Hitskin.com

Hozzászólások száma : 137 Join date : 2010. Jun. 27.

Név: Samaranth Elyon Fillway

Kor: 15 (3001)

Nem: nő

Faj: félvér ( eitri és démon keveréke)

Város: Rebandir

Felszerelések: Exotath

Állatok:
Konkrét állata nincs, mivel tudja irányítani az állatokat, azok közül is inkább a madarakra specializálódott. Különösen több figyelmet irányít az egyik madárnak, Kavarasnak, a varjúnak.

Küllem:
Emberi formája mindig változó, de van egy kedvenc külseje, egy lány aki hosszú barna hajjal, s zöld szemmel rendelkezik. Magas, olyan 178 cm magasságot üti. Általában a kényelemre és a könnyűségre megy. Ám ez csak az emberi alakja volt. Legkedvesebb szórakozása embereket lemásolni, nem csak a küllemét, de még a jellemét is. Ha felfedi a valóst, akkor magasabb, mint két méter. Hajának barna színe a zöldessel vegyül, s szeme is sötétebb lesz, s az üvegteste feketévé változik. Karjaiból tollak nőnek ki, melyek a barna árnyalataival rendelkeznek. Ezek a szárnyak lehetővé teszik neki, hogy tudjon repülni. Testét zöldszínű bolyhos tollak láthatók, mely szinte olyan akár egy ruha. Lába hatalmas karmokban végződik, s emellett egy farok is társul a külsejéhez, amit izgatottan csóvál, hogyha valaminek örül illetve, hogyha valamire kíváncsi. Néha nyughatatlan s még mindig keresi a helyét a világban.

Samaranth Elyon Fillway Harpy

Jellem:
Imád szórakozni, s kedvenc hobbija mások bosszantása. Szereti a varázslatokat, s szeret az állatokkal repülni. Néha morcos, s szinte már bunkó, de szíve mélyén kedves is tud lenni. Ha az emberi alakjában lófrál a világban, akkor távolságtartó, s inkább csak megfigyelőként szemléli a lényeket. Ám ha rájön a bolondság, akkor idegesítő is tud lenni, olykor remek diák, illetve tanár is. Szereti, ha játszanak vele, s nem nagyon fogja fel, ha a játékai mások agyára megy. Ám ha felfedi valós alakját, akkor már kissé durvul a dolog. Meghecceli az embereket, ellopja, s máshol teszi le a lények dolgait, s ijesztgeti a népet, ahol csak megjelenik. Ha harcra kerül a sor, akkor mindkét alakjában megállja a helyét. Emberként varázsol olykor használja a kardját,illetve az állatok segítségét veszi igénybe, démonként a karmaival és a széllel végez az ellenfelével.

Múlt:
Szép nyári est volt. Az eitrik a tavaknál nyüzsögtek. Nem is sejtették, hogy démonok leselkednek rájuk. Perceken belül sötét felhők kúsztak az égre, s velük együtt előmerészkedtek a gonoszok is. Da’lien, a démonok vezetője vezette őket, hisz egy hosszú csata után nekik is járt a szórakozás. Jelen esetben az eitrikkel, Shilennaval és barátaival akartak játszani. Persze a természet békés lényei megijedtek, s el akartak rejtőzni, de ellenfeleik gyorsabbak voltak. Da’lien végignézett a lényeken, s megakadt a szeme egy szépséges lányon, akinek hófehér bőre, s gyönyörű zöld szeme volt. Kiragadta a tömegből, s kissé messzebb vitte. Eleinte csak nézegette a lányt, s nem engedte el. Órákkal később már beszélgettek is, s megtudta, hogy a lányt Shilennanak hívják. Da’lien Shilenna kérésére hazavezérelte a démonokat, akik az alatt a 3 óra alatt elszórakoztak az eitrikkel. Persze akkor már ők is nevetgéltek, hisz a démonok úgymond a jó oldalon áltak, s belátták, hogy senki sem akarja őket bántani.
Da’ilen nem tudta elfelejteni a lányt, s elment hozzá. Persze, most már egyedül ment, hisz megint kettesben akart lenni vele. Hosszú keresgélés után, megtalálta Shilennat, s újra csak elragadta a többiektől. Shilenna egész jól elvolt vele, s mindennap örömmel fogadta a démon látogatásait. Hónapok teltek el, s barátságuk egyre szorosabb lett, míg végül szerelemmé fejlődött. Szerelmük akkor bontakozott ki igazán, miután kiderült, hogy Shilenna gyermeket vár.
Az utolsó hónapokban Shilenna egyre betegebb lett, s úgy tűnt nincs semmiféle gyógyír a számára.
Da’lien remélte, hogy a felesége túléli a veszélyes állapotot. Akkor még úgy tűnt, hogy az istenek megkegyelmeznek nekik, hisz az eitri egyre jobb színben volt.
Szép nyári est volt, akárcsak a megismerkedésük idején. Da’lien kezébe vette a kicsit, aki hangosan felsírt. Shilenna örömében sírásban tört ki, s a kezébe akarta fogni a gyermekét. Mikor meglátta, kicsit ledöbbent. A gyermek szépséges zöld szemekkel nézett rá, de mégis fekete volt az üvegtest, haja zöldes barna volt. Karjai szárnyak voltak, s testét zöld színű bolyhos toll fedte. Lábai karmokban végződtek, s apró farkinca is ott virított.
A gyermek végig simított az anyja arcán apró kis tollaival, majd hatalmasat ásítva elaludt. Édesanyja szerettet teljesen ölelte magához, s közben a szerelmét nézte. Tekintetükből látszott, hogy ugyanazt gondolják. Szeretni fogják a kislányt az életük végéig.
Az évek peregtek, akár a homokóra, s a gyermek lassan felnőtt. Anyja megtanította, hogyan kell emberi alakot ölteni, hogyan irányítsa, pontosabban, hogyan kérje segítségét az állatokat. Bizony az állatoknak, hisz Shilenna eitri volt, s ha úgy adódott bármelyik állat alakját fel tudta venni. Megtanította a túlélésre, s a rejtőzésre is.
Apja harcra tanította, s démoni alakjának rejtett képességeit fejlesztették tovább. Varázslatokat tanított neki, jobban mondva a szél varázslatait, hisz Da’lien a szél démona volt. Megtanította a vadászatra, mesélt a fajokról, a lényekről, s az istenek harcáról is mesélt.
Elyon, ugyanis így hívták, az évek folyamán elszakadt szüleitől s elindult világot látni. Nagyon szerette volna megismerni az embereket, hisz róluk mesélt a legtöbbet az édesapja.
Egy nap, megérkezett Kalhvar földjére. Persze akkor még nem volt annyira okos, hogy elrejtse az igazi alakját. Átrepült a hegyeken, s egész jól eljátszott a madarakkal. Versenyzett velük, s énekelve járta a világot. Órák multán néhány épületet vett észre, s embereket, akik dolgoztak arrafele. Gondolta elrepül arra, s játékból megijeszti őket. Az emberek futva menekültek el, mikor ő megjelent előttük. Hangos kacagásban tört ki, miközben azt gondolta, hogy az apjának igaza volt, tényleg viccesek az emberek. Minden nap eljött a faluba, s játszott az emberekkel, ugyanis neki a termény szétrombolása, az étel ellopása vagy a háztetők belyukasztása mind csak játéknak minősült.
Az emberek lassan azt kezdték hinni, hogy az Istenek megharagudtak rájuk, s úgy gondolták ez azért lehet, mert nem végzik jól a munkájukat. Elyonról azt hitték ő az Istenek átka, s azért küldték őt ide, hogy megbosszulja az ő lustaságukat. Lassan pletykák terjengtek róla, hogy egy fura lény, különösen furcsa hangjával, hatalmas karmaival háborgatja a népet. Az emberek csak Hárpiának nevezték, hisz hasonlított az egyik madarukra, Harpiara.
Elyon éveket töltött abban a faluban, mire az emberek megelégelték mindennapos támadásait, s katonákat hívtak, hogy végezzen a bestiával. De egyik sem járt szerencsével, mígnem egy pap jelent meg a helyszínen, aki egy szent varázslattal elűzte őt. Bár Elyonnak kicsit furcsa volt, hogy mennyien el akarják küldeni, így hát úgy gondolta, megy máshova is. Az idő elteltével visszajutott a fülébe az emberek gonosz megjegyzései róla. Történeteikben csúfam ábrázolták.
Megérkezett Normerebe, ahol már emberi alakot öltött. Sokáig csak az utcák aszfaltjait koptatta. Egy nap az út mentén üldögélve arra járt egy elf. Elyon örömében majd kiugrott a bőréből, hisz életében most látott először elfet. Hamar összebarátkoztak, s az új barátja elvitte őt Rebandirba, vissza az ő eredeti otthonába. Eleinte Shaueddel tengette a mindennapjait, aki megtanította az íjjal s a karddal bánni. De lassan az elfek falujában is elkezdett rosszalkodni. Néha véletlenségből leszaggatta a tetőket, vagy eltalálta, s odaszögezte a lakókat a fához. Persze neki mindez játék volt, hisz élvezte, hogy a többiek fogócskáznak vele. Ám a fogócska egyszer véget ért, s neki mennie kellett.
Persze ő nem fogta fel ennek a lényegét, s tovább haladt Nicosiaba, ahol harcra késztették a gyengébb lények. Bér legtöbbször nyugodt marad, azért ő sem vetette meg a jó kis harcot. Tudása fejlődött, ám voltak vereségei is. Egy nap a gonoszok birodalmában találkozott egy különös lénnyel. Ő maga sem tudta, hogy mi, vagy ki az, hisz a fejét csuklya fedte, s testét köpeny takarta el. Elyon ekkor érezte a félelmet először, de lassan el is múlt, ahogy meghallotta a hangját. Hisz a lény hangja olyan volt akár egy istené, s mégis sötét, akár a fénytelen éjszaka. Az idegen megkérdezte tőle, hogy nem akar e vele tartani, mire ő igent mondott. Nem érdekelte, hogy mit akar. Egyszerűen vonzotta őt. Az első hetekben, miközben vándoroltak, harcoltak az idegen nevet adott neki. Hogy miért? Mert szerinte nem illett hozzá az Elyon, s Szerinte Samaranth sokkal jobban illet az ő vadóc viselkedéséhez. Sokáig vándoroltak együtt, de a háború eltaszította őket egymástól. A csuhás alak elindult a harcba, míg őt elküldte Arcanara, hogy tanuljon az ott élőktől.
Samaranth Lunatonban húzta meg magát, s emberi formájában járta a világot. Felvett egy emberi vezetéknevet, hogy könnyebben be tudjon olvadni a környezetébe. Így a beve Samaranth Elyon Fillway lett. Az emberek kedvesen bántak vele, s egész jól elvoltak vele. Ám 1 évnél tovább nem bírta. Kitört belőle a vad éne, s feldúlta a várost. Így hát ezt a helyet is el kellett hagynia. Tovább ment, de sehol sem találta a helyét. Jelenleg is a falvakat, városokat „látogatja” s keresi az ő igazi otthonát.

Tárgy: Re: Samaranth Elyon Fillway Szer. Jún. 30, 2010 2:06 pm

Fura, hogy egy eitri és egy démon keveréke vagy, de ettől eltekintek, mert minden lehetséges már a lények között.
Azt viszont tudod, hogyha rendelkezel démoni energiával, akkor lehettél akár Isten gyermeke is, de nem tanulhatod az ősi mágiát. A démonok is csak elemekkel rendelkeznek, te itt például a széllel. Arra varázslatot nem is írhatsz, csak használhatod például úgy, hogy légörvényt hozol létre, sziklatömböket repítesz, és a többi. Így, ha még eitri vér is van benned, nem tanulhatsz ősi mágiát. Az alakváltást persze engedélyezem, hisz arra majdhogynem minden démon képes.
Az előtörténetet elfogadom, s kezdésképp kapsz +5 pontot!

» Samaranth Elyon Fillway