Végre haza tértem. Ki kellet vernem a fejemből ezt a férfit. Soha többé nem szabad látnom, már csak az a kérdés, hogy ezt miképp valósíthatnám meg. Úgy hiszem sokáig tart majd megtalálnom a választ. Miután hazaértem bementem a szobámba és gyorsan rendbe szedtem magam. Újból annak a magabiztos uralkodónak kellet lennem akiben egy szemernyi kétség sincs a jövőjével kapcsolatban. A nép nem láthatja, hogy az uralkodója gyenge. Soha!

//2 hét múlva//

Az írások nem hazudtak, a párom hiánya fizikai fájdalmat okozott nekem. Nem csak a szívem sajgott de minden porcikám is fájt. Az előző héten elég sokat sírtam de azután megembereltem magam. Az esküvőnket 1 hete tűzték ki. Már csak 1 hét és örökké Marcusé leszek. Ennél kétségbeejtőbb dolgot még senki nem közölt velem. A Tanács bárdja újból lesújtott rám, méghozzá könyörtelenül. A fenébe is.

Úgy éreztem mintha Nick közeledne, de ezt betudtam a kapocsnak. Biztos csak képzelődöm. Ám amikor már nagyon közel éreztem az energiát oda fordultam ahol a legerősebb volt. Az ajtó felé és ekkor belépett rajta, Nick.
-Nicolas. Meghibbantál? Hogy jöhettél ide?-Kérdeztem ledöbbenve.
-Oké te is hiányoztál de azt hittem, hogy... hogy megbeszéltük. Nem...úgyértem,hogy... vagyis, hogy...-Mondtam majd sóhajtottam egyet.
-Teljesen összezavarsz. Előbb még tudtam, hogy Marcus 1 hét múlva feleségül vesz és a jövőmet vele fogom leélni, gyerekeket szülök neki és uralkodni fogok a népemért. De te beviharzol ide és... Mit gondolsz mi jogod van hozzá, hogy mindent összekuszálj?!-Kérdeztem dühösen. Teljesen ki készültem. Az ablakomhoz sétáltam és a bal vállam a falnak támasztottam. Friss levegőre volt szükségem és arra, hogy ne lássam Nicket. Nem mintha ez sokat segített volna, hiszen így is nagyon jól éreztem a jelenlétét. Az energiám úgy próbált belekapaszkodni az övébe mint egy sírdogáló gyermek az anyja szoknyájába.

Kirázott a hideg Nick érintésétől és csókjától. Mély levegőt vettem majd megfordultam. Nick nyakába fontam a kezeim és megcsókoltam őt.
-Hogy lehetnék rád dühös?-Kérdeztem a csók végeztével már sokkal barátságosabban.
-Én is csak ezt kerestem. Mióta elváltunk... képtelen voltam nem rád gondolni.-Suttogtam és Nick mellkasára hajtottam a fejem. Ez az igazság, képtelenség lenne nélküle élnem. Nem is tudom miért próbálom meg. Ha mellettem van mindent elfelejtek mint egy kamasz szerelmes. Azt hittem velem ez nem fordulhat elő, erre amint megjelenik Nick olyan gyengévé válok mint egy újszülött.

Úgy éreztem mintha felgyújtottak volna, annyira égtem belül, hogy szinte elviselhetetlenné vált a hőség. A szívem egyre hevesebben vert. A testem ezekkel a jelekkel tudatta, hogy a vágyam eluralkodik rajtam. Nick kijelentése csak még inkább lázba hozott. Ahogy megcsókolt majd haladt egyre lejjebb halkan felnyögtem. A vágy olyan erőssé vált, hogy többé már nem létezett a külvilág. Csak én és Nick. Akartam mindennél jobban.
-Ne hagyd abba.-Suttogtam vágyakozással teli hanggal és közben benyúltam a felsője alá, végigsimítottam kidolgozott izmait eljátszva a mellbimbóval majd átértem a háta simogatására. A szabad kezemmel igyekeztem kiszabadítani magam fűzőből. Sosem éreztem még ilyen elsöprő vágyat. Azt akartam, hogy azonnal a magáévá tegyen, akármi is történik utána.

...később...

Végighúztam a mutatóujjam Nick meztelen mellkasán majd adtam egy puszit a nyakára. Az illata annyira finom volt, imádtam. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy ő az egyetlen férfi aki kielégítheti minden vágyam. Az a férfi akit nekem teremtett a világ.

-Én sem. Már akkor se ment amikor ott hagytalak.-Suttogtam halkan. Nick mellkasára hajtottam a fejem és a hasát kezdtem simogatni. Nick kidolgozott izmait édes és puha bőr takarta, a teste olyan tökéletes volt, ahogy elképzeltem. Felemeltem a fejem, hogy újból megcsókoltam Nicket miután eljátszadoztam a hasával ám ekkor meghallottam, hogy a népem az utcára özönlött. Megérkeztek a vadászaink. Gyorsan magamra terítettem a fehér selyem takaróm egyik felét, a másikat meghagytam Nicknek. Az ablakhoz sétáltam és lenéztem, még szerencse, hogy onnan lentről nem látni be a szobámba. Valami lényeket hoztak, pórázon. Elég csúnya kis teremtmények voltak, a testük az emberére hasonlított annyi különbséggel, hogy sokkal vékonyabbak voltak. Ekkor jöttem rá, hogy ezek azok a lények akik nemrég betörtek hozzánk. Bár kicsit másképp festettek. Szörnyen megkínozhatták őket, bizony Marcust ismerve nagyon kaptak. És csak most jött a lényeg. Marcus sosem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen megöljön valakit. Megalázta és addig kínozta amíg bele nem halt a fájdalomba, a vérveszteségbe vagy a sebek elfertőződésébe. Az egyik pórázon tartott lény valahogy elszakította a láncait és egyenesen Marcusra támadt. Ekkor láttam meg, hogy a hátán lévő bőr aprócska csíkokban van lefejtve a testéről. Bizonyára addig kínozták amíg már képtelenné vált a gyors regenerálódásra a teste, amíg a lény meg nem őrült. Mielőtt elérte volna Marcust ő egy picit hátra hajolt és elkapta az állat nyakát. Úgy tartotta a levegőben azt a lényt mintha egy pohár víz lenne. Az emberek tapsolni kezdtek, a dansakak szeretik a kegyetlenséget. Kár, hogy valahol én ezzel nem értek egyet. Gyorsan szoktam ölni, nem játszok az energiaforrásaimmal. Felesleges energia pazarlás kínozgatni valakit. De úgy néz ki Marcust pont ez töltötte fel. A másik 2 jövevény úgyszintén próbálta elérni a harcost de a láncok visszarántották őket amint túl közel értek. Marcus előhúzta a fegyverét majd a lény állkapcsa alatti puha részhez nyomta a pengét. Ahhoz a részhez ami védtelen a kemény támadásokkal szemben. Ott puha a hús és csont se akadályozza az áthatolást. A következő pillanatban Marcus a szerencsétlen állat fejébe szúrta a pengét ami nemsokára annak a koponyáján tűnt elő. Csak úgy spriccelt belőle a vér. Marcus a földre dobta a vergődő lényt akinek nyitva volt a szája így látszódott az alulról érkező és a szájpadlásába fúródó penge. A teteje ott meredezett a lény koponyáján. Reménykedtem, hogy meghal de nem így történt.

-Pontosan. Egy hét múlva.-Mondtam és nyeltem egyet. Az után elnevettem magam Nick megjegyzésén.
-Elrabolnál?!-Kérdeztem széles mosollyal. Közben elvitték a lényeket és Marcus kisöccse lépett a bátyjához. A férfi elguggolt és megsimogatta a kisfiú arcát. Mivel a démonok hallása nagyon jó könnyedén kivettem Marcus és testvére szavait.
"-Bátyó, olyan erős vagy. Én is ilyen erős leszek mint te és Tira?_Kérdezte a kisfiú csillogó szemekkel. Marcus elmosolyodott, de egyáltalán nem azzal a gonosz gunyoros mosollyal. Ez a mosoly kedves volt és őszinte.
'-Igen, te sokkal erősebb leszel nálunk.-Mondta és összeborzolta az öccse haját majd felegyenesedett, hogy meghajoljon édesanyja és édesapja előtt. Nálunk ez volt a szokás, mérhetetlen tisztelet a szüleink felé.

-Az egyetlen dolog amit Marcus tisztel az a családja.-Mondtam halkan. Miután Marcus üdvözölte a családját elindult a palota főkapuja felé. Na ne!
-Gyorsan öltözz!-Mondtam Nicknek. Kikerültem őt és én is gyorsan felöltöztem. Nick már rég készen volt mikor odaálltam elé.
-Kérlek, segíts...csak gyorsan.-Mondtam és a fűzőre mutattam. A hajamat összefogtam és a jobb vállamnál előre sodortam nehogy útba legyen. Végig igyekeztem Marcusra gondolna és egy tisztító imádságot kezdtem kántálni egész halkan. Ez segített ebben, hogy Marcus ne érezze meg Nick illatát. Miután Nicolas végzett odaszóltam neki, hogy segítsen összerakni az ágyat. Lépteket hallottam.
-Gyorsan, menj oda.-Mutattam a szekrényem felé és miután Nick bemászott becsuktam az ajtaját. Kisvártatva Marcus benyitott a szobába.
'-Szia édesem.-Mondta Marcus majd odasétált hozzám, az államra helyezte a mutató úját majd megcsókolt.
-Szia...-Köszöntem neki a csók végeztével elhaló hangon. A falhoz tolt és megsimogatta az arcom. A fülemhez hajolt, a szívem olyan ütemben dobogott, hogy úgy éreztem nyomban szívrohamot kapok.
'-Megtanulhatnád ennyi idő után...nem vagyok vak. Még mindig nem tudod, hogy engem nem lehet átverni? Érzem, hogy a kapocs nem működik. Rajta, nyögd ki. Ki él az előttem állók közül? Melyiket nem tetted el láb alól?-Kérdezte Marcus és egyre erősebben kezdte szorítani a felkarom. Nem válaszoltam.
'-Óh csaknem Nicolas Wormer?-Kérdezte egy grimasz kíséretében majd hirtelen felkapott és az ágyra dobott.
'-Te akartad Tira. Pedig én kedves akartam lenni.-Mondta Marcus. El akartam mászni előle de megragadott és a hasamra fordított. Mögém állt és egy kézzel lefogta a karjaimat majd egy gyors mozdulattal kifűzte a fűzőm, szabaddá téve a hátam. Előkapott egy kést és éreztem ahogy a jelem mentén megvágja a bőröm. Hirtelen iszonyatos fájdalom nyilallt a gerincembe, azt hittem mindjárt elájulok tőle. Az utolsó pillanatban amikor már kezdtek elsötétülni a dolgok a fájdalom abba maradt. Marcus végigsimította a hátam miközben elengedett. El rakta a kést majd megcsókolta a lapockám. Hihetetlen de de elragadott a vágy. Marcust akartam?! Átkozott mágia. A fülemhez hajolt és azt súgta:
'-Az enyém vagy.-Ekkor eltávolodott tőlem és egyszerűen kisétált. A testem remegett a félelemtől és a fájdalomtól. Felültem és megigazítottam a ruhám. Tudtam mit tett, tovább léptette a jelet.

-Marcus....marcus...-Suttogtam halkan. A külvilágot alig észleltem a jelem úgy elborította az elmém. Sötét köd ként ereszkedett a tudatomra. Meghalottam Nick hangját ami visszahúzott a valóságba.
-A jelem....-Nyeltem egyet. Nem voltam képes végigmondani. Túlságosan eltompultak az érzékszerveim, a tudatom. Úgy éreztem mintha megbecstelenítettek volna, a testem éreztem Marcus kemény érintését. Azt az éreintést amelyet nem tudok magamról lesmoni, be ivakodott a bőrömbe, hogy soha többé ne törölhessem le magamról.

-Nick. Ne!-Mondtam neki majd átöleltem. Éreztem, hogy égni kezd a bőröm de nem akartam elengedni őt. Nem tudtam. Gyorsan az arcához hajoltam és megcsókoltam. Talán az utolsó csókunk, muszáj volt megpróbálnom. Ebben a pillanatban a jel megérezte az erős vonzalmat köztünk és a testem úgy éreztem elevenen elég. Az ágyra zuhantam és mérhetetlen fájdalmak között tehetetlenül vergődni kezdtem Az agyam teljesen eltompult a fájdalom okozta sokkban. Amikor már úgy éreztem elájulok a fájdalom mértékétől vége szakadt. Zihálva vettem a levegőt. A testem sürgőssen valami segítség után kutatott. 5 perc múlva csillapodott a fájdalam bár kételkedem benne, hogy jól érézkeltem az időt. Lassan felültem és Nickre néztem.
-Marcus megerősítette a jelet. Egyszerűen...letilott. Főleg..tőled.-Mondtam halkan könnyek között.

-Igazság szerint...úgy tudom ezt a varázslatot csak a kivető tüntetheti el. Csak a saját akarata vagy a halála válthatja ki a szabadságom.-Suttogtam. Miért? Nem lehet, hogy ezt elkeljen viselnünk. Az Istenek nem ezt a sorsot szánták nekünk. Nem! Nem lehet így vége.
-Valamit tennünk kell...nem lehet, nem lehet így vége. Nick tudom, hogy...vagyis látom, hogy haragszol Marcusra. De nem tudom mit tehetnél, én nem érzem úgy, hogy felkészültél a vele való küzdelemre.-Mondtam halkan. A szívem a torkomban dobogott. Talán az érzéseim, talán a fájdalom miatt. Magam sem tudtam.

-Féltelek Nick.-Mondtam és tényleg így is éreztem. A hullámokban rám törő fájdalom ugyan kimerített de cseppet sem érdekelt. Azt akartam, hogy Nick mellettem legyen, hogy hozzám érjen. Ő az enyém volt és én az övé. Ezen nem változtathatott Marcus hülye jele sem. Semmi!
-Igazad van előbb utóbb úgy is rád találnak. De ha beszélnék a bátyámmal. Talán...talán sikerülne meggyőznöm, hogy segítsen. Ő jó démon....-Suttogtam. Meg akartam csókolni Nicket de csupán a gondolattól is irtózatos fájdalom hasított a bőrömbe. Elkaptam a kezem Nick arcáról. Megoldást kell találnunk, azonnal!