogy egy újabb tesztet állítsak elébük.
Gondolkodtam magamban majd hívattam mindegyik testőrömet a tornyomba megbeszélésre. Ahogy megérkeztek belekezdtem a magyarázat adásba.
-Nos mint azt tudjuk senki nem nézi jó szemmel a működésünket ezért megpróbálnak minket eltenni az útból. Ez sikerült is nekik az egyik klánkastély esetében de most mi nem a visszafoglalást kaptuk meg feladat képen. Először el kell hogy tegyük láb alól azt aki irányítja ezt az egészet ellenünk. Ő pedig egy egészen nagy hatalmú ember valójában egy fiatal király. Volt már vele elég bajunk de minket akar amiért megöltük a feleségét de ez most nem ránk tartozik. Nekünk annyi a feladatunk hogy halott legyen. Nos ugye mivel mindenki emlékszik mi az a tűzpróba nos ez pont olyan lesz. A ti feladatotok hogy megvédjetek de csak egy hiba vagy késés és én halott vagyok. Ahogy szokott lenni most is meghagytam az örökösöm és ha netán én meghalnék felsőbb utasítások miatt mindannyitokat ki kell hogy végezzenek.
Mondtam majd közelebb léptem a térképhez és jeleztem nekik hogy közelebb jöhetnek az asztalhoz. A térképen egy tér alaprajza volt és X-ek díszítették különböző pontokon.
-Nos itt be van jelölve mindenki pontja. A téren egy királyi menet lesz én amint láthatjátok innen indulok előre át a tömegen.
Mondtam rámutatva a legtávolabbi X-re.
-Nos egyikőtök itt lesz elintézi ezt az íjászt a tetőn hogy ne lőhessen le engem. Két őrt az itteni ember leszed előttem. A tömegekben lévő őrökkel majd én foglalkozom. Ahogy kiértem a tömegből itt álluk meg a menettel egy nagy templom előtt. Ti a tetőn lesztek elrejtőzve. Ha jelt adok akkor megölitek az összes őrt a közelemben vagy is csak ledobjátok vagy lövitek őket kinek melyik jobb. A jel pedig az lesz amit sosem mondunk ami nem más mint hogy "győztél". Amikor pedig kivonom a kardomat akkor ti mögém jöttök és együtt támadunk.
Mondtam majd összetekertem a térképet és a helyére tettem.
-Most irány a fegyvertár felszerelkeztek és utána az istállóban találkozunk.
Megvártam még felszerelkeztem majd odalent vártam mindannyiuk megérkezését.
-Nos induljunk ja és egyikőtök neve sincs az örököseim listáján bár sokan alkalmasak vagytok rá de ha elbuktok egy tűzpróbát velem kell hogy haljatok.
Mondtam felpattanva és megsarkantyúztam a lovamat és a város irányába lovagoltam.

-Nektek kell eldöntenetek én megbízom bennetek de csináljátok a dolgokat és nem én. De látom hoyg nem emlékszem mi is az a tűzpróba igazam van?
Mondtam neki a egyik kezemmel hátra hajtva a csuklyát ami az arcomat takarta és mosolyra húzva a számat. Közben tovább vágtattunk az éjszakában egyre közelebb jutva a városhoz de még így is elég messze volt. Rémes hogy elfelejtette mi az hogy tűzpróba. Amikor magával az életeddel játszol hogy kiválhass egy próbát. Bár a levél amit a vezető hátrahagy sose ugyan az amit ő mond és talán egészen más áll benne de ezt csak ha a vezető meghal akkor olvashatják. Az enyémben tényleg egy jó meglepetés van de senki nem tudja még és remélhetőleg nem is fogja.
-Bár nem hinném hogy tapasztalt íjjász vagy szóval inkább maradj a többiekkel a templom tetején. Majd valaki elintézi a fenti lövészt helyetted és mond csak ugye nincsen semmi bajod a pincében történtek után? Mármint úgy értem hogy teljesen kész vagy erre. Nem szeretném ha az embereim rájönnének hogy milyen erővel is bírsz most már.
Mondtam neki halkan az utolsó mondatokat halkan ügyelve arra hogy ne halljanak meg minket mivel ezt tnyleg titokban kéne tartani.

Sok idő telt el azóta hogy Rhynának segítettem legyőzni az átkot. Rhyna... hova is gondolok, már Neferet a neve. Igyekeztem így szólítani, de kezdetben még néha ugyanúgy Rhynának szólítottam. Nem tudom hogy ez mennyire is zavarta, de egyszerűen nekem is túl kellet legyek ezen. Sőt az is nehéz volt, amit az átváltozása után csináltunk. Végül is nem tudtam helyre tenni ezt magamban, mert nem tudtam hogy helyesen cselekedtem-e aznap este. Végül is nem is tudom, hogy ezt most miért engedtem. Talán nem mertem nemet mondani? Ugyan én nem féltem a halált, ahogy most sem de akkor az érzéseim vezéreltek volna? Ezen még elmélkednem kell, de szembe kell nézzek ezzel a kérdéssel, mert előbb utóbb eljön az ideje. Közben a kastélyban a célom felé sétáltam, ami nem volt más mint az a terem, ahol a térképeket tartottuk és a feljegyzéseket. Szükségem volt egy kis tervezésre, hogy elterelje a gondolataimat erről a dologról. Ahogy kinyitottam a két hatalmas ajtót megdermedtem egy percre, nem akartam elhinni, hogy nem tudom majd elterelni a gondolataimat. Halkan bezártam az ajtót, hogy ne vegyen észre és közben lassan lépdeltem előre. Közben akaratlanul is megakadt a szemem Nefreten. Szemre való volt, és a viselet is kirívó volt, de lehet csak én találtam annak. Közben ahogy egyre közelebb értem hozzá, mondani akartam valamit de egy szó sem jött hirtelen a számra. Vicces volt, hogy pont nekem egy mestergyilkos nem tud megszólalni. Nem akartam kérdőre vonni hogy mit csinál itt, mert az olyan lenne mintha nem kellene itt lennie. Ekkor önkénytelenül is elsétáltam mellette, és levettem egy feljegyzést a polcokról. Majd kiterítettem a hozzá legközelebbi asztalon.
-Ha valami jót keresel akkor ezt ajánlom, mert megvan benne minden. A feljegyzésekben minden ott van. Szerelem, árulás, szenvedés, harc. Ez a háború 1 évig tartott.
Mondtam neki, miközben letettem mellé a térképhez tartozó feljegyzéseket, miközben összefontam a kezeimet magam előtt.

Vártam Nefret reakcióját, miközben még mindig a gondolataimmal viaskodtam. Kételyek gyötörtek, mivel klánon belül szerelem ritka, vagy titokban tartják már amennyire lehet. Közben akaratlanul is Nefretre szegeződnek a szemeim. Nem értem, hogy miért is bámultam őt, először nem is vettem észre, de már zavart hogy miért is van ez velem. Szinte nem tudtam elfejteni azután az este után, és talán örökre megváltozott a kettőnk kapcsolata. Majd a gondolataimból kiszakít egy kérdéssel, ami elég érdekes volt, és sejtettem, hogy most jól kell válaszoljak. Először el is gondolkodtam, hogy mit is válaszoljak erre a kérdésre.
-Szerelmes? Hát nem egy fejvadásznak való a szerelem. De voltam már és most is az vagyok, vagy is nem is tudom. Egyszerűen nem tudom helyretenni, hogy mi is van kettőnk között. Főleg azután az este után csak te jársz a fejemben, és nem tudom mi a helyzet kettőnk között. Mivel nem tudom, hogy te mit is érzel.
Mondtam neki miközben mintha felszabadultam volna, olyan jól esett ezt most kimondani. A részemről viszont ez nagyon nagy teljesítmény volt, hogy ezt csak így kitálaltam neki, minden rejtett csapda vagy egyebek nélkül. Szóval most egy kicsit védtelennek éreztem magamat emiatt, és hanyagnak is. Mivel körül sem néztem, hogy van e rajtunk kívül valaki más is vagy, hallja e valaki amit most mondtam.