Még mielőtt megfogtam volna a kezét visszahelyeztem a helyére a szájelkötőmet mivel ahogy megérkezünk az angyalok városába mások is lehetnek ott. Közben megfogtam a kezét és szinte ott teremtünk ahová én egész életemben vágytam és ráadásul egy egy csodaszép helyre kerültünk. Csak néhány lépést tettem és egyfolytában a fejemet forgattam és bámészkodtam. Odabent ujjongtam és alig bírtam ki hogy türtőztessem magam és ne csináljak semmit a bámészkodáson kívül. Legszívesebben bejárnám az egész helyet.
-Köszönöm szépen... Egyszerűen nem találok szavakat arra hogy mennyire is köszönöm neked ezt az utat. Amúgy most hol is vagyunk?
Kérdeztem tőle még mindig bámészkodva és közben már egy kicsit jobb volt őt vidámabbnak látni mielőtt eljöttünk mintsem szomorúnak. Nagyon sajnáltam ami azt illeti hiszen elvesztette a saját útját és olyan sebeket hordozott amelyek mélyek voltak. De nem a testében voltak ezek hanem a lelkében és annak is a legmélyén.
-Ami pedig azt illeti a segítséged már több mint amit valaha kívánhatnék. Az egy dolog volt hogy ide eljuthatok de a te barátságod és segítség ajánlatod sokkal több mint amit valaha is kívánhattam volna.
Mondtam neki szinte meghatódva hiszen ez sokkal több volt amit valaha is elérhettem volna. Közben pedig egyfolytában csak bámészkodtam. Igazság szerint még nem is akartam elhinni ezt az egészet olyan volt mintha csak álmodnék. Hiszen annyi dolog volt valóra amennyiről csak álmodni mertem sőt több is mint amennyiről álmodtam.
-Na esetleg körbevezetsz vagy nekünk halandóknak csak ez a hely marad? Az információk pedig maradjanak meg neked hiszen én nem vagyok méltó arra hogy olyan dolgokról tudjak ami az angyalokra és Istenekre tartozik....

Érdekes volt belegondolni abba amit először mondott hiszen nagyon kevesek jártak itt és most én is közéjük kerültem. Ez talán egy olyan dolog amivel az ember dicsekedhet másoknak de én nem fogok hiszen ez nem az én stílusom. Körülnéztem és tényleg olyan volt mint egy fürdő de azért ez nem volt átlagos elvégre az angyalok fürdője volt ez. Még magamban vívódtam a kérdésekkel hogy egyáltalán méltó vagyok arra hogy ezen a helyen állhassak. De az is lehet hogy ez az Istenek ajándéka a kitartó szolgálatomért és a kitartó imáimért.
-Nekem ennyi is elég... Sosem gondoltam hogy életem során egyszer látni fogom ezt a helyet. Mivel ez a hely szinte csak egy mítosznak számít a népem körében és én most pont itt állok Tyropiaban...
Szóval most egy álmom vált valóra hála egy angyalnak és nem is voltam ennél boldogabb sosem. De még mindig aggasztott hogy a lány egy bukott de nem zavartattam magam hiszen már tisztáztuk a dolgokat és van egy olyan érzésem hogy nem kell tartanom tőle. Vagy is csak remélem hiszen nem vall rám hogy valaha is leeresztem a védelmem de most ebben a helyzetben sikerült. Talán maga az öröm és a hely szépsége tette mind ezt de nem bántam így csak jobb volt gyönyörködni a hely szépségében. Közben észrevettem hogy Iumi nagy figyelmet szentel az oszlopoknak vagy ami azt illeti sokat is. Ez egy kicsit szemet szúrt nekem és érdekelt hogy van e ebben a dologban valami. De amikor megemlítette hogy tovább is mehetünk hirtelen még jobban éreztem magamat.
-Ha nem zavar a kérdés... Mi van az oszlopokkal hogy olyan sokat megérintettél? Ez valami csapdát hatástalanít vagy mi? Bocs de nem tudok másra gondolni hogyha butaságot mondtam....
Vallottam be és közben nem láthatta a szájelkötőmtől de egy mosoly került az arcomra. Az embernek tudnia kell magán is nevetni hiszen úgy nem is tud élni. Lehet ez a kérdés sem tartozott életem legokosabb kérdései közé meg egyáltalán miért mondaná el? De akkor is kíváncsi voltam mivel ez a hely teljesen új volt nekem. De közben választ is kaptam a kérdésemre szóval fölösleges is volt de az ő dolga hogy válaszol-e még rá.
-Nagyon sok emléket... Ebben biztos vagyok és ha az lesz amit mondtál még több fájdalmat...
Mondtam sóhajtva a dolgon hiszen még mindig nem voltam talán tisztában azzal hogy mi is folyik most itt. De Közben következett egy kérdés ami kicsit szíven talált. Emberek között szinte mindig ezt a viseletet hordtam. Azért hogy az emberek ne lássák az arcomat másrészt senkit nem akartam magamhoz közel engedni mert féltem attól hogy belém látnak és ettől sebezhetővé válok. Eddig egy barátom sem olt az évek során mivel mind csak sebezhetővé tesznek. Ahogy mondják egy gyilkosnak nincsenek barátai csak célpontjai.
-Nem akarom hogy az emberek lássanak... Sőt senkinek nem akarom megmutatni az arcom... De neked Iumi talán most az egyszer levethetem...
Mondtam miközben először a szájelkötőt húztam le aztán a sisakot vettem le és előbukott a férfias vonalú arcom ami vetekedhetett egy elf szépségével is. Majd a hajam is előtűnt és ezután Iumira néztem a kezemben tartva a sisakom.
-Tessék de csak mert angyal vagy...