Rythern Du Sed
Hozzászólások száma : 9
Join date : 2010. May. 15.
 |  Tárgy: Rythern Du Sed Vas. Május 16, 2010 2:21 pm | |
| Név: Rythern Du SedKor: 18Nem: férfiFaj: Harcos (ember)Felszerelések: Egy csatabárd, melynek érdekes alakja van. Ez a fegyver hosszú nyelet kapott, mert igy nem kellett és nem is kell olyan közel menni az ellenséghez. A feje különös alakot kapott, ugyanis többé- kevésbé hasonlít a félhold alakjára. Legtöbbször a hátán hordja az ő kicsi Silver Moon-axe-ét. E mellett a combjára erősített szíjon egy dobókést hordoz.Állatok: Egy nőstény puma, mely fekete színben tündököl. Akkor találta mikor a testőr munkája volt. Ő Silver Windnek hívja..Küllem: Sötét haja nem nevezhető éppenséggel rövidnek, de hosszúnak se. Frufruja a szeméig ér, mely borostyán és a barna között váltakozik. Magasnak mondható, hisz 178 centijével, jóval a többi ember fölé emelkedik. Könnyű vértet visel, hisz szerinte a harcos arra való, hogy megsérüljön. elvégre mindnél több a heg annál nagyobb a tekintély.Jellem: Imád harcolni, szereti a vér látványát. De ettől függetlenül nem tartozik a gonoszak közé. Legalábbis a nagyon gonoszak közé. Imád harcot szítani, összezördíteni az embereket, hisz elege van abból, hogy a jót kövesse. Nem hiába távozott Asvesrynből. Azok után, amit elkövetett, nem volt maradása.Múlt: Kahlvar földjén, Asvesryn királyságában hozta világra az anyja. Akkor is háború dúlta fel az ország nyugalmát. Apja gróf volt, akit sajnos nem ismerhetett meg, hisz hamar elragadta tőlük a halál. Az anyja úgy gondolta, hogy majd a fia átveszi azt, amit az apja elkezdett. Azt hitte, hogy majd szedni fogja az adót, akárcsak az apja. De a Ry nem így gondolta. Őt egy dolog érdekelte. A harc. Melyet különös módon mindig megnyert, kisebb-nagyobb sérülésekkel. Akárhányszor megsérült, mindig csodálattal nézte, ahogy a vörös vére végig folyik a testén, majd tompán puffan a földön. Egy nap, az anyja meg tudta, hogy az ő kicsi fia, titokban harcol. Amikor a gyerek hazament, nagy lármát csapott.
- Mi az, hogy TE csak fogod magad és elmész harcolni? – Kiabálta Rytha. Idegességében a kezét tördelte, miközben körös-körül járkált. – Tudod, milyen veszélyes játékot űzöl?
Ry attól félt, hogy az anyja lassan kikoptatja ott a padlót. - * Kár lenne érte* - Gondolta a fiú. - * Hisz a padlón néz ki a legszebben a vér. * - mosolygott. Jellemző volt, hogy csak a vérre gondolt. Az ilyesféle gondolatokról az ember azt hinné róla, hogy vámpír. De nem, hisz akkor nem itt tartana. Akkor már az anyja nem élne. - *Igazis… Mért nem öltem meg eddig? *- Fordult meg a fejében. Az anyja felé fordult. Előhúzta a hátsó zsebéből a kést. - * Igaz nem épp a legjobb fegyver, De most nincs más * - gondolta szomorúan.
- Válaszolj már az Isten szerelmére! – Rivallt rá az anyja. Ry most döbbent rá, hogy eddig az anyja csak arra várt, hogy ő megszólaljon. – Ígérd meg nekem, hogy soha többet nem fogsz harcolni!
* Na, azt várhatja! * - Gondolta a fiú. Az anyjára nézett. A szeméből könyörgés sütött. Már-már a fiú úgy gondolta, hogy mégsem tesz semmit, elvégre az anyjáról van szó. Épp szólásra nyitotta a száját, mikor az anyja hangja újra felcsendült.
- És ugye azt is megígéred anyudnak, hogy olyan leszel, mint az apád. Ha már külsőleg olyan lettél, akkor már teljesen mindegy, ha egészben is hasonlítsz rá.
*Még hogy az apám? Ennyi volt! Elegem van!* - Csattant fel magában Ry. Előrántotta a kést és az anyjának rontott. Szegény Rytha azt se tudta, hova legyen félelmében.
- Nem vagyok, és nem leszek olyan, mint az apám! – Kiáltotta Ry, majd az anyja szívébe mártotta a kést. Hallotta anyja elhaló sikolyát, amely hörgésbe váltott át. Rytha vére lassan elfolyt a finom ruháján. Ry nézte a vért. Szeme csillogott. Többet akart. Elvágta az anyja a nyakát. A vér spriccelt. Rytha felhörgött. - * Még mindig van benne élet * - gondolta a fiú, miközben anyja vére teljesen beterítette. A fiú egyre többet akarta. - * Még több vért! * - Gondolta. - * Többet! * - Felvágta az anyja ereit. Élvezte, hogy a vér belepi az egész testét. A legtöbb ember azt hinné, hogy megbolondult. Pedig nem. Az agya nem borult el. Csak egy kicsikét homályos lett. De nem lett őrült. Nem. Csak egy kicsit különbözött a többi gyerektől.
Ry zajokat hallott. Az ajtóból jött. Gyorsan eldobta a kést. Persze előtte letörölte, majd újra a vérbe mártotta. Az ajtó irányába fordult. Egy asszony lépett be. A nő, ahogy meglátta a vérben úszó szobát, sikoltott. A testőrség berontott a szobába és iszonyodva néztek szét. A nő szeme a holton, majd a fiún nyugodott. Miután lenyugodott valamennyire, odarohant a fiúhoz.
- Jól vagy Ry? – kérdezte. A fiúnak ismerős volt, majd eszébe jutott. - * Hát persze! Az új királynő! * - szomorú mosoly jelent meg az arcán. - * Őt nem ölhetem meg, ha csak nem akarok egy tucatnyi őrt is kinyírni. És az egész országot sem akarom a nyakamba zúdítani. *- Majd megrázta a fejét és ennyit mondott hangosan. – Igen… De anyám. – A nyomatékosság kedvéért a halott felé fordult. Majd megeresztett néhány könnycseppet. Persze, ez csak álkönny volt, de ha el akarja hitetni, hogy hiányzik neki, akkor muszáj volt sírnia. Pedig utálja ezt a szerepet. A gyámoltalanságot. Egyszerűen megveti.
Ry most a nő felé fordult. Kiolvasta a szeméből, hogy nem őt hibáztatja az eset miatt.
- Figyel kicsi fiú, - a királyné kevesen beszélt. A fiúnak tetszett ez a hangsúly, csak a megnevezés nem nagyon, de hát nem tehetett semmit se. – Tudod ki tette? – A fiú bólintott. Hát persze hogy tudta. – És el tudod mondani? – Fiú újra bólintott, majd belekezdett.
- Tolvaj bejött. Azt mondta neki csak a pénz kell. Anyám épp a királynőt várta vacsorára. A tolvaj látta, hogy készül valami, és azt mondta, hogy most rögtön adja oda anyám mindent, ami mozdítható. Anyám tiltakozott. Észrevett engem, mert az ajtóban álltam. De a tolvajnak nem tűnt fel. Anyám rám nézett és szemeivel közölte velem, hogy gyorsan menjek el. Én értettem a célzást, csak nem tudott mozdulni a lábam. A tolvajnak feltűnt a habozása, és nekirohant anyámnak a késsel, amit a zsebéből vett elő. Aztán annyit láttam, hogy az az őrült ostromolja anyámat. Egyre több vágást ejt rajta. Aztán megfordult. Elindult felém, de aztán megállt, mikor lódobogást hallott. A hátsó ajtó felé szaladt. - Mutatott a szoba túloldalán lévő ajtó felé. A királynő arra nézett. Valóban vélt látni néhány lábnyomot abban az irányban. Intett az őröknek, akik elindultak hátra. Pár perc múlva a testőrség újra megjelent, jelezvén, hogy tényleg találtak ott lábnyomot. A királynő gondolkodóba esett. Majd Ry felé fordult.
- Figyelj Ry! Van egy ötletem. Mivel te még kiskorú vagy, eljöhetnél a palotába. – Nézett a gyerek szemébe. Ry szeme felcsillant. Mindig is szeretett volna elmenni a palotába. Bólintott. A királynő arcán mosoly futott végig. Kézen fogva mentek vissza a lovas kocsihoz. Az őrök vele tartottak.
Ekkor Rythern csupán csak 4 éves volt. Senki se gondolta, még a király sem, hogy a gyerek ilyenre képes. Na, mindegy. Ry a palotában összeismerkedett Yggdraval, a hercegnővel, aki csak egy évvel volt fiatalabb, mint ő. Minden nap együtt játszottak, sőt együtt tanulták meg az alapokat a harccal kapcsolatban. Yggdra 5 éves korában kezdett tanulni, ezért Rynak nélkülözni kellett legjobb játszótársát. Amikor bekerült a palotába, nem gondolt a véres dolgokra. De hogy Yggdrát lefoglalta a tanulás, újra előjött a vadabb éne. Mikor úgy gondolta, hogy nem veszik észre, elment a keleti hegyekbe, hogy „szörnyeket” öljön. A napok, évek lassan teltek, mikor a király úgy döntött, hogy ideje, hogy a lánya harcot tanuljon. Eközben Ry is tovább képezte magát. Nappal tanult, este gyakorolt az erdőben. Lassan betöltötte a 17-ot is. Az egyik szolgáló, akivel igen jóban volt, ajándékkal lepte meg. Egy érdekes alakú fegyverrel.
- Ry! – kiáltotta valaki a fiú háta mögül. – Nézd mit hoztam neked!
A fiú megfordult. Legkedvesebb barátját látta maga mögött. Kérdőn nézett rá. – Mit?
- Gyere utánam, és megtudod. – Szeme sugárzott a büszkeségtől. Majd fogta magát és elindult a pajtába. Ry követte a fiút. Amint beértek, szemei elkerekedtek. Egy csatabárd szerű fegyvert látott, a nyelén masnival átkötve. A barátjára nézett. – Ez az enyém?
- Igen! – Bólintott a másik srác. Majd elvigyorodott. – Boldog szülinapot!
Kösz, haver! – Vigyorgott vissza Ry. – Ezt meg kell mutatni Yggdranak.
Kifutott a pajtából, és egyenesen a teaházba futott. Tudta, hogy Yggdra ott van, hisz most éppen teadélutánt rendelt el a királynő. Amikor megérkezett a házba, lassított a tempóján. Nyugodt léptekkel indult befele. Hangokat hallott, köztük a hercegnőjét is. - *Hah! Tudtam, hogy itt van! * - Gondolta diadalittasan. Elindult a szőke hajú lány felé.
- Yggdra! – szólt neki útközben. – Eljönnél velem egy kicsit ööö… sétálni?
- Ejnye Ry! Hát még mindig nem tudod, hogy kell viselkedni? – Kérdezte mosolyogva a királynő. Elvégre ő is ott volt. Ry a nőre nézett, majd megbánva fejet hajtott neki. illendően köszöntötte. Megvallva az igazat, cseppet se volt hozzá kedve, hogy a királynővel beszéljen. Habár hálás volt neki, hogy ide kerülhetett, de mégis. Nem nagyon szeretett vele társalogni. Ez a nő kicsit fülbemászó stílussal rendelkezett. A királynő felnevetett. – Na, ezt már jobban szeretem. Szóval, sétálni akarsz? És Yggdraval? – megvető pillantást vetett a lányra. Ry ezt észrevette. Gyilkos pillantást lövellt a nő felé. - * Hogy meg így nézni Yggdrara? * - Ry fortyogott a dühtől. De nem szólalt meg. Nem akarta magára haragítani a királynőt. A hercegnőre nézett. Látta, hogy a lány szomorú arcot vágott.
- Anyám, kérlek… - nézett rá Ry a királynőre. Szerette így hívni, hisz a királynőnek nem lehetett gyermeke, és persze a hercegnőt nem tekintette annak. Megvetette a lányt, mert hasonlított a halott édesanyjára. Ry imádta befolyásolni az „anyját”. Szeretett zsarnokoskodni mások felett.
A királynő elmosolyodott. – Rendben, de nekem meg ne rontson ez a neveletlen lány! Még a végén megfertőz a hülyeségeivel. – Hangja megvető volt. Ry látta Yggdra szemében a könnyeket. - * Esküszöm, megölöm ezt a boszorkányt! * - egyre nagyobbá vált benne a düh, ami lassan már gyűlöletté változott át. Ry megfogta a lány kezét és elhúzta.
Már messze jártak a teaháztól. Ry még mindig fogta a lány kezét.
- Miről beszéltetek odabent? – tette fel a kérdést, mikor már úgy gondolta, hogy nem halhatja senki se. A lány nem felelt. Ry megállt, és szembe fordult a lánnyal. Látta, ahogy a könny végigfolyik az arcán. Különös érzés fogta el. Meg akarta csókolni a lányt, de mégsem tette. Úgy érezte, ha most nem mond valamit, akkor abból bajok lesznek.
- Képzeld! Kaptam egy csatabárdot! Gyere, megmutatom! – Mondta s már húzta is maga után a lányt a pajta felé.
- És is kaptam ajándékot. – Mondta Yggdra. – Egy kardot.
Ry megállt és a lányra nézett. Vigyor jelent meg az arcán.
- Remek! Akkor majd tudunk együtt gyakorolni.
Látta, hogy a lány bólintott. - * Kár hogy tőled sosem kapok semmit. * - Villant át az agyán a gondolat. - * De én minden évben adok neked valamit. * -
Ry kinyitotta a pajta ajtaját. Majd Yggdra felé fordult. - Látod?
Yggdra beljebb ment. – DE hisz ez csodás! – kiáltott fel, mikor meglátta a fegyvert. Nem csoda, hogy Rythern jóba volt vele. A hercegnő is fegyver mániás volt. Észrevette, hogy a lány egyre közelebb megy a fegyverhez. – Gyönyörű munka. És micsoda éle van.
A fiú bólintott. - * Még ez is jól áll a kezében. * - gondolta.
- Au! – hallotta Yggdra hangját. Ry felkapta fejét. Odaszaladt hozzá.
- Mi történt? – kérdezte aggódva, majd, mint egy válaszként, feltűnt neki egy hulló vércsepp. Vér. És egyenesen ráesett a fegyverre. - * Mért pont most? * - gondolta a fiú. A hercegnőre nézett.
- Megvágtam az ujjam. – szólalt meg a lány. Felnézett. Ryt furcsa érzés kerítette hatalmába. Még több vért akart, de nem akarta megölni a lányt sem. Elfordult, de vér éhsége nem csillapodott. Kirohant az ajtón. A hátán érezte a lány tekintetét, de ez most nem érdekelte. Hogy ezek után mi történt? Senki nem tudja. Csak azt lehet tudni, hogy másnap több halottat is láttak, és titokzatos módon eltűnt Rythern Du Sed, a fiú, akit a palota befogadott. Állítólag néhányan látták, ahogy a véres fegyverrel a hátán elindul délre.
Ugyan abban az évben Ry beállt valamelyik távolabbi király testőrének, de egy éven belül azt is ott hagyta. Most, 18 éves fejjel, megint a világot járja, maga mögött hagyva több ezer halottat. Senki nem tudja ki lesz a következő áldozat. | |
|
