Név: Deilla Satanael
Kor: Elsők között teremtődött
Nem: nő
Faj: angyal
Város: Rebandir
Felszerelések: Egy sárkányfejes kasza.
Küllem: Hófehér, rózsás arc, gyönyörű, hosszú kék haj, mely a hátát verdesi. Kék színű szeme háborgó tenderre hasonlít, de egyben hűvös, mint az éjszakai szél. Hófehér szárnyait és testét különös kék fény borítja, mely csak éjszaka látható. Arcán színes festék van. A jobb karján egy ezüst karperec található, melyet ősi és szentírás tesz különlegessé. Mindenkit ámulatba ejt, hisz a magabiztosság és a céltudatosság csak úgy sugárzik belőle, s mind emellett szépsége vetekedik a leggyönyörűbb angyalokéval.
Jellem: Szeret mókázni, szórakozni. Merész, még a legrosszabbat is elköveti, csakhogy a tanácsot idegesítse. Bár mindhiába, hisz őnekik ugyan mindegy mit csinál, csak „gyűjtse be” a rossz útra tért angyalokat. Vagyis a bukott angyalokat. Néha hűvös és visszahúzódó, de csak akkor, ha épp a „begyüjtendő” van a közelében. Ha szükség van rá, beveti bájait, de szíve örökre jégbe záródott. Talán még a pokol tüze sem tudná felolvasztani.
Múlt:
- Duran! Duran várj meg! – kiáltotta Deilla. Kimerült volt, mint mindig. Bár nem csoda, hisz ha Durannal akart találkozni, mindig rohannia kellett, hogy időben utolérje. Deilla kezét a lábára tette, s enyhén behajlította a térdét, miközben kifújta magát.
- Mondjad, Nael! – Duran hangja kedves volt, s Deilla szíve megdobbant.
* Hogy a fene vinné el az érzéseimet. * - szitkozódott magában. Felegyenesedett és Duran szemébe nézett. Szeme örömtől sugárzott.
- Képzeld, Duran! Választottam! – hangja vidám volt, és büszke. Büszke arra, hogy végre kiválasztotta azt, akit majd egy életen át védelmez. Vagyis csak emberi életen át.
- Örülök. – hallatszódott Duran halk és szomorúsággal teli hangja. Néhány másodperc hezitálás után átölelte a lányt, aki meglepődve állt ott.
*Megbántottam? Talán, rosszul esett neki, hogy azt mondtam, hogy megtaláltam? * - a lány kezdte mardosni a kíváncsiság. Nem tudta, hogy miért ilyen a fiú hangja.
- Mi a baj? – kérdezte, miközben a választ megpróbálta leolvasni a fiú arcáról. Észrevette, hogy Duran arca megrándul.
- Tudod… Ha te a védenceddel leszel, akkor… már rám nem is lesz időd. – megsimította Deilla arcát.
- De hát attól még én veled is leszek! Elhiheted! – próbálta meggyőzni Durant, bár nem sok sikerrel. – Ugyanúgy lesznek lopott perceink.
Deilla itt arra gondolt, mikor a fiúval Arcanara ment és ott sétáltak, s próbáltak elvegyülni a különféle népek között. Legtöbbször ez össze is jött, bár volt már arra is példa, hogy a rangosabbak leszidták őket.
Deilla Satanael egy fiút választott maga mellé, s vele rótta mindennapjait. Volt, amikor ágya mellett aludt, volt, amikor beszélgetett vele, s olyan volt már hogy együtt harcoltak. Harcoltak a halállal, az élettel.
A fiú egy herceg volt, s nagyon magabiztos, ugyanakkor az öntelt és fennhéjázó típusokhoz tartozott.
Ez a jellem lassan átragadt a lányra is.
- Duran! Duran! Duran várj meg! – kiáltotta Deilla. Szinte már ordított a fiúval. Odarepült mellé és villámló szemmel méregetni kezdte. – Mi van, már meg sem lehet várni?
- Mondjad, Nael! – Duran hangja halk volt, s látszott rajta, hogy nagyon fáradt.
- Hogy a fene vinne el! – szitkozódott. Kihúzta magát és gyilkos szemekkel nézett Duran szemébe. – Nem úgy volt, hogy együtt megyünk Kahlvarba?
- Nem a védenceddel kéne lenned? – Duran sóhajtott, majd leült a földre, s hátradőlt. Az eget kezdte figyelni. Az égen sötét felhők kúsztak át.
- Képzeld, NEM! Ma épp órája van! - hangja nem éppen vidám volt, inkább unatkozó és idegesítő. – ha nem tudnád, 20 évesen még mindig tanul az ember! Nem úgy, mint egy angyal, vagy mint te! Tanulhatnál tőle egy kis jó modort. Például nem kéne folyton hagynod, hogy egy lány rohangáljon utánad.
- Hagyjuk a hegyi beszédet. Nincs hozzád most energiám. – hallatszódott Duran halk és szomorúsággal teli hangja. Néhány másodperc után lehunyta a szemét, s várta, hogy a lány menjen el, de az továbbra is csak állt ott.
- Mi ez a lekezelő hang? - fortyant fel Deilla. – Te velem nem beszélhetsz IGY?! Te egy senki vagy! Nem védsz senkit! Egy senki vagy!
Megijedt, mikor a fiú hirtelen felpattant. Szemében harag gyúlt. Ami egyenesen a lány felé irányult. Deilla hátrálni kezdett.
- Még hogy egy senki? És akkor te mi vagy? Ha? – Duran minden egyes mondat után egyre közelebb került a fiúhoz. – Azt hiszed magadról, hogy te vagy a mindenség! Néz már körül! Nem te vagy a középpont! Úgy viselkedsz, mint egy hercegnő! De te egy angyal vagy! Kezdesz olyan lenni, mint a védenced… sőt már teljesen olyan vagy, Nael! Ugyanolyan beképzelt lettél, mint ő! Még a fenn héjas éne is rád ragadt! – megragadta a lány vállát, s egy pillatatig úgy tűnt, mintha össze akarná roppantani. Sóhajtott, majd nyugodtabb hangon folytatta. –Te egy angyal vagy és az angyalok nem viselkednek így.
Elengedte a lányt. Kitárta hatalmas szárnyait és elrepült.
* Igaza van… Mi lett belőlem? * - roskadt össze Deilla.
Pár nap elteltével, Deilla épp a védencéhez tartott. Az ég sötét volt, s úgy tűnt perceken belül szakadni fog az eső. Deilla felnézett és közben arra gondolt, hogy az időjárás pont az ő érzéseit tükrözi. Az nap megint veszekedtek. Megint úgy viselkedett, mint egy piperkőc. s mielőtt bocsánatot kérhetett volna Durantól, az feldúltan elrepült.
Egy villám cikázott át az égen. Deilla összerezzent, mert a következő villám a kastély mellett csapódott be. Kitárta hófehér szárnyait és elindult arra.
Épp hogy leszállt, mikor egy villám újra lecsapott. Az eső szinte fájdalmat okozott, mikor valaki bőréhez nyúlt. Deilla elindult az emberek felé, akik kint összegyűltek. Senki nem vette észre. Persze hogy nem, hisz ő nem akarta, hogy lássák. Észrevette a védencét és elindult felé. A fiú egy fánál álldogált és a fákat nézegette.
- Szia. Kíváncsi voltam, hogy mikor érsz majd ide. – mosolyodott el, s Deillara nézett. Megdobban a szíve.
* Nem… Nem érezhetek iránta semmit se. Hiszen ő egy ember! * Figyelmeztette magát. Ő is elmosolyodott.
- Siettem, ahogy csak tudtam.
- Tudom.
A vihar csendesedett. Deilla a szeme sarkából egy árnyra lett figyelmes. A torony tetején egy alak ült. Hófehér szárnyak és hosszú sötét haj. Zöld szeme világított az éjben.
* Duran. Mit kereshet itt? * - kiváncsi lett. - * Miért van itt Durán? Csak nem... ? *
Látta, hogy az angyal keze a magasba lendül, s közben motyog valamit, talán egy varázsigét. Aztán az ég elsötétült, majd becsapódott egy villám. Méghozzá Deilla mellett. A becsapódás kissé hátra repítette a lányt.
Az emberek sikongtak, s menekülni kezdtek. Deilla félve nézett maga mellé. a védence, kit annyira szeretett, ott feküdt mellette. Testéből folyt tömérdek mennyiségű vér, arca haloványabb lett, mint valaha. A lány ment hozzá, fejét a térdére fektette, miközben a keze a seben nyugodott. Kézfejéből kékes fény áradt.
-Nem lehet... Nem... Nem tudtam megvédeni... – engedte le a kezét. Szeméből úgy folyt a könny, mint mikor tavasszal a folyók megáradnak. Szomorúság és tehetlenség irányította minden lépését, majd ezek az érzések dühre változtak. Ami egyenesen Duran felé irányult.
- Ezért még megfizetsz! Tudom, hogy hallod, Duran! Ezt nem úszod meg szárazon! – kiálltotta bele az éjszakába.
Nap nap után Deilla a bosszún fáradozott. Megpróbálta elkapni Durant. Vagy legalább összefutni vele, de a fiú eltűnt, mint a kámfor. Mígnem...
- Duran! - kiáltotta Deilla. Kimerült volt, mint mindig. Deilla kezét összefonta, s megpróbálta elállni a menekülő fiú útját..
- Mondjad, Nael! – Duran hangja kedves volt, s mégis vészjósló.
- Mi az, hogy mondjad Nael? – kelt ki magából. Kihúzta magát és Duran szemébe nézett. Szeme gyilkos érzésekkel volt tele.
- Nem beszélni akartál velem? – Mondd kedves Nael. – közelebb lépett. Duran így fölé magasodott a lánynak. Nem is csoda, hisz legalább 10 centivel nagyobb lehetett nála.
- Nem menekülsz meg a bosszúm elől! Sem a tanács elől.– hangja most hűvösen csengett, pedig egykor szerette ezt a fiút. Hát igen ez már csak múlt idő, hisz az óta, mióta megölte a védencét, azóta ez a szeretet gyűlöletbe csapott át.
- Örülök. – hallatszódott Duran halk és szomorúsággal teli hangja. Néhány másodperc hezitálás után átölelte a lányt, aki meglepődve állt ott.
- Ne érj hozzám a mocskos kezeddel! Ne merészelj beszennyezni. – lökte el magától a fiút, aki most meglepődött, majd hangosan felnevetett.
- Tudod…még mindig olyan vagy mint ő... tiszta olyan... – Felemelte a kezét, s mormogott valamit. – Búcsúzz el az életedtől, kedvesem.
- Úgy sem mered megtenni!– sziszegte Deilla, bár ő maga igenis hitt abban, hogy megmeri tenni. –Nem ölnéd meg a barátod... és egyben a szerelmed.
Duran arca megrándult. Deilla ezt sikernek könyvelte el és közelebb ment hozzá.
- Mért nem adod fel magad? És akkor talán nem tagadnak ki. – csicseregte magabiztosan.
- Soha. – Hajolt le Duran, majd megcsókolta Naelt. a lány meglepődött, majd éles fájdalom hasított a mellkasába.
- Nem... lehet... – nyögte, majd a földre bukott.
- Hehh... Ezt nem kellett volna mondanod, Nael. Fáj, hogy meg kellett, hogy öljelek, de azt a szót nem kellett volna mondanod. – Majd újjabb villámgömböket küldött a lány megdermedt testébe.
Évekkel később a tanács úgy döntött vissza hozza az életbe, hisz egyre több angyal kerül a bukottak közé. Úgy gondolták Deilla tökéletes lesz, egyrészt azért, mert egy bukott angyal nyírta ki a védencét, másrészt azért, mert ő mindig is jó beállítottságú volt. Amikor a lány visszatért az életbe, megkapta az örökéletére szóló küldetését, mégpedig azt hogy el kell fognia az összes szökött, vétkes angyalt, hogy a tanács döntsön az életükről.
Legfontosabb feladata elfogni Durant, aki súlyos bűnöket követett el.
