Palota

Még kissé kómásan, de kikászálódtam az ágyból. Utálok felkelni, de ha nem teszem akkor nem bírok vadászni és hosszú távon vér nélkül én se bírom. Na szóval ott tartottam, hogy sikerült odáig eljutnom, hogy már a szoba közepén álltam. Rosszkedvűen körbenéztem, majd a hozzám legközelebb lévő nadrágot fölkaptam...Kerestem a felső testemre is valami ruhadarabot de egyet se találtam. Fölkutattam az egész szekrényemet, ami nem volt nehéz mivel szinte teljesen üres volt. Nem csoda, hisz mikor eljöttem nem hoztam magammal semmit, az akkor rajtam lévő ruhadarabok pedig eléggé megsínylették az utazást. A nadrágomon is több lyuk tanyázott, de az ingem még mindi
mindig nem volt meg. Csak ezt a fránya lyukas zsebkendőt találtam vagyis..Hé ez nem az én ingem darabjai? Remek..Ez se bírta sokáig, de félmeztelenül akkor se szaladgálhatok! Na de mire jó ha a szomszédodba egy újdonsült "barátod" lakik? Hát pont ezekre az alkalmakra! Mély levegőt vettem és átsétáltam (lyukas nadrágban) a szomszédos szobához. Nem kopogtam, csak egyszerűen benyitottam.
- Nicolas adj egy inget! - bevágtam magam mögött az ajtót és próbáltam nem tudomást venni a folyosón összesúgó hölgyekről.

Az öcsém hívott ide. Azt mondta valami irtó érdekeset akar mutatni. Persze vonakodva de idejöttem.
'-Tira! Tira! Ezt nem fogod elhinni!-Ordítozta az öcsém, úgy sietett oda hozzám majd mikor odaért megsimogatta Dhomurot, csodálatos nagymacskám. Egy grimasz kíséretében kérdő tekintettel bámultam az öcsémre.
'-Emlékszel Sharenre? Tudood...-Magyarázta az öcsénk. Bólintottam.
'-Állítólag van egy fia. De félig ember.-Mondta az öcsém idióta vigyorral. Hitetlenkedve bámultam rá, de azért nem mutattam ki az érdeklődésemet. A séta közben Sumho folyamatosan magyarázott.
'-Atyaaa.... ott a fickó.-Mondta Sumho vigyorogva és egyáltalán nem zavartatva magát a fiúra mutatott. Én teljesen érdektelen tekintettel néztem a fiúra. Dhomuro összeráncolta a homlokát és felborzolta a szőrét. Nem tetszett neki a fiú.
-Ő?-Kérdeztem. Valóban hasonlított Sharenre. Bizonyára azért nem ismertük a fiút mert mi a felsőbb rétegben éltünk és örökösök lévén nem érintkeztünk az alsóbb rendűekkel. Sharen is Mouhiro gyermeke volt, meg kellet vele küzdenem az erőért. Apánk úgy rendelkezett 6 gyermeke közül csak 3 kapja meg az általa összegyűjtött erőt. 2 férfi és egy nő. A harcok folyamán 2 lány ellenfelemet kellet legyőznöm...nem kell mondjam sikerült. Így a vesztesek az alsóbb rétegbe kerültek. Kitudja miért apánk még így is sokszor előnyben részesítette Sharent a másik vesztessel szemben. Valamiért szerette...de sosem tudtam meg miért.
'-Igen ő.-Mondta az öcsém vigyorogva.

A csöndnek lőttek. Néha bánom hogy a nyakamba szedtem ezt a vámpír srácot, ha teheti csak jár a szája. De rendes gyerek a maga módján, még ha néha bunkó is.
Megadóan sóhajtottam és előszedtem valamerről egy használható inget, ami talán még rá is passzolt. A ruhadarabot az ágyára hajítottam, én meg kimentem a szobából kicsit levegőzni a folyosóra. Jesse úgyis hamarosan vadászni megy. Nekem is kéne már? Fene tudja...
Idővel kezdtem bánni, hogy kijöttem. Két teljesen fura alak közeledett ugyanis felém, ami még magában nem gond. De a fiatalabbik, a fiú egyre csak rám mutogatott és valamit mondott a másiknak. Az ösztöneim is kezdték sugallni, vigyázzak velük. Ki tudja mit akarnak. Mostanság sok démon megkeresett különféle okokkal, de sosem lehet tudni mit akarnak épp. Ezeknek meg itt különösebben nagy erejük lehet, azért nem értem, mit akarhatnak tőlem. Mindenesetre úgyis közölni fogják a szándékukat, akár akarom, akár nem.

- Kösz!- fölkaptam az ágyról a ruhadarabot és magamra dobtam. Nem gomboltam be, nem szerettem vesződni az ilyenekkel, és így általában a vadászat is jobban megy. Jogos, ha azt kérdezitek, hogy akkor minek veszek föl egyáltalán? a válasz is elég ésszerű: Csak. Na tehát magamra kaptam az inget, közben Nick kiment a folyosóra. Ezalatt az idő alatt alkalmam nyílt körülnézni. Az ő szobája ugyanolyan volt mint az enyém, csak egy fokkal nagyobb volt a kupi mint nálam. Bár ennek ahhoz is köze lehet, hogy nincs túl sok cuccom amit szét tudnék dobálni. A kilátást is megszemléltem, igazán szép volt, pont mint az enyém. Észrevettem, hogy a hold már magasan járt, elvigyorodtam majd megfordultam és kisétáltam a szobából.
- Hé Nick, gyere! Ma elviszlek vadászni, lassan már neked is kéne! - Torz vigyorral arcomon hátba veregettem a fiút, de egyszer csak idegen erőt éreztem, ami egyáltalán nem tetszett. Két démon közeledett felénk, egy nő és egy fiú. Mivel a vámpírokon kívül minden fajt gyűlölök, (Nick kivétel, de csak azért mert segített elintézni egy-két dolgot.) egyszerűen csak semmibe vettem őket, mint mindig. Éreztem viszont a mellettem álló félvér aggodalmát, ami úgy szint nem tetszett. Kezeimmel előrébb is toltam, ezzel kimondva, hogy nincs más választása, velem kell jönnie.

-Duchraht.-Suttogtam összeszorítva a fogaimat. A testvérem ijedten bámult rám aztán a fiúra. Épp felém akart kapni, de késő volt. Pillanatokon belül a fiú előtt termettem és torkához szorítottam egy kést.
-Szóval Sharennek született egy fia. Mindig is ilyen könnyű vérű volt. Nem értem, hogy tarthatott meg.-Mondtam ördögi vigyorral. Dhomuro a vámpírra üvöltött ezzel jelezve, hogy ehhez az ügyhöz semmi köze.
'-Tira Állj!-Kiabált az öcsém. Elindult felém de amint megmozdult már el is süvített mellette egy hihetetlenül éles penge, megvágva az arcát. Összeszűkült szemmel néztem rá mire ő azonnal megtorpant, majd újból visszafordultam a fiúhoz. Dühösen bámultam rá. Az anyja mindig is Mouhiro erejét akarta a fiának. Kiakart iktatni engem, és ezt sosem bocsátom meg.
'-Tira kérlek. Ez egy összeszűkült látásmód. Az anyja hibái nem az ő hibái!-Mondta az öcsém aggódva.
-Halgasss...-Sziszegtem a fogaim között.

'-Ne mozduljon.-Mondta az öcsém a fiúnak és lassan elindult felém. Az öcsém odaért hozzánk és a vállamra tette a kezét.
'-Tira nem fogod megölni. Sharen már halott. Nincs értelme. Kérlek.-Mondta az öcsém a végén már suttogva. A hangja nem remegett de éreztem a félelme bűzét. A kezem remegni kezdett, kis híja volt, hogy nem vágtam meg a fiút. Elvettem a torkától a kést és lehunytam a szemem. Nagyon tisztán emlékeztem Sharenre, ez a fiú hasonlított rá. A fájdalmas emlékek rohamát akartam elfojtani azzal, hogy lehunyom a szemem. Akkorra Dhomuro már nem szorította sarokba a vámpírt, a testtartás alázatossá vált. Az orrát a kezemhez nyomta, hogy megnyugtasson. Az öcsém a fiúhoz sétált így közénk állt.
'-Szerencséd van hallod e... Ezek a pengék simán levágták volna a fejed, az ezek okozta sebből már nincs gyógyulás.-Mondta az öcsém. Hibátlan arcbőrén még mindig ott éktelenkedett az a seb, amelyet az imént én okoztam a felé dobott késsel.
'-Bocs. Nem tudtam, hogy így reagál.-Mondta mentegetőzve.
'-Mellesleg...mi a neved?-Kérdezte tenyérbemászó vigyorral. A szemem már nyitva volt, de nem néztem a fiúra. Leguggoltam Dhomurohoz és átöleltem a nyakát. Előbb még fenyegető vad voltam, most pedig ártatlan megtört kislány ként viselkedtem.

Amint meghallottam a nevet úgy pattogott a koponyámban mintha szét akarná feszíteni. A szám kiszáradt, megpróbáltam nyelni egyet. Óhatatlanul kikerekedett szemekkel bámultam a fiúra. Nicolas Wormer.
-Nicolas...-Suttogtam alig hallhatóan. Az öcsém is levegő után kapkodva bámult a fiúra, eltartott amíg megbírt szólalni.
'-Te tényleg Nicolas Wormer vagy?-Kérdezte az öcsém hitetlenkedve.
'-Akkor te...te vagy...-Mondta az öcsém de felpattantam és félbeszakítottam.
-Nem!- Ordítottam dühösen.
'-Tira tudni...-Az öcsém próbált megnyugtatni de ez már tényleg sok volt.
-Akkor mond csak Nicolas, ismerősek ezek a nevek? Minou, Ahnet és Ghodu.-Mondtam egyenként kiemelve a neveket. Úgy ejtettem őket ahogy a démoni nyelvben beszélünk, pontosan azzal az akcentussal.

-Te. Te nem tudod?-Kérdeztem továbbra is a döbbenetemmel küszködve.
'-Aha. Tanácsi titoktartás. Mekkora egy.-Mondta az öcsém. Esküszöm már majdnem káromkodott. Gratuláltam volna neki.
'-Én vagyok Minou.-Mondta az öcsém lelkesen és harsányan.
'-Ghodu első jegyese vagy. Téged jelölt ki a Tanács Ghodu domináns párjának. De amint kiderült, hogy nem vagy tiszta vérű démon, azonnal töröltek a listáról. Azóta Ghodunak 6 jegyese volt. Ebből 5-öt megölt, éppen járatja a hatodikat. -Mondta az öcsém egy torok köszörülést követve. Nem tudtam kimondani, nem akartam kimondani, hogy én vagyok Ghodu. Ő nem tudhatta, hiszen az alsóbb rendűek nem láthatták az uralkodó jelölteket. Csupán ezek az elnevezések mérhetetlen hatalommal bírtak fajtársaink körében. Ez elég volt nekik, hogy hidjenek bennünk, hisznek Mouhiro döntésében.
'-A bátyám pedig Ahnet.-Mondta továbbra is büszkén az öcsém. Tudtam, hogy amíg nem adok rá engedélyt nem árulja el, hogy én vagyok a középső testvér. Áldottam az isteneket, hogy eddig nem szólítottam öcsémnek. Ahogy Nicolast néztem megértettem miért őt választották első számú, domináns páromnak. Abszolút a zsánerem volt, az álmaimban szereplő férfi. Úgy halottam az erőink is hasonlítanak, túl sok mindent halottam.

Most már tényleg bíznom kéne abban a nyomorult tanácsban. Az erőm és a tanács tökéletesen választott. Legalább is a lista elsőt biztosan. Jó észjárású fiú volt, egyre inkább meggyőződtem róla, hogy vezetőnek való. Jesszusom...mi van velem?! Biztos az öcsém szórakozik velem és manipulálja az érzéseim. Ha ő az nagyon meg fogja bánni. Vetettem rá egy pillantást, de még csak nem is rám nézett. Az ötlet elvetve, akkor csak rossz napom lehet.
-Én vagyok Ghodu.-Mondtam egy sóhaj kíséretében.
'-Biza. De jobban illet volna rád a Maghon név.-Mondta vigyorogva az öcsém. A vállába ütöttem egy kicsit jelezve, hogy igazán leállhatna. Maghon annyit tesz dühös. Oké, kicsit morcos vagyok ma de ez nem csoda. Jó, sokszor vagyok morcos de van rá okom. Ha egy ilyen hülyével járkál az ember óhatatlanul elkomorodik. Valaki oldalba bökött, az öcsém. Pontosan azt a tekintet vágta. Idiótán vigyorgott és húzogatta a szemöldökét. Csak azt akarhatta mondani, hogy na, milyen a pasi? Néha úgy éreztem az öcsém meleg...

-Nem hiszem. Akkor még naiv voltam. Talán letudta volna nyomni a tanács a torkomon, hogy a párom legyél. De miután eltűntél elhatároztam, hogy egyedül fogok uralkodni. Úgyhogy nem érdekel ha világ legszebb és leglenyűgözőbb erővel rendelkező démonát is állítják elém, ha nem áll magától odébb majd én segítek neki.-Mondtam komolyan.
'-Ja a hülye egyeduralmas terve. Nem értelek... semmi értelme. Nő egyedül nem uralkodhat. Hülyeség az egésznek semmi...-Mondta az öcsém de ebben a pillanatban már el is hallgatott. A könnyed beszélgetés helyét azonnal a feszültség vette át. Sumho azonnal kiengedte az erejét, én persze viszonoztam. Az öcskös néha igazán elfelejti, hogy az ő ereje negyed akkora sincs mint az enyém. Talán hozzájárult ehhez az is, hogy Sumho egyszerűen alig gyilkolt meg 1-2 embert életében. Nem szív el energiákat így nem növekszik az ereje. Sumhot hátralökte az erő hullám amit felé küldtem és megégette a kezét. Szó szerint harmad fokú égési sérülések keletkeztek a karján amivel eltakarta az arcát. Démon nyelven beszéltem hozzá, azt mondtam " soha többé ne merészelj ilyet mondani, különben esküszöm apró cafatokban tépem le rólad a bőröd!". Az öcsém azonnal felemelte a kezeit jelezve, hogy oké megértette. Amint a földre csöppent egy kis vér a karjáról ő eltűnt. Felszívódott. Hazament panaszkodni anyucinak. Megrántottam a vállam és Nicolasra néztem.
-Kár, hogy nem vagy teljesen démon.-Jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

-Milyen démon az akin felül kerekedik a saját ereje?-Kérdeztem egy grimasz kíséretében.
-Nem csak a Tanács választja ki a dominánst számomra hanem a spirituális energiám is. Azaz akár tetszik akár nem, az erőm bizony zsánert is választ.-Mondtam megrántva a vállam. Miért ne mondanám el, nem tudom miért irulnak-pirulnak ezeken a dolgokon a lányok. Megtanultam már, hogy mondjam ki a dolgokat úgy ahogy gondolom.
-De mielőtt még belelovalnád magad szólok, hogy ez fordítva is igaz. A te spirituális energiád is kiválasztott engem. Ha ez nem történt volna meg akkor bizony a tiltó listán lettél volna. Az elért helyed pedig az energiák vonzalmának mértékét határozza meg. Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy kikövetkeztesd mekkora volt. -Mondtam majd sóhajtottam egyet. Dhomuro közben leheveredett a földre de azért figyelte mind a két férfit. Végül egy nagy ásításra telt tőle, ennyit a védelmezésről.

-Először is Sharen annyira nagyra volt magával mindig is. Csodálom, hogy nem magyarázott el neked semmit, bár úgy vélem megrémíthette az erőd. Mivel ő egy senki volt.-Mondtam dühösen, de aztán inkább lecsillapodtam.
-Másodszor. Nem tudtam milyen erőm lesz, minden képességgel rendelkező Dansakanak más az ereje. Soha egy démonnak se volt még egyforma ereje. Így engem sem készítettek fel rá mi történik miután újraszületek. Na már ha feléledek és nem halok meg örökre. Szerinted?!-Magyaráztam.
-Tudod ha valaki uralkodó lesz az nem választhat. És ha valakit kiválasztanak egy uralkodó párjának az pedig csak röpdös az örömtől és természetesen készségesen a szolgálataimra áll.-Mondtam elégedetlen grimasszal.
-Elég kényelmetlen helyzet. De tudod mit? Segítek neked, megtanítom, hogyan tartsd kordában az erőd. Hogy legyél vele harmóniába. Hogy használj fel megfelelő energiát úgy, hogy ne pocsékolj. Hogy légy hatékony. Nagy erőd van igaz, de nyers. És ez talán veszélyesebb mintha valakinek nincs fegyvere.-Mondtam közben a kezemmel mutogatva. Aztán gyorsan abbahagytam, hiába az öcsém ilyen hatással van rám.

-Az anyád nem az apám gyereke. Nincs semmi közöm hozzá, bele is halnék ah így lenne. Mouhiro teremtett magának egy tökéletes gyermeket, mert a sajátjaival nem volt megelégedve. Még arra is esélyt adott, hogy ő uralkodjon a jogos örökösök helyett. Imádta. Folyton róla beszélt hiszen megteremtette magának az általa tökéletesnek tartott gyermeket. Sharen viszont kicsapongó volt, arrogáns, azt gondolta bárki felett ítélkezhet. Miután átestem a szertartáson Sharen nem tágított, folyton ő akart az utód lenni. Gyűlölöm.-Mondtam őszintén. Tényleg mérhetetlenül gyűlöltem. Ha tehettem volna én öltem volna meg.
-Nos..igen.-Mondtam egy halvány mosoly kíséretében. Ma ez volt az első mosolyom. Igen nem szoktam sokat mosolyogni de ennek meg van az az előnye, hogy az arcomon egy aprócska ránc sincs. Najó, ne túlozzunk, gesztikulálok én rendesen csak nem mosolygok annyit. Ennyi az egész.
-Ez is a kapocs oka...-Mondtam gondterhelten.
-Sajnálom, hogy megtámadtalak. Mostanában valahogy nehéz uralkodnom az indulataimon. Rátett még egy lapáttal, hogy megtudtam annak a fia vagy aki megkeserítette az életem. Sosem lehetett olyan apám mint neki. Sosem gondolta, hogy bocsánatot kéne kérnie. Annyira arrogáns volt. Tudom, hogy az anyád de egyszerűen ez az igazság. Tönkretette a gyermekkorom.

Kissé meglepődtem Nicolas érzelem nyilvánításán főként, hogy jó magam is Gy éreztem. Persze ezt nem mutattam. Úgy hiszem túlságosan fájt volna.
-Akkor. Segítek neked kibontakoztatni az erőd.- Mondtam Nicolasnak, Dhomuro feltápászkodott a földről és Nicolas lábához sétált majd hozzádörgölőzött a fiúhoz. A nagymacskám mindig az én érzéseim alapján viszonyult az ismeretlenekhez. Reméltem, hogy ez azért nem árult el, mások számára csak nem olyan nyilvánvaló.
-Gyere Nicolas.-Mondtam a fiúnak és elindultam a palota kijárata felé. Jobb ha nem egy ilyen zzúfolt helyen edzünk.

//Sziklarengeteg//