Név: Loreana MacFarlane

Kor: 136

Nem: Nő

Kaszt: nemes tünde
Felszerelések: kard, íj

Állatok: Néha szerez lovat, ha hosszabb távolságokat kell megtennie, de állandó társa, háziállata nincs.

Küllem:Magas, karcsú termetű, nőies alkatát viszont gyakran hosszú, bő, jellegtelen köpenyekbe rejti, ma már szinte soha nem hordja hosszú, díszes ruháját és ékszereit, ami kiemeli nőiességét. Nemes tündékre jellemző szabályos, finom vonású arcát is legtöbbször csuklyával fedi el, csakúgy, mint hosszú, aranyszőke haját.

Jellem: Meglehetősen távolságtartó, kifejezetten ridegnek is tűnhet. Keveset beszél és kerüli a társaságot. Jobban szereti maga intézni a dolgait. Ha nem muszáj, nem szívesen bonyolódik ütközetekbe, de ha szükséges, tanúbizonyságot tud tenni nagyszerű képességeiről. Jól bánik a karddal és az íjjal, valamint őseitől örökölte mágiához való tehetségét is, de ez utóbbihoz tényleg csak legvégső esetben nyúl. Ha mégis harcra kerülne a sor, kíméletlen ellenfél, nem ismer irgalmat. Látszólag szinte lehetetlen felbosszantani, érzelmeit szinte soha nem mutatja ki. Elég kiszámíthatatlan jellem, sosem lehet biztosan tudni, mi jár a fejében.

Múlt:
Egy nemes tündék alkotta faluban született és nevelkedett fel egy magasabb rangú család gyermekeként. A tűndék hosszú életűek ugyan, de ritkán születik gyermekük, éppen ezért valóságos csodaszámba ment, hogy az édesanyja ikreknek adott életet. Loreanával együtt ugyanis egy fiú, az ikerbátyja, Narí is meglátta aznap a napvilágot. Az egész falu ünnepelte eme kivételes csodát, amire a nemes tündék történelme során még sosem volt példa a történetírók munkái szerint, éppen ezért meg voltak győződve róla, hogy az ikerpár nagy dolgokra hivatott, hiszen ilyen isteni csoda nem lehet véletlen.
Loreana, vagy ahogyan akkoriban becézték, Lora boldog gyerekkort mondhatott magáénak. Vidám, mosolygós, kedves kislánynak ismerték, aki szépségével már akkor is kirítt a mégoly kecses és tetszetős küllemű tünde nők közül. Szerette az állatokat, a természetet, sokat nevetett és élvezte szülei és az egész falu szeretetét. Bátyjával, Naríval nagyon közel álltak egymáshoz, sok időt töltöttek együtt, már csak azért is, mert nem volt több kortársuk a faluban, akivel játszhattak volna. Mindenesetre a sok együtt töltött idő igazán szorossá tette a kapcsolatukat. Sok közös vonásuk is volt, mindketten még tünde szemmel nézve is tetszetősebb külsővel rendelkeztek, mint az átlag, és igen nagy tehetséget mutattak mind a fegyverforgatás, mind a mágia, mind a művészetek területén, habár a mágiához Narínak valamivel nagyobb tehetsége volt, mint húgának, aki viszont a fegyverekkel tudott jobban bánni. A művészetek közül a festés a bátyját mindig jobban lekötötte, míg Lora inkább a költészet iránt mutatott érdeklődést. A zene mindkettőjük közös szenvedélye volt. Szabadidejükben ezek mellett szerettek nagyokat sétálni a természetben, futkározni, bújócskázni, meg egyáltalán minden olyasmit, amit az ilyenkorú gyerekek. Szüleikkel is jól kijöttek, akik úgy tűnt, egymást is éppúgy szeretik, mint gyermekeiket.
Felserdülve a két testvér szépsége még inkább kiteljesedett, a falubeli fiatalabb generáció egyre nagyobb érdeklődést kezdett tanúsítani irántuk, ám ők továbbra is egymás társaságában érezték magukat a legjobban. A szerelem egyelőre elkerülte őket, de ezt ők nem is bánták, teljesnek érezték az életüket így is. A szüleitől és a testvérétől kapott szeretet Loreanát teljes mértékben boldoggá tette.
Ám a vidám, gondtalan élet nem tartott örökké. Egyszer csak az édesapjuk, Vanir különösen kezdett viselkedni. Kezdte elhanyagolni a családját, régi lelkesedése és derűs életszemlélete eltűnni látszott. Kedvtelenné vált és képes volt naphosszat csak ülni az asztalnál és merőn nézni a semmibe. Már alig állt szóba bárkivel, ha pedig valaki a gondjai felől érdeklődött, kitért a válaszadás elöl. Egy nap, Lora és testvére még annak is tanúi lehettek, ahogy ráüvölt, és kis híján megüti az édesanyjukat, amikor az nem akarta feladni a kérdezősködést és mindenáron férje problémája iránt érdeklődött. Érezték, hogy az apjuk viselkedésében bekövetkező változásnak valami komoly oka lehet. Amikor pedig felfedezték, hogy Vanir éjszakánként kisurran a házból, elhatározták, hogy követik és kiderítik az igazságot. Másnap az éj leple alatt csöndben apjuk után lopakodtak, ám óvatlanságuk miatt Vanir majdnem észrevette őket, mikor Loreana hosszú ruhája beleakadt egy kiálló faágba és hasra esett. Narí ügyességének hála azonban sikerült megúszniuk a lelepleződést és láthatták, amint apjuk egy csuklyás alakkal tárgyal, a beszélgetést azonban nem hallották a távolság miatt. Ezt követően minden éjszaka Vanir után settenkedtek, hogy kifürkésszék a titokzatos, baljós külsejű idegen szándékát. Hamarosan rájöttek, hogy az idegen apjukkal egy általuk nem beszélt nyelven tárgyal, ami igencsak megnehezítette helyzetüket. Ennek ellenére nem tettek le elhatározásukról, hogy a rejtély végére járnak. És talán éppen ez vezetett a katasztrófához.
Egy nap ugyanis óvatlanságuk miatt az idegen felfedezte őket a bozótban. Legalábbis meglátta árnyaik mozgását, ami úgy tűnt, elég a felbőszítéséhez. Érthetetlen nyelvén ingerülten, fojtott hangon kiabált az apjukkal, majd mikor az valamit megpróbált felhozni mentségére, olyan erővel ütötte arcon, hogy a földre zuhant, majd ott rugdosni kezdte. A testvérek pedig tehetetlenül nézték végig az egész jelenetet, majd azt is, ahogy édesapjuk véresen, koszosan, megalázva hazavánszorog. Otthon természetesen Vanir nem beszélt az esetről a nyilvánvaló jelek ellenére sem, és a korábbi incidens miatt anyjuk nem mert rákérdezni. Az apjuk ezt követően is eljárt éjszakánként, de Lora és Narí már nem követték, mivel úgy érezték, miattuk került Vanir ilyen helyzetbe és lelkiismeret furdalást éreztek ezért, nem akarták, hogy az eset megismétlődjön.
Aztán két nappal később hajnalban kiabálásra ébredtek. Az ablakon kinézve villogó fényeket láttak, amit később tűzként azonosítottak. A falu több háza is lángokban állt, az emberek pánikba esve rohangáltak az utcákon, ki merre lát. Édesanyjuk azonnal menekülni akart velük, ám még mielőtt elhagyhatták volna a házat, csuklyás alakok rontottak be. Édesanyjuk belökte a testvéreket a hátsó szobába és rájuk csukta az ajtót. Nem tudtak semmiről, csak a kiabálásokat hallották. Nem sokkal később azonban hallották, ahogy valaki nagy robajjal betöri a szoba ablakát. Ezt követően csuklyás alakok ugrottak be szobába. Narí a saját testével igyekezett védeni húgát, azonban lehetett bármilyen ügyes harcos, fegyvertelenül, a túlerővel szemben, kevés harci tapasztalatával nem tudta felvenni a versenyt. Loreana látta ezt és segíteni akart, ám bátyja menekülésre szólította fel, aminek végül vonakodva ugyan, de eleget tett, és míg Narí feltartotta a támadókat, ő azokat megkerülve az ablakhoz rohant és kiugrott rajta. Visszanézve még látta, ahogyan az egyik csuklyás keresztüldöfi Narí testét, aki vért köhög fel és a földre zuhan. Vissza akart menni hozzá, de testvére övébe fonódó tekintette menekülésre bíztatta és ő engedelmeskedett. A ház másik ablaka mellett elrohanva láthatta, ahogy odabent a csuklyás alakok éppen megerőszakolják az anyját, miközben néha meg-megütik vagy rúgják. Ami viszont a legmegdöbbentőbb volt a számára, hogy ott látta az apját, ahogy állt félrehúzódva és csak nézte a jelenetet. Semmit sem tett, hogy megakadályozza a történéseket, a csuklyás alakok, pedig szemlátomást nem törődtek vele. Loreana ezután elrohant az erdő felé. A faluban mindenhol égő házakat látott, kétségbeesetten menekülő férfiakat és nőket, és csuklyás alakokat, akik megöltek mindenkit, akit csak utolértek, válogatás nélkül. Lorának szerencséje volt, sértetlenül jutott el az erdőbe, ahol meghúzta magát éjszakára. Rettenetesen félt és nem bírta abbahagyni a sírást, ami bátyja és édesanyja feltételezett halála és az apja nyilvánvaló árulása miatti fájdalmából eredt. Így nyomta el az álom.
Másnap reggel, miután fölébredt, visszament a faluba, aminek már csak romjait találta. Leégett házak helyét és halottakat mindenfelé. Olyanok hulláit, akiket egytől-egyig jól ismert, és akikhez annyi szép emlék kötötte. A családja házát is felégették, annak is csak szénné éget maradványait lelte, benne két megégett holttesttel. Tudta, hogy a bátyja és az édesanyja az. Órákig ült ott a romok között és zokogva szorongatta Narí felismerhetetlenségig megszenesedett hullájának kezét. Aztán hirtelen abbahagyta a sírást és felállt. A bánat és a fájdalom helyét átvette nála a düh és a bosszúvágy. Biztos volt benne, hogy mindennek köze van az apja tanácskozásaihoz azzal az idegennel. Emberfeletti haragot érzett nemcsak az idegenek, de Vanir iránt is, aki egyértelműen elárulta a falut és a családját, hiszen Lora a saját szemével látta, hogy semmit sem tett az idegenek megfékezésére. Ott és akkor letörölte a könnyeit, onnantól kezdve pedig, miután bosszút esküdött, soha többé egy könnycseppet sem ejtett és nem is mosolygott. Körbejárta a falut és összeszedte, amit talált, bár az nem volt valami sok, mivel az idegenek kifosztották a házakat. Végül valahonnan sikerült szereznie egy régi kardot, az erdő fáiból pedig eszkábált egy íjat. Arcát csuklyával fedte el és kilétét mindenki előtt titkolta. Többé senkiben sem bízott és vigyázott rá, hogy senkivel se alakítson ki túl közeli kapcsolatot.
Eleinte lopásokból tartotta fenn magát, majd mikor megszerezte a megfelelő felszerelést, zsoldosnak állt. Ma már szinte bármilyen feladatot elvállal, üzeneteket, csomagokat szállít, ha kell, pénzért gyilkol. Semmi sem szent neki, miközben egyetlen cél élteti, megtalálni anyja és bátyja gyilkosait és az apját, hogy bosszút állhasson rajtuk.