Név: Lighting Sebastian Jesse
Kor: 109
Nem: Férfi
Faj: Vámpír
Város/Jelenlegi lakhely: Ősök városa- Rebandir
Felszerelések: 3 tőr testén különböző helyeken eldugva, 1 kard amit ritkán hord magánál
Állatok: -
Küllem: Bőre pont olyan fehér, mint a hó, hisz napfény sose érintette. Haja hosszabb, vöröses barnás, ajkai cseresznye színűek, szemei égszínkékek. 180cm magas, jól kidolgozott teste van. Olyan akár a tökéletes férfi, persze a szépség is csak a vámpírok egyik különleges tulajdonsága.  Arcán egy különleges tetoválás található, ami klánjának minden tagján megtalálható, csak épp más-más helyen.

Jellem: Tökéletes kinézetéhez már egyáltalán nem illik bensője. Minden lényt megvet, aki nem vámpír. Szörnyen bunkó és pimasz, egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak róla. Sok nőt megbántott és kihasznált már, de nem nőcsábász, mert ő márt őt már az elejétől fogva nem érdekelte. Egyetlen egy nőt szeretett, de annak halála után csak megvetni tudta az mindet.
 
Múlt:
             Egy havas decemberi délutánon született Nicosia-an, a gonosz birodalmában. Szüleinek ő és leány ikertestvére volt első gyermekeik. Vámpírként született, klánjuk vezére pedig édesapja volt. Nővérével, Lorinával mindig is jól kijöttek, bármi történt számíthattak egymásra és soha se veszekedtek, de ez az idő is véget ért. Apjuk egyre inkább szerette volna átadni posztját valamelyik gyermekének, a gond csak az volt, hogy nem tudta eldönteni kinek. Igaz Jesse volt a férfi, Lorina viszont az idősebb. (pontosan 4 perccel) Mindketten remekül harcoltak, jól járt az eszük és mindig tudták mi lenne igazán jó a klánnak. Mindenben teljesen ugyanolyanok voltak, így megállapodtak abban, hogy megküzdenek egymás ellen, és aki győz az lesz a klán következő vezére. Azt is eldöntötték, hogy három évre mindketten elvonulnak, külön-külön felkészülnek a harcra, és ha eljön, az idő megküzdenek egymással. Erre a három évre nagybátyjaihoz költözött, akik köztudottan klánjuk egyik legképzettebb harcosai voltak. Szörnyen nehéz és kegyetlen kiképzésen vett részt, de végül elérte hatását, viszont nagybátyjai nem csak a küzdelemre tanították. Szó szerint beleverték, hogy az emberek mint idióták és csak arra teremtették őket, hogy táplálékként szolgáljanak, nekik vámpíroknak. Szóval ezalatt a három év alatt teljesen megváltozott, erős lett ugyan, de nagyképű és gonosz lett, más nem is bírta elviselni csak a nagybátyái.
Múltak az évek, és mire Jesse észbe kapott csak pár hónap választotta el a nagy küzdelemig. Egyik éjszaka mikor az utcákat járta vacsora után kutatva épp ezen gondolkozott. A saját nővére ellen fog küzdeni, és nem hagyhatja életben, mert ha mégis úgy tenne talán megpróbálná kilökni a posztjáról.
-Mindig is arról álmodozott, hogy Ő lesz a vezér, valószínűleg nem fogja elfogadni túl könnyen a vereséget, mivel ő fog veszíteni, az biztos!- Mondta hangosan közben gonoszul kacagott az üres utcán. Hirtelen édes illatot érzett meg, és gonoszul elvigyorodott. Két tűhegyes szemfoga előtűnt és égszínkék szemei vörösen kezdtek izzani. Megállt az egyik háznál, mindenütt csend és sötétség honolt kivéve az emeleten egy apró kis szobában. Az ablak is nyitva állt…eljött e tökéletes alkalom! Csak lazán fölugrott és máris a párkányon állt. Először benézett a szobába, viszonylag kis légterű helyiség volt, egy asztallal és székkel, pár képpel a falon, és a sarokban egy ágyal ahol egy fiatal lányka olvasgatott. Eddig soha nem történt meg, de most az egyszer Jesse szeme megakadt a gyönyörű kis teremtésen. Vékony alkat, fehér bőr, hosszú ezüstös szőkés haj, gyönyörű gesztenye barna szemek. Első pillantásra szerelem volt, csak ezt a vámpír ifjú még nem fogta föl.
Ki van ott?- nézett föl a szépség ágyából. Jesse már a padlón állt, és igazából fogalma se volt róla, hogy mit tegyen. Ha most képes lenne úgy viselkedni mint mindig, akkor oda sétálna hozzá és egy szó nélkül szívni kezdené a vérét de most…Csak állt és még ötlete se volt arról, hogy mit tegyen. Hirtelen a fejébe hasított a gondolat, hogy mi lesz ha a lány megijed és kiszalad a szobából? Szól a ház többi lakójának akik ezek után jobban fognak rá figyelni, és többé nem is láthatja? Szerencsére nem így történt, sőt!
Leülsz? Ott a szék? – És a vámpír fiú mögötti fatákolmányra mutatott. Jesse nem értette a dolgot, de azért úgy tett ahogy a lány mondta. Ezek után órákon át beszélgette mindenféléről. Kiderült, hogy a lány neve Ennie. Még csak 17 éves volt, de már úgy nézett a világra mint egy igazi érett felnőtt, de sajnos súlyosan beteg volt így csak ablakán keresztül nézhette a világot. Ezek után minden éjszaka eljárt hozzá, végül soha nem szívott a véréből, inkább hazafelé elkapott pár jött-ment utcalányt, de belőle képtelen volt inni. Szép lassan megismerték egymást, és igazán jóban lettek, és Jesse egyre biztosabb volt abban, hogy elárulja igazi kilétét a lánynak, főleg, hogy már egyre jobban közeledett az idő. Egyik éjszaka meg is tette a nagy vallomást. Mindent bevallott a fajtájáról, családjáról, önmagáról és érzéseiről. Ennie olyan választ adott, amilyet elvárt tőle. Egyszerűen csak bólintott, és megígért, hogy nem árulja el senkinek, emellett még örült is, hogy megosztott vele egy ilyen nagy titkot. Szép lassan elkezdte megváltoztatni a szemléletét az emberekről. Hála a lánynak, már nem tartotta őket haszontalan lényeknek, akik csak azért születtek, hogy táplálékként szolgáljanak a vámpíroknak. Életében először érzett örömöt és boldogságot, de idővel ez is homályba veszett, a harc határidejének következtében. Ennie nem akarta, hogy Jesse megküzdjön a nővérével. Féltette a harctól, de leginkább a klánvezér trónjától. Belülről rettegett attól, hogy emiatt többet nem lesz ideje rá, és többet nem találkoznak, de ezt nem árulta el a fiúnak. Inkább csak arra szabadkozott, hogy baja eshet. A békés éjszakák véget értek, fölváltotta őket a veszekedések és a bosszús pillantások a harc napja pedig egyre közeledett. Az utolsó előtti éjszakán a fiú már nem tudta mi tévő legyen. Csak ült a szobájában és gondolkozott, fogalma se volt róla, hogy mit tegyen. Ha megnyeri a csatát többet nem láthatja Ennie t, ha nem nyeri meg akkor se jöhet vissza hozzá a szégyen miatt. Ha viszont el se megy, akkor ugyan a lánnyal maradhat de ezzel elárulja saját népét. Hátradőlt ágyában és gondterhelten felsóhajtott, ekkor lépett be két nagybátyja.
Mi a baj öcsi?
Úgy tűnik mintha valami nyomasztana.- Mondták fölváltva egymást és közben ők is lehuppantak az ágyra.
Nincs semmi, jól vagyok.
Ne hazudozz nekünk! Úgyis rájövünk!- Jött a válasz egyszerre, arcukon nagy vigyorral. Az egészben pedig az volt a legrosszabb, hogy igazuk volt. Jesse mindig is jól hazudott, kivéve nekik. Már kiskorától kezdve ha csinált valami rosszaságot, nagybátyái tudták meg először. Jól tudta, hogy semmi esélye ellenük, így inkább elmondta az egész történetet. Figyelmesen meghallgatták, majd csak csendesen annyit mondtak.
Értjük. – Ezek után kimentem a szobából és egész éjjel nem is jöttek vissza, Jesse pedig egész éjjel rágódhatott azon, hogy mit is tegyen. Vele ellentétben viszont bácsikái nem voltak tétlenek. Felkutatták Ennie-t, hogy egy kicsit „elbeszélgessenek” vele.
Te vagy az a lány igaz? Jesse halandó barátnője…-léptek be a szobába, arcukon kaján vigyorral.
Maguk bizonnyal Jesse nagybátyái, nagyon örvendek!- Mondta a lány csöndesen, de határozottan.
Nem semmi, micsoda bátorság!
Megértem miért jössz be a mi édes kis unokaöcsénknek!- Elégedetten füttyentgettek és vigyorogtak.
Na de most figyelj jól ránk! – Megint csak elkezdtek egyszerre beszélni, viszont most hangjuk véresen komoly volt, szemeik lángoltak és szemfogaikat is megmutatták.
Hagyd békén a fiút! Ő arra született, hogy megölje a nővérét és a klán vezére legyen! Ha kedves az életed nem zavarod össze, és ezek után egy szót nem szólsz hozzá!- A végére már mindketten olyanok lettek mint a farkasok aki áldozatukra akarnak ugorni, de Ennie állta a sarat, sőt!
Miért, mi lesz akkor ha nem teszem? Féltek, hogy a végén Jesse nem nyeri meg a harcot, és ezáltal ti is elvesztitek az esélyt arra, hogy a klán vezérei lehessetek? – A vámpírok idegesen visszahőköltek.- Valljátok csak be! Mindent azért tettetek, hogy végül mikor már Jess lesz a vezér, irányítani tudjátok és ezáltal mindent úgy alakítsatok ahogy ti akarjátok! – Szörnyű harag kelt mindkét vérszívóban, az egyik hirtelen megragadta Enni-t a nyakánál fogva és a falhoz vágta.
Okos kislány vagy, túl okos!-sziszegték mindketten lángoló szemekkel.
Jesse mint minden éjszaka föltornászta magát a falon, és beugrott az ablakon..vagyis ugrott volna ha az ablak nem lett volna bezárva. Bár ez nem jelentett akkora gondot, csak furcsa volt, Ennie általában mindig nyitva hagyta.”Talán haragszik rám, amiért tegnap nem jöttem?”-gondolta magában, közben egy ügyes mozdulattal kinyitotta és belépett a szobába. Teljesen ledermedt attól ami fogadta. A szoba teljesen üres volt, az ágyon is csak egy fehér rózsa feküdt, és egyedül csak az asztalon lévő gyertya lángja mozgott. Pedig általában a lány ilyenkor mindig széles mosollyal, vidáman csilingelő hangjával fogadta. Most viszont csak a virág édes illata és a táncoló láng üdvözölte, Jesse pedig csak állt és nem értett semmit. Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és egy középkorú nő lépett be rajta. Szemei vörösek voltak a könnyektől, végtagjai remegtek, igazán boldogtalannak tűnt. Talán ezért is reagált olyan nyugodtan az idegenre, talán volt nagyobb bánata amiért szomorkodnia vagy aggódnia kellett.
Ki maga?- hebegte, csak ennyit kérdezett. Nem sikítozott és nem kiabált, egyszerűen csak csendesen ezt kérdezte.
Hol van Ennie? – A nő nagy szemekkel nézett rá, majd lehajtotta a fejét és csendesen sírdogálni kezdett.
Hol van Ennie? – Kérdezte a fiú nyomatékosabban.
Meghalt…Elvitte a betegsége. – Mondta az asszony, majd hangos zokogás tört ki belőle. Jesse újra csak nézett, nem mondott semmit, meg se moccant. Pár perc elteltével szeméből egy könnycsepp csordult le, végül megfordult és kiugrott az ablakon.
Még azon az éjszakán elhagyta a várost, nem tért haza a csatára se, elment egy távoli országba hol senki se ismeri. Mindent maga mögött hagyott, egyedül csak egy dolog maradt meg benne. Az emberek iránt érzett gyűlölet és lenézés. Így keveredett Rebandirba.